A 2010-es esztendőben elkezdjük MTB kerékpárral bejárni a Gyöngyök Útját. A gyalogosoknak kijelölt útvonalon szeretnénk teljesíteni az egész szakaszt. A kihívás is nagyobb, a illetve egy-egy természeti, vagy emberkéz alkotta látnivaló így talán gyorsabban megközelíthető, mint gyalogosan.

A szombat reggeli találkozónál mindenki pontos. Tatabányáról a MÁV új piros vonatával indulunk útnak Budapestre. Gyors, csendes, kulturált és a kerékpárszállítás is megoldott. Végre!

A Déli-pályaudvarról a Margit-szigetet könnyű elérni. A szigeten megkeressük Szent Margit sírját, gyors defektszerelés, fényképezkedés és keresni kezdjük a pöttyöket. A leírás szerint csak a 11-es busz végállomásától vannak jelzések, de hátha.

Szent Margit sírja

Tényleg nincsenek jelzések! Ezt nem értem máig sem, miért nincs megkönnyítve a zarándokok, illetve a kirándulók dolga?

A Margit-hídon jöttünk be a szigetre, az Árpád-hídon hagyjuk el. Nincs kedvünk a Pesti forgalomban tekerni, gyorsan szeretnénk kimenni a városból. A kezdő gyöngysor megkeresését hagyjuk. Inkább a Dunamenti kerékpárúton kezdjük Szentendre felé utunkat.

A Római parton tekerve találkozunk sok bicóssal, görkorissal, kocogóval. Vendéglátóegységek, szállodák mellett haladunk el. Többen fogyasztanak valamit, ezek szerint van igény az ilyen kiépített kerékpáros útvonalra, mert több iparág is meg tud élni az erre járó emberek kiszolgálásából.

A Megyeri-hid lábánál Attila megáll, szeretne átmenni a hídon, ezen a hídon még nem mentünk át bicajjal. Majd csak találunk egy földutat, melyen Vác felé pedálozhatunk.
Földutat nem találunk, műúton fogyasztjuk a kilométereket.

Buli van Gödön

Gödnél kerékpárútra találunk, melyen kellemes árnyékban Szödligetig gurulunk. A falu apraja-nagyja kint van. Sütnek, főznek, zenélnek. A buliból kivesszük a részünket, iszunk egy korsó sört. Talán ez a nap az év eddigi legmelegebb napja, jól esik az „árpa cola".

Vác határában kisebb tavakra leszünk figyelmesek az erdőben, majd egy forrásra. A forrástól úgy 150 méterre a Honvéd Emlékmű található. Pár méterre a Kálvária, felújított stációkkal, melyek oldalán kis táblácska a támogatók nevével.

Kegyhely Vác előtt

A városban a jó idő ellenére kevesen vannak az utcákon. Nézelődés közben Katalinpusztát jelöljük ki az új célnak. Terveinket viszont a forgalmas 2-es főút húzza keresztbe, melyről gyorsan balra az erdőbe letérünk egy földútra. Térképet nem hoztunk magunkkal. (Lazán kezeljük mostanában a túraszervezést, felkészülést arra számítottunk a gyöngy jelzést követjük végig.) Eddig még a közelében sem voltunk. Most arra számítunk, az erdőben találunk jelzést, kirándulókat.

Irányba állva azt az utat választjuk, mely jónak tűnik. Hobbikertek között bóklászunk. Kérdezgetjük a kapálgató gazdáktól merre menjünk. Nem tudnak segíteni, mindenki a Duna mellé akar leküldeni, mi pedig már nem akarunk oda lemenni. Katalinpusztára szeretnénk menni, de nem aszfalton, hanem az erdőben. Már Szokolyával, Királyréttel is kiegyeznénk, de senki sem tud jó irányt mutatni. Pár emelkedőt még megmászunk, de az összes földút egy ideig felfelé vezet, majd egy fordulóval visz a Duna felé. Mivel a sors nem akar kedvezni, így nem ellenkezünk, gurulunk vissza a Duna mellé.

Sajnos csak a 12-es útra érünk, nem tudunk közvetlenül a Duna mellé menni. Ennek is van haszna, mivel egy nagy telepre leszünk figyelmesek valahol Verőce környékén, ahol sok különböző fajtájú és állapotú autó várja a látogatókat. Másfél-két órát is elnézelődünk, a különböző gyártmányú, sok esetben roncsból rendbe hozott jármű aggastyánok között.

Régi orosz, cseh, magyar, amerikai autók állnak békésen a telepen. Katonai és polgári járműveket is látunk.

Retro járgányok

Gyomrunk figyelmeztet az indulásra.

A mai napon Nagymarosig jutunk, de előtte még szembesülünk pár kellemetlen élménnyel.

• Étterem, ahol a pincérek még nem is köszönnek.

• Panzió ahol kötelező kelléke a megjelenésnek a három évnél fiatalabb BMW, Audi, Saab vagy Mercedes, különben rád sem néznek.

Megmosolyogjuk ezeket a sznobokat, továbbállunk.

Nagymarosra érve már intenzíven korog a gyomrunk. Klassz vendéglőhöz irányítanak minket, ahol komótos étkezés közben átvészelünk egy rövid záport és szinte észrevétlenül két-három sör is lecsúszik. Ennek következtében már nincs akkora motivációnk a további pedálozáshoz, így szállás után érdeklődünk a pincérnél. Pár perc múlva már nyújtja is a névkártyát, elmondja az útirányt.

Szállásunk jó helyen van! Közel a főúthoz, de nem hallani a forgalmat. Az emeleti erkélyről látni a visegrádi várat. A szobákban tévé, hűtő.

Kilátás a szállásunkról

Cuccainkat 3 perc alatt szétszórjuk, mellyel sikerül teljes káoszt teremteni. Az erkélyen beszélgetünk, megisszuk maradék vizünket, a hátizsákban talált nassolni valókat is eltüntetjük.

Attilának jön egy gondolata, nézzünk le még a Dunához. Így is teszünk, letekerünk a parthoz és beszélgetve-nézelődve Zebegényig jutunk. Mire visszaérünk a szállásunkra már teljesen sötét van, eltesszük magunkat éjszakára, álmainkban pedig szövögetjük utunk folytatását.

Szép napsütésre ébredünk, viszont a levegő csípős.

Hosszúnadrágot húzunk és meleg felsőt. Reggelizés és tartalék élelem vásárlása után nekivágunk a település mögötti hegynek. Az út egyre rosszabb és egyre meredekebb. Erre valók a MTB gépek. A nap lassan átmelegíti a levegőt, öltözékünkön könnyíteni kell.

Az út egy domb oldalában kúszik felfelé. A település utolsó házai pusztulófélben, de még lakják. Jobbról bokros-bozótós terület, majd balról völgy. A völgy már közvetlenül utunk mellett és ámulatunkra egy építkezés kezdeményei. A ház falát közvetlenül a völgy oldalának építették és a gyengécske téglafal bizony már engedve a nyomásnak kezd megdőlni. Egyszerűen érthetetlen mit akart így a tulaj! Láttunk már sok furcsaságot, így napirendre térünk felette.

Az ösvény hirtelen egy parkolóhoz ér. Úgynevezett panoráma autóút felső vége ez. Egy autó se áll itt, de még túrázókkal sem találkozunk. A Börzsönyben ez szokatlan számunkra. Biztosan itt is vannak felkapott részek és látogatók által hanyagolt. Ez a szakasz az utóbbihoz tartozhat. Bár, az Országos Kék jelzés is itt megy el.

Pár, ösvényre dőlt fán át kell emelni a járgányokat, meg-meg torpanunk, de ez egyáltalán nem zavar. Gyorsabb gurulás esetén jobban kell figyelni előre, nehogy későn kezdjünk fékezni. Az ösvény kezd folyamatosan lejteni, végül Zebegénybe érünk.

A Szőnyi utca 9-es számú háznál érdekességekre figyelünk fel. Horgonyok, csörlők, hajógépészeti cuccok állnak az udvarban. A ház előtt tanakodunk, mikor kijön egy hölgy és betessékel. Élvezettel és szakértelemmel kezdi bemutatni a tárgyakat, mi megvesszük a belépőket és közel két órás kiképzést kapunk a hajózás történetéből. A családi házban Farkas Vince hajóskapitány gyűjteménye, valamint saját készítésű hajózással kapcsolatos tárgyainak kiállítása látható. Aki bemutatja ezt a kincset, a lánya. Nagy élmény számunkra a látnivaló. A kiállítás tárgyait nem szabad fényképezni, de mikor beszélünk az élményeinkről, ezek megírásáról melyek itt a kerékpáros honlapon olvashatók, engedélyez pár fényképet, melyekből ízelítőt át is nyújtok. Mivel kezdünk kifutni az időből elbúcsúzunk.

Hajós múzeum

Utunkat már hazafelé folytatjuk. Na azért nem egyenesen, az túl egyszerű lenne. Szobig a Duna mellett, majd a vasúti hídon mely az Ipoly felett vezet, átmegyünk Szlovákiába. Itt ismét a Duna partját követve földutakon kóvályogva érünk Sturovóhoz. A túlparton a bazilika látványa lenyűgöző. Nem is csodáljuk a szlovákok irigykedését. A Mária Valéria hídon áttekerve hazai földre kerülünk ismét. Még 4-5 órás út vár ránk mire Tatára és Tatabányára érünk.

A Gyöngyök Útjára szánt két napból, a tényleges Gyöngyök Útjából alig pár kilométert tettünk meg.