Néhány éve új magyar bringás kelléket ajánló cég tűnt fel a startupokat felkínáló IndieGoGo portálon. Több hasonló (láz)álomtól eltérően egyrészt ők (interjúalanyom bevallása szerint) naiv kezdőként rongyoltak be a közösségi finanszírozás piacterére, másrészt (életpéldánk szerint) minden áron véghez akarták vinni a tervet – még akkor is, amikor nem jött össze a pénz. „Shocka Bell” és „Moow” – csak kettő olyan magyar csodakellék, amire a bringások látszólag nagyon vágytak, pénzt fektettek bele, de elmaradt a siker. Előbbinél elég botrányosra sikeredett a kampány utáni kapálózás a megvalósíthatóságért, utóbbiról pedig mai napig nem nagyon van további infó, fejlemény.

A kezdeti csapat (balról-jobbra): Mayer Viktor műszaki guru, ifj. Nyirádi László feltaláló, Balla Péter üzleti szakember, Nyirádi Niki irodavezető, id. Nyirádi László üzemvezető

Az előbbi példák bejárták a sajtót, volt nagy csinndratta, ezzel szemben a USEEME stábja a semmiből jött, működő prototípussal jelentkeztek a kampány elején – ezután némi pénzt gyűjtöttek 100-nál is több rendelésre… majd gyakorlatilag jött 4 év csend, időnként megszakítva update posztokkal, hogy lássák a támogatók, hogy „a tetőn dolgoznak” :).

Mi történt? Hogy történt? Erről beszélgettem a családi vállalkozásból lett (re)startup egyik tagjával, Balla Péterrel, aki a USEEME Kft sales és marketing vezetője.

Hogyan indult a projekt? Volt bringás múltatok vagy a véletlen műve, hogy egy kerékpáros kiegészítő fejlesztésére gyűltetek össze?

Mintegy családi programként kezdődött a projekt, 2010-ben, egy hernádi fröccsöntő üzem oldalhajtásaként. A feltaláló, ifj. Nyirádi László családja bérgyártással foglalkozó üzeme szorgosan tette a dolgát az évek során, de közben mindig felmerült beszédtémaként, hogy saját termékkel kéne előrukkolni. A saját élethelyzet volt a múzsa, ráadásul kétszer is.

Először Laci hobbija, a horgászat ihletett terméket – egy etetésjelzős, világító bólyát, ami „csak” annyira lett sikeres, hogy az ázsiai kétlábú fénymásolásnak esett áldozatul, így le kellett mondani róla. Így jutottunk el az évtized kezdetéhez, mikor már a feltaláló lányai ízlelgették a kerékpározás élményét.

Motiváló és megható: a gyermekek rajzaival megtámogatott fejlesztési jegyzetek

Az aggódó apuka szerette volna minél nagyobb biztonságban tudni őket, nézelődött, tanakodott, mire rájött, hogy bizony az irányváltozást jelző tengernyi kellék nem képes kényelmesen és jól láthatóan megoldani a problémáját. Egy gyerek nem fog indexkapcsolót nyomogatni, sem más kütyüműveletet végezni. Örültek, ha rutinosan karlendítést végeztek – erre kellett volna valahogy „gombot varrni”.

Volt Heuréka-pillanat vagy inkább folyamat volt, aminek a végére megszületett az elhatározás?

Hosszabb folyamat volt, játszogatással, próbálgatással, családi körben beszélgetésekkel. A feltaláló apukája id. Nyirádi László, testvére Nyirádi Niki folytatta az ötleteléseket. Én akkor már jártam Nikivel, majd később össze is házasodtunk, így engem is bevontak idővel, valamint az elektronikai-műszaki fronton Mayer Viktor is velünk tartott akkor.

Startup, ahol még egy brazil szappanopera forgatókönyvéhez is lendületet adó, romantikus szál is befért?

Igen, az elején tulajdonképpen még volt is nagy tanakodás, hogy beavassanak-e engem a nagy tervbe, de helyesen döntöttek és nem ezért házasodtam be a családba. :)

A történeteteket olvasva majdnem minden házon belüli fejlesztés volt, de később mégis külső segítséghez folyamodtatok. Miért?

Viktor az első prototípus elkészítéséig tudta vinni az ügyet, utána viszont elváltak útjaink, így fejlesztői csapatot kellett keresnünk, akik a hardver és a szoftver aspektusokat segítenek profi módon képviselni. Végül a harmadik ilyen csapattal lett szerencsénk sikerre jutni, akik kellően lelkiismeretesek voltak, hogy akár mellékesként is vállalják a fejlesztést, mikor nehéz időket élt a projekt és kapcsolataiknak hála minden igényelt szaktudást házon belülre tudtunk hozni.

Az első prototípus, mely termékfotózásig vitte - de a család még jobbat akart

100% magyar a csapat?

Igen, hazai a csapat és így a termék is magyar. Leszámítva természetesen az alkatrész beszállítást, de minden fejlesztés, valamint az összeszerelés is idehaza történik. Az elektronikai magot kiszervezve készíttetjük, de a LED-ek beültetése és a teljes összeszerelés a hernádi üzemben zajlik.

Mennyire bíztatok a közösségi finanszírozás sikerében? Hogy éreztétek magatokat, amikor rájöttetek, hogy a kampány nem érte el végcélt?

Visszatekintve naivak voltunk, ez volt a bukás oka. Akkor még én is másodállásként igyekeztem a legjobbat kihozni marketing terén, viszont a hit, miszerint csinálunk egy jó videót, kicsit meghirdetjük a kampányt és majd magától sikeres lesz a működési modell, megbukott. Egy közösségi finanszírozás előtt maximális hátszelet kell teremteni 0.5-1 évvel a kampány előtt. Hogy legyen egy törzsgárda addigra, akik beteszik a magukét és hozzájuk csapódik a közösség. Nekünk ez elmaradt, szép csendben jöttünk, láttunk, vesztettünk. Akkor nyilván borzasztóan éreztük magunkat, de visszatekintve meglepően sokáig vittük, ekkora hátránnyal indítva.

Miért nem adtátok fel?

Több okból. Egyrészt becsülettel dolgoztunk, becsülettel kértünk pénzt másoktól – becsülettel helyt akartunk állni, mert megígértük a videón is, hogy megkapják a befizetők az elkészült terméket. A prototípus fejlesztése miatt nyakig benne voltunk, előtte EU pályázatot nyertünk a gépesítés beszerzésére, ami többmilliós kiadás, végeztettünk hatásvizsgálatot, miszerint a tervünk nem butaság, hanem igenis megvalósítható – egyszóval úgy gondoltuk, közel már a cél és semmi esetre sem szabad feladni. Persze kiderült számunkra, hogy ez években lesz mérhető. Amúgy még az IndieGoGo sem tartja nyilván, hogy kié a „legkésőbb megvalósult ötlet” aranyérme, de talán jó eséllyel pályáznánk a magunk 4 évével.

Pillanatkép a gyártásból: Egy beültetőgép LED-eket tesz a helyükre

Melyik volt a legnagyobb pofon az indulás és a piacra lépés között?

Inkább hármat mondanék, nagyjából egyformán erős volt, csak egyik fejre, másik gyomorra, harmadik meg... máshova. :)

Az üzleti pofon egyértelműen az IndieGoGo kampány kudarca lett. Ehhez csapódott az, mikor kiderült, hogy az eredeti prototípus áthidalhatatlan korlátokkal küzd (majd ezután még egy hatalmas doboznyi prototípus vérzett el itt-ott, még mindig őrizgetjük őket). És a megfelelő mérnöki team előkerítése volt a harmadik.

Ezen felül rutinszerű rettenetek voltak szép számmal (letört csatlakozók, sorjás pántok, amihez a többmilliós öntőformákat kell oda-vissza faragni) de Laci kitartott még az ilyen a sötét napokon is és addig dolgozott a gyártási folyamaton, amíg szépen minden a helyére került.

Mi volt a legkomolyabb technikai kihívás? Hogyan oldottátok meg?

A megfelelő algoritmus durvább volt, mint a hardver – pedig abban is volt evolúció, nem kevés. Az első körökben például még egy golyós kapcsoló volt a karpántban, azt gondolva, hogy a gravitáció, csuklófordulás, megold mindent. Nem így lett. A végén egy többkomponensű érzékelő rendszer állt össze, bringáztunk a csuklónkra szerelt naplózó eszközökkel mindenféle kormánnyal, stílussal, élethelyzettel – az eredményeket kiértékelő mérnökök pedig kutatták az ezeket leíró függvényeket, a matematikai összefüggést az élet és a szenzorok között.

Néhány a halomnyi félkész-félsikerült prototípusból, fejlesztési mérföldkövekként

A kerékpározás sokaknak az egészségről és a környezettudatosságról is szól. A termék anyagát, újrahasznosíthatóságát tekintve mennyire támogatja ezt? Cserélhető például az akku, ahogy elhasználódik?

A felhasznált műanyagok újrahasznosíthatók, az elektronika azonban csak korlátozottan tud környezettudatos lenni, mivel az esőálló összeillesztéshez használt lézerhegesztő gép (aminek a vezérlése egyébként szintén saját építésünk) jó munkát végez, így csak szétvágni lehet a karpántot, akkut cserélni a felhasználó nem tud.

Hol tartotok a terjeszkedéssel? Tervezitek a nemzetközi kereskedőhálózatot is? Milyen termelési kapacitásra vagytok képesek?

Nyár elején indult el az eladás, gyakorlatilag 2 hónapja vagyunk termelésben, a legelején persze a közösségi támogatóinknak gyártottuk le a mennyiséget. A jelenlegi gyártósorral havi 3000 termékre vagyunk képesek, de ezt könnyen tudjuk sokszorozni.

1 a havi 3000-ből: a végső formátumú, piacra adott termék

Nem titkolom, főként Európa északi-nyugati vidékeire célzunk. Négy évnyi önfinanszírozás után a lehető leghatékonyabban kell egyenesbe jönni. Egy angliai vagy akár holland kerékpárosnak jóval több rossz látási viszonnyal bíró napja van, mint nekünk, magyaroknak, tehát potenciálisan ők használhatják ki a leghamarabb a kapacitásainkat – ősztől nagy tömegre számítunk. A külföldi partnereket most keressük vagy épp most tárgyalunk velük, általánosságban próbadarabbal hódítunk – ez itthon is bevált, a magyar bringaboltosok között volt olyan, akinél 1 hét alatt elfogyott az első kihelyezett adag.

A jelenlegi ár is talán a nyugati szinteket tükrözi, de egy minőségi kerékpár világítás szett mindenféle komoly szoftver nélkül manapság is könnyen kerül 50-60 Euróba, így a karpántunk jelenlegi 69 Eurós árát ezek alakították ki. Remélem, hogy erőre kapunk és a jövőben a magyar pénztárcákhoz tudjuk igazítani a kapacitásokat és árcímkéket. Vagy még inkább remélem, hogy erőre kapunk és a jövőben a nyugati pénztárcákhoz tudja valaki igazítani a magyarokét. :)

Utolsó akkordként: innentől termelés, vagy marad mellette a K+F – azaz a jövőben jöhet-e más újításotok?

Jövő áprilisig az üzlet és az egyenes sprintelés a feladat. Utána viszont lesznek újdonságaink, ötletek vannak, sőt, van félkész megvalósítás is. Például a tesztben általad is említett, futóknak szánt kiadás már csőre van töltve. A jövőben a mostani bringás karpántunk is okosodhat, vagy kaphat akár vezeték nélküli töltést is – egyelőre ezek a publikusabbak.

Félórásra tervezett interjúnkból közel egyórás lett, majd, mint a riadt verebek, szétrebbentünk Péterrel, mert hirtelen beborult az ég és esőre állt az idő: neki egy esti budapesti forgatásra kellett távoznia, én pedig igyekeztem száraz bőrrel hazatekerni. Végül mindketten sikerrel jártunk!