Már majdnem elértünk a kiszemelt látványosságot, amikor észleltük, hogy az út jobb oldalán – a vízelvezető árokban – bődületes mennyiségű víz jött szembe, majd megtaláltuk a teherautókat, markolókat, melyek próbálták rendbe tenni a nagy vizet megszenvedő utat. Itt várni kellett pár másodpercet és már mehettünk is. Azonmód le is kanyarodtunk az útról balra és már ott is álltunk egy legelőnél, ahol lovak, szamarak tébláboltak a kordonnál, meg néhány ürge. Néztem kérdően Cobrancora, hol itt a látványosság, erre mondja, hogy az ürgék azok. Kérdezem, hogy az a farmeres, meg a másik? Erre hülyén rám nézett és a földre mutatott, ahol tényleg nagy számban futkostak a szőrös kis rágcsálók.

A történet szerint a kerecsen sólymot akarták visszatelepíteni, ezért hozták a szaporodni képes élelmet, de azokat az emberek jópofának vélték és etetni kezdték őket, emiatt nem széledtek szét, hanem maradtak ott, ahol kaját kaptak. Jól lefényképeztük az ürgéket, meg a szamarakat, aztán indultunk is vissza Murányba, mert onnan volt még egy „fakultatív” program, ami a Rozsdás patak völgye volt (Hrodzavy Potok). A szűk völgyben tulajdonképpen nincs jó kilátás a buja növényzet miatt, viszont távolabbról az igazi látványt a Turáni kőtornyok nyújtják.

Az egész kitérő oda-vissza csak 4 km, és 100 m szint volt, de már egy kicsit késésben voltunk. Így igyekeztünk felfelé, a vacak töredezett aszfalt és köves út keverékén, ami nem volt könnyű a 10% feletti emelkedőn. Egészen egy óriási gömb-szerű szikláig mentünk, amit a turisták legurulás ellen kis botokkal megtámasztottak. Itt a hit erősebb lehetett, mint a fizika ismerete, na de mindegy is...

Rövid téblábolás után elindultunk vissza Murányba, hogy végre a túra útvonalának irányába álljunk. Csak óvatosan lehetett engedni a bringákat, mert az út minősége – ahogyan az előbb is írtam – nagyon nem volt jó. Valószínűleg nem voltam elég figyelmes, vagy csak nem volt szerencsém, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy az első gumi nagyon furcsán rugózik. Aztán tudatosult bennem, hogy defektem van, na már csak ez hiányzott.

Fék, majd magyarázat Cobranconak, miért is állok meg. Utána kerék ki, belső ki, új belső be, pumpálás és már mehettünk is tovább. Azért nem ment olyan gyorsan, mint a Forma 1-ben, de 17 perc alatt megvoltam vele. Cobranco csak a dokumentálással volt elfoglalva, igaz az jól sikerült.

Beérve Murányba, jobbra fordultunk a Tiszolc felé vezető útra, ami rögtön egy kiadós emelkedővel indított, majd a túloldalon el is vesztettük azt a magasságot, amit előzőleg nyertünk. A cél Murány-Tiszolc út, kb. felénél található Dielik hágó (587 m) volt. Mielőtt elértük volna, hirtelen jobbra kanyarodtunk a derékig érő gazosban futó kis gyalogösvényre, ahol csak egy ideig tudtunk haladni. Én feladtam a harcot, félve az újabb defekttől, de Cobranco elviharzott gyalog a kamerájával.

Amíg távol volt, gyorsan megettem egy banánt, mert tudtam, hogy a Dielik hágó után köves murvás mászás következik és jól fog jönni a táp. Cobranco elzarándokolt a meg nem valósult vasút újabb ágának felderítésére. Közben patakmederben, csalánosban csalingázott, de nem tett le az eredeti tervről. Régebben én már láttam a 2 km-es újabb alagút bejáratát, ami Tiszolcra vitte volna le a vasutat, éppen a Dielik hágó alatti hegy gyomrában, de most inkább kihagytam.

Nagy nehezen kivergődtünk a susnyásból és leküzdöttük a helyenként 12%-os emelkedőt és valamivel 15 óra előtt elértük a hágót, amit örömmel konstatáltunk, hiszen már csak 6 db-ot kellett abszolválnunk és még kb. 65km hátra volt.

Kis közjáték után vágtunk bele a Nemcova (919 m) leküzdésének. Már voltunk itt többször is és az út minőségéről nem voltak jó emlékeim. Újra meg kellett állapítanom, hogy nem öngyógyító aszfaltból építették. Menet közben, olyan 100 m mászás után pompás kilátás nyílott Észak felé, ami annak volt köszönhető, hogy a komplett hegyoldalon eltűnt az erdő, ami vagy emberkéz műve lehetett, vagy nem.

A hágó-út legfelső részén sűrű fenyvesek fogadtak és elzárták a kilátást, de szerencsére a tetőn pompás látványban volt részünk. Remekül körvonalazódtak a távoli hegyek kontúrjai, a mélyben megbúvó falvakkal.

Murányból 650 m szintet gyűrtünk le, viszont a hágóról a Túróc patak (Turiec) völgyében 600 m szintvesztéssel számoltunk Ploske-ig (305 m). Sajnos száguldásról szó sem lehetett, annyira vacak volt az út (töredezett aszfalt, murva). Cobranco egyre inkább elszomjazott, mert nem sikerült sehol egy forrást találni és ezen a részen az esély is kicsi volt rá, mert már nem üledékes, hanem vulkanikus eredetű hegységben gurultunk.

A hosszú gurulás vége felé 17 óra körül értük el Ratkovske Bystre (395 m) települést, ahol végre sikerült folyadékhoz jutni a bejáratott kocsmában, mégpedig jó hideg Kofola-t vételeztünk. A pihi és az iddogálás után felfrissülve gurultunk tovább, egészen Ploske településig, ahol a nagy lendülettől kicsit – uszkve 45 m-t - túlmentünk az elágazáson, de Cobranco még időben kapcsolt és letértünk Sirk felé. Ha Sirk, akkor mászás, na azért ebből az irányból nem életveszélyes, mindössze 60 m emelkedőt gyűrtünk le, majd legurultunk 50 m-t. Még az útelágazás előtt jobbra letértünk és megnéztünk egy ipari műemléket, egy valamikori olvasztó kemencét, mely téglából és kőből épült.

Ugye az kiderült, hogy a környéken vasércet bányásztak, ebből helyben próbáltak vasat előállítani. Némi nézelődés után tovább indultunk és az elágazásnál jobbra Sirk felé kanyarodtunk. A falut, a lankás emelkedőn hamar elértük, de onnan kőkemény hegymenet következett, 1,8 km átlag 9 %, de közben szakaszosan ettől meredekebb is volt az út. Olyan 525 m magasságban találtunk egy skanzen falu szerűséget (Zeleznik Ladislava) , ahol a környékbeli bányákban dolgozók laktak, de úgy tűnt jelenleg is lakott néhány ház, legalábbis erre lehetett következtetni a kéményekből felszálló füstből.

Ez egy kis kitérő volt, majd miután visszatértünk a fő utunkra, ahol 88 km után, 19 órakor elértünk egy elágazáshoz. Ha balra mentünk volna, akkor egy erdei úton – ahol már régebben jártunk – Nagyrőcére juthattunk volna, onnan a délelőtti utunkon visszafelé elérhettük volna a Mikova tavat, ahol fürödtünk. De Cobranco tovább cifrázta az útvonalat és az 53214-es útvonalon Turcsok (Turcok) (340 m) irányába fordultunk és szerpentines úton hatalmasat gurulva értük el a falut. A település végén rögtön nekiugrottunk a hegyoldalnak és rögtön másztunk is 100 m szintet. A hágóról újabb gurulás következett, a Megnezitovce-i bánya meddőhányói között, és 19:23-ra le is értünk a Mikova tóhoz, ahol egy kis pihit tartottunk.

A lemenő nap fénye szürreális hangulatban tükröződött a hatalmas víztükrön. A tó a Murány patak völgyében fekszik. Igen ám, de az autónk nem ebben a völgyben várt már ránk, hanem a Csetnek patak völgyében, ergo még át kellett mászni azon a hegységen, amelyen délelőtt az alagúton keltünk át.

A hazatérő, átkaroló hadművelet következő stációja Jolsva megközelítése volt, ami nem nehéz művelet, mert 6 km alatt, kb. 20 m lejtést tartalmaz az út. Közben lehet gyönyörködni az út mellett folyamatosan húzódó ipari létesítményekben és az általuk kirostált meddőben.

Valamivel 20 óra előtt értük el„Jelszót”, ami kicsit kétszínűnek tűnt. Egyrészt a letűnt múlt nem feltétlenül jó állapotban lévő monumentális épületei, másrészt a simán csak lepukkant, soha nem volt monumentális épületei hívták fel magukra -igaz más-más aspektusból-, az arra járók figyelmét. Bár időben nem álltunk jól, viszont észrevettük azt a kocsmát (Koruna), ahol meg szoktunk állni, így most sem hagyhattuk ki.

Bent hamisítatlan vadkeleti hangulatot árasztott, a pult mögött egy nem mai „hölgy” állt és próbálta kiszolgálni az igényeinket, közben Lenin elvtárs (kő) feje nagyon figyelmesen hallgatott. Végül sikerült barna, 0%-os, citromos sört vennünk, alig drágábban, mint a nagyáruházakban. A nyári idő miatt nem az épületben kialakított ivóban ültünk le, hanem az épület előtetős részen elhelyezett padoknál, közvetlen a kukák mellett.

Apropó kuka. Tudja valaki honnan származik a szó? Mert nem magyar az biztos. Akinek köze van a jelenlegi modern gépgyártáshoz, az ismerheti a Kuka Robotics nevét, és jót derülhet azon, hogy a szemét tárolására szolgáló edényekről neveztek el a németek egy céget. Pedig pont fordított a helyzet. A „Keller und Knappich Augsburg” cég piacvezető lett a szemétszállításban/feldolgozásban – még a múlt század derekán - és az autók oldalára írt KUKA név átment a magyar nyelvbe, köznévként. Aztán most meg már az ipari robotok terén is nagypályás a cég...

Jól elvoltunk a kricsmiben, de indulnunk kellett, mert még két hágó állt előttünk. Egy nagyobb 340 m szinttel és egy kisebb 50 m-rel, az autótól pedig még 16 km választott el. Felcihelődtünk és 20:23-kor újra nyeregben voltunk, majd a városka végén balra fordultunk, a nem túl izgalmas vonalvezetésű hágóútra.

Eleinte 3-4, később 5-6 %-os emelkedőn haladtunk, szinte csak egyenesből álló úton, néha-néha egy 5-10 fokos „kanyarral”. A mászás alkalmával lassan telt az idő, mert már nem voltunk teljesen fittek, így a sebességünk sem volt túl nagy. Közben a nap is lement és egyre sejtelmesebb félhomályban haladtunk. A hágót 606 m magasságban, 21:12-kor értük el és egy elég jó gurulást csaphattunk volna Gacsalk (Gacaltovo) (358 m) faluig, ha az a fránya félhomály kisebb lett volna, mint a bátorságunk. A falut még fél tíz előtt elértük, majd megkezdtük a ki tudja hányadik emelkedő megmászását, ami egyben az utolsó is volt.

Amikor Cobranco a falu nevét kezdte fejtegetni és nekem is beugrott a ’90-es években, a német tévén futó műsor, a Gottshalk show. Ezen jól elpoénkodtunk, - főleg, hogy Cobranco szerint itt tűnt felt Tünci a sztriptiz szekcióban - amikor arra lettünk figyelmesek, hogy előttünk az autók valamit kerülgetnek. Amikor odaértünk, láttuk, hogy egy nem absztinens ember ül/fekszik az úton, akivel Cobranco beszédbe is elegyedett. Kiderült, hogy tud magyarul a cigány alakú lény, akit percekig győzködtünk, hogy menjen le az útról, mert el fogják ütni, Nem volt fogadókészség a segítségre, vagy csak nagyon „fáradt” volt, így otthagytuk. Remélem nem történt baja és hazaért a családjához, bár lehet a család nem örült ennek.

Innen már majdnem teljes sötétben gurultunk le a Csetnek völgybe, majd balra kanyarodva és mintegy 300 m megtétele után értük el az autót 21:40-kor.

Összefoglalva azt tudom mondani, hogy a Cobranco által szervezett egy napos túrák közül ez volt idáig a legjobb, annak ellenére, hogy már voltunk ezen az útvonalon. Ez a mostani valahogy nagyon összeszedett volt, rengeteg információval és rajtunk kívül álló történéssel.

• Volt egy tematikus része a napnak (délelőtt és egy rövid délutáni résszel), ami az 1940-es évek vasútépítését járta körül, alagutakat, viaduktot néztünk meg.
• Volt csobbanás, gastro blokk. Voltak ürgék, szamarak, elszenvedtünk egy defektet.
• Volt megszámlálhatatlan hágó, aszfaltos, köves, murvás.
• Volt mászás és gurulás, világosban, sötétben.
• Voltak város bemutatók, épületek történetét összefoglalva.
• Volt elhagyott bányászváros, ipari műemlék, több helyről látványos kilátás.
• Egyedül talán eső és vihar nem volt, igaz nekem nem is hiányzott. Aztán itt voltak még a sajátos hangulatot árasztó kocsmák, az életmentő Kofola-val, sörrel.

Csak két szóval tudnám jellemezni a túrát: pont fasza. És örülök, hogy ott lehettem, köszi Cobranco!