Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

1988Nizza023

Időutazás egy nem régi, mégis nagyon távoli korba.

Többről lesz szó kilométerek és hágók végigbiciklizésénél – időutazásról egy nem régi, mégis nagyon távoli korba. A körülmények változása megismételhetetlenné teszi, az égbe nyúló szerpentinek azonban várják, hívják újabb vándoraikat.

Hosszú lépés

Itt szereztem egy tapasztalatot. Korán feküdtem, korán keltem, mint mindig – de a ház népe sehol, sötét minden, és zárva az ajtó. Sokáig várhattam bosszankodva az indulásra, azóta mindig, mindenütt este fizetek, és megtudakolom, hogyan juthatok ki hajnalban.

Mivel csak egyszeri belépést engedett a vízumom Olaszországba, kénytelen voltam átvágni a síkon. Menaggio, Como, Varese volt az irány. Kezdetleges térképem lévén itt-ott kérdezősködnöm kellett, mégis tévesztettem egyszer, Borgomanero vidékén kikeveredtem a rizsföldes, szúnyogos síkságra. Biellába már este érkeztem meg (237 km, szint kb. 200 m), ádázul zuhogó felhőszakadásban. Ilyenkor nem lehet válogatni, szobát vettem egy kissé puccos hotelben.

Másnap a szívemnek oly kedves Aosta-völgy. Grandiózus táj, ősöreg faluk és városok, nyelve francia, sajátos az atmoszférája. A szokásostól eltérően onnan, a nehezebb oldalukról másztuk meg anno a Mont Blanc-t és a Matterhornt, lehetett felidézni az emlékeket. Most azonban más kihívás várt: a Kis Szent Bernát-hágó (2188 m) – ahol nekem elvileg nem szabad belépnem Franciaországba. Ám az esős időjárás, amely annyi szép kilátástól fosztott meg egész idő alatt, és annyi fázást, szenvedést okozott, ezúttal hasznomra vált. A határállomás ugyanis nem a hágó magasán van, hanem lejjebb, már a francia oldalon. Köd volt, szakadt az égi áldás, a határőrök az orrukat sem dugták ki egy bringás kedvéért. Behúzott nyakkal, odanézni sem merve gurultam el az épületük előtt.

 1988Nizza028

Ez még a mobiltelefon előtti korszak. Itt, örömömben rászántam magam, hogy megküzdjek egy külföldi telefonfülkével, és elújságoljam feleségemnek: sikerült! Egyébként nem sűrűn hallott rólam. Mindig jól viselte, áldassék érte. Séezben aludtam aznap (189 km, szint kb. 2100 m), az ifjúsági szálláson, aminek itt auberge de jeunesse a neve, vagabund hegymászók, vadvizesek és turisták társaságában.

Fagyos magaslatokon

Továbbra is kitartott mellettem hűséges útitársam, a rossz idő. Szürke fellegek alatt iparkodtam fel a Col d'Iseran (2770 m) magaslatára, hogy felmelegedjek kissé. Jól jött, hogy megláttam pár kanyarral feljebb egy bringást, aki felébresztette bennem a versenyszellemet. Neki nem volt cucca, mégis utolértem, amit méltányolva meghívott forró teára és almás süteményre. Az élet kis örömei... A túloldali hosszú lejtő Lanslebourg felé aztán pillanatok alatt kiszívta ezt a kis meleget. Hiába szed fel akármit az ember, csak didereg, napszám, hétszám. De hát azért van lába, hogy megvetően félre rúgja az útjába gördített akadályokat, nem igaz?

 1988Nizza029

A Col du Telegraphe (1570 m) hágóútja nemigen látszik lentől, mert erdős hegyoldalban vezet. Igyekeztem vitézül nyomni a pedált, a rossz körülmények dühödt harci kedvet ébresztettek bennem. Ágyat Valoire helységben leltem (138 km, szint kb. 2800 m)

Másnap egy újabb monumentális hágó tornyosult elém: a Tour de France egyik ikonja, a Col du Galibier (2645 m). Ahogy a felhőben nyomulok felfelé, kis sípályát érintett az út, lesiklók végezték nyári edzésüket. Furán festettünk egymás mellett, és meg kellett állapítanom, hogy ők voltak alkalomhoz illőbben öltözve. Odafent a kilátás nem sokkal ért túl az első kerekemen. Viszont ajándéknak számított, hogy szinte ingyen, majdnem végig lejtőn értem el egy újabb kétezrest, a Col du Lautaret (2058 m) hágót. Innen is csak gurulni kell Briancon felé, amely előtt nagy táblák tudatják a vándorral, hogy e városban évi 300 a napsütéses napok száma. Én a többi 65 valamelyikében jártam arra. Csak ebédelni álltam meg, és fura érzés volt, hogy a kis vendéglőben két pincér kísért az asztalhoz engem, az ázott, némileg koszos bringást.

 1988Nizza031

Nincs megállás! Jön a Col d'Isoard (2360 m), túloldalán a híres kősivatagos, sziklatűs tájjal, egy kőtömbön Coppi és Bobet bronz emléktáblájával. Megindultan hajtottam fejet előttük. Tán csak érzékcsalódás, de mintha rám kacsintottak volna. Igen, hasonlót éreztünk át a rideg magaslatokon. Guillestre már nincs messze, a kis szállóban szinte mindenki bringás. Nekem is van mit kipihennem (116 km, szint kb. 2300 m).

Havasok és Riviéra

A soron következő Col du Vars (2109 m) nem különösebben emlékezetes, elszórt házak között kanyarog fel az út, majd hasonlóképp le, inkább csak sportteljesítményként értékeltem. Annál jobban fentem a fogam Jausiers után az Alpok legmagasabb aszfaltútjaként számon tartott Cime de la Bonnette (2802 m) körútra! Már ahogy elkezdődik a keskeny, vízátfolyásos aszfalt, kapubálványként meredező két sziklaképződmény között, megadja az alaphangot. Egy kis kalyibában sikerült enni valamit, ami nem ártott, mert az út csak emelkedik, emelkedik és emelkedik. Egészen fönt vált át lankásabb szakaszokra, piszkos hófoltok között, amelyek alig kevésbé szürkék a lógó lábú felhőknél. Naná, hogy esik. És igen, itt a Restefond, alatta régi, omladozó katonai építményekkel, fölötte a híres panoráma-gyűrűúttal. Panoráma persze nem volt, de büszkén karikáztam körbe, közben az obeliszknél lefotózott valaki. Nem sokan jártak arra.

1988Nizza048 

Én sem sokáig. A lejtő innen egyből tengerszintre visz, de nem egykönnyen. Először is, még nagy magasságban, első defekt és hátsó küllőszakadás jött közbe. Az utóbbi várhatott Nizzáig, annál viszont van kellemesebb, mint fagyos kezekkel belsőt cserélni. Az útvonal egyes szakaszai lenyűgöző, függőleges oldalú, őrülten mély szakadékokban vezetnek, néhol keskeny mellékutak ágaznak ki, merészen a sziklába vágva. Vajon hová vezethetnek? Jó sorsomnak hála később valamennyit bejárhattam bringával – elképesztő helyek!

 1988Nizza059

Végre Nizza. Ady innen, a pálmák és virágok közül nézte a havasokat, én azok közül jövök. A pálmákat szél cibálja, a virágok áznak, a tenger és az égbolt azúrkék helyett sötétszürke. Vigasztalan a látvány, ahogy végigkarikázom a híres Promenade des Anglais előkelő szálloda-sora előtt. Persze az ifjúsági szállásra igyekszem, ma 165 kilométert tettem meg (szint kb. 2700 m), félúton járok, 12 nap alatt ideértem, elégedettség tölt el. Nem állíthat meg semmi!

Folytatjuk...