Augusztus elején fogalmazódott meg bennem mind erősebben, hogy le kéne valamit tenni az asztalra: Besztercebánya. A tervezett túrát eleve 320 km körülinek számoltam...
Előzmények
Mióta kb. 10 éve komolyabban kerekezem, még sosem fordult elő, hogy júliusban ne mentem volna 100km fölötti túrát.
Augusztus elején fogalmazódott meg bennem mind erősebben, hogy le kéne valamit tenni az asztalra: Besztercebánya érdekelt a leginkább, hiszen Eger felé sokkal messzebb nem mehetek, dél felé a fővároson át nem akarok, nyugatnak meg a sík Kisalföld nem vonzott.
A tervezett túrát eleve 320 km körülinek számoltam, ám felmerült bennem a rekordjavítás lehetősége is. Ha már ilyen közel jutok a 350 km-hez. Megnéztem eddigi 300km-nél hosszabb kerekezéseimet: a leghosszabbat 350,06km-t 1994-ben (18 évesen!) tekertem, a második leghosszabbat 2001-ben, ez 324,26 km lett.
A túra előestéje
Este unokahúgom, Sarah kíséretében mentem a Corába vásárolni: Stifolder szalámit, kakaóscsigákat és müzlis szeleteket vettem. Vacsora közben végig a túrán járt az agyam: Nagyon elszánt voltam, tele feszültséggel, nagyon készültem e túrára, égető szükségem volt rá, ugyanakkor tudtam, hogy nagyon komoly vállalkozásba vágom a fejszém. Ahhoz, hogy ekkora tervet sikeresen véghez vigyek, minden apróságra oda kellett figyelni.
Vacsi végén anyu segített a kenyérkenésben; 3 szalámis és egy jam-es szendvicset, 4 kakaóscsigát, 3 jófajta, nagy müzlisszeletet és 3 banánt vittem magammal. Hogy a szél kevésbé kaphasson a csomagokba, a váztáskába, és egy kis hátizsákba pakoltam; utóbbit polippal rögzítettem a csomagtartóra. A hátizsákban vittem magammal esőkabátot (délutánra 28-29 fokot és elszórtan hűsítő záport ígértek), pumpát, kis adag szerelőcuccot, egy pótbelsőt). "Mindent a cél érdekében" jelszóval végül lemondtam a videokameráról; megelégedtem a fényképezővel.
Indulás
Reggel 3:50-kor ébresztett a csörgőóra Odakint csak az utcai lámpák világítottak; egyébként fekete sötétség. Nyugodt reggelim vége felé az órára pillantva tűnt fel, hogy ideje lesz sietni. Noha 4:50-kor szerettem volna indulni, csak 4:57-kor ültem nyeregbe. 42 percem volt a komp eléréséhez, így már a kezdetek kezdetén pörgősebb tempóval hajtottam.
Szentistvántelepet elhagyva - az utolsó házaknál egy fekete macska futott át előttem az úton - a hegyek lábánál előbukkant Szentendre. Alig derengett még; aludt a város; a sötétben valóban kora-hajnali hangulatot sugárzott a sok fénypötty. Az Aral kútnál, forgalom híján lendülettel fordultam a 11-es útra. A Katonai Főiskola előtt még villogtak a lámpák. Élveztem a bringa klassz suhanását.
5:38-ra értem a komphoz a Nap még nem kelt fel. Vácot régi, ismerős úton hagytam el; a négyből az első kapaszkodósávos emelkedőre ívben kanyarodtam rá. Az emelkedő közben örömmel néztem szét, tekintettem vissza a még szürke szín uralta Duna-környékére. Az útszéljelzőtábla célvárosomat jelölte: "Banska Bystrica 129 km" - azaz én összesen 156 km-re érek majd oda.
A Naszály mögött már kelt a Nap. A második emelkedő az erdő szélén kapaszkodott, kanyarodott fel Szendehelyre; halk zörejeket hallottam a támfal fölül: egy mókus szaladt a fák alatt. Sajnos kelet felől bárányfelhők takarták a Napot, így csak alig-alig jutott néha egy kis fénynyaláb. Az út mellett a szántóföldön, autója mellett egy férfi csodálta a tájat: volt mit! Nekem is nagyon tetszett a dombos, párafoltos, szürkés-kékes táj. Gyönyörű reggel volt!
Szélfogó mellényben jól esett tekerni; ahogy az emelkedőkön megizzadtam, elgondolkodtam, hogy mi lenne mellény nélkül. Fáznék alaposan; nem tenne jót a tüdőmnek.
6:50-kor értem Rétságra. A város végi benzinkút hőmérője 18 fokot mutatott. A körforgalmas elágazástól lankásabb kilométerek vártak rám az út, ÉNY felé, a Börzsöny mentén haladt tovább. A hegység fölött ugyan egy esetleges zápor sötét felhője ült, úszott, nem is gondoltam csapadékra. Apróbb emelkedők után aztán Nagyorosziban csepegni kezdett. Mivel nem jutott el addig az általam meghatározott pontig, hogy apróbb száraz foltok ne maradtak volna az úton, nem is gyorsítottam. Az eső a falu végére el is állt. Drégelypalánkon is jól haladtam már; kisebb lejtős szakaszokon 35-37km/ó-val robogtam.
7:42-re értem a, már ismerős épületek, bódék közé, az országhatárra. Mindössze egy autó állt előttem. A határőr megkérdezte: nem zavar tekerés közben, ha esik az eső? "-Hosszan tartó esőben nem nagyon szoktam tekerni, de ha nem tart soká, akkor megyek" - válaszoltam.
Szlovákia
A szlovák határőrtől kértem pecsétet, majd beléptem. Bár akartam kulacsot tölteni, mégsem a két közeli benzinkútnál álltam meg.
Sahyt elhagyva az út pár kilométeren át, Hrkovcéig nyugatnak, én meg hátszélben haladtam. Bár 35-38 km/ó-val "repülhettem", a hátam mögött megpillantott kép megállásra, fotózásra késztetett: egy elvonult záporfelhő szürkéllett az égen, alul jól látszott az esőfüggöny, fönt viszont a felhő szélénél a napfény sugara látszott csodásan.
Sahy után egy tábla 8km-re benzinkutat jelzett, az megfelelőnek tűnt kulacstöltésre, étkezésre is. Lakmározás után, ahogy elnéztem további utam irányába, északnak, menten csalódás ért: nem egy különálló záporfelhő látszott, hanem az egész dombsort, tájat szürkeség, eső terítette be, lepte el. Mivel Besztercebányának tartottam, nem térhettem ki. Szerencsére a következő kb. 5km-en, Hokovcéig a felhők és az eső is keletnek vonult, így eső helyett inkább csak vízpermetet kaptam, ám a Hokovcét követő éles útkanyar után az út egyik pillanatról a másikra változott. Állt a víz az úton, kerekeim, sárvédőm pedig csak úgy fröcskölték a vizet. Zoknim hamar elázott (bokám néha egy picit még fázott is), cipőm is hamar átnedvesedett. Az esővel, felhőkkel a szél elmúlt, így 25-26 km/ó körüli sebességgel haladtam.
Kb. 15 km múltán az ég picit tisztulni kezdett, okkal remélhettem, hogy nem fogok megázni. Hont. Nemce (224m magasság) előtt 2 km-rel, Domanikyben élveztem, ahogy az éppen istentiszteletről jövő, illetve utána még beszélgető emberek megnéztek. A települést elhagyva az út lankásan emelkedni kezdett. Nem rohantam; ha kellett akár kisebb buckák miatt is visszaváltottam. 9:40-kor átléptem az első 100km-t.
Devicie-t követően egy picit hullámzott még az út, ám a Krupina előtti 3-4km-t már síkon tettem meg, a korábbinál gyengébb ellenszélben. Éppen 10 órakor haladtam el a várostábla mellett; az égen már csak bárányfelhők úsztak; sütött a Nap. A centrumban (109 km, 280 m) rövid pihenő erejéig egy padra ültem. Bizony jól esett leülni; lábam fáradt volt.
A Krupinát követő árnyas völgyben az út emelkedni kezdett, ráadásul a szél is lassított. Útközben elgondolkodtam, hogy az ember lehet bármilyen elszánt, ám ha pl. 200km után - pl. a szél vagy más miatt - elfogy az erő, és a szervezet többre nem képes, akkor hiába az akaraterő, elszántság, az sem lehet elég. Babiná mellett már nyílt mezőn kapaszkodtam a 440m magas tetőig. Az enyhe ellenszél nem tett jót a lejtőzésnek; az emelkedőn csökkent átlagomon alig tudtam javítani. 11:21-kor végre a Zólyom tábla mellett suhantam el. Az elágazásnál a cetrum felé fordultam, átkeltem a vasúti felüljárón, majd onnan a vár mellett el sem lehetett téveszteni a szép főteret(11:24; 137 km). A tér oldalában talált árnyas padok egyikén foglaltam helyet; első szendvicsemhez láttam hozzá. Ahogy már bevált, a falatozás idejét használtam sms küldésre; így sem kellett erre időt vesztegetnem. Apám szokásos stílusában válaszolt: "Ne tervezd túl magad, tortaevés közben gondolunk rád!"
Szép fényképeket készítettem: dél felé előttem a szökőkút, mellette a díszburkolat, szép házak, a tér végében pedig a vár. Az idő nagyon kellemes volt; kb 24-25 fok lehetett; az égen bárányfelhők úsztak. Pár perccel 12 óra előtt hagytam el a városközpontot. Nem ismervén az utakat, a körívben a Besztercebányai főútra vezető úton találtam magam. Már az út irányából is tudtam, hogy ez nem az a kis forgalmú út, amin 1999-ben Besztercebányáról Zólyomba érkeztem. Kellemetlen meglepetést okozott a sok foltozás, ám a város megkerülése után egy átvezetéssel végre "megérkeztem" a tükörsima, gyors autóútra.
Mivel Szlovákiában bőven van az utaknak padkájuk, leállósávuk, nem tartottam rendőrtől. Egyébként is: más bringásokkal is találkoztam a főúton. Az út enyhén hullámzott, de még buckáknak sem lehet nevezni, amikre fel kellett kapaszkodni. A Zólyom és Besztercebánya közti út kb. 2/3-áig lendülettelenül, megszokásból tekertem, egy-egy alkalommal kicsit küzdelmességet is éreztem; nem jött "csak úgy" a tekerés. Kb. 7 km-rel Besztercebánya előtt kis bucka tetejéről megpillantottam a hegyek körülölelte várost.
Besztercebánya
Hihetetlen: a város mögött már a Nagy-Tátra hegyei magasodtak; de jobb és bal felé is már 1200m-es csúcsokat láthattam. A bucka aljában épült benzinkútnál megtöltöttem a kulacsaimat, és ezt követően - valószínűleg a város hatása miatt - elmúlt minden küzdelmesség; a gyenge ellenszellőt sem érezve, lendülettel, kb. 28-30 km/ó-val kerekeztem Besztercebánya felé. Előbb a városcímer és tábla üdvözölt, majd következtek a nagy áruházak: Baumax, Tesco, stb. A hegyek - közeledve - mind jobban magasodtak fölém.
Úgy tűnt, 3/4 1-re érek a városba. Tekerés közben többször is átszámoltam a hazajutás időbeosztását és mivel nem akartam kicentizni, a 20 órás kompot megcélozva, legkésőbb 1/4 2-kor kellett elhagynom Besztercebányát. Úgy számoltam 2-től kb. szűk 4 óra kell a határig visszajutni. Ha bevállaltam volna az utolsó kompot - és az ezzel járó, fél napnyi feszültséget (hogy semmi sem jöhet közbe, különben nem érek időben oda)
Pár percnyi kevergőzés után sikerült megtalálnom a főteret. Bár a centrumnál ki volt rakva a tábla, hogy kerékpárral behajtani tilos, mégis így tettem. Szerencsére nem voltam vele egyedül, hogy nem tekertem, csak toltam a bringát. Ez a főtér mindig is nagyon tetszett, ezúttal sem volt ez másként: a szökőkút, a szép, gondozott házak, vendéglők, cukrászdák, virágok, növények, kandelláberek, díszburkolat, stb.
Két-három fotó után gyorsan végiggurultam a főtérről induló utcácskán, majd a kivezető főúton célba vettem Zólyomot(13:21). 160 km kerekezés után következhetett a hazaút. Nem voltam egyértelműen meggyőződve a szélirányról, de több szólt amellett, hogy hátszelem lesz, mint ellene.
Hazafelé
A forgalom, elhúzó autók is kedvezően hatottak rám. Zólyom előtt kb. 4 km-rel kihasználtam a lehetőséget és átcsatlakoztam a főút mellett párhuzamosan haladó, két várost összekötő "kis útra". Kerülő nélkül, toronyiránt haladtam a város felé. Még az első áruházak előtt egy Slovnaft benzinkút akadt utamba. A shopban vett 2 csokiért és a 1/2 liter Gatorade-ért 70 Sk-t fizettem. Utóbbi valóban jobban csúszott, mint a gyümölcslevek, vagy a Plusszos ital.
A kisút toronyiránt épp a zólyomi főtérbe futott be (14:10-27). Gyors falatozás közben a tér életét figyeltem; akadt egy-két csinos lány is. Kellemes volt az idő; a Nap is szépen sütött. Ideális bringás idő volt. A várost elhagyva folyóvölgyben enyhe emelkedőn hajtottam. Váratlanul ért az enyhén támogató hátszél; jó erőben, és így jó kedvvel pedáloztam. Élvezet volt igazán jól, 25-27 km/ó-val haladni. Hamar Dobrá Nivára értem.
Úgy hittem - tudat alatt már kalkulálgattam - hazáig támogató szelem lesz; nagy gond már nem lehet, akár 17 órára a határra érhetek. Kiérve a szűk patakvölgyből - ahogy már a nap folyamán megtörtént - ellenszéllel találtam magam szembe. A falut követő sík, majd 1 km-es meredek emelkedőn a széllel is meg kellett küzdenem. 15 órakor átléptem 200. kilométeremet. Sajnos hiába értem fel a 440m magas tetőre és kezdődött kb. 15-20 km lejtő, elmaradt a gyors, lendületes hajtás-gurulás. Pedálozással együtt is csak 35-40 km/ó-val haladtam; az erdőben már ennyivel sem. "-Mégsem lesz olyan egyszerű a Zólyom - magyar határ közti 70 km? Lehet, hogy elkiabáltam?"
Krupina végén - ahogy a völgyből is kiértem - tűnt fel, hogy talán elmúlt az ellenszél; emlékeztem, hogy itt reggel gyenge ellenszelem volt és szembe egy fickó hajtott könnyedén. Most én tudtam ismét könnyebben hajtani. Mivel nem éreztem szükségét a pihenőnek, Hont. Nemce után is gond nélkül hajtottam tovább; csak egy megállást terveztem: nem sokkal a határ előtt, vagy a határon.
Úgy tapasztaltam, hogy a szél É-ról, vagy ÉK-ről fúj. Az út először Dudince után tört meg, itt szerencsére még nem lassított a szél. Horné Semerovcénél újabbat fordult az út kelet felé, ám mielőtt "nekiveselkedtem" volna a határig hátralevő kb. 5-6 km-en várható széllel való küzdelemnek, a reggel már bevált ÖMV benzinkútnál tettem pihenőt. Mire a WC-n is végeztem, kulacsaim is megtöltöttem és vettem egy Gatorade-t (52 Sk), a kinti műanyagszékek is felszabadultak; jól esett lerogyni. Látván, hogy indulok, a benzinkutas mosolyogva, kedvesen szólt utánam: Viszontlátásra!
Mivel a benzinkútnál megejtett pihenő alatt nem törődtem az idővel, annyit akartam pihenni amennyire szükségem volt, így gond nélkül elfogadtam, hogy valószínűleg már éppen nem érem el a 20 órás váci kompot; kénytele leszek megvárni a 21 órásat. A határ előtti benzinkútnál ismét megálltam: újabb fél literes Gatorade-t (ezzel együtt eddig 6,5 liter folyadékot fogyasztottam) vettem. A benzinkút mellől, de már Vodafone hálózatról (a magyar hálózat még az ÖMV benzinkútnál is működött) hívtam testvéremet, Ildit: úgy néz ki, éppen nem fogom elérni a 20 órás kompot, de a 21 órással gond nélkül átkelek. Mivel megcéloztam a 350 km-t, kb 1/2 11-re érek haza- üzentem.
Magyarországon
Pár autót megelőzve érkeztem a szlovák határőrhöz; gyorsan végeztem. 17:54-kor visszatértem Magyarországra. A 20 órás kompról már lemondtam, így nem kínoztam magam, olyan tempóban hajtottam, ami "kijött" belőlem. Úgy saccoltam, az utolsó 20 km négy igencsak lassító emelkedője után kb. 20:10-re, kb. 302km-rel érek Vácra. A 21 órás kompig kb 3/4 órám lesz még kilométereket gyűjteni: ha kb. 18-19 km-t hajtok, akkor átkelés után hazáig - és a rekordhoz - már csak 30-32 km vár rám. Tahi után tehát már csak 10 km-t kell "rátennem".
Kb. 26 km/ó-val haladtam a Börzsöny oldalában; picit hullámzott az út. Bár nemrég Szlovákiában még ellenszéllel küzdöttem, a magyar oldalon DK-nek haladva nem akadályozott a szél. Nagy forgalomban érkeztem Rétságra (18:57). Bő órám lett volna a kompig, ám mivel emlékeztem, hogy ennyi kilométerrel a lábamban már múltkor is fáradtan, visszaváltva tudtam csak leküzdeni a 4 emelkedőt, inkább rövid pihenőt tettem a benzinkútnál. Vettem egy kifli-szendvicset és egy 2 dl-es üdítőt (368 Ft).
Verseny az idővel
A 9 percnyi megállás, valamint a kis energiafelvét - mint utóbb kiderült - szárnyakat adott; noha valóban vissza kellett váltanom, de nem okoztak gondot az emelkedők. Az utolsó, Naszály oldalába felkapaszkodó emelkedő tetejére érve meglepett az idő. 11 perc volt még a komp indulásáig. Mivel korábban kb. ennyi idő alatt már értem el a kompot - ha már így alakult -, úgy döntöttem: megpróbálom. Vesztenivalóm nem volt, hiszen már elfogadtam, hogy csak a 9 órás komppal kelek át a folyón. A lejtőn nagy áttételbe váltottam, majd a Duna-parton is eleinte még 34-37 km/ó-val robogtam. A házak között sebességem kissé visszaesett, valamivel 30km/ó alatt pedáloztam. A börtön előtt fordultam le a Duna-partra; a révhez érve kissé szomorúan tapasztaltam, hogy a hajó bizony éppen elindult; kb. 20m-t tehetett meg a vízen. 20:04 volt; sebességmérőm 302 km-t mutatott.
Nem nagyon voltam mérges; végül is erre számítottam. Pihenés nélkül hozzá is láttam a 21 órás komp indulásáig hátralevő időre tervezett kilométergyűjtésnek. A parti úton hajtva a város széli - és a focipálya melletti - körforgalom előtt csatlakoztam a főútra. Amerre eddig még sosem jártam, Váctól dél felé pedáloztam.
A rekord
Szinte sík úton hajtottam Sződliget és Göd felé. Utóbbi előtt 2 km-t erdőben kellett megtennem. Nem zavart a sötét, az idő is jó volt. Kellemes volt tekerni, ráadásul mind kevesebb kilométer választott el a 324 km-től, második leghosszabb túrámtól, illetve a 350-től a leghosszabbtól, így felvillanyozódva egész frissen, 27-28 km/ó körül kerekeztem. Kikalkuláltam, hogy célszerű lesz 20:27 körül visszafordulni, hogy biztos le ne késse a kompot, de jó tempómnak köszönhetően visszaúton újabb kis kitérő belefért még. 20:54-re értem vissza a Duna-partra. Az autók még el sem kezdtek "felszállni", így a bringaúton oda-vissza tekeregtem még kb. másfél kilométert.
Míg a komp a Dunán haladt, gyorsan bekaptam pár falatot a szendvicsből, valamint egy müzlis szeletet; a hátramaradt 30 km-n nem akartam legyengülni. A szigeten a sötétben - és az ÉK-i szél támogatásával - (1/4 10 után) bár semmit sem láttam a sebességmérőmből, jó ütemben haladtam. Hosszas oda-visszafordulós tekerésekhez nem volt kedvem, de Tahi elején a lámpák alatti szűk kilométeres sík szakaszon is megfordultam egyszer. Átléptem a 324 km-t; immár második leghosszabb túrám értem el. Azért is számított ez is valamit, mert így nem csupán az utolsó 2-3 év legnagyobb túráját értem el, hanem így már - ha netán valami "csoda" folytán mégsem lenne meg a 351 km (bár erre már nem nagyon gondoltam; már csak idő kérdése volt a rekorddöntés). A hídon átkelve Tahitól észak felé is elkerekeztem a lámpasor végéig (ez is kb 2*3/4 km volt).
Hazaúton kerekezve frissen, fáradtságot nem érezve tekertem. Lám, mennyit számít a lelki tényező! Szentendrén a katonai főiskola előtt - 22 óra is elmúlt már - a közlekedési lámpa, ahogy a kora reggeli órákban is, sárgán villogott. Lámpámmal jól meg tudtam világítani az utat: mivel már csak kilométerek hiányoztak a rekorddöntéshez, 30 km/ó-val robogtam. Fel voltam dobva; jó kedvem lett. Amit elterveztem, megcsináltam. Ráadásul - bár ez akkor meg sem fordult a fejemben - bírtam volna még; bár az utolsó 30km-n már kb. 10 percenként mocorognom kellett a nyeregben - mert fenekem megérezte a sok ülést, gyűrődést -, semmilyen testrészem sem fájt, semmi sem akadályozott volna abban, hogy további kilométereket tekerjek.
352,15 km-rel értem először házunk elé. A rekordot átlépve, a Szegfű utcán is kezem égnek emelve tekertem, máskor kitártam karjaimat, vagy a levegőbe csaptam. Sokat jelentett ez a tett; elszántságomról, akaraterőmről tettem tanubizonyságot. A Széchenyi és László utcán történt levezetés végén 353,58 km-rel álltam meg a házunk előtt. Leghosszabb túrám értem el.
A túrán 7,7 l folyadékot fogyasztottam. Este, vacsora előtt kíváncsian álltam a mérlegre: vajon mennyit fogytam? 66kg! Mindössze 1kg-mal voltam könnyebb, mint induláskor!