11. nap (2007. július 4. – szerda)- Nordkapp
autóspihenő a Nordkapp felé vezető út mentén – Repvåg – Kåfjord – Honningsvåg – Nordkapp – Skarsvåg
Táv: 115,4 km

Hajnali fél egykor kelek. A Nap ebből az öbölből nem látszik, ugyanis észak felől magas hegyek takarják az égboltot. Így egy „éjszakai túrára" indulok. Dia ma éjjel nem tart velem. Kemény kaptatón küzdöm fel magam, s egy varázslatosan szép fjellre érkezek. Ez a norvég felszíni forma a fjord után a második legismertebb, kopár, füves-sziklás fennsíkot jelent. A fjell vörösen izzik az éjféli Nap tüzében. Itt-ott apróbb tengerszemek teszik még változatosabbá a környéket, mintha csak magashegyek között lennék, pedig ott van a tenger alig 100 méterrel a lábam alatt.

Norvégia nem véletlenül a természet és a hegyek kedvelőinek egyik kedvenc országa. Kristálytiszta levegő, mélykék tenger. Most már tudom milyen érzés egyszer egy patak, másszor egy tó, később egy fjord, majd a tenger partján állni. Szemlélni a gyönyörű tájat, az égbe szökő hófödte hegyoldalakat. S mindezt az éjszaka közepén. Leírhatatlan a nyugalom. Ilyet otthon, Magyarországon ember aligha tapasztalhat. Egy órán át barangolok egyedül a napfényes éjszakában. A fű vörösen izzik a lábam alatt, a tenger ezer színben csillog alattam. Azt hiszem, még soha nem voltam ilyen közel a Paradicsomhoz. A hegy tetejéről az egész öböl jól belátható, sátrunk apró, pici kék pont a messzeségben.

Az út teljesen kihalt. A sziklák közé érve erős vijjogást hallok. Egy halászósas köröz az öböl felett. Szinte hallom szárnyainak suhanását. Bizonyára közel kerültem fészkéhez, s így próbál elcsalni. A sziklás, nehezen járható terepen lassan haladok lefelé. Hajnali 2 órára érek vissza a sátorhoz. Ma éjszaka sem sokat alszok.

Reggel szinte kisüt a Nap a sátorból, szuper az idő. Fél 10-kor indulunk. Ismét egy sziklás, meredek szakasz következik. Kb. 20 km-rel odébb reggelizünk a félszigetre épül Repvåg faluba vezető út leágazásánál. Bár a „falu" szó erős túlzás a néhány halászkunyhóból álló település láttán. Ez már Nordkapp kommune! Hatalmas tábla jelzi, hogy megérkeztünk az Északi-fok közvetlen körzetébe. Diának annyira melege van, hogy ujjatlan pólóra vált. Erős szembeszéllel haladunk a változatos, sziklás terepen. Repvåg után egy vízierőmű áll a parton. Egy hegyi patak vízenergiájából csinál elektromos áramot. Gyors folyású, ivóvíz minőségű patakból nincsen hiány Norvégiában, szinte átlagosan minden 2-3 km-ben lezúdul egy a hegyoldalból a tengerbe. Poénosan meg is jegyzem: „Ki fog önteni a tenger, annyi víz folyik bele".

Hatalmas, néptelen vidékeken kanyarog szűk utunk. Délelőtt a szembeforgalom erősebb, hiszen ilyenkor mindenki visszafelé tart az Északi-fokról. Csak mi küzdünk az egyre erősebb, néhol már gyilkos erősségű szembeszéllel. „De jó lenne már ott lenni". Ugyanakkor bízunk benne, hogy holnapig nem fog megfordulni a szélirány, hiszen akkor már visszafelé fogunk jönni ezen az útszakaszon.

Ahogy haladunk észak felé, úgy nyílik ki a hatalmas Porsangenfjord, ezen a szakaszon már több, mint 20 km-re van a túlpartja, mégis tisztán látszanak hegyei, s már a vége is. Előttünk hatalmas emelkedő. Ahogy küzdjük fel magunkat a szembeszéllel, jobbra hatalmas kontraszt: homokos tengerpart azúrkék vízzel, már csak a napernyők hiányoznak, mögötte pedig hatalmas hófolt. Keményen felkaptat az út a szárazföld utolsó szikláira, itt már csak sziklák és füves fennsíkok vannak mindenfelé, no és hófoltok. Előttünk feltűnnek Magerøya-szigetének meredek fűvel borított csúcsai. Itt már nincsenek fás szárú növények. Csak havasi rétek és sziklák. Az emelkedő tetején majdnem 90º-ot fordulunk, s egy hosszú hátszeles lejtőn legurulunk a Kåfjord partjára. „De jó lesz itt visszafelé tekerni" – gondolom magamban, hiszen akármerről is közelítjük meg, az emelkedő mellé mindkét irányból kemény szembeszél is párosul. El is nevezem ezt a kifli alakú hágót „Kåfjordi Gyilkos"-nak.

A fjord partján pihizünk egy keveset. Elmondom Diának, hogy régen innen járt át a komp Honningsvågba, Magerøya-sziget legnagyobb településére, de 1999-ben megépült a tengerszoros alatti alagút, így a járatokat beszüntették. Néhány kilométertáblán még látszik, hogy át van ragasztva Nordkapp távolsága, hiszen annak idején a komp majdnem 20 km-t megspórolt volna nekünk. Még egy 7 km-t kanyargunk a fjord partján, majd szinte a tenger mellől elkezdődik a nap legnagyobb kalandja, a 6870 m hosszú Nordkapp-alagút. Ez nem egy szokásos föld alatti folyosó. Egy meredek hegy gyomrában tűnik el, 9%-os lejtővel „zuhan be" a 212 méterrel tengerszoros alá, majd 10%-os emelkedővel emelkedik ki a szigetre és szintén egy meredek vonulat mögött van a másik kijárata. Fejlámpákat felszereljük, a tegnapi tapasztalatokból okulva felöltözünk rendesen és hajrá! Indulás! 53-mal gurulok be a nyirkos, hideg sötétségbe, a lejtő alján a levegőztető berendezés nagy zajt csap és a légáramlat lök rajtam egy hatalmasat. Kb. 3 km után csökken a lejtő intenzitása, s át is csap emelkedővé. Itt is, mint minden hosszú alagútban jelzik a kijáratok távolságát. Az egyik kiállóban bevárom Diát, aki jóval óvatosabban gurult. Keményen tapossuk a pedált, hogy ismét elérjük a tengerszintet. Sok helyen jártam bicajjal, de tenger alatt – eddig a napig – még nem tekertem.

Az utolsó szakasz nagyon kemény, már nagyon várjuk a fényt az alagút végén. 31 perc sötétség után aztán végre újra láthatjuk a kék eget a fejünk felett. Megérkeztünk Magerøya-szigetére! A fizetőkapu is ezen az oldalon van. Ugyanis nem pusztán szórakozásból fúrták át a norvégok a tenger alatti kemény sziklákat, hanem a Nordkapp felé tartó karavánoktól jókora hasznot reméltek. Ez a világ második legdrágább fizetős alagútja. Az alagút után még hagytak helyet, ha valaki meg akar fordulni, bár aki már idáig eljött, az biztos nem akar úgy hazamenni, hogy nem látta a Nordkappot! Óvatosan közelítünk a sorompó felé. Az ártájékoztató táblán kerékpár nem szerepel, de személyenként fizetni kell 47 koronát (1400 Ft). Azonban kellemes meglepetésben van részünk: „A kerékpárosoknak nem kell fizetni" – határozottan tetszik ez a hozzáállás! Gyors fejszámolás: autóval, 2 személlyel ugyanez az attrakció 7600 Ft-ba került volna egy irányba(!). S még vissza is kell jutni valahogy!

Mielőtt azonban beljebb tekernénk ezen a varázslatos szigeten, ejtenék pár szót a norvég nyelvről is. A norvég sokkal jobban hasonlít a svéd nyelvhez, mint a finnhez. Állítólag a norvégok és a svédek megértik egymás beszédét, akár úgy is, hogy mindketten a saját nyelvükön szólnak egymáshoz. Itt is szerepel az abc-ben az „å" betű, melyet ugyanúgy o-nak kell ejteni, ezenkívül van még egy érdekes karakterük az „ø", mely a magyar „ő" betű megfelelője. Ennél nagyobb mélységekbe nem bocsátkoztunk a norvég nyelv megértését illetően.

Az alagút után egy szép ívű hídon haladunk át, majd követjük a sziget partvidékének nyomvonalát, melynek fantasztikusan egyszerű szépsége mindkettőnket lenyűgöz, ugyanakkor a sok-sok emelkedőtől, szembeszéltől már fáradunk rendesen, s egyre nehezebben visznek minket a lábaink. Alig haladunk 8 km-t, mikor egy újabb hosszú alagút következik, a 4440 m hosszú Honningsvåg tunnelen. Az imént említett hosszú híddal együtt ez is része az 1999-ben megépített új útvonalnak, melyhez hasonlót Európában talán Svájcban láthat az ember. Nem csoda, hogy így megadóztatják a rajta haladó autósokat. Újabb 20 perc a sziklák alatt, hidegben és „esőben", majd a kijárat után feltárul előttünk a városom: Honningsvåg! Bár még nem kapta meg a városi rangot, így nem viselheti a „világ legészakibb városa" címet, ezt meg kell hagyni a szintén Norvégiában található Hammerfest-nek, én mégis úgy gondolom, hogy Magerøya legnagyobb települése, ahonnan naponkénti rendszeres hajójárat közlekedik Hurtigruten néven mindkét irányban: keletre Kirkenesig az orosz határig, délnyugatra pedig egészen a dél-norvégiai Bergen városáig számtalan megállóhellyel, megér egy látogatást.

Először is olyat tapasztaltunk, amit északon még eddig nem nagyon: van élet a városban! Ez persze főként a Nordkappra tartó, vagy onnan érkező autós turistáknak és a jelenleg a kikötőben horgonyzó két „városméretű" hajónak is köszönhető. De nordkapp.tv néven működik egy webkamera-rendszere a városnak, melyet már évek óta figyelemmel kísérek, s láttam, hogy például egy téli napon, amikor 24 órás sötétség van, sem áll meg az élet a kétezer lakosú, főként halászatáról és idegenforgalmáról híres településen. S mivel az évek folyamán a kamerák révén már szinte „bejártam" Honningsvåg utcáit, szinte ismerősként érkeztem ide. Rögtön feltűntek azok a helyek, amelyek a kamerákról jól láthatóak: a folyton forgalmas kikötő a városközponttal, a városi park, a templom. Nagyon furcsa és jó érzés volt most személyesen itt lenni.

De most nem a városnézés az elsődleges dolgunk. Hiszen nagyon éhesek vagyunk. Bevásárlunk a marketben, s a városi parkban kajálunk. Nagyon tetszik Norvégiában, hogy itt nem lehet nem visszaváltható üveget kapni, minden üdítőt vastag műanyag üvegben árusítanak, melynek 2 korona a betétdíja, így nem termelik feleslegesen a hulladékot. Követendő lenne a példájuk számunkra is! A parkban ücsörögve rögtön feltűnt, hogy ki a turista és ki a helyi ember. Mégpedig a ruházatról. Hosszúnadrágban, szélálló kabátban, sapkában ücsörögtünk, mellettünk az olaszok pufidzsekiben dideregtek. A helyi gyerekek pedig élvezve a napsütést és a mindössze másfél hónapig tartó nyarat, rövidnadrágban, szoknyában, pántos felsőben és ujjatlanban játszadoztak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga így alig 14ºC-ban, erős szélben. Érdekes dolog, hogy Diával mi otthon kemény, hidegtűrőnek számítunk a családban és munkatársaink körében egyaránt, de fel sem vehetjük a versenyt az itteni fiatalokkal. Nem véletlenül, hiszen ők a világ egyik legészakibb lakott településén élnek.

Jól bekajálunk, majd áthelyezzük súlypontunkat a templom elé tudván, hogy ez a hely jól be van kamerázva. Küldök egy sms-t haza, hogy látható vagyok az Interneten még fél óráig. Közben megnézzük a kicsiny fatemplomot, ahol képek árulkodnak róla, miféle pusztítást végzett itt is a II. világháború.

A város után egy rövid emelkedőn hajtunk fel, majd egy fjordszerű nyúlvány mentén tekerünk. Itt található Honningsvåg reptere is, bár bátor embernek kell lennie, aki erre a kis földnyelvre le meri rakni a gépét. A kifutó egyik oldalán tenger, a másik oldalán hatalmas sziklák. Itt aztán nem lehet hibázni! A Nordkappra vezető út így az esti órákban elég forgalmas. Az Északi-fokon május 14-től július 30-ig látható az éjféli Nap, ezt a másfél hónapot sokan ki szeretnék használni. A skandinávokon kívül főképp németekkel, hollandokkal, lengyelekkel találkozunk. Magyar rendszámú járművet eddig még nem láttunk. A tenger mentén apró bérelhető faházak vannak, majd egy kemping következik. Innen aztán keményen emelkedik az út, elhagyjuk a tengert, s felkaptatunk a 300 méter magas vonulat hátára. A kilátás fantasztikus! Mindenfelé sziklás kopár, néhol gyéren fűvel és zuzmóval benőtt hegyek, hófoltokkal, beljebb tavakkal, gyorsfolyású patakokkal. Magerøya-szigetén már nem élnek meg a fásszárú növények, ehelyett sok-sok számomra ismeretlen érdekes virág található itt, mely bírja a sziklás talajt és a hideg éghajlatot, s mivel a nyár itt csak 1 hónapig tart most virágoznak. Meglepődve tapasztalom, hogy két otthon is jól ismert növény itt is bontja a szirmait: az egyik a gyermekláncfű, a másik pedig a réti boglárka.

A kilátás sem akármilyen. Jóval alattunk látszik a tengernyúlvány és az út, amelyen jöttünk. Csodálatos. Aminek azonban kevésbé tudunk örülni, az a fent tomboló hatalmas erejű északi szél. Keményen tartani kell a kormányt, hogy az úton maradjon a járgány, ha éppen oldalba kap, ha pedig szembe, arról jobb nem is beszélni. Röviden ereszkedünk, de már hosszan előttünk látszik egy újabb végtelennek tűnő kaptató. A sziget másik oldalán is látszik már a tenger hosszan benyúló fjordja. Egy autóspihenőben állunk meg, de a szél még szélálló dzsekiben is elviselhetetlen. Egyszerűen nem tudom lerakni, időzíteni a fényképezőgépet, mert elfújja a szél. Rövid gurulás után a sziget belsejében nagy területű, lefolyástalan tavak mentén vezet az utunk, majd elérjük a skarsvåg-i elágazást. Ez az utolsó falu itt a szigeten a Nortkapp előtt. Az elágazásnál nagyban virít a Nordkapp 13 km feliratú tábla. Ez minden bizonnyal Európa legészakibb útjelző táblája. Innen már jóval szűkebb úton haladunk ismét felfelé. Utunkat rénszarvasok állják el, olyan jámbor fajták, hogy majdnem engedik magukat megsimogatni. „Ezek már megszokták a sok turistát" – gondoljuk magunkban. Nemsokára feltűnik előttünk a messzeségben a Nordkapp összetéveszthetetlen, tökéletesen sima fennsíkja, egy öböl mentén pedig kipillantást nyerhetünk a végtelen Északi-Jeges-tengerre. Hatalmasat küzdünk a széllel, az emelkedőn néha-néha már megáll a bicaj, de csak nem adjuk fel a küzdelmet. Amikor végképp kifogyok az erőből, Dia veszi át a vezetést, és szabály szerint „felhúz" a hegyre. Már erőtartalékaink legvégét nyomjuk, amikor 20:51 perckor végre feltűnik a „Nordkapp" tábla. El se hiszem! Megcsináltunk! A küzdelem mértékét jelzi, hogy az utolsó 30 km majdnem 3 óránkba került. De itt vagyunk! A Nordkapp előtt azonban ismét sorompóba botlunk. Személyenként 145 korona a beugró (kb. 4600 Ft). Egy lengyel autós érkezik előttünk, s ahogy a kapunál éppen fizet, az egyik papírpénz kirepül. Hatalmas sprintet vágok le, s az úttól kb. 15 méterre a sziklák között sikerül megkaparintanom a pénzt. A pénztárosnő nagyon hálás, s természetesen ingyen beenged. Persze nem a mutatványom hatotta meg, kerékpárosoknak ide is ingyenes a beugró. Határozottan szimpatikus ez az ország!

Az Északi-fok túránk – és egyben a szárazföldi Európa – legészakibb pontja. Mármint csak majdnem, mivel a szomszédos félsziget 47 szögperccel északabbra található. Egy angol tengerész nevezte el a 300 méter magas, szinte függőlegesen a tengerbe szakadó hegyfokot, s azóta vonzza a világ minden tájáról a felfedező kedvű turistákat, ami az infrastruktúra kiépülését is magával hozta (Nordkapphalle – Északi-fok Csarnok: kávézó, étterem, posta, ajándékbolt stb.).

Egy hatalmas parkolón vágunk át, ahol megszámlálhatatlan mennyiségű lakóautós és buszos parkol. A Nordkapphalle bejárata mellett, szélvédett helyen, főzőkockán melegítjük meg a még Karigasniemiben (Finnország) vásárolt főzelékkonzervünket. Megvacsorázunk, majd már teljesen átfagyva bebocsátást nyerünk a komplexumba. A Nordkapp a 71º 10' 21''. szélességi fokon fekszik mindegy 2800 km-re hazánktól. A fűtött épületben hatalmas tömeg és sok-sok érdekes kiállítás fogad minket. Egyrészt megismerkedhetünk az itt élő madarakkal, másutt a II. világháborúban lezajlott nordkapp-i hajóütközetről található egy részletes angol nyelvű tájékoztató. Ebben vett részt a német flotta büszkesége a Tirpitz. Egy jól felszerelt moziteremben Magerøya-szigete felett repkedhetünk a képzeletünkben télen és nyáron egyaránt. S természetesen kávézó, étterem és ajándékbolt is megtalálható itt. Az utóbbiban veszünk nordkappos bögrét Diának, nekem meg egy jó kis sapit. Egy idő után aggaszt minket a sok ferdeszemű tolakodó turista, így inkább újra felhúzzuk a kabátunk és teszünk egy kört a szeles-fagyos fennsíkon, mely olyan sima, mintha géppel gyalulták volna le a tetejét. Kitolom a bringát a közismert földgömb alakú szoborhoz is, amely mögött nem látszik más csak a végtelen tenger. Már este 11 óra elmúlt, így a Nap laposan süt be az északi égboltról. Nem győzünk fényképezni, bár tudjuk, hogy azt az emléket, amit az Északi-fok nyújtott nekünk egyetlen fénykép sem adja vissza.

Háromnegyed 12 tájban a még mindig erős szél párás felhőket hoz, melyek a majdnem függőleges, 300 méter magas falon felcsapódva ködössé teszik a kilátást. Így éjfélkor már nem igazán élvezhető az éjféli Nap, csupán körvonala látszik az északi égbolton. Így aztán oszlani kezd a hatalmas tömeg is. Mi még ½ 1-ig maradunk, majd délnek vesszük az irányt. Ahogy elhagyjuk a fennsíkot, a ködfelhők oszlani kezdenek, újból jól láthatóvá válik a Napocska. 11,5 km-t gurulunk visszafelé. A sziget belsejében az egyik tó partján állítjuk fel a sátrunkat. Hajnali fél kettő van, de elemlámpa helyett megteszi a fent ragyogó napsugár. Még nekem is komoly lelki erőre van szükségem, hogy megfürödjek a hófoltokkal övezett, jéghideg vizű tóban, ezután a fagyos száguldás után, de saját tisztaságom érdekében megteszem. Kb. hajnali kettő óra tájékán térünk nyugovóra.

Hajnalig megtett összes táv: 1277,1 km.