Már nagyon vágytam rá, hogy ismét felkeressem szeretett hegyeimet, így kapóra jött az enyhe idő. Felsőtárkányról indultam egy szokatlanul enyhe, de ködös téli napon be vethessem magamat a Bükkbe. A falut elhagyva közeledve szeretett hegyeimhez hirtelen lövés csattant, jelezve, hogy mások is vannak arra, amelyre én menni fogok.

Téli rét

Az erdészeti aszfalt út kezdete

Az Oldal-völgy bejáratánál elhagyom a közutat és végre erdészeti úton haladva végre bejutok a rengetegbe. Az út innen folyamatosan emelkedik, néhol olyan sűrű a köd, hogy kicsapódva vizessé teszi a ruhám külsejét. Szemüvegem szintén csupa víz, muszáj eltennem, mert semmit sem látok benne.

Ha már megálltam kicsit mesélek a bringámról. Első ránézésre igen furcsámak hathat a mai szemnek, de mielőtt valaki rávágná, ez nem egy hipermarketes kókány masina. Ez az MTB 1994-ben látta meg a napvilágot, és a felirat sem utólagos tuning. Ez Bizony Scott, ez még tényleg Scott. A kor felső-közép kategóriás öszteleszkópos kerékpárja volt. (Szerintem a legrandább vázzal, amit kitalálhattak a tervezők.) Nyugdíjas bringámat a túrára ismét aktív szolgálatba helyeztem.


És milyen egy hamarosan 25 éves bringa nyergében tekerni? A váz fenomenális, imádom. Egy nagyon kényelmes merev vázhoz hasonlítanám. A Shimano alkatrészek teszik a dolgukat az örök életre tervezve. A gumi meg jól mutat a bringán, és ezzel ennek sajnos az összes jó tulajdonságát el mondtam.

Utam komótosan kígyózik fölfelé Völgyfő-házig, majd onnan lejtbe átcsapva Bükkzsércig nem is nagyon kell hajtanom. Elgurulok az Ódorvárra vezető út mellett, és mint mindig most is késztetést érzek kedvenc helyem felkeresésére, de nincs kedvem dagonyázni, bár tiszta időben a látvány miatt megérné. Csak száguldok tovább a mára már megkopott, kétes minőségű aszfaltúton. Mire elérem Zsércet, kicsit már fázom is. Most nem biztos, hogy annyira jól esett ez a lejtőzés, mint egy csöndes meleg nyári alkonyon.

Fölfelé az Oldal-völgyben

Száguldok

Bükkzsérc határában lévő vadaspark csupa nagy vadat tartogat a látogatók számára

A falu határában egy erdészház található, egy kis vadasparkkal, amely igen megtréfált engem, hiszen vadat nem láttam benne, így csak néhány birkát tudtam lefényképezni. Az álmos falvacskában nem volt túl nagy élet, talán észre sem vette, hogy tekertem rajta. Nem sokáig hajtottam közúton, csak a következő falu, Cserépfalu határában található Hórvölgyi elágazóhoz, ahol vettem egy kurta balos fordulatot és már bent is találtam magamat hazánk leghosszabb völgyében. A szűk kanyargós úton haladva ma már nehéz elképzelni, hogy itt korábban autóbuszok vitték az utasaikat Miskolc felé. Érdekes volt viszont látni, hogy a korábban készült utat, hogy nyeli el a hegy, és hogyan húzódik a nyomvonal kicsit arrébb (mindig kicsit arrébb.)

Az út nagy részét „elnyelte” a hegy sok helyen a korábbi szegély most az út közepén található

A völgy rengeteg látnivalót tartogat az erre járóknak. Kezdetnek mindjárt az elején található a Subalyuk, amely egy ősember barlang. Itt találták meg hazánkban először a neandervölgyi ember maradványait. Ennek meglátogatásához ugyan el kell hagyni a völgyet, és a kerékpárt elrejtve, vagy vállon cipelve 40-50 méter magasra kell felmászni (nem adja könnyen magát), de megéri. Kicsit tovább haladva a völgyben az Oszlai tájház várja látogatóit, amely réges-régen erdészház volt. Jelenleg múzeumként üzemel.

A Subalyuk ősemberbarlang emléktáblája a ködben

Az oszlai tájház

Az utam folyamatosan emelkedik. A burkolata nem aszfalt, viszont ahogy a képeken is látszik kő út, így bármikor járható, mivel nem lehet rajta nyakig merülni a sárban. Az út mellett a Hór-patak csörgedezik, azaz régen ezt tette. Most csak a kiszáradt patak meder kígyózik mellettem. Fura, emlékeimben itt egy bővizű csobogó patak él, amely telente sokszor az úton is folyt és csak augusztusra száradt ki. Most csont száraz…

A Hór-völgy jellegzetesen kanyargó útja

Terveimben az szerepelt, hogy a völgyön végig tekerve Hollóstetőről a közúton tekerek majd vissza Felsőtárkányra. A sűrű köd viszont keresztül húzta a számításaimat. Úgy döntöttem nem kockáztatom az a kanyargós utat. Lámpám ugyan van, de ez nem fog vigasztalni, ha egy figyeletlen autós farba toszít. Úgy döntöttem inkább legyen túrám rövidebb, de biztonságosabb, így a Hosszú-völgyben folytattam utamat.

Talán nem is mehettem volna másfelé, mivel a völgy bejáratánál egy vadász állt, lezárva a tovább vezető utat. Így is mondta, hogy az aszfaltútról véletlenül se térjek le, mert vadászat van. Hamarosan fegyverropogás verte fel az erdő csendjét, elkezdődött hegyoldal hajtása. Itt egy riadt őzzel találkoztam, mely szaladt, a lövésekkel ellenkező irányba.

Hó

és jég.

Az Oldal-völgyben felfelé haladva több helyen találtam még hó foltot, sőt a patak szélén jeget. Ez is bizonyítja mennyire hideg ez a környék. Még nyáron is, a kánikulában kellemes hűs ez a vidék itt. Hamarosan elértem az erdészlakot és még egyszer megkísértett Ódorvár, de nem engedtem a csábításnak folytattam tovább utam a völgyben lévő aszfalt úton. Ezen az úton most járok először. Ugyan ismerem a két végét, amit össze köt, de ezen a néhány kilométeren még sosem jártam.

A völgy vége egy „T” elágazásba torkollik. Én a „T” szárán jöttem, és most balra fordulva (a továbbra is emelkedő úton) a Völgyfő-ház felé vettem az irányt gyakorlatilag megkerülve szeretett Ódorváramat. Ezt az utat egyébként ajánlom mindenkinek, sok helyen csodás panoráma nyílik. Persze nem egy ilyen ködös napon…

A panoráma csodás! (Most nem látszik, de higgyétek el!)

Az utam az oldalvölgyi útba torkollik, honnan gyakorlatilag végig gurulva vissza érek a civilizációba, amit Felsőtárkány jelképez.

Túra adatai:

• Hossza: 34 km
• Szintemelkedés: 1059 m
• Az út 75 %-ban aszfalton vezet, a maradék esőben is kitűnően járható