Reggel fél hét van. Füzesabonyban vagyunk és épp jegyet veszünk a vasútállomáson, a Miskolcig közlekedő személy vonatra. Szerencsénk van, a vonat bent áll az állomáson és kerékpárszállító kocsija is van. Kényelmesen felszállunk és elhelyezkedünk. Indulunk, de hova is?

Apró probléma: A vonat nem kompatibilis a bingáinkkal.

A Bükkalja Várai Hegyikerékpár Túra
A túra útvonala 4 éve született meg a fejemben, és három év alatt sikerült részleteiben bejárni. Most lesz az első alkalom, hogy egyben próbálkozunk meg vele, és ezt itt, a magazin hasábjain be is mutatjuk nektek.

 Ez, egy ízig-vérig montis túra, 96 km-en át tekereg a Bükkben változatos terepen, 2830 m szint megmászásával. A túra során 9 ellenőrző pontot kell felkeresni, illetve néhány kérdésre kell válaszolni. A válasz természetesen ezeken a pontokon található meg. A túra teljesítői az egyedi oklevélen kívül felkerülnek a teljesítők dicsőségfalára. A túra kiírás ITT olvasható!

Az indulás előtti utolsó pillanat

A túra
A Tiszai-pályaudvartól a Diósgyőri várig kétféle képen is el lehet jutni. A villamos síneket követve, amíg meg nem látjuk a várat. Ez nagyobb forgalommal jár, de könnyen teljesíthető.

A másik verzió a kerékpár út követése. Ez kétség kívül kisebb forgalommal jár, de hatalmas kihívást jelent az út nyomvonalának követése. Aki szereti az ilyen izgalmakat és van ideje, annak nyugodt szívvel ajánlom ezt a nyomozós, útkereső játékot.

Szóval Diósgyőr. A vár tövében készült fotó után elindultunk utunkra. Frissen könnyen vettük az első kilométereket. Viszonylag hamar beértünk a hűs erdőbe. A folyamatosan emelkedő úton a zöld jelzést kell követni egészen Kisgyőrig. A terep változatos, kétnyomos úton halad.

A település fölött az erdőből kiérve csodálatos panoráma fogadott minket.

A település egy kis falu, szép, rendezett utcaképpel. Egy kereszteződésben találtunk rá egy szobor csoportra, ami igen tetszett nekünk. Itt kényelmesen lehet pihenni, ha a nap heve nem üldözi el a tikkadt vándort.

Ne nézd Béla, nincs bor a poharában!

A falut a zöld jelzésen hagyjuk el, amelyről a Kerek-hegy lábánál térünk le balra. Innen a jelzés nélküli utat követtük a Csincse patak völgyében egészen a Bekénypusztai Látogatóközpontig. Az út kétnyomos kissé elhagyott, ami a vadregényességi faktort igen csak megemeli.

Innen egy aszfaltos úton száguldottunk lefelé, majd egy nagyot fékeztünk. Bal kéz felől egy őrház található. Mögötte pedig bekerített területen egy vadaspark, tele dámmal és muflonnal. Az állatok kényelmesen kérődzve tűrik a fényképezőgép működését.

Tőlünk 50-100 m-re a fél-szelíd állatok kérődzenek. Hatalmas teljesítmény lehet ezeket levadászni.

Tovább folytattuk a száguldást Latorútra, minek határában egy meredek hegy emelkedik fölénk, tiszteletet parancsolóan. Meg is álltunk hirtelen, mivel ennek tetején található Örs vezér földvárának maradványai illetve, a jóval későbbi építésű Lator vár. Ide feljutni csak a bringát tolva, vagy a hátunkon cipelve lehet. Szerencsére nem túl hosszú ez a szakasz. Mindenesetre emlékezetessé teszi a túrát

Bélánk mosolya nem túl őszinte.

A látvány magáért beszél

A hegy teteje gyakorlatilag egy fennsík, amelyre kegyetlenül tűz a nap. Fa, vagy árnyék nem nagyon található rajta, így a látogatásunkat igen rövidre fogjuk, bár őseink története szinte kézzel fogható. A hely fantasztikus hangulatot áraszt.

Az ellenőrzőpont fotóinak elkészülte után visszatekertünk a vadaskert őrházáig, ahol balra fordulva a Somos-völgy fölé tornyosuló fák árnyékában tekerünk egy régen jobb napokat látott aszfalt úton. Az út mellett az enyészetnek átadott beton korlátok jelzik, hogy ez korábban fontosabb közút lehetett.

Változatos gyönyörű utak

Az utat balra kanyarodva hagyjuk el. Egy földúton tekerünk tovább, amelyet az elején található sorompóról könnyen felismerhetünk. Hatalmas, kacskaringós lefelé vár ránk egészen Kácsig. Több helyen az erdőirtásnak köszönhetően gyönyörű panorámában lehet részünk. Az erdei állatok mozgására is számíthatunk itt, mivel nem túl forgalmas út. (Vigyázzatok a szarvasokkal, én majdnem ütöttem egyet a sisakommal. (Vagy, az engem?) Szinte súrolta a bukómat a lába.)

Kutya ugatás közepette gurultunk be Kácsra. Itt jegyezném meg, hogy a bringa nagyon szereti a lejtőket. Könnyen irányítható kényelmes túrát tett számomra lehetővé. A lefeléken kiválóan kontrollálható volt végig.

A Kácsi-vár a település másik végén található. A Dózsa György útról lehet feljutni rá. Sajnos jelzés nem segíti a megtalálását, ahogy az út mellett található barlang lakásokról is csak melléjük érve szerez tudomást az ide látogató turista. A vár, (illetve, ami megmaradt belőle) egy magaslaton áll, a helyét -legalább- egy kereszt jelöli. Sajnos a hely nagyon elhanyagolt, a vár maradványait teljesen benőtte a dzsindzsa. Nem sikerült kideríteni, hogy van-e ott még falmaradvány.

Kácsnak ez egy kihagyott nagy lehetősége, hiszen szinte ingyen lehetne a falunak kilátója. Csak a közmunkásokat kellene ráuszítani a várhegyre. A kilátás páratlan (lenne), ráadásul az ide vezető úton még barlang lakásokat is lehet találni. Számomra úgy tűnik nem akarnak itt turistákat látni...

Kács kilátója, a kihagyott ziccer

A hegyről legurulva a falu egyik boltjában tankoljuk fel készleteinket, készülve a következő megmérettetésre, ami a szurdok. Ez egy köves sziklás szűk völgy (szurdok :D ), amin a piros turista jelzés vezet keresztül. A völgy nem kerékpározható! Nem azért mert tilos, hanem mert lehetetlen. Hatalmas kövek, kidőlt fák nehezítik az átjutást. Viszont a maga vadságával feledhetetlen élményt jelent az áthaladóknak. Teljesítése nem maradhatott ki az útvonalból. Ráadásul hegyikerékpár túrán egy kis tolás, vállon cipelés megengedett. Sőt!

Itt két fős csapatunk ketté vált. Béla elektromos paripáján jelzés nélküli erdészeti utakon kikerülte a szurdokot, mivel nem láttuk értelmét bringájának fölösleges nyúzását olyan terepen, ahol gyakorlatilag 60%-ban az ember hátán viszi a kerékpárt, a maradék úton pedig szinte végig tolja. Az élmény faktor – a táj látványossága mellett is - gyakorlatilag 0 lenne.

A szurdok egyik fölém magasodó sziklaképződménye

A szurdok után apró hegyi rétek követik egymást, amit sűrűn benőtt a csalán. Zsibongó lábakkal, és immáron ismét két fős csapatunk élén érkeztem meg a Cserépi várhoz, amely komoly falakkal rendelkezik az eddigiekhez képest.

A következő ellenőrzőpont egy kaptárkő, ami szinte a vár mellett található.

Cserépi vár

Kaptárkő

A kaptárkövekről a mai napig nem tudják, hogy mi célt szolgált. Kutatók őskori méhészet első emlékeinek tartják, vagy temetkezési helyként vélekednek róluk. Legurultunk Cserépváraljára, majd innen egy kemény mászással Cserépfaluba érkeztünk.

Cserépfalu után következett az ország leghosszabb völgye, az örökké hűvös Hór-völgy. Ez az a hely, ami mindig elvarázsol. Réges-régen itt születtem hegyi bringásnak...

Őszintén szólva itt én már kezdtem fáradni. Nem csak a lában, de a fenekem is kezdte éreztetni magát. A rugós-tagot átállítottam vaj puha mozgásúvá, (eddig többnyire sportos közép állásban használtam) és így is maradt Egerig.

Ódorvárhoz egy kacskaringós út visz föl a völgyből. Ennek egyik mellékútján el kellett búcsúznom Béla barátomtól, ő egy rövidebb úton folytatja tovább Egerbe, remélve, hogy a bringája aksija kibírja az utolsó dombokat. Vittük ugyan magunkkal a töltőt, de rosszul szerveztük a pihenőket, így nem töltöttünk sehol sem rá az aksira. Mindenesetre így is szép teljesítményt futott a bringa, hiszen egy töltéssel el ment majd 70 km-t 1900 m szint emelkedéssel.

Ódorvár a kerékpártúra legmagasabb pontja, ennek megfelelően a kilátás is csodás, attól függetlenül, hogy a várból szinte semmi sem maradt. Itt egy kicsit leülök és pihenek. Hamarosan kellemes meglepetés ér, egy kedves ismerősöm tekert fel, aki a munka utáni feszültséget jött kihajtani magából.

Kilátás Ódorvárnál

 Innen nincs más út csak lefele. Száguldok, szinte észre sem veszem és lent vagyok Bükkzsércen, majd néhány kilométer, és Bogácson kattintom a gépet az ellenőrző pontnál. Jó lenne kicsit gyorsabbra kellene vennem a tempót, mivel erősen délután van. A lábam egyre jobban érzi a kilométereket, a fenekem is... Hiába na, hosszú az út, fáradok.

A túra további része a fáradság hatására szinte csak képkockánként maradtak meg az emlékezetemben:

• Bogács és Szomolya között egy fantasztikus lejtőzésben volt részem...

• Szomolyát nem is emlékszem hogy hagyom el, de utána a középkori szekérút imádni való, csak nem értem hogy sikerült ilyen magyaros nevet adni neki (via ad Szomolya).

• Ja majd elfelejtem, közben van egy hegyi legelő, ahonnan már a végcélt jelentő Nagy-Eged is látszik (Eger ott fekszik a lába alatt).

Hegyi legelő, háttérben a Nagy Egeddel, és a lábánál ott van Eger.

 Hamarosan kiérek az erdőből, és szőlők között haladok, egy gerincen. Jobbra a Bükk, immáron homályba burkolózó vonala, balra Eger városa látszik. Innen már nincs sok hátra, és szerencsére az is lefelé. Bár a félhomály miatt a lejtőzés sem olyan gyors, mint korábban, de azért sikerült egyben leérnem a hegyről.

Sötétedik...

 Az út továbbra is lejt, de már aszfaltos. Begurulok Egerbe a vártól pár száz méterre. És ott! Igen, ott előttem kitárt kapukkal hívogat az Egri vár. A küldetés teljesítve.

Az expedíció teljesítve

Infóbox a túráról

• Az útvonal nincs kijelölve, valószínűleg nem is lesz. Egy tereptúrában meg kell lennie (a vállon cipelés mellett) az eltévedés romantikájának. Turista térkép, tájoló használata ajánlott. A holkerekparozzak.hu oldalról letölthető GPS track tökéletes puska azoknak, akik nem akarnak eltévedni.

• A túra egy nap alatt is teljesíthető. Célszerű a szállást Egerben foglalni és onnan egy korai vonattal Miskolcra indulni. Ha valaki szombaton teljesíti, vasárnap szétnézhet még Egerben, vagy a környékén.

• Két napos teljesítés esetén Cserépváralját, vagy Cserépfalut ajánljuk közbülső szállásként. Ebben az esetben célszerű néhány opciós helyet felkeresni (szomolyai barlanglakások, illetve a település határában lévő kaptárkövek).

• Esőben, eső után nehezen tekerhető a terep, a talaj itt nehezen szárad ki.

• A településeken boltok vannak, Bogácson éttermet, cukrászdát is találhatunk, így akár minimális cuccal is neki vághatunk a túrának.