2008. július 17. – csütörtök Városról városra

Katwijk aan Zee – HÁGA – Delft – ROTTERDAM – Barendrecht – Nurmansdorp - Hellegatsplein
Táv: 91,65 km

Nyugodtan telt az első holland vadkempinges éjszaka. Fél 8-kor kelünk, a partmenti kerékpárút – ha nem is a tegnap esti forgalmával – már „üzemel". Ezen jutunk be Hágába, majd – a tegnapi bonyodalmak elkerülése végett – inkább érdeklődünk, hol találunk a közelben boltot. Hamarosan meg is lesz az üzlet. Itt, Hollandiában, a németekhez és a svédekhez hasonlóan még a nem visszaváltható üvegre is számolnak betétdíjat, úgy 25-30 centet palackonként. Ezzel csak az a gond, hogy ahány város, annyiféle bolt, s a rendszer még itt sem tökéletes, ugyanis egymás üvegjeit nem fogadják el. Így marad az „áttöltögetéses" módszer, vagy ha ezt is megunja az ember, akkor repül a palack a kukába.

Vásárlás után a Békepalota előtt egy buszmegállóban húzzuk meg magunkat, ugyanis rázendített az eső. A város eredeti neve egyébként 's-Gavenhage, de lakói csak Den Haag-ként emlegetik. Bár Amszterdam a hivatalos holland főváros, itt található több kormányzati intézmény, a Binnenhof (Kormányzati negyed), a Vredespaleis (Békepalota) benne a Hágai Nemzetközi Bírósággal, valamint a holland királynő is itt lakik. Tehát valahogy Amszterdam a bulizós és mozgalmas „turisztikai" főváros, ez pedig a komoly és hivatalos. Egyébként tényleg teljesen más a város arculata, ezt már az első kilométerekből leszűrjük. Teljesen szokványos, nyugodt nyugat-európai városban vagyunk sok-sok zöldterülettel, és ha nem is „amszterdami", de felettébb nagy kerékpáros forgalommal.

Reggeli után megpróbáljuk közelebbről is megtekinteni a hatalmas tornyú és természetesen vöröstéglából épült palotát, de a kovácsoltvas elektromos kapun belül még egy hangyát sem engednek be illetéktelenül. Bimby zászlója itt is „fog" nekünk egy hazánkbélit, a kissé ápolatlan, de roppant laza postásként dolgozó fickó már jó pár éve él itt, s napi pár órás munkával annyit keres egy hónapban, mint én otthon egy negyed év alatt.

A Békepalota után a belváros felé vesszük az irányt, ahol elsőként egy hatalmas homokszoborra leszünk figyelmesek, mely Hága jellegzetes épületeit ábrázolja. Amennyire mulandó, annyira lenyűgöző alkotás. Teszünk egy kört a kormányzati negyedbe, s rögtön nyugtázzuk, hogy ilyenünk sem lesz nekünk egyhamar. Itt már egy fokkal nagyobb az élet, de így is egy álmos, nyugodt nagyvárosként marad meg Hága az emlékezetünkben.

A város után elhagyjuk az Északi-tenger partvonalát, s a következő 30 km-ben még két nagyváros érintünk. Delft – az útikönyvek szerint – az egyik legszebb holland város. Egykori történelmi magja ma szabadtéri múzeum. Egy kis kavargás és kerékpárostársi útbaigazítás után megtaláljuk a Grote Markt-ot. Így hívják errefelé a városok főterét. Itt is minden megvan, ami Amszterdamban, hangulatos csatornák, vöröstéglás házak és utak, s ne felejtkezzünk meg a teret övező grandiózus épületekről sem.

Elsőként azonban egy templomtoronyra leszünk figyelmesek, mely jócskán megsüllyedt. Nem kell hozzá sok, hogy hamarosan a pisai ferdetoronnyal említsék egy lapon. A Városháza – mint mindenütt – itt is pompás épület hatalmas óratornyával, egyedül a téren lévő rögtönzött piac kelt számomra rossz benyomást. Persze tudom, hogy egy ilyen főteret, még anno a piacozásra találták ki, de ennyi esztétikus, műemlék jellegű, pompás stílusban megépített épületcsoda között mégis olyan rosszul mutatnak a vásárosok ócska, műanyagtetős pavilonjai.

Delft után Rotterdam felé vesszük az irányt. Bicikliutunk egy nagy hajóforgalmú csatorna mentén vezet, s jobban megnézve arra leszünk figyelmesek, hogy a csatornában lévő víz szintje magasabb, mint a környező tájé. Persze nem feledhetjük azt a tényt, hogy az ország több, mint egyharmada a tengerszint alatt fekszik, s így már mindjárt más a helyzet.

Rotterdam Európa legnagyobb kikötővárosa. Ez a státusz hamar rányomja a bélyegét, hiszen befelé haladva tisztán ipari jelleg dominál, autópályák rengetege teli kamionokkal, gyárak, ipari létesítmények mindenütt. Egy autópálya felüljáró alá húzódunk az egyre fokozódó eső elől. Skóciában már bőven kijutott nekünk a vízből, most már kezd terhes lenni számunkra ez a nedves időjárás. A belváros már szebb képet mutat, bár már első látásra is feltűnik, hogy – mint megannyi fejlett nyugat-európai nagyvárosban, itt is – rengeteg a bevándorló. Kínaiak, arabok, négerek amerre szem ellát. Kikötőváros lévén - azt hiszem - ezen a legkevésbé sem kell csodálkoznunk. Rotterdam Maas-folyó partjára épült belvárosa nagyon modern. Nem véletlenül, hiszen már a II. világháború után is a modern városépítés példája volt. Hatalmas felhőkarcolók, bevásárlóközpontok, fényreklámok és forgalmas utcák. A városháza itt is impozáns, hatalmas épület. Egy pláza elé ülünk le ebédelni, de megint rázendít az eső. Úgy látszik, ha ma leülünk kajálni, azt nem ússzuk meg szárazon.

A városnézést a Maas-folyó partján folytatjuk, ahol elsősorban a hatalmas hidak nyűgöznek le, főképp az elég extrém, egypilléres, ferdekábeles híd, amely már a város jelképévé is vált. De azért ne feledkezzünk meg a túlparton magasodó felhőkarcolókról sem. A vízen rengeteg hajó, a víz felett pedig a Red Bull Air Race pilótái, köztük Bessenyei Péter, készülnek a hétvégi futamra. Egy ideig elnézzük az időmérő edzést. A pálya a pesti versenyhez hasonlatosan természetesen uszályokra épített hatalmas bójákkal van kijelölve, célkapunak pedig a Lánchíd helyett megteszi az előbb említet hatalmas és roppant kecses híd.

A Maas-alagút kerékpáros járatán tekerünk át a folyó alatt. Ezt elég bután oldották meg a kerékpárút-építés koronázatlan királyai, ugyanis az alagutat mindkét oldalról csak és kizárólag mozgólépcsőn lehet megközelíteni. Nem könnyű leutazni méretes járgányainkkal a kb. 20 méteres mélységbe. Körülbelül úgy kell elképzelni, mintha a Délinél kéne egy jól megrakott bicajt a metróhoz levinni. Az első járgányt ketten visszük, aztán csak rájövünk, hogy – a fellépéstől eltekintve – a többi már megy, mint a karikacsapás. Azért egy liftnek persze jobban örültünk volna, de ha mondjuk Pesten valahol ilyen kerékpáros alagút épülne a Duna alatt, nem hinném, hogy nagyon ódzkodnánk a használatától.

Rotterdam itt azonban nem ért véget. Egy informatív kerékpáros térképről tájékozódunk, s úgy döntünk, hogy nem tartjuk az eredeti útvonalat Spijkenisse felé, hisz ott egy szakaszon kompozni kéne egy csatorna felett, hanem Barendrecht felé megyünk, ahol az Oude Maas alatt az autópályával egyetemben egy kerékpáros alagút is átvezet. Érdekes, hogy ezek a hollandok amellett, hogy ilyen mélyen laknak, mégis rengetegszer alkalmazzák ezt a megoldást híd helyett.

Elhaladunk a kikötők mellett, majd bolyongunk még egy sort a hosszú elővárosokban, míg végre elérjük az alagutat. Ebben már liften kell lemenni, s jó két kilométert teszünk meg a külön kerékpárosoknak és gyalogosoknak épült járatban. Itt legalább az eső sem esik. A következő szakaszon viszont kapjuk rendesen az égi áldást, egészen estig. Innen a sűrűn lakott részek egy csapásra véget értek, szántók között halad utunk a végeláthatatlan síkságon. Egy kis faluban „boltolunk" egyet, majd meg sem állunk a Hollands Diep autópálya-hídjáig. Ez a zegzugos, de ugyanakkor hatalmas vízrendszer többek között a Rajna, a Waal és a Maas egyik ágát vezeti a tengerbe. Nem véletlen, hogy magas gátakkal védik. Az 1,2 km hosszú hídon természetesen kerékpáros járat is átvezet. Elsőként egy apró kis szigetre érkezünk, ahol egy előre, interneten lecsekkolt táborhely vár ránk, mely megint jó választás volt és beteljesítette a hozzá fűzött reményeket. Még kiépített strand is van. Bár ma nincs éppen strandidő, de fürödni minden este kell. Vacsi közben azonban megint jön a kellemetlen zápor, így az autópályahíd alá húzódunk be. Ez az eső azonban nem akar elállni, messziről látszik a hatalmas víz felett, hogyan érkeznek a sötétebbnél sötétebb fellegek. Megunva a nem sokkal mellettünk autójában szerelmeskedő pár „társaságát" este 8-kor feldobjuk a sátrat, nyomunk egy gyors fürdést, majd eltesszük magunkat holnapra.

2008. július 18. – péntek Holland után a belga síkságon

Hellegatsplein – Rosendaal – Essen – ANTWERPEN – Boom – Rumst – Willebroek – Grimbergen
Táv: 127,96 km

Hajnalban többször halljuk az esőkopogást, s reggel is borult idő fogad utolsó holland éjszakánkon. Most már biztos állíthatjuk: Hollandiában (is) lehet vadkempingezni! Fél 8-kor kelünk, egy hatalmas zsiliprendszer felett hagyjuk el a szigetet, majd a végtelen szántók között némi hátszeles tekerés után az első városban – Oud-Gastel-ben – keresünk és találunk boltot. Kaja közben persze megint elered az eső, mintha csak a tegnapi nap kopírozná magát, megint nem tudunk nyugodtan kajálni.

Roosendal-ban, az utolsó holland városunkban még sikerül egyszer jól eláznunk és eltévednünk, csak hogy teljes legyen az „élmény", majd Nispen és Essen községek között, egy alig észrevehető határátkelőnél lépünk át Belgiumba. A városban még nincs sok változás, de kiérve rögtön tapasztaljuk, hogy az eddig teljesen általános és természetes bicajutak egy csapásra eltűntek, innen már marad a nem túl jó minőségű normál út. Míg a hollandoknál összesen az egész országban 5 km-nél többet nem tettünk meg autóúton, kénytelenek vagyunk visszarázódni a belga valóságba. A főútról – forgalma miatt –rögtön le is mondunk, helyette a vele párhuzamos kis mellékutat választjuk, mely szintén nem nyugodalmas. Ráadásul a városokon belül azért akad elképesztően rossz minőségű kerékpárút, s – mint ahogy az ilyenkor lenni szokott –az autósok persze bőszen dudálnak ránk, hogy menjünk inkább ott. Persze ők nem érthetik, hogy ekkora csomagokkal ez nem lenne egészséges, sem a kerékpárjaink, sem pedig magunk számára. Azért itt-ott találkozunk kerékpárút jelzésekkel, de ezek – a hollanddal eltérően – nem várost, hanem útszámot és nevet viselnek. Ezzel pedig nem sokra megyünk.

Antwerpen előtt mégis kénytelen vagyunk rámenni egy ilyen jelzésre, mert utunk az autópályába torkollik, így csak jókora kerülővel és rengeteg úthibával tarkított döcögős kerékpárutakon sikerül bejutnunk a városba. Csupán ez a 35 km-es szakasz elég volt, hogy első benyomást szerezzünk Belgiumról, s ami az úthálózatot és az utak minőségét illeti, meg kell mondjam, nem állnak valami fényesen. Nem olyan régen a Híradóban hallottam, hogy az egész Európai Unióban csak ebben az országban magasabbak az adók, mint nálunk. Hát úgy látszik itt sem útfelújításra költik azt a sok pénzt, amit lenyúlnak az emberektől!

Belgium északi része: Flandria egyébként sokban hasonlít Hollandiához. Egy nyelvet beszélnek, s hasonlóan építkeznek. Ezt példázza a 460 ezres Antwerpen is, mely a holland városokhoz hasonlóan szintén elképesztően szép belvárossal rendelkezik. A Schelde-folyó jobb partján helyezkedik el, így a Westerschelde-n keresztül kijárása van az Északi-tengerhez. Antwerpen tengeri kikötője egyike a világ legnagyobb kikötőinek, és Európában a második legnagyobb Rotterdam után, óriási teherszállításhoz és olajfinomításhoz kapcsolódó forgalommal. Belvárosa szintén a Schelde-folyó partján fekszik, melyen hidak helyett – a hajóforgalom miatt – 2 alagút biztosítja a közlekedést. Gyönyörű, zászlókkal díszített városházája van, a Grote Markton, melyet minden irányból egyedi hangulatú épületek vesznek körbe. Megnézzük a székesegyházat, s belvárost is hamar bejárjuk, majd kiülünk a folyópartra ebédelni. Nagy itt az élet, s szerencsére most már az eső sem tréfál meg minket, így nyugodtan falatozhatunk és nézelődhetünk. A folyón nagyon élénk a hajóforgalom, s jobbra-balra látszanak a hatalmas daruk a kikötőkben.

Utoljára hagyjuk a folyóparti Steen vár megtekintését, mely Antwerpen egyik legszebb épülete. Ebédnél Tomival elhatároztuk, hogy a ma már megint két szót nem beszélő Bimbynek megpróbálunk valami feladatot adni, mégpedig azt, hogy a következő 20 km-es szakaszon próbáljon meg vezetni minket. Ehhez mindössze csupán négy helyiségnevet kellene megtanulnia. „Hoboken, Hemiksem, Niel, Boom" – Tomival már kívülről fújjuk, mire sikerül úgy-ahogy rögzítenie. Nagyon bizonytalan a srác, többször megáll, s tőlünk várja, hogy reagáljunk, de tartjuk magunkat, s nem szólunk bele a vezetésbe. Az első szakaszon elég jól megyünk annak ellenére, hogy a városneveket már rég elfelejtette, de Nielben egy lakótelep megtréfálja, itt már bele kell avatkoznunk, ha nem akarjuk az Antwerpen táblával még egyszer találkozni. Boom után találunk egy nagyon jó minőségű kerékpárutat egy csatorna mentén, s ennek megörülve meg is indulunk rajta. Kb. 10 km múlva tűnik fel, hogy nem éppen jó irányba. Szerencsére itt már akad egy jobb kerékpáros-térkép, s itt jövünk rá, a belga kerékpárút-hálózat logikájára. A számok ugyanis nem utakat, hanem csomópontokat jelölnek, így tulajdonképp 2-3 szám megjegyzésével játszi könnyedséggel lehet tartani egy irányt. Át is kelünk a hídon, első számunk a 78-as. Kacskaringós út vezet át az erdős ligeteken, egy jó hosszú szakaszon kavicsos úttal, s sikerül 15 km pluszt gyűjtenünk mire elérjük Willebroeket.

Bevásárlunk, majd megint nem találjuk a tovább vezető utat, a mellékutak ugyanis errefelé nincsenek rendesen kitáblázva. Ráadásul lezárt utak, útelterelések mindenfelé. Amennyire Hollandia a biciklisek országa Belgium annyira nem az. Szerencsére errefelé is húzódik egy csatorna, mely jól mutatja az irányt, ennek segítségével sikerül meglelünk a helyes utat.

Este fél 7-re érjük el Grimbergen városát. Ennél beljebb már nem nagyon mehetünk, hisz innen már pár kilométer és átlépjük Brüsszel határát. Itt azonban még hatalmas szántók uralják az egyre dombosabb tájat. Az egyik dombról már jól látszik az Atomium. Közvetlenül a város határában, az autópálya-körgyűrűtől egy köpésre találunk egy viszonylag védett táborhelyet. Bár a forgalom zaja elég jelentős, most nem válogathatunk. Folyóvíz viszont nincs a közelben, de találunk egy elég mély pocsolyát, amelyben megmosakodhatunk. Milyen „szerencse", hogy ilyen sok eső esett mostanában. Vacsira ismét főzelékkonzervet eszünk, immár belga gyártmányút. Este fél 9-re már a sátorban vagyunk. Tomi vadpörkölt konzervje rendesen elcsapta a hasát, így az este és az éjjel folyamán is hányt. Szegény, valószínűleg nem éppen a kedvenc túrája lesz az idei! Mondjuk az is igaz, hogy nem könnyű az élet manapság sátron belül, mert szegény Bimby is nagyon befülledt az esős időtől. Még a Skót Felföldön egyik este belebújt nedves, egész napos ázott zoknijában a hálózsákjába, ráadásul többször bele is izzadt, így napról napra elviselhetetlenebb oroszlánszag árad felőle. De az utóbbi napokban, mióta komolyabban cikizzük emiatt, szerencsére már tesz az ügy érdekében, s egy lassú javulás azért már megkezdődött. Egy kis határozott jó idő persze sokat javítana a helyzeten.