Miért pont Afrika? Nézz rá az útvonalra, illetve Afrika térképére. Várj, segítek! Berakom ide egymás mellé a két képet. Ugye, már te is érted.

Csodás ez a hasonlóság

Ezt a túrát az egyik legnagyobb Afrika-kutatónk, Kittenberger Kálmán emlékének szenteltem, aki a túra kiinduló pontján Nagymaroson élt és dolgozott.

Kittenberger Kálmán (1881. október 10. – 1958. január 4.) magyar Afrika-kutató, zoológus, tanár, vadász és természettudományi író. A magyar vadászirodalom klasszikusa, 1920–1948 között a Nimród vadászújság főszerkesztője.

Először 1903-ban járt Afrikában, majd ezzel együtt 6 alkalommal. Összesen 16 évet töltött ott. A Nemzeti Múzeumnak hatalmas gyűjteményt készített, illetve az állatkert számára fogott be állatokat.

A kiinduló pont Nagymaroson a Fő térnél

A túrát Nagymarosról, a Fő térről indítottam, Kittenberger mellszobra elől. Képzeletbeli horgonyomat felhúzva elindultam, hogy a hajónak képzelt bringámmal körbehajózzam a fekete kontinenst.

A Duna-partra érve egy futóverseny közepén találtam magamat. Nagymaros volt a cél, a féltáv pedig Zebegénynél. Így az árral szemben hajózva óvatosan lavíroztam a futók között. Szerencsére elég széles itt a bringaút nem zavartuk egymást. Jó, volt egy türelmetlen országúti bringás, aki nagyon akart menni és udvariatlanul tört előre. Szerencsére balesetet nem okozott. (De ha már ez a helyzet, miért nem ment ki vagánykodni a közútra, hisz alig volt forgalom.)

Az első kilométerek

Zebegényben, egy kis kitérővel letértem balra a település központjába, hogy meglátogassam a Hajózástörténeti gyűjteményt. (Ha már épp Afrikát hajózom körbe ez pont aktuális.) A múzeum nyitvatartása a Google rendszerében tévesen van megadva. Helyesen: Április 1 és november 2. között Keddtől – vasárnapig 10 – 16 óráig. Hétfőn szünnapot tartanak, kivéve, ha ünnepnapra esik. Ettől eltérő időpontban is látogatható előzetes egyeztetés után. A múzeum kerékpárosbarát. Betolhattam a zárt udvarra a bringát és így nyugodtan élvezhettem a gyűjteményt. Az alábbi fotók szerintem titeket is meggyőznek a meglátogatásáról.

A Hajózástörténeti Múzeum Zebegényben

Mivel itthonról nem kapott anyagi segítséget, Kittenberger gyakran került pénzügyileg nehéz helyzetbe, így a bőröket és trófeákat és a már befogott állatokat kellett eladnia. Többször került életveszélybe, egy ízben például egy rátámadó oroszlán a földre döntötte, és csak nagy szerencsével szabadult. Erről így mesélt író barátjának Fekete Istvánnak:

„Az oroszlánt meglőttem - egy sörénytelen óriás hím volt -, és az összeesett, de ezzel el is tűnt a magas fűben. Nem is mozdult. Azt hittem, vége (...) hát gondoltam óvatosan közelebb megyek, amikor megmozdult a fű, s rekedt hörrenéssel lódult felém. A magas fűben csak akkor tudtam lőni, amikor már 5-6 lépésre volt. Ez a lövés azonban csak egy csettenés volt, a patron nem sült el, s a következő percektől magamnak is nehéz beszámolnom. Jobb első lábával úgy leütött, mint egy kuglibábut. Szerencsére nem ágaskodott fel, hanem kiütötte alólam a lábam, és már rajtam is volt. Estemben szájába vágtam a puska csövét, amibe belemart, aztán jobb kezem felé kapott, amivel a fegyver agyát fogtam, s ekkor azt nyomtam a szájába. Hogy ekkor a középső ujjam teljesen átharapta, egyáltalán nem éreztem, s azt sem, hogy az oroszlán félig féloldalt rajtam feküdt, pedig lehetett két mázsa, ha nem több.

Az oroszlán azonban súlyos lövést kapott (nyakán ment be a golyó, és tüdejét is megroncsolta), mert vért hányt, és hörgése borzalmas dögszagú volt. Közben - ezen később magam is sokat gondolkoztam, s erre nagyon világosan emlékszem - folyton a jobb hátsó lábára gondoltam, mert ez a lába félig a hasamon volt. Csak ne rúgjon - gondoltam -, mert ha hátrafelé kirúg feltépi a hasamat. Most már éreztem, hogy nagyon nehéz. Fejét ekkor a karomra ejtette, mintha agonizálna, és nyelve bal kezem mellett lógott ki. Az oroszlán füle kicsi, és ennek sörénye sem volt, amiben megkapaszkodhattam volna, hát megrántottam a nyelvét, s ezzel a puska is szabadabbá vált. Az oroszlán morgott, de nem mozdult, én pedig lehetetlen helyzetből - mellemen keresztben tartva a puskát - lassan ismételtem, és bal kezemmel egészen elöl fogva a csövet, jobb kezemet hátrahúzva, hogy majd a karom ficamodott ki, szeme elé tartottam a csőtorkolatot, és elhúztam a ravaszt.

Éreztem és láttam, hogy a golyó és a légnyomás szinte összetörte a fejét, lelökte rólam a szörnyű fejet, hogy egész teste utána fordult, s azonnal megölte.

Ekkor az volt a gondolatom, hogy fel kellene kelni, és nem keltem fel. Nem fájt semmim, és jó volt feküdni, sőt valami olyan furcsa érzésem volt, hogy jó lenne aludni.

(...)

Hogy mennyi ideig tartott ez a cécó, akkor sem tudtam, s ma sem tudom, de öt-tíz percnél tovább aligha. Hidd el, olyan nehéz az ilyesmit leírni, hiszen azt sem tudtam, mit miért teszek, és arra sem emlékszem pontosan, hogyan esett rám, és hogy feküdt, amint agonizálva ide-oda vonaglott. És hogy jutott eszembe azt a ronda, érdes, véres nyelvét megfogni... hát ezt ma sem értem. Akkor láttam először, hogy milyen hosszú nyelve van egy oroszlánnak. És éppen a kezem ügyébe esett.".

Felhúzva a horgonyt tovább hajóztam. Ha valaki még szeretne itt körülnézni ajánlom neki a Trianon emlékművet, ahonnan csodálatos kilátás nyílik. Kerékpárral is megközelíthető a kék kerékpáros, kék kereszt és sárga háromszög jelzésű turistautakon. Én mivel tavasszal, amikor Bécsből Budapestre bringáztam, illetve amikor bejártuk a Sárkány feje útvonalat meglátogattam, most nem kerestem fel. Viszont csatolok róla néhány fotót.

Csodálatos kilátás a zebegényi Trianon emlékműtől

Szobig semmi érdemleges nem történt. Sajnos a kerékpárút minősége kritikán aluli szintre süllyedt. Ez igen nagy szégyen, hiszen a Budapest-Szob útvonal a bringások körében igen kedvelt, sokan látogatják. Kár érte.

A Kittenbergert a Nemzeti múzeumtól folyamatosan kritizálták és sürgették, sőt azzal is meggyanúsították, hogy nem dolgozik így az előzőleg leírt oroszlántámadásban megsérült, lecsüngő ujjpercét levágta, és elküldte a Nemzeti Múzeum igazgatójának, hogy a rajta lévő arzénnyomokat látva bizonyítsa ellenkezőjét. Ezt Fekete Istvánnak így mesélte el:

„A jobb csuklóm aggasztott legjobban, mert ott valami ér sérült meg. Ha elcsúszott a zsebkendő, amit még az úton kötöttem rá, csak úgy sugárzott belőle a vér. De a whisky hatott. Elkötöztük ezt is, s utána jött a legnehezebb, a leharapott ujjat le kellett operálni, mégpedig ,,rendesen", azaz ki kellett ízlelni. Hát erről nem beszélek, mert még most is ordítani tudnék, ha rágondolok. Mérgemben spirituszba tettem a levágott ujjpercet, s elküldtem a múzeumnak a köröm alatti arzénmérgezés jeleivel, ami minden szorgalmas madárpreparátor körme alatt látható.”

A Szobi vasútállomás után pár száz métert a 12-es úton kell megtenni. Szerencsére ez nem volt forgalmas. A település határától pedig már látható a Márianosztra felé vezető út. Sajnos a minősége ennek sem 100 %-os. De nem baj, mi most hajózunk, vitorláinkat a szélbe feszítve. (A tengerészek sem szeretik a tükörsima tengert.) A közepesnél gyengébb oldalszél segíti haladásunkat. Innen kezdett utunk folyamatosan emelkedni.

Kinél kolbászból, kinél sílécből, kinél vas szörnyekből van a kerítés.

Utam során elhaladtam egy ház mellett, amelynek kerítése csupa sílécből állt, majd hamarosan a kőbánya bejárata mögött megbúvó gépszörnyek szolgáltattak látnivalót.

Márianosztra egy nagyon kellemes kis település, amely gyönyörű helyen fekszik. Igaz az Afrika nyomról le kell térni az egyszeri tengerésznek, de megéri felkeresni település főterét, illetve a Bazilikát. Mint a helyszínen kiderült itt található az ország egyik, ha nem a legrégebbi büntetés-végrehajtási intézete. Illetve van itt egy börtönmúzeum is.

Márianosztra

Az első világháború idején Kittenberger Kálmánt a brit hatóságok internálták, mint ellenséges állam polgárát. Öt évet töltött Indiában hadifogolytáborban. Vadászfegyvereit, felszerelését, gyűjteményét elkobozták, ezek végleg elvesztek. Indiai hadifogságából 1919-ben szabadult.

Áthajózva a képzeletbeli Gibraltári szoroson immáron a nyugat-keleti irányba vitorláztam tovább. A túra folyamán ezen a részen tetőzik a folyamatosan emelkedő utunk a kóspallagi elágazó előtt. Ezzel teljesítettem a 10 km hosszú, átlag 3 %-os meredekségű emelkedőt. Márianosztrát elhagyva egy nagy füves legelő mellett haladtam el. Ez meglepett, mivel nem számoltam ilyennel a Börzsönyben. (Hiszen ott erdős, vad rengeteg van.)

Ez a legelő kicsit meglepő volt, és szerencsére csodálatos panorámát ad.

A kóspallagi elágazó után a Duna felé vezetett az utam. Meg akartam még nézni a Kóspallagi horgásztavat, de egyszerűen elszáguldottam mellette. Visszafordulni nem akartam. Majd legközelebb.

Ezért a fotóért vittem a drónt

1920 tavaszán Kittenberger Nagymarosra költözött és a Nimród című vadászújság szerkesztője és több természettudományi szaklap munkatársa lett. A Nimród az ő irányítása alatt (1949-ig) érte el a legnagyobb szakmai és irodalmi színvonalat.

Az 1956-os forradalom utcai harcai nyomán a Nemzeti Múzeum épületében tűz ütött ki, amely elpusztította gyűjteménye nagy részét. A veszteséget óriási szerencsétlenségként élte meg.

A Duna parton elértem a kerékpárutat és visszakanyarodtam Nagymaros felé. Azonban, mielőtt a végpontot felkerestem volna, útba ejtettem a Kittenberger Kálmán utca 24 számot, ahol a neves Afrika-kutató élt 1920-tól haláláig. Ezt emlékháznak hívják, de nem látogatható. Az önkormányzathoz írt levelemet sajnos válaszra sem méltatták, pedig szívesen megnéztem volna belülről is. Kihagyott ziccernek érzem ezt a hatalmas lehetőséget. Pedig szerintem sokan látogatnák. Elég csak a balatonedericsi Afrika Múzeum példájából kiindulni.

A "Sylvia lak" Kittenberger lakóháza. Meglepő véletlen, hogy elhelyezkedése a körtúránkon nagyjából egyezik azzal a területen, ahol a híres Afrika-kutató Kelet-Afrikában élt és dolgozott.

Hogy miért volt kiemelkedő Kittenberger Kálmán afrikai gyűjtése? Álljon itt erről az alábbi néhány adat. Több, mint 60 000 példányból álló anyaggal gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum állattani gyűjteményeit. A tudományra számára 280 – 300 új fajt fedezett fel amiből közel negyvenet Kittenbergerről neveztek el.

Akarata ellenére azonban nevét önkényesen mind a leltárkönyvekben, mind a fajleírásokban gyakran Katona Kálmánra magyarosították.

A „Sylvia lak”-ot elhagyva legurultam a Szent Imre térre, ahol megcsodáltam az ott lévő templomot, majd az ennek folytatásában lévő Fő téren a Kittenberger szobornál vetettem horgonyt, ahol a mai kalandom véget ért.

Nagymaroson a túra vége

• Túra hossza: 40 km
• Túra nehézsége: Könnyű
• Túra terepe: Dombvidék
• Szint: +643 m,-536 m
• Átlagos meredekség: 2.4 %

Kedves olvasóim örülök, hogy eme utazáson velem tartottatok. Ha Kittenberger Kálmán neve ezek után nem cseng a fületek számára ismeretlenül. Számomra már megérte. A Dunakanyar Afrikájának körbetekeréséhez sok sikert kívánok.

Az írásom idézetei Fekete István Kittenberger Kálmán élete című életrajzi regényéből származik. Az író ezt Nagymaroson, Kittenberger íróasztalánál írta meg, nem sokkal barátja halála után. 1962-ben jelent meg.

Fekete István első kiadású írása.

Ajánlott cikkek

Afrika kör a Börzsönyben kerékpártúra (GPX)