Már a 2014-es olasz, francia túra után körvonalazódott, hogy 2015-ben Svájc lesz a célkeresztben, mert annyi a csodálatos látnivaló, hogy kötelező megint egy új részével közelebbi ismeretséget kötni.
Az eddigiektől eltérően nem vadkempinget terveztünk, ami meglepő lehet azok számára, akik figyelemmel követik Cobranco filmjeit, melyekből kiviláglik, hogy a felesleges pénzköltés egyik nagy ellenségét tisztelhetjük személyében. Sőt, ami tovább fokozza a helyzetet az az, hogy az eddigi öt, közös Alpok-túránkon, a közel 40 éjszaka egyikén sem aludtunk campingben, most mégis ezt terveztük. Nem, nem bolondultunk meg, nem is a nagy összegű büntetés Damokles kardjától való félelem az oka ennek, hanem az, hogy a kirándulás egy részét csillag-túra szerűre tervezte Cobranco.
Az eddigi barangolásaink mintáját követte az idei túra eleje, miszerint a célzónáig autóval mentünk, ahonnan málhával indultunk útnak, de 2,5 nap után elfoglaltuk a szállást, illetve beköltöztünk egy campingbe, - innentől a túra közepe újszerűvé változott - ahonnan néhány nap „csupasz„ bringás túrázgatás után, az autóhoz felmálházott kerékpárokkal tértünk vissza. Már jól körbeírtam, miközben semmi értékelhető információt nem osztottam meg az olvasóval, annak érdekében, hátha sikerül a kíváncsiságát annyira felcsigázni, hogy elolvassa az alábbi agymenésem is.
Mikor ezeket a sorokat írom, akkor éppen dúl a vita, a Star Wars VII. (továbbiakban: SW7) kedvelői és ellenzői között, hogy jó film-e, vagy teljesen vacak. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a „spoilerezés" – jelentsen ez bármit is - az egy nagyon unintelligens viselkedési forma megtestesülése, mások várakozásainak idő előtti beteljesítése, így megvetendő dolog.
Én a spoilerről először a '70-es évek elején hallottam, sőt akkor láttam is ilyen eszközt, igaz azok autóra szerelve próbálták a levegőt elterelni bizonyos, - akkor még számomra érthetetlen – okból. Na most ilyen előzmények után, csak néztem bambán, amikor minden SW7-tel foglalkozó cikkben a leggyakoribb szó lett a spoiler.
Ezeket a gondolatokat azért osztom meg a kedves olvasóval, hogy ha nem talál meg sok információt, a még meg nem jelent videók előtt, az azért van, mert nem akartam a légellenállás növelni. (t.i.: a spoiler növeli a leszorító erőt, de a légellenállást is, bár teherautók tetejére fabrikáltak pont csökkentik, de itt versenyautókra gondoltam. Ezt más én sem tudom követni.) Szóval szeretnék én is trendi lenni és nem „spoilerezni", vagy magyarul: nem szeretném követni a jelenlegi divatot, és nem lőném le idő előtt a poénokat.
Azért a terv főbb momentumait megemlítem: Walenstadt (430 m) – Walensee - Klöntalersee (850 m) - Pragel-pass (1.550 m) – Schwyz (480 m) – Vierwaldstatter-see (435 m) – Luzern (440 m)-Sarnersee (480 m) – Lungernsee (694 m) – Brünigpass (1.010 m) – Meiringen (600 m) – Innertkirchen camping (630 m).
Innen – gyakorlatilag – málha nélküli csillagtúrák, félnapos túratervek is voltak a tarsolyban, pl. Engstlensee (1.854 m), Meiringen feletti dimbek-dombok, Hasliberg, felkészülve az időjárás kiszámíthatatlanságára. Egyésznapos tervek: Grimselpass (2.165 m), Grosse Scheideegg (1.984 m) – Laiterbrunnen (810 m) – seilbahn a platóra (1.480 m), majd bringával Mürren (1.640 m) ahol szemtől szembe, szerettünk volna kerüln a Jungfrau híres csúcsával (4.158 m), pihenésképpen Bienzersee (565 m) – Thunersee (563 m) tókerülgetős nap.
A hazaútra is voltak látványos tervek, pl. a Sustenpass (2.224 m), Urnersee (440 m), Ibergeregg (1.406 m), Shilsee (893 m), Wagitalersee (897 m).
A tervek után vissza a fő vonulathoz, a túrához: az előző évi nyár időjárása után – ami valljuk meg hagyott némi kívánni valót maga után -, a 2015-ös egészen jól alakult, nem volt sok eső, sokat sütött a nap, időnként dög meleg volt, amit így utólag én nagyon jóra értékelek.
Előzetesen felmerült a július eleje, közepe, vége, augusztus második fele, mint lehetséges indulási időpont, de ahogy közeledtünk, egyre inkább tolódott az indulás. Ebben az én családi elfoglaltságaim játszották a fő szerepet, mint feleség szabadság fix helye, osztrák családi kirándulás, ballagás, diplomaosztó (gyerekek), augusztus 15.-ig munkahelyi elfoglaltság. Tehát a szokásos nyári bolondok-háza, miközben négy hőhullám söpört végig hazánkon és szinte egész európán, ami egyre nagyobb feszültséggel töltött fel minket, vajon amikor már tudunk menni, akkor marad-e még egy kis jó idő, az időjárás felelős rulettjében?
Így jutottunk el augusztus közepéhez, amikor már nem tűnt túl rózsásnak az időjárás előrejelzés, de az idő szorításában, – amikor 3-4 szép napot jósolt a svájci időjós (meteoblue.com) - nemzetalapítónk névnapján délután felkerekedtünk.
Na, de nem vágok rögtön bele a túrán történtek taglalásába, nehogy az a vád érjen, hogy kurtán-furcsán összecsaptam a leírást.
Tehát még néhány szót vesztegetnék a felkészülésre, hiszen Európa legnagyobb hegyei közé készültünk, így nyilvánvaló, hogy csak jó edzettségi állapotban indulhattunk el. Cobranco még júliusban végigtekerte a Déli-Kárpátok emelkedőit-lejtőit „keresztül-kasul", így az Ő edzettsége elég jól alakult, ráadásul az itthoni jó időben szinten tudta ezt tartani.
Én minden évben március körül, - amikor kimegyek a Bükkbe bringával – konstatálom, hát ez bizony nagyon nehéz, és nem értem, hogy az előző években miként bírtam azokat az emelkedőket, amiket most nem. Persze emlékszem rá, hogy tavaly is ez volt a helyzet és május vége felé már jobb lesz a helyzet, de ez nem vigasztal, eleinte elkeserítően megy a tekerés. Valószínűleg ez a kor előrehaladtával nem fog sokat javulni, - sőt - de rossz érzés ellenére csinálni kell, különben tényleg semmit nem alakul az állóképesség.
Aztán a jó idő beköszöntével a formám is javulni kezdett és júniustól már málhával róttam a köreimet. Persze nem akkora súllyal, mint az Alpok túrákon, hanem csak a hátsó táskát tettem fel, bele jó adag ruha, amit otthon találtam és máris kész volt a túlsúlyos edzés eszköz. A csupasz bringám 10 kg-os, az edzésre felmálházott pedig 20 kg-os volt (az Alpok túrán kb. 45 kg-os). Nagyon ambivalens érzés volt a megszokott – százszor járt utakon – 160-as pulzussal, sokkal lassabban felmenni, mint ahogyan eddig megszoktam. Ráadásul nem kis, rövid köröket mentem, nem is a megszokott Miskolc-Szilvásvárad-Miskolc túrákat (80km), hanem a 115 km-es túrákat, - ami szintén útba ejti Szilvásváradot, - de megvolt az okom a nagy elszántságra, hiszen Svájcra kellett felkészülni.
A családtagjaim szemében láttam a sajnálatot, egy olyan ember iránt, aki megőrült és a 38 C-os hőmérséklet előrejelzés esetén is elmegy a 115-ösre, hiába bizonygattam, hogy ez nekem jól esik. Ha fizikailag nem is mindig volt könnyű, de a tudat, hogy megteszek mindent, annak érdekében, hogy a NAGY túrára jó állapotban legyek, jó érzéssel töltött el, már ez is kis katarzis. Mindenkit arra biztatok, hogy tűzzön maga elé elérendő feladatokat, olyanokat melyek nem könnyen érhetők el, mert a teljesítés utáni eufóriát nagyon kellemes átélni, sőt a visszaemlékezés is termeli az endorfint.
Már lehet, hogy túlzásba vittem az előzmények taglalását, így rátérek a részletekre, vagy mégsem, mert közben eszembe jutott még valami. A túrára terveztem és építettem egy új napelemes eszközt, amelyről lehet GPS-t, telefont, kamerát, miegyebet tölteni, de erről nem akarok itt többet írni, mert majd egy külön anyagban foglalnám össze az ezzel kapcsolatos mondandómat, hogy akit nem érdekel, annak ne raboljuk az idejét.
Forrás: cobranco.hu