Avagy zarándokút Szent Margit sírjától, Mátreverebély-Szentkúton át Máriacellig.
Már korábban is eszembe jutott – és feltett szándékom volt - hogy kerékpárral szeretnék végigjárni egy igazi zarándokutat. Természetesen a leghíresebb került rögtön előtérbe, a Szent Jakab zarándokút vagy más néven az El Camino. Ám Spanyolország egyenlőre túl messzinek tűnt és ekkor (2007 év elején) értesültem arról, hogy létesült itt, Magyarországon is egy zarándokút, a Via Margaritárium.
A Via Margaritarum (Gyöngyök Útja) zarándokút egy folyamatosan járható, jelzett erdei útvonal és egy módosított - kerékpárral is járható - aszfaltos változat. Lelki ívét az útvonalon található történelmi és szent helyek, ill. „Az élet gyöngyei" elnevezésű elmélkedési füzér adják. A zarándokút mentén olyan zarándokszállások is találhatók, amik a középkori ispotályok mintájára a keresztény vendégszeretet helyei.
A Via Margaritarum összeköti Mátraverebély-Szentkutat (2006-ban lett nemzeti szentélyé nyilvánítva) és Máriacellt, a magyarság számára kiemelten fontos két zarándokhelyet. Az útvonal eredeti kiírásban még Szent Margit sírjától vezetett Mátraverebély-Szentkútig (alapút), majd onnan tovább Máriacellbe (hosszú út). Azonban 2007 tavaszától már a két végpont van összekötve és a margit-szigeti kitérővel kiegészítve.
A Via Margaritarumon bárhol el lehet indulni (nincs „hivatalos" kezdőpontja). Aki azonban szeretne emléklapot is kérni zarándoklásáról Mátraverebély-Szentkúton, annak Budapestről kell eljutnia ide. A máriacelli emléklap kiállításához pedig valahonnan Magyarországról kell induljon a zarándok. Emléklapot csak a gyalogos és kerékpáros zarándokok kérhetnek.
Nagyon fontos, hogy a zarándokút külső útja a belsőnké váljon és azt is gazdagítsa!
1. szakasz – Szent Margit sírjától a Börzsöny lábáig. 2007. 04. 09.
- Táv: 137,3 km
- Szintemelkedés: 1195 m
- Átlagsebesség: 21,5 km/h
- Maximális sebesség: 53,6 km/h
Húsvét hétfőn, korán reggel utaztam fel a fővárosba és reggel fél hétre sikerült kihajtanom a Margit-szigetre. Nagyon hideg volt és jó pár réteg ruhát fel kellett vennem, hogy elviseljem a közel fagyos levegőt. A napfelkelte és Szent Margit sírjának ill. a kolostor romjainak megpillantása azonban feledtették a nehézségeket. Csodálatos volt itt lennem. Bár nem sokszor jártam eddig sem ezen a szigeten, így fogalmam sem volt róla, hogy milyen „kincset" is rejt. Kezdő imádság után megkezdtem zarándokutamat. Először kihajtottam a Margit hídra, majd pedig a körúton élveztem a reggeli forgalommentes időszakot. Útközben még megálltam az Országúti Ferences Plébániánál és regisztráltam magam a zarándokok listáján. Innen a Hűvösvölgyi kerékpárutat választottam, hogy lassan elhagyjam a fővárost. A Hidegkúti út emelkedője rendesen megizzasztott, de aztán kedvemre gurulhattam lefelé Solymárra. A gépkocsik száma közben kezdett emelkedni, de még mindig bőven elviselhető volt.
A következő település Pilisszentiván volt, ahol egy nagyszerű tavacska pihent a reggeli napfényben. Egy kis padot választottam a meleg ruháim levételéhez és egy kis frissítéshez. Innen - egy rövid szakaszon a 10-es utat használva - Pilisvörösvárra tekertem be, majd pedig elkanyarodtam Csobánka felé. Nagyon tetszett a táj, de itt is akadtak meredek emelkedők. Szerencsére nem szoktam kétségbe esni ezektől, sőt szeretek hegyeket mászni. Attól igazán szép az út. Nagyszerű gurulást követően már a pomázi úton voltam és hamarosan Pomáz főutcáján tekertem. Jó választásnak bizonyult a nagy tempó, mert egy óriási kutya próbált meg letámadni, de a komoly sebességem miatt nem sok ideje maradt velem foglalkoznia. A HÉV szerelvényt elengedve Szentendre kerékpárútjára kanyarodtam rá.
Innen egészen Leányfalu végéig a kora délelőtti Duna-partban és annak miliőjében gyönyörködtem. Sok helyen, éles csillogással pompáztak a harmatos fűszálak. Sajnos a kerékpárút végetért és a forgalmas 11-es útra kellett kievickélnem. Itt is akadtak azért látnivalók, hiszen Dunabogdányban, az út szélén is van egy szép kápolna. Aztán már következett Visegrád, ahol bizony már sok szépet láttam korábban is. Most nem is időztem itt, hanem éltem a lehetőséggel, hogy pont ment át a komp és ezzel egy időre elköszöntem a Dunántúltól.
A másik parton a kerékpárutat használva – nagyon nyugodt körülmények között tekerhettem. Kismaros, Verőce majd egy kisebb domb megmászásával leereszkedtem a püspöki székhelyre, Vácra. A dóm számomra különösen is fontos hely, hiszen annak idején a „boldogító igen-t" is itt mondtam ki. Most is megálltam és – a bringámat becipelve – a sekrestyébe igyekeztem. Éppen a fél tizenkettes mise előtt voltam, így Varga László atyától még indító áldást is kaphattam.
A Konstantin-téren elfogyasztottam ebédemet és nekivágtam a Cserhát emelkedőinek. Először a Rád felé vezető hullámos út adott ízelítőt, aztán következett egy igazi hegyi-hágó, a keszegi. 150 méteres magasságból kell 310-re felmenni alig több, mint egy kilométer alatt. A csúcson „hazai" tábla köszöntött, mely szerint Nógrád megyébe értem.
Igazán hangulatos utakon hajthattam tovább. Keszeg, ősagárd majd pedig Nőtincs volt a sorrend. Mindenhol béke és nyugalom volt, a forgalom pedig minimális. Hamarosan felértem a 2-es útra, ahol szerencsére csak pár száz métert kellett megtennem, mert már kanyarodtam is befelé Nógrád felé. A málnasorok között hajtottam tovább és szemben már feltűntek a Börzsöny bércei. Előbb azonban még tettem egy kitérőt Berkenye templomához. A visszavezető 10%-os emelkedő azért már kissé fárasztó volt.
Nógrádon a vár igazi remekmű, a kilátás is nagyon szép. Aztán áttekertem Diósjenőre és úgy döntöttem, hogy mára ennyi elég volt. El is fáradtam és az egyik térdem is megfájdult így kimentem a vasútállomásra és néztem magamnak egy vonatot. Az indulásig még felkerestem Marcus Aurelius emlékművét. Ugyanis Kr. U. 173-ban ezen a helyen csatázott a Kvádok és a Markomannok ellen.
Nagyon szép és hosszú napot tudhattam magam mögött, amikor este lepihentem.
2. szakasz – Börzsöny emelkedőin, Cserhát dombjain. 2007. 04. 19.
- Táv: 47,6 km
- Szintemelkedés: 240 m
- Átlagsebesség: 26,2 km/h
- Maximális sebesség: 52,2 km/h
Egy hétköznap délután sikerült folytatnom zarándoklásomat. Kellemes napsütésben indulhattam el Diósjenőről. Körös-körül virágba borult fák és gyönyörű mezők kísértek. Búcsút intettem Nógrád várának és egy igen hosszú emelkedővel feltekertem a 2-es számú főútra. Itt nagy körültekintéssel legurultam a tolmácsi elágazóig, ahol balra térve már jóval nyugodtabb körülmények között tekerhettem. A falu csendes volt, az autósok pedig türelmesek. Pedig az előbb még nagy küzdelemben volt részem a főúton.
Folyamatos jobbratartás mellett értem el Rétságot, ahol ismételten ki kellett kanyarodnom a főútra. Nógrád megye legkisebb városában nagyon nagy nyüzsgés volt ezen a délutánon.
A várost egy hosszú emelkedővel hagytam el, majd egy kedélyes lejtő következett a körforgalomig, aztán végre letértem a főútról és elindultam a korábban a városhoz tartozó Bánk felé. Itt nagyon sok új ház épül és a tó mellett is intenzíven folytak a felújítási munkálatok. Látszott, hogy gőzerővel készülnek a szezonra.
A falu végén balra tartva a megszüntetett romhányi szárnyvonal mellett tekertem tovább. A háttérben feltűntek a Cserhát magasabb csúcsai, a Szanda és a Romhányi-hegy sziluettjei is. Romhány falu temploma már messziről jól látszódott. Odaérve balra kanyarodtam és haladtam északi irányba. A falu végén megálltam a Rákóczi emlékműnél. Elgondolkodtam, hogy mi is történhetett itt 300 éve.
Innen egy gyönyörűen virágba borult fasoron át értem el Szátokot majd egyetlen lendülettel már Érsekvadkerten voltam. Az első látnivaló a nagyszerű kálvária és a mellette épült kápolna. Itt tartottam egy rövid frissítést majd a központi körforgalomban csak metszettem a 22-es főutat.
Igen rozoga út vezetett Patak felé. A falu előtt jobb oldalon viszont egy csodálatosan rendbe hozott falfülkét találtam, beüvegezve. Megfigyelhető, hogy főleg a nyugat-nógrádiak igen vallásos emberek. A szomszédos Dejtáron is számos ház homlokzatában alakítottak ki falfülkéket Mária szobra számára. Innen még kitekertem a 22-es útig és ott balra tartva egészen Balassagyarmatig jutottam el.
Ezzel egy rövid, de igen tartalmas szakaszon voltam túl.
3. szakasz – A Nógrádi-medencétől Szentkútig. 2007. 04. 25.
- Táv: 66,8 km
- Szintemelkedés: 430 m
- Átlagsebesség: 22,9km/h
- Maximális sebesség: 49,2 km/h
Végre eljött a nap, hogy elérhető közelségben éreztem az „alapút" végét. Ismét egy munka után zarándoklás várt rám, tehát egy hétköznapi délután. Az idő nagyon kellemes volt, csak a szél ereje nehezítette a dolgomat. Balassagyarmatról az ún „hátsó úton" kerekeztem kifelé. Mérsékelt emelkedéssel jutottam fel egy magaslatra, ahol gyönyörű fasorok között tekerhettem. Elértem Nógrádgárdonyt ahonnan kitekertem Ilinybe is, ebben a faluban még sohasem jártam. Csitár már messziről látszott, impozáns temploma miatt.
Elérve Őrhalmot tettem ismét egy kitérőt, hiszen nem régen adták át a gyönyörű Mária szobrot a falu másik végén. Innen a 22-es úton vezetett utam. Azt nem mondom, hogy egy nyugodt útszakasz, de azért annyira nem vészes a forgalma. Szécsényben behajtottam az óvárosba és megtekintettem a felújított tereket, utcákat. Igazán jól néznek ki. A Borjúpást pedig nagyon szép parkká minősült. Közel 300 éve volt itt a híres országgyűlés.
A várost elhagyva sorban jöttek a települések. Bár Karancsságot csak érintettem, szép temploma már messziről látszódott. Kishartyán után jött a nap legkomolyabb emelkedője a Zsidó-hegy. Ekkorra már kezdtem kicsit erőtlen lenni, így Salgótarjánba érve meg is álltam frissíteni egy buszmegállóban.
A megyeszékhelyről a 21-es úttal párhuzamos kerékpárúton haladtam tovább. Az időjárás továbbra is kedvezett és most már a szél sem szemből fújt. Elérve Kisterenyét bementem a házak közé, majd pedig átkelve a főúton, a régi 21-esen folytattam tekerésemet. Az lassan emelkedett és egyre feljebbről láttam az autókat. Szemből a Mátra bércei magasodtak. Csengerháza pár házból álló település itt, a csendben, az út mellett. A szuszogtató emelkedő itt véget is ért és egy lejtőn pihenhettem kicsit. Elérve egy hidat aztán ismét emelkedni kellett, de ekkor már látszottak Szentkút közelségét jelző táblák és szobrok.
A bal oldalon egy tábla, mely jelzi, hogy már csak 3 km a kegyhely. A bekötőút bal oldalán egy gyönyörű kettős kereszt, melynek lábánál meghagyták a régi keresztet is valamint a felirat, hogy „Szentkút". A jobb oldalon pedig két emberalak várja az idelátogatókat.
Kissé hullámzó az út, de már könnyedén haladtam, hiszen a szívem is húzott már nagyon és végre megérkeztem a kegyhelyre. Hallottam, hogy mise van, amin nagyon meglepődtem. Később kiderült, hogy ez egy rendkívüli alkalom volt. Nem akartam zavarni, így addig elmentem a szent-kútig és megtöltöttem a kulacsomat, majd nézelődtem és elmondtam a hálámat is. Csodálatos és megnyugtató érzés volt ott üldögélni.
Aztán bekopogtattam a kolostorba. Beengedtek – kerékpárostul – és kaptam egy csodálatos emléklapot is.
Nagyon nagy örömmel és felszabadultsággal tértem haza és már útközben terveztem a folytatást.