Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

salzburgi tovidek 04 04

A bringaút kb. fele murvás volt ugyan, de az Ausztriában szokásos minőségben, semmi problémát nem okozott.

4. nap vasárnap 96 km 672 m

Az éjszaka bizonyosan zajos volt, hiszen az autópályától néhány száz méterre táboroztunk. Szerencsére én ebből csak reggel hallottam valamit, amikor már felébredtünk. A sátorból kikukucskálva az tűnt fel, hogy az esti nagy felhőket tiszta ég váltotta fel, ami reményre adott okot. Minden naphoz leírom, hogy Cobranco reggel, még indulás előtt felvesz 50-500 db snittet, némelyiket háromszor, és ezen a reggelen is pontosan így történt. Éppen arról beszélgettünk, hogy milyen jó volt a táborhely, amikor a szomszéd legelőn – amitől csak egy vérszegény fasor választott el – hirtelen felhörrent egy traktor motorja és a paraszt megkezdte a fű kaszálását. Ez nem volt örömteli, így vasárnap reggel és hirtelen arra sarkallt minket, hogy gyors pakolásba kezdjünk, mivel a mi parcellánkon is 30 cm magasságú fű ágaskodott.

A Salzach melletti bringaúton be szerettük volna cserkészni Salzburgot. Ott Cobranco egy kis bóklászást tervezett az óvárosban, majd utána keleti irányban elhagyjuk a város a B158-as úton. Néhány tavat útba ejtve Bad Ischl-t támadjuk be, ahonnan a napi végcél felé vesszük az irányt, ami Hallstatt.

Vágjunk is bele! Először az A10-es autópályával párhuzamosan keleti irányban haladtunk. Úgy 1 km után elértük a Salzach melletti murvás kerékpár utat, ahol kényelmes tempóban haladtunk északi irányban. Minden előzmény nélkül, hirtelen feltűnt – két épület között – a vár látképe, azonmód satufék, és már készültek is képek, snittek.

salzburgi tovidek 04 01

A Salzach mellett haladtunk még egy darabig és amikor úgy éreztük, hogy most már jó helyen vagyunk, ekkor egy hirtelen balossal bevetettük magunkat a pompás állapotú ódon házak közé, pont a Mozart-platz-ra sikerül rátalálnunk.

Én nem vagyok nagy híve a városnézésnek, nem nagyon bírom a tömeget, már előre hergeltem magam, hogy milyen tömeg lesz és meglepetésre alig-alig lézengett valaki. Ennek ellenére én elfoglaltam egy a padot a Rezidenzpaltz-on – nem messze egy hajlékmentestől – és megvártam, Cobrancot, aki jobbra balra cikázva felvételeket készített. Végül nem sikerül megúszni a tömegben bóklászást sem, mert a Dómban éppen gyűlt a nép a 10-es misére.

Persze a Domplatz-on alig volt hely, mert a Szegedi Szabadtéri Játékokra emlékeztető lelátók foglalták el az amúgy is kicsi tér nagyobb részét. Cobranco megpróbált benézni a templomba, de szerencsére nem sikerült, mert ha bejut, lehet, hogy ott fogják a kórusban és akkor nem tudtunk volna tovább menni.

salzburgi tovidek 04 02

Ezután még ungot-berket bejártunk, fantasztikus szép épületeket, templomokat csodáltunk. Mindenféle kis sikátorokban tekeregtünk, váraknál fotózkodtunk míg végül 10:30-ra visszajutottunk a folyó parti bringaútra. Alig haladtunk 1 km-t és belefutottunk illetve belegurultunk egy kirakodó vásárba, amitől Cobranco úgy belelkesedett, hogy azonmód betoltuk a túlméretes bringákat a tömegbe. Na, én ettől úgy viszolygok, mint ördög a tömjénfüsttől, de csak bementem én is. Szerencsére a jó illatok ellenére nem volt gusztusos a kaja. Így elindultunk, hogy a folyón átkelve megtaláljuk a B158-as utat.

A sűrű forgalom ellenére sikerült a város belsejét elhagynunk, de mielőtt a teljes lakott terület elfogyott volna, észrevettünk egy jó kis parkot (Minnesheimpark), ami alkalmasnak tűnt étkezésre. Cobranconak a reggeli, nekem az ebéd elfogyasztására, igaz, ami igaz, már 11:10 felé járt az idő. Találtunk padot, asztalt, szemetest, árnyas parkban, nyugodtan bekajáltunk. Még viccmesélésre is futotta az időnkből, majd mikor már jóllaktunk, mintegy 40 perc után újra útra keltünk, az egyre fülledtebbé váló időben.

Eleinte nem volt bringaút, hanem az autók között billegtünk a 6-7% meredekségű úton. A Salzburg vége tábla után nem sokkal, sikerül letérni az autók közül a kényelmes – nekünk való – útra. Az út 600 m magasság után engedett a szigorúságából és néha-néha kisebb gurulások is következtek. Ekkor a távolban már feltűnt néhány ronda felhő, abban az irányban, amerre tartottunk, de erősen bíztunk a kedvező folytatásban. Kényelmesen, nézelődve haladtunk mindaddig, amíg Hof Bei Salzburg településen meg nem állított minket a falunap, vagy mi volt az.

A lényeg, hogy pompás fúvószene, finom illatok, helyi népviseletbe öltözött, evő-ivó, mosolygó emberek hada foglalta el a kis falu terét. Cobranco rögtön megkívánt valami jó kis kaját, de erre időnk sem nagyon volt, ráadásul nem régen ettünk. Fájó szívvel, vagy inkább szaglászó orral álltunk tovább, kikerülve a tűzoltó-autókat.

A falut elhagyva 750 m magasságban értük el a ”hágót” majd rövid gurulás után megálltunk és a csomagokra ráhúztuk az esőkabátot, mert egyre több vizes ember jött szemből. Ezután alig mentünk 3-4 km-t, az eső rákezdett. Éppen kapóra jött egy buszmegálló, ahová behúzódtunk az égi áldás elől, a Fuschlsee vége felé.

Cobrancot idegesítette a helyzet, de aztán lefoglalta magát, meg engem is. Néha, ugyanis bemutatót tartott a kamerákról és főleg az új szerzeményről (Gitup2). Némi (70 perc) várakozás után, egy csendesedő szakaszban elindultunk és legurultunk a tó keleti partján elterülő Fuschl Am See településre. Közben az eső teljesen elállt, de óvatosan kellett azért haladni, ha el akartuk kerülni az alváz mosást. Az út mellett jobbra elterülő Red-Bull (Dieter Mateschitz helyi lakos) bázist is megnéztük, -Cobranco a tiltás ellenére be is gurult és ment is egy kört.

salzburgi tovidek 04 03

Azután legurultunk a tó partjára, ahol egy kerítés résein keresztül megtekintettük tavat, ami – még ebben a szomorú időben is – nagyon szép türkiz-kék színben pompázott. Nem időztünk sokat, mert a kényszerű szünet után szűkösnek éreztük az időt a napi terv megvalósításához. A település elhagyása után elkezdtük megmászni azt az emelkedőt, ahol az első nap estefelé legurultunk, mikor a Wolfgangsee-től jöttünk. A „hágót” alig 100 m mászás után értük el, annál az étteremnél, ahol 3 nappal azelőtt vizet kértünk.

Innen kb. 200 m gurulás után értük el St. Gilgen-t, ahol már szintén jártunk, de most jobban szemügyre vettük. Lementünk a kikötőbe, ahonnan már nagyon biztatóvá váltak a kilátások, nemcsak időjárás, de tó és hegy-látvány ügyileg is.

Az eredeti tervek szerint megkerültük volna a tavat, de még otthon kiderült, hogy az északkeleti oldalon még kerékpárosok előtt is lezárták a kis utacskát. Így maradt a nyugati part, ahol a tó déli csücskéig terveztük a tekerést (Strobl).

Közben azt is meg kell jegyeznem, hogy itt valószínűleg nem esett az eső akkor, amikor mi a Bushaltestelle-ben álldogáltunk (légvonalban 5 km). A Fuschlsee mellett, ugyanis az utak, a járdák teljesen szárazak voltak. Valamikor 15:30 körül elindultunk a tó melletti bringaúton és már, csak alig 50 km volt hátra Hallstatt-ig.

A tó felszíne valahol 540 m magasságban feszül, miközben a nyugati oldalon meredek hegyoldalak szegélyezik, melyek 1200-1300 m magasságig nyújtóztak. A tó közepén egy széles sávban – talán egy földcsuszamlás eredményeként létrejött – lapos földnyelv terült el, ami a tó eredeti szélességének kb. 80 %-át teheti ki. Jelenleg pedig a Zinkenbach patak tölti fel. Ezen a lapályon több település is van, amik közül néhányon át is haladtunk. Így ugyan hosszabb utat jártunk be, mintha a hegy alatti főúton gurultunk volna, de a nyugodtabb környezet mindenképpen megérte a kerülőt. A bringaút kb. fele murvás volt ugyan, de az Ausztriában szokásos minőségben, semmi problémát nem okozott.

salzburgi tovidek 04 04

Az időjárás közben nem javult sokat. Felhős, nem meleg időben haladtunk, de legalább nem esett. Emiatt a fürdés szóba sem jöhetett, bár láttunk egy-két jó csobbanó helyet, viszont ezek nagy része fizetős vala. A tó keleti vége valamilyen madár-rezervátum lehet, mindenhol tanösvények, megfigyelő állványok és ismertető táblák keresztezték utunkat.

A tavat Strobl településnél hagytuk magunk mögött, ahol visszacsatlakoztunk B158-as útra kb. 16:50-kor. Innen nem volt más a feladat, mint lendületesen elérni a következő ellenőrző pontot, Bad Ischl-t.

Az út egy picit lejtett (<1%), ami segítette a haladásunkat, kb. 28-30 km/h tempót hajtottunk, mert szerettük volna a Hallstatt-i kempinget elérni, illetve Bad Ischl-ben is volt még városnéző programunk.

Az út a városig majdnem eseménytelenül telt el. Az egyetlen esemény az volt, hogy nem vettük észre az autóút táblát és behaladtunk egy 1 km hosszú alagútba, ahol az autósok hangos dudálással adták tudtunkra, mit gondolnak értelmi képességeinkről. Utóbb, a videót visszanézve látszott a bringás tiltó tábla, de szerencsére nem lett belőle baj.

salzburgi tovidek 04 06

A városban megkerestük a Kaiser villát és a hozzá kapcsolódó parkot, de már nem volt nyitva. Kívülről viszont semmi nem látszott belőlük. Ezután a városka belvárosában megálltunk a Lehár Filmszínház előtt ahol Cobranco elmondta a híres zeneszerző életútját.

Aztán keresztül-kasul bejártuk a város utcáit, megcsodáltuk pazar épületeit. Cobranco még a nagytemplomba is bekukkantott egy fotó erejéig. De, nem ez adta a kószálás apropóját, hanem az, hogy kerestük a Zauner cukrászdát, aminek ősében kitalálták, megalkottták az Ischler-t. Ugye ez egy kör alakú süti, ami két korongból áll, közte valami lekvár, kívülről csoki. Legalábbis nálunk így él a köztudatban, nekem is ez ugrik be a nevéről.

Amikor megtaláltuk a Zauner-t egy kis pingvinezés után bementünk és rendeltünk 1-1 Ischler-t, ami itt nem két db korongból állt, hanem egyből, illetve csak egy félből, nem volt bevonva kívülről csokival, de legalább 2,7 Euro volt az ára. Kiültünk a Traun-parti lócára és megettük a vásárfiát. Nekem nagyon ízlett a diós-mogyorós-grillázsos finomság, csak mire a nyelvem tövéig eljutottak az ízek, azt vettem észre, hogy már nincs is belőle semmi. Még olyan 6-8 db-ot meg tudtam volna enni, nem a jóllakásig, csak az íze miatt.

salzburgi tovidek 04 05

A jó kis desszert elfogyasztása után kb. 18:15-kor csaptunk a lovak közé és megkezdődött az utolsó etap. Mivel Bad Ischl, olyan 465 m magasan fekszik, a Hallstatt-i tó pedig 508 m-en, ebből következik, hogy enyhén emelkedik az út, de bele nem rokkantunk. Szerencsére végig kerékpár úton tudtunk haladni a nagy forgalmú főút mellett, így nézelődésre is jutott idő. Egyre nagyobb hegyeket figyelhettünk meg, és az egyre kékülő eget, ami nekem nagyon tetszett. Én már jártam a Hallstatt-i tónál, busszal, autóval, kerékpárral többször is és nagyon kedves a szívemnek, a szememnek a látvány.

Ahogy közeledtünk a tóhoz Cobranco többször is eskü alatt vallotta, hogy már nem fogja bekapcsolni a kamerát, majd csak a következő napon. Persze nem sikerült semmit betartania a fogadalomból. Szerintem politikusnak is egészen jó lenne.

A tó északi csücskét 19 óra körül értük el és behatoltunk a fantasztikus hegyekkel övezett völgybe. Innen kb. 5-6 km múlva értük el a hegybe fúrt alagutat, amin keresztül autóval meg lehet közelíteni a várost.

Ahogy elértük a házakat, megdöbbentő néptelenség fogadott, ilyet én még - a kb. 5 látogatásom alatt - nem tapasztaltam. Csak 1-1 lézengő ember, sehol a kínai tömegek. Ez talán annak köszönhető, hogy Kínában megépítették Halstatt hű mását, és lehet, oda mennek most inkább, hisz az közelebb van. Ausztria tiltakozott is, de a kommunista pártról ez lepergett, mint…, inkább nem folytatom, nehogy elvigyen a valamilyen titkosszolgálat.

Elgurultunk az egyik nagy templom mellett és benéztünk a Marktplatz-ra is, ahol szintén ember csak mutatóban fordult elő. Persze az még ide kívánkozik, hogy a tér, a házaival fantasztikusan néz ki. A falakra „felfuttatott” két dimenziós gyümölcsfák, szőlőtőkék különlegessé teszik.

Innen tovább gurulva, volt egy kis incidens, amit a kamera nem rögzített, mert a kamera-man itt már próbálta tartani a vállalást, így sajnos nincs bizonyíték. Történt ugyanis, hogy az éttermek előtti szűk úton – nem járdán - araszoltunk, kb. 8-cal, nézelődtünk és a tömeg hiánya ellenére nem tudtunk haladni, mert az a két-három ember akik ott voltak, úgy mentek egymás mellett 1 m-es oldaltávolsággal, hogy sehogyan sem lehetett őket biztonságosan, a zavarásuk nélkül megelőzni. Én próbáltam előzékeny maradni és vártam az előzés lehetőségét, amikor az egyik pár hölgy tagja hátranézett, és szólt a társának, hogy aszongya: vigyázz biciklis (így magyarul), és félre is húzódott. Én megelőztem, mire a fickó így szólt: „miért nem csönget b+”, erre én hátraszóltam, „mert nincs csengőm b+”, volt meglepetés, de itt véget is ért a történet.

A beszólás helyétől 2 perc után már a kiszemelt kempingnél voltunk, ahol persze már csak őr volt jelen, a recepciós nem. Szerencsére ő is be tudott engedni, és elmondta, hogy másnap reggel kell bejelentkeznünk. A kemping végébe jelölte ki a helyünket, ahol olyan pázsit volt, hogy azt Wimbledonban is megirigyelhették volna. Gyorsan felállítottuk a sátrat az 1500 m-rel fölénk magasodó Vorderer Hirlatz (1.932 m) csúcsának árnyékába és a csupasz bringákkal már indultunk is meleg vacsora becserkészésére.

salzburgi tovidek 04 07

A magyaros affér helyszíne közelében találtunk több étterem-szerűséget is. Az egyiket Cobranco 10-20 perc hezitálás után kiválasztotta, majd beültünk. Menet közben kiderült, hogy a kiszolgáló és a konyhás személyzetben egyáltalán nincs osztrák, leginkább török, orosz és olasz szöveget hallottunk. Cobranco rántott halat, én Bécsi szeletet rendeltem sült krumplival, salátával, amire azért elég sokat kellett várni, de a vacsora teljesen rendben volt. Iszogattuk hozzá sört is, ami belsőleg nagy mértékben javította a hidratálást.

És mi javította még nagy mértékben – külsőleg - a hidratálást? Hát persze hogy az eső, ami ömleni kezdett a vacsora 2/3-ánál. 10:30 körül újra a sátornál álltunk. Ahol jól lecövekeltük, megfeszítettük a külső részét, hogy az esetleges éjszakai vihar ne áztasson el, majd elmentünk fürödni és nem túl nyugodtan nyugovóra tértünk. A felettünk magasodó sziklafal túlsó oldalán folyamatosan villámlott, dörgött, de hozzánk már nem jött le az eső. Nagyon bíztunk benne, hogy másnap szép időnk lesz, mert jó időben igen látványosnak ígérkezik az üres bringás túra, de az eddigi napok időjárása alapján csak a vakszerencsében bízhattunk...