7. nap (július 6.)Hora Szfakion – Fragokastello – Sellia – Plakias – Lefkogia – Préveli (gyalogtúra a szurdokba)

Reggel búcsút intettünk Hora Szfakion környékének a csodálatos szikláknak és szomorú gyrososunknak, aki minden reggel bőszen sütötte a húst annak ellenére, hogy vendége nem nagyon akadt. Már tíz éve is a kedvenc helyem volt a szigeten ez a környék, s ez a mostani túrával tovább erősödött.

Mára is „csak” ötvenöt kilométer volt betervezve, de közel ezer méter szintet gyűjtöttünk a déli part kanyargós, sziklára fel-szikláról le cakkozó útján a Préveli-szurdokig. Most nem mentünk le bringával a parkolóig, hanem a gépeket egy tavernásra bíztuk, s gyalog közelítettük meg a sziget egyik legérdekesebb strandját, ahol egy bővizű folyó, egy pálmafákkal benőtt szurdokon keresztül érkezik meg a tengerhez. Itt adatik meg, hogy alig tíz méter távolságban sós és édesvízben is megfürödhetünk.

Préveli egyedi strandja

Délután úgy terveztük, hogy a szurdokon keresztül próbálunk visszajutni bringákhoz, ám ez csak akkor lett volna lehetséges, ha vízálló táskáink vannak. A szurdok egyik szorosában ugyanis úszás nélkül nem lehet átjutni. Talán majd legközelebb!

"Út" a kanyonban

A tavernától nem messze a folyó partján táboroztunk le.

8. nap (július 7.)Préveli – Asomatos – Kentochori – Aghia Gallini – Tybakio - Pyrgos

Aliz szerint most már tényleg eljött az ideje a bringázásnak. A gyalogtúrázós helyek elfogytak, helyette egyre nagyobb napi kilométerek várnak ránk, hogy időre teljesíteni tudjuk amit elterveztünk. Ma délelőtt még – a tegnapihoz hasonlóan – roppant dombos, kemény terepet hozott. Felküzdöttük magunka a Kourtaliotiko-szurdokon, melynek sziklatemplomában egy reggeli istentiszteletnek is tanúi lehettünk, majd bőséges reggeli után visszagurultunk Aghia Gallinibe az egyik népszerűnek kikiáltott, ám – az eddigiekhez hasonlóan – kihalt déli parti üdülővárosba. A déli szieszta a szokásostól eltérően felhős időt hozott, északról egyre komorabb fellegek érkeztek fölénk, s megtörtént az, amire senki sem számított: eleredt az eső. Útikönyvünk július és augusztus hónapra 0 esős nappal számol, így a mai nap jócskán leronthatta a sokéves átlagot.

Délután még sikerült egy kicsit újra megázni a következő kaptatón, de Tybakio-ban már csak brutális pocsolyák emlékeztettek az elvonuló égi áldásra, mely az eddiginél is intenzívebbé tette mediterrán illatokat.

A déli parti varázs itt azonban véget ér, a meredek sziklás partvidéket felváltja a Messzarai-síkság, mely messze a sziget legnagyobb sík vidéke. De azért senki ne akarjon párhuzamot vonni a mi Alföldünkkel. Egyrészt a síkság csak relative nagy, másrészt pedig egyáltalán nem sík, hanem inkább dimbes-dombos vidék végeláthatatlan olajfa-ültetvényekkel.

Hát nem egy Alföld ez a Messzarai-síkság

Száz kilométer letekerése után egy kis kápolna mögötti olajfást választottunk szálláshelyül, mely tökéletes nyugalmat biztosított éjszakára.

Surly "pózol" az olafjaerdőben

9. nap (július 8.) Pyrgos – Kato Viannos – Myrtos – Ierapetra – Makry Gialos

A mai nap folytattuk utunkat keleti irányban a Messzarai-síkságon, melynek domborzata inkább egy magyar középhegységre emlékeztetett. Így történhetett, hogy még dél előtt majdnem 700 méteres magasságban találtuk magunkat, ahonnan egy erőteljes gurulással visszatértünk a sziget déli partvidékére. Ierapetra az egyetlen nagyváros, mely nem a sziget északi partján található. Egy kicsit ijesztő hely ez a sok-sok ültetvénnyel, lerobbant, rozzant járművel és épülettel. Már-már Afrikában éreztük magunkat. Kréta legdélebbi és legmelegebb városában járunk, ez a mai nap sem hazudtolja meg magát. Fürdünk egyet az óváros melletti néptelen strandon gondosan ügyelve, hogy gépeink egy percre sem maradjanak őrizet nélkül, majd belevágunk az utolsó déli tengerparti szakaszba.

Olajfák, ameddig szem ellát

A város után újra kicsi és néptelen városkák következnek egészen Makry Gialos-ig, ahol úgy döntünk, hogy meghagyjuk a sziget keleti csücskét holnapra, s inkább a tenger partján keresünk magunknak táborhelyet.

Egyik legmenőbb táborhelyünk

10. nap (július 9.) Makry Gialos – Lithines – Sitanos – Palekastro – Vai – Sitia – Charmaizi – Mirsini

Túránk talán legkegyetlenebb napjához értünk. Nem elég, hogy 118 kilométeren 1500 méter szint vár ránk, a sziget keleti, legkietlenebb, legszelesebb vidékén kell mindezt megtennünk.

Az első szakaszon jó 700 métert emelkedve kapaszkodunk fel a sziget „hátára”, miközben a bőszen tomboló északnyugati szél minden erejével azon van, hogy visszatoljon minket a Líbiai-tengerbe. Itt akár át is hághatnánk a szigetet, levágva a karsztfennsíkot, ám minket nem ilyen fából faragtak, hogy egy „kis szél” elrettentsen minket eredeti szándékunktól. Nem sokan tudják, hogy az Országos Kéktúránk az E4 európai hosszútávú vándorút része. Nos ez az útvonal egészen Ciprusig tart, s Kréta-szigetén is áthalad. Letérve a főútról több helyen találunk útvonaljelzéseket, tájékoztató térképeket.

Egy néptelen karsztfennsík fogadott a keleti részen

Még jópár combos domb vár ránk, mire végre legurulhatunk Palekastroba, majd rövid energia- és folyadéktöltés után a híres, bár inkább giccses Vai-strandra. A Hora Szfakion és Préveli környéki csodás strandok után ez már egy „jól van, ezt is láttuk” pipát érdemel, s mivel a szél miatt csigalassúak vagyunk, rövid pihenő után indulunk is tovább Sitia irányába. A brutálerős szél hatalmas hullámokat korbácsolt az északi vizekre, s továbbra is arcba kaptuk az áldást, így inkább vánszorgásnak volt nevezhető produkciónk.

Lassan fogytak a kilométerek

Vai beach

Sitiában jöhet végre a jól megérdemelt élelmiszer-utánpótlás a hegyre épült Lidl áruházból, majd úgy döntünk, nem lacafacázunk, hanem ráhajtunk a gyorsútnak jelölt 90-es főútra. Elegünk van már a dimbes-dombos lélek- és combizomgyilkos apró mellékutakból. Nem volt rossz döntés, hiszen egyrészt semmi nem tiltja, hogy a tükörsima, és nagy leállósávval rendelkező úton haladjunk, másrészt pedig tényleg beteljesítette a hozzá fűzött reményeket az út, semmi felesleges fel-le, konzekvens 5% emelkedő fogadott.

Alkonyi fények az északi parti országúton

Nyilvánvaló volt, hogy ma már nem érjük el az a szakaszt, amikor az út a sziklás partvonalat elkerülve visszatér a négyszáz méteres magasságából a tengerhez, így egy hegyvidéki falucska mellett szuper táborhelyen aludtunk egy olafjaerdőben.

11. nap (július 10.) Mirsini – Agios Nikolaos – Mesa Potami – Laszhíti-fennsík – Sfendili-víztározó

A tegnapi szeles-hosszú K.O. nap után komolyan elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e még feltekernünk a Laszhíti-fennsíkra. Mára azonban szerencsére mérséklődött a szél, így egy agios nikolaos-i kényelmes városnézés és kajálás után úgy döntöttünk, hogy miért is ne? Ha felkaptatunk ezer méterre, onnan már csak le kell gurulni Iraklióba.

Egy nevenincs faluban sziesztáztunk, szokásosan romos, lakatlan házak árnyékában. Érdekes és ledöbbentő is egyben, hogy szinte mindenhol azt látjuk, hogy a korábban virágzó kis hegyi falvakban már alig maradt néhány öreg lakos, ugyanakkor taverna még a legeldugottabb helyeken is üzemel. Miből élnek itt az emberek?

Felértünk a Lasszhíti-fennsíkra

Késődélután sikerült elérnünk az 1039 méteres magasságot, s a hágó után végre lepillanthattunk a Lasszhíti-fennsíkra, mely 25 ezer négyzetkilométernyi terület a Dikti-hegységben, ez Görögország és persze Kréta legmagasabban fekvő, lakott fennsíkja. Több száz fehér szélmalolm tarkítja a tájat, amelyek régen vizet szivattyúztak fel a földből, hogy öntözni tudjanak, mára a motorizáció elterjedésével már csak a múlt emlékei. Körbejártuk a nagyjából hatszor öt kilométeres, majdnem kilencszáz méteren található sík vidéket, de mivel vizünk fogytán volt, s nem találtunk boltot, úgy döntöttünk, hogy még ma legurulunk.

Már csak díszlet

Végül egy víztározó mellett az olajfásban telepedtünk le, s itt töltöttük utolsó krétai enyhe éjszakánkat.

12. nap (július 11.) Sfendili-víztározó – Karteros – Iraklió

Egy laza hatvanas maradt komolyabb szint nélkül az utolsó napra, ezt már fél lábbal is lenyomjuk. Ahogy visszaértünk az északi partra, sorra követték egymást az üdülővárosok, s a távolban a leszálló gépek már sejtették a krétai főváros közelségét.

Aliz jóvoltából gyorsan sikerült bringásdobozokat szerválni, így délután már a város homokos strandján élvezhettük a hatalmas hullámokat, s nem túlságosan élveztük a vele járó embertelen szélvihart. Délután egy finom gyrossal búcsúztunk el Krétától és Görögországtól, s az EasyJet esti járatával Svájc felé vettük az irányt.

• Túra hossza: 533 km
• Túra nehézsége: Nehéz
• Túra terepe: Hegyvidék
• Szint: +10534 m,-10501 m
• Átlagos meredekség: 2.7 %

Utószó:

Krétán bicajozni hatalmas élmény …. ha

• bírod a meleget
• bírod a dombokat
• bírod a szelet
• s bírod azt hogy a fenti három dolog szinte folyamatosan jelen van minden pillanatban.

Ha arra adnád a fejed, hogy utánunk csináld ezt az őrül kalandot, akkor mindenképp jegyezd meg:

• 1 krétai bringás kilométer = 5 magyar bringás kilométer
• sok szupermarket van, de itt is a Lidl a legolcsóbb
• kempingre ne költs, az olajfaerdő ápol és eltakar
• ha szeretnél olyan strandon fürödni, ami csak a tiéd, akkor irány a déli part, ha saját szigetet szeretnél, akkor irány Gávdosz.

Kréta, mi ilyennek szeretünk!