4. nap (2008. március 23. – vasárnap) - Húsvétvasárnap: Irány a Troodos!
Pomos – Pahyammos – Alevga – Kykko-kolostor
Táv: 60,94 km

Ismét szép napra ébredtünk! S ma reggel végre nincs pára, csodálatos kék színben ragyog már kora reggel a tenger alattunk. Ugyanakkor már most jó meleg van. Szeretjük Ciprusban, hogy ilyenkor márciusban is milyen kiszámítható az időjárás.

Fél 8-kor indulunk neki a mai nem hosszú, de talán a legnehezebb szakaszunknak. Ma ugyanis elhagyjuk a sziget partvonalát és bevetjük magunkat legmagasabb hegyvonulata a Troodos csúcsai közé. A parton, ha akarnánk sem haladhatnánk tovább, ugyanis „zsákutca". A demarkációs vonalat itt nem lehet átlépni! Ez a szakasz okozta még a tervezés során a legnagyobb nehézséget számomra, hiszen nincs két olyan Ciprus térkép, mely ugyanúgy jelöl utakat a Troodos-hegység északi oldalán. Segítségül, a közép-európai túráim tervezésénél előszeretettel használt map24.de internetes GPS-programhoz fordultam, mely adott is egy útvonalat Pomosból, de a Google Earth műholdképei alapján világossá vált, hogy azok az utak sem léteznek az eredeti formájukban, csupán kicsi és kanyargós földutak vannak mindenfelé. Azonban nem adtam fel a keresést, addig böngésztem a Google műholdképeit, míg végre találtam egy teljesen elhagyatott, aszfaltos utat, mely felvezet a hegység gerincére. Ezen fogunk a mai nap végigmenni!

Pomosban még találtunk egy-két bezárt szupermarketet. De nem is számítottunk másra. Az utolsó tengerparti falunk, Pahyammos tökéletes görög keleti templomainak hangszóróiból már messziről bekapcsolódhattunk a húsvéti istentiszteletbe. Ez már végre egy turisták által teljesen elfeledett része Ciprusnak, így gyorsan elnyeri tőlem a „legszebb ciprusi falu" címet. Különösen a templom lélegzetelállító, egy tenger feletti sziklán, s ha keresnénk, sem találhatnánk semmi hibát benne. Csodás építmény!

A templom melletti téren kialakított árnyékos asztaloknál látunk neki a húsvéti reggelinek, melyet a papok kántálása tesz felejthetetlenné. Naptejre ma is szükségünk lesz, nem is kevésre. Ráadásul a falu után 2 km hosszan kemény 11%-kal indít a Troodos, majd újabb 2 km-en 9%-os emelkedő folytatódik. Csakúgy, mint Pégiában, itt is a „tengertől való elválás" ütközik a legnagyobb nehézségekbe. Dia a hasával már nem akar erőlködni, így hát leszállunk, toljuk az első kilométereket. A tájon teljes csend honol, csupán egyetlen busz és 1-2 autós halad el mellettünk az elkövetkezendő 1 órában. Közben hajtűkanyarról hajtűkanyarra egyre lélegzetelállítóbb a panoráma, s Pahyammos falucska is egyre kisebb kiadásban jelenik meg alattunk a tengerparton.

6 km kapaszkodás után érjük el Alevga nevű falucskát, ahol garantáltan több kecse él, mint ember. Bár felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon mit legelnek ezek a szerencsétlen élőkények nyáron, mikor kiszárad az egész sziget. Az út, amelyen haladunk egyébként Kato Pyrgos-ba visz, mely az utolsó görög település a demarkációs vonal előtt, csak mivel a törökök itt kisajátítottak egy darabot a tengerpartból, kénytelen az út jó 500 méter szintemelkedéssel a hegyek felé kerülni. Legmagasabb pontjánál egy szögesdróttal körbezárt katonai bázist találunk (nem ritka ez Cipruson), s innen ágazik le a mi – semelyik térképen nem jelzett – hegyi utunk a Troodos szíve felé.

Röviden lejt az út, majd ismét szép lassan (kb. 4-5%-kal) nekilát az emelkedésnek. A tenger innen már nem látható, száraz, mállós vörösagyagos sziklák, és ritkás fenyvesek között vezet az utunk teljesen érintetlen környezetben. Csak egy dolog miatt aggódunk: fogalmunk sincs, hogy mikor jutunk legközelebb folyadékhoz. Mondjuk jól felpakoltunk, de ma ismét kánikula van (27 fok), s ráadásul kaptatunk is rendesen felfelé. Az út szinte teljesen kihalt, az Alpokban megszokott kőhálók, támfalak Cipruson nem ismertek, így a falak mellett folyamatosan potyog a kőzet az aszfaltra. Reggel óta számoljuk a mellettünk elhaladó autósokat, most tartunk kb. 5-nél, ezek többsége helybeli. Szomjúság ellen rendszeres időközönként narancsot és citromot fogyasztunk.

Délután 2 körül az út mellett egy hatalmas betonból épített hengerre leszek figyelmes. Sejtem mi ez, s úgy gondolom, jó lenne közelebbről szemügyre venni. Egy létrán feljutok rá, s amint kinyitom a tetején lévő csapóajtót, látom, hogy szinte csurig van vízzel. No, ennek nagyon megörülünk. Neki is látunk ebédelni. Annyira meleg van, hogy megszabadulok a biciklisruhámtól és egy szál alsónadrágban látok neki a húsvéti főétkezésnek. Kb. másfél óráig élvezzük a hegység és a táj visszaadhatatlan nyugalmát, melyet csupán 2 fenyőfáról lemászó leguánféleség (de lehet, hogy csak túlméretes gyík) zavar meg.

Délután ¾ 4-kor elértük a hegy gerincét 1021 méteres magasságban. Innen keményen kaptat fel az út 1170 méterre, ahol egy kimagasló hegycsúcsról páratlan kilátás nyílik a szomszédos hegyekre és völgyekre. S végre látótérbe kerül már az Olympos, mely 1952 méteres magasságával a Troodos-hegységnek és egyben Ciprusnak is a legmagasabb pontja.

Tovább kapaszkodunk még 1220 méteres magasságig, Dia már kezd elfáradni. Szerencsére innen egy hosszú lejtő következik, ahol nincs más dolgunk, mint a csodás panorámában gyönyörködni. Félelmetesen mély völgyek között kanyarog az út egy vékony szalagkorláttal elválasztva. De a lejtő csak addig tart, míg elérjük a 912-es számú utat. Ezen már jóval nagyobb a forgalom, ami nem véletlen, hiszen ez az út vezet Ciprus leghíresebb és leggazdagabb kolostorához.

Ismét 5 km kemény kaptató vár ránk az 1159 méterrel a tenger szintje felett fekvő kolostorig. Este fél 6-kor már nincs nagy mozgás, csak a szerzetesek járkálnak földig érő csuhában és egyforma szakállal. A templomba rövidben nem mehetünk be, így kénytelenek vagyunk magunkra aggatni a bejáratnál kitett lila színű „fürdőköpenyeket". A kolostor temploma olyan mértékben van arannyal díszítve, hogy az már súlyos. A pap kissé távolságtartóan néz ránk, nem úgy a hithű zarándokokra, akik végigcsókolják az összes oltárképet. A Kykkos többi része viszont egyszerű és meghitt, finom árkádokkal, padokkal. Mint minden valamire való kolostorban, itt is található egy Lukács evangélista által festett ikon. Legalábbis a ciprusiak nagyon szeretnék ezt hinni. Gyorsan bejárjuk a pompás építményt, csak a múzeumába nem jutunk be, mely már bezárt. Hát persze, a „téli" nyitva tartás. Mostanra már csak az esti fürdés kérdése maradt nyitva.

Szerencsénkre a kolostor főbejárata mellett találunk egy üzemelő közkutat, így ha fürdeni nem is tudunk, de legalább lemossuk magunkról a napi izzadságot és az út porát. Mindez persze könnyebb is lehetne, ha nem járkálnának állandóan a szerzetesek. Minket igen, a Cipruson oly gyakori macskákat viszont nem zavarják a szentéletű emberek. Nyugodtan élvezik a párkapcsolat minden örömét a kolostor gondozott kertjében.

Fürdés után gurulunk egy fél kilométert, majd egy földút mentén indulunk táborhelyet keresni. S nem is kell sokáig mennünk. Gyönyörű rálátással a kolostorra találunk is egy védett és sima placcot. Ma alszunk a legmagasabban a túra során, több, mint 1100 méter magasan, de hidegről egyáltalán nem beszélhetünk. Ugyanolyan kellemes az idő, mint a tengerparton, sőt még a szél is mérsékeltebb. Megfőzzük utolsó főzelékkonzervünket (ezáltal indulás óta már jó 3 kilóval lett könnyebb a pakkom). Este még gyönyörködünk a kolostor hangulatos díszkivilágításában és a csodálatosan fent ragyogó tavaszi, csillagos égben (középpontban az Orion csillagképpel), majd nyugovóra térünk.

Estig megtett összes táv: 386,0 km

5. nap (2008. március 24. – hétfő)- Ciprus tetején
Kykko-kolostor – Pedoulas – Pródromos – Olympos – Troodos – Kakopetria – Peristerona - Akáki
Táv: 89,75 km

Ma hajnalban sem csípős a levegő, mikor ¼ 8-kor előkecmergünk a sátrunkból. Bár az idő megint párás, pulcsira ma sem nagyon lesz szükségünk. Úgy tervezzük, hogy reggelire elérjük Pedoulas városát, mely 17 km-re van a kolostortól, s ebből csak 4-5 km lejtő. Nem könnyű feladat, de jó lenne kétes eredetű víz helyett inkább tejet inni reggelire!

Fél 10-re érjük el az 1200 méteren fekvő kisvárost. Erre már nagy meleg van. Külön szívás, hogy a főút egy panorámaútként megy el kb. 50 méterrel a falu felett, így nincs mese, gurulni kell. Dia és a csomagom megvár fent az úton, egyedül gurulok be a kis hegyvidéki hangulatú városkába, mely szokás szerint különösen szép templommal büszkélkedhet.

Nem találok mást, csak egy kicsi boltot egy lelkes, igazi kereskedővénával megáldott kínai eladóval, aki legszívesebben az egész árukészletét rám sózná. Azonban az árak nem egyszerűek (2 l tej 2,6 euró), így ezen kívül mást nem veszek. Visszamászok Diához, s a város feletti padon neki is látunk a reggelinek. A két liter tej gyorsan lecsúszik, s küldjük mellé még a májkrémes kenyereket is, tudván, hogy innen nem lesz egyszerű dolgunk.

Pedoulás után ugyanis megkezdjük az emelkedést a hegy főcsúcsa, az Olympos irányába. Lassan küzdjük fel magunkat a 8-10%-os emelkedőn. 3 km múlva 1400 méteren Pródromosban, Ciprus legmagasabban fekvő falvában vagyunk. A forgalom errefelé sem nagy, bár a tegnapi naphoz képest mondhatni „óriási".
Diának egyre jobban elmegy a kedve, pedig már közel a cél. Az egyre nagyobb fenyvesből lassanként kibontakozni látszik az Olympos hófoltokkal tarkított csúcsa. Idén állítólag nagyon enyhe és csapadékszegény volt a tél Cipruson, így mára már csak pár folt maradt. Az útikönyvünk szerint még tartani kellene a síszezonnak, s a foltok akár még júniusig megmaradhat(ná)nak az árnyékos helyeken.

¾ 2-re érjük el az 1810 méteres hágót, itt már szinte elérhető közelségbe kerül a csúcs. Rövid gurulás következik, majd 1 km múlva tábla jelzi az Olympos csúcsot 2 km távolságban. Diának már nincs kedve feljönni, így azt javaslom neki, hogy guruljon le Troodos faluba, a hegység turisztikai központjába, majd ott találkozunk. Egyedül indulok meghódítani Ciprus tetejét! Az út keményen emelkedik, egyre több a hófolt. Itt már nem törpefenyves van, mint a hegy lábánál, hanem igazi 10-20 méteres erdeifenyő példányok. Keményen, néhol 10% felett kapaszkodik az út, de itt már hajt a lelkesedés, s hamarosan – pár bérelt autóban szurkoló turistával egyetemben – elérem az 1958 méteres csúcsot. A látvány kiábrándító. Két szögesdróttal lezárt katonai objektum között vezet fel az út az utolsó métereken, hatalmas táblákon virít a „fényképezni tilos" ikon. Ciprus tetején egy lokátor állomás van. Pár – az út végét „jelző" – olajoshordónak támasztom neki gépemet, s szomorúan tekingetek a fehérrel bevont, gömb alakú radar felé, melyet – ha érzékem nem csal – pontosan a hegy tetejére állítottak fel. Ilyet még nem láttam, hogy ennyire nem tisztelik egy ország legmagasabb pontját, gondolván arra, milyen büszkék is vagyunk mi az 1014 méteres Kékestetőnkre.
A látótávolság a párafelhő miatt alig 1-2 km, így ezért sem érte meg feljönni. Egy dologért viszont talán mégis: kutatván az Interneten, nem találtam még egy magyart, aki feltekert már Ciprus legmagasabb pontjára. Így nagy valószínűséggel én vagyok az első! Ha másra nem is, erre még büszke lehetek (ha valaki ezt a beszámolót olvasván ismer olyan magyart, aki tengerszintről kerékpárral és csomaggal megmászta Ciprus legmagasabb pontját ezen időpont előtt, azt kérem – a helyreigazítás miatt – feltétlenül jelezze számomra, s ez esetben előre is elnézést kérek tőle – a szerk.).

Lefelé még vetek egy pillantást az elhagyatott sícentrumra, ahol már valószínűleg a jövő évi – az ideinél sokkal jobb – szezonban reménykednek. Negyed óra múlva már együtt napozok Diával 1710 méteren lévő Troodos magaslati üdülőfalu főterén. Nem egy nagy eresztés ez a falu, csupán azért építhették ide, mert itt hágja át a Limassolból Lefkosíába vezető B9-es főút a Troodos vonulatát (egyébkén ez az egyetlen főútvonal itt, a hegyekben). S ahogy a főutaknál lenni szokott minősége jóval rosszabb, mint a mellékutaké, s a forgalom is nagyobb rajta. Még szerencse, hogy a fő forgalom – megkerülve a hegyet – inkább az autópályát választja.

Troodosból kezdetét veszi a hosszú-hosszú száguldás, először meredekebben és kanyargósabban, majd egyre lankásabban. Kakopetríaig, a ciprusiak igen kedvelt nyaraló és kirándulóhelyéig engedjük a bicajokat. Eljött az ebéd ideje. Kezünk már-már megszokta a perzselő napot, de szemünk a 23 km lejtő porától ég rendesen, ami nem véletlen, hiszen nem egyszer 60 km/h fölé engedtük a bicajokat. Másrészt, mint később megtudtuk, Ciprus magasabb légrétegeibe a déli áramlással finom szaharai homokot sodort a forró déli szél, így az időseknek és gyerekeknek azt javasolták, hogy ne maradjanak kint hosszabb ideig a szabad levegőn. 27-29 fok, a beígért 20-22 helyett, emellett még szaharai homok: úgy érzem jobb időpontban nem is lehetnénk itt! Bár az otthoni hóesés híre még erősen tartja bennem az ittmaradás vágyát!

Kakopetríában ebédet veszünk, majd kiülünk egy árnyas parkban és élvezzük a nyugalmat. Dia valami dán húskonzervet vesz, melyet úgy kell megbontani, mint még anno a Tom és Jerry mesefilmekben (mellékelt csavaróval).

Csak fél 4-kor indulunk tovább. A város után a B9-es főúton egyre nagyobb a forgalom, s ezzel egyenes arányban egyre rosszabb az útminőség. Mindeddig széles, inkább luxusnak számító 1 méteres aszfaltozott útpadkán haladhattunk, itt nem egyszer ránk dudálnak a türelmetlen autósok. Alig érünk le a sziget központi alföldjére, a Mesaoría-síkságra és máris kezd elmenni a belé fektetett bizalmam. Jóval lepusztultabb falvak következnek, mind bármelyik, amit eddig Cipruson láttunk. Csak narancsot szedni állunk meg, majd Akáki városa előtt egy boltnál. Amíg Dia vásárol, gyorsan lecsekkolom az Akaki folyót. Hát ebben sem fogunk megmosakodni: a jó 15 méter széles folyómederben porozna a kenu rendesen. Messze mögöttünk a hegyvonulat, mindenfelé hatalmas gabonatáblák, teljesen érett, vagy már learatott terméssel. Ez az alföld nem sík, erősen hullámzik a táj alattunk. A Troodos-szal ellentétes oldalon már láthatók a Kyrenia-hegység vonulatai, melyek már török-ciprusi területen vannak. Estére még bemegyünk a városba. Akáki már nem egy turistacentrum. Jóval lepukkantabb és igénytelenebb, mint a déli tengerpart görög városai. A hibátlan görög katolikus templom persze itt is megvan. Hangszóróin bömböl az esti mise, az utca túloldalán a helyi bácsikák egy sör mellett „hallgatják", s szinte fél város az utcán van. Akármerre is megyünk, mindenütt jól megbámulnak minket. Nem tudom miért, de valahogy bizalmatlan vagyok az itt élő emberekkel szemben. Pedig valószínűleg semmi okom nincsen rá. Táborhely szempontjából is korlátozottak a lehetőségeink: hisz a főút túlsó oldalától már közel a demarkációs vonal, arra semmiképp nem akarunk menni. Helyette kiszemeljük magunknak a város feletti dombot, pontosabban az azon lévő olajfaerdőt. Itt állítjuk fel sátrunkat, de már csak a sötétedés után. A közeli öntözőcsatorna szerencsére működik, így elhasználunk párszáz liter „drága" vizet mosdási célokra. Hideget vacsorázunk, megcsodáljuk még Akáki esti kivilágítását és már este 7 órakor a sátorban vagyunk. Elég hűvös az este, úgy látszik, ez itt nem tengerszint függvénye.

Estig megtett összes táv: 475,8 km