A Duna a Fekete erdőből ered és a Fekete tengerbe torkollik" – szól az általános iskolás földrajz tankönyv. Reggel, a tóparti vadkempingben azzal a kellemes érzéssel keltem fel, hogy a nap folyamán, ha minden a terv szerint alakul, beérek a Fekete erdőbe. A napom búcsúzkodással kezdődött, újra megköszöntem a vendéglátást is tovább indultam a forrás felé.

A város reggel még kihalt volt, a Duna parti reggelim közben épp csak 1-2 emberrel találkoztam. Később viszont fokozatosan előkerültek a sporttársak: biciklisek, nordic-walking-osok és görkorisok. Szombat lévén megtelt a kerékpárút hobby sportolókkal. A kedvenceim a fiatal anyukák voltak, ők sokan vagy görkorival, vagy kocogva tolták a babakocsit, apu pedig mellettük kocogott.

Ebben az tetszett a legjobban, hogy a sport a németeknél tényleg egy teljesen általános dolognak tűnt: nemtől és kortól függetlenül mindenki sportolt valamit. Talán csak sétálni megy el, de akkor is mozog, sportol. Ahogy tegnap este megtudtam a német felfogásról: "Ha már sokat dolgozok, sokat is sportolok!".

Duna a Fekete erdőben

Ulm – az elmúlt 11 napom, kiállítva
Az Ulm-i várhoz érkezve meglepő, és mondjuk ki, megható képekkel találkoztam: a vár falán fotók voltak kiállítva „Unsere Donau" – „A mi Dunánk" címmel, a jellegzetes Duna menti városokról. Sorban, éppen a Duna-delta irányából a folyó forrásáig haladva. Először egy kép tűnt fel, amin Szentendre volt, majd Visegrád és később az osztrák és német nagyvárosok képei, köztük Neuburg is, ahol éppen 2 nappal azelőtt jártam. Olyan volt ez, mint egy gyors összefoglaló, ekkor tudatosult bennem, mennyi élménnyel is gazdagodtam eddig, gyakorlatilag most visszanézhettem, hogy merre jártam az elmúlt 11 napban.

Helló Fekete erdő, megjöttem!
Kora délután találkoztam a először a Fekete erdő névadóival: a jellegzetesen sötét lomkoronájú fenyvesekkel. Csodálatos hely, méltán híres. Mintha a Klinika c. sorozatba cseppentem volna: hatalmas zöld legelők, gyönyörű fehér mészkőfalak, hangulatos kis falvak... de, ami a lényeg: a Duna. Ezen a szakaszon a Duna már csak egy lassan csorgó kis patak, aminek kényelmesen meg tud állni a közepében egy gázló madár. Az erdőben hol felfelé tekertem, hogy lefelé gurultam, és szombat lévén a csengőmnek is nagy hasznát vettem: a bicikliút és az erdei utak tömve voltak gyalogosokkal és túrázókkal.

Kemping? Nem! Vadkemping? Nem!
Ahogyan azt korábban is írtam, az éjszakai szállásaim soha nem voltak előre egyeztetve. Amikor elégnek éreztem a napi megtett távot, elkezdtem nyitott szemmel biciklizni, egy kempinget jelző tábla, vagy egy csábító vadkemping után keresve. Így volt ez a 11. napon is, a kilométer számláló már 127-et mutatott, és szintkülönbség is volt bőven a napban, így elkezdtem szállás után nézni.

Pontosabban, ahogy gurultam lefelé egy hosszú kanyarban, éppen csak megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy lassan ideje lesz megállni, és felverni valahol a sátram... és abban a pillanatban, a kanyar végén "ott termett" előttem egy nagy halom lakókocsi. Éppen akkor, éppen ott.

 Helló Fekete erdő!

Felnevettem örömömben, tegnap is pont ennyire volt 'nehéz' szállást találnom. Viszont, ahogy közelebb gurultam, hangos zenére és egy fura dologra lettem figyelmes: Először azt hittem, hogy egy zajos kempinghez érkeztem, de ez nem kemping volt, hanem egy fesztivál. Egy némileg furcsa fesztivál, szóval senki ne a Szigetre vagy a Balaton Sound-ra gondoljon. A Fekete erdőben, egy hatalmas tisztás közepén az a rengeteg lakókocsi egy nagy sátor körül parkolt le, a sátor tetején pedig a következő volt olvasható németül: JÉZUS ÉL! JÉZUS HÍV TÉGED!

Nos, aki mer, az...
Elkezdtem betolni a kerékpárom a füves placcon. A biciklis mezben némileg tájidegen voltam, így a szervezősátorból már messziről integettek, hogy arra menjek, hozzájuk, ott tudok bejelentkezni. Hallo, ich bin... és elkezdtem a szokásos bemutatkozásomat, hogy ki vagyok, mit csinálok, hova megyek. És bejött. Úgy fogadtak, mint a messziről jött vándort, ott tartottak, kifaggattak, beszéltettek és már mutatták is, hogy hova verhetem fel a sátramat.

Megmutatták a zuhanyzót, körbevezettek és meginvitáltak az esti koncertre is -ezzel a meghívással végül nem éltem. Nagyon segítőkészek voltak, minél messzebb kerültem Magyarországtól, a magyar zászlóm annál hatásosabb beugrónak bizonyult. A sátor-szomszédaim később vízzel és némi vacsorával is megkínáltak, így aznap este sem volt hiányom semmiben.

Statisztika:

• NeuUlm-Sigmaringen
• napi megtett táv: 127 km
• teljes táv: 1139 km

Előzetes: A másnap elértem az út elsődleges célját: a Duna forrását. Láttam, ahogy Európa legnagyobb folyama patakká zsugorodik, majd eltűnik. Aznap lezárult az út első szakasza, és elkezdődött a következő.

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.

Kapcsolódó cikkek:

• Kerékpárral Svájcba 1/21
• Kerékpárral Svájcba 2/21 - Kőszeg-Bécsújhely
• Kerékpárral Svájcba 3/21 - Találkozás a Dunával
• Kerékpárral Svájcba 4/21 - Osztrák táj és a pucércsiga
• Kerékpárral Svájcba 5/21 - Merülnek az elemek
• Kerékpárral Svájcba 6/21 - A mélypont, avagy innen szép nyerni
• Kerékpárral Svájcba 7/21 - Érkezés Németországba
• Kerékpárral Svájcba 8/21 - Szalagmunka egy kerékpár nyergében
• Kerékpárral Svájcba 9/21 - Újratervezés...
• Kerékpárral Svájcba 10/21 - Felhőszakadáson át a citromos Beck’s-ig