Ebben a fejezetben a hegység legmagasabb csúcsait környékezzük spanyol oldalról. Megkíséreljük megmászni az Aneto-csúcsot a Pireneusok legmagasabb hegyét. Közben igazi, mediterrrán folyóvölgyekben és szurdokokban haladunk csodálatos időjárás közpette.

6. nap 2021. július 21. (szerda)

Col de la Botilla – Coll de Cabús – Tor – Alins – Sort – La Pobla de Segur – Senterada Táv: 99,7 km

Kétezer méteren ismét hűvös, csípős volt a hajnal, de szerencsére ma is csodálatos napsütéses idő köszöntött ránk. Gyorsan magunk mögött hagytuk a Cabús-hágó utolsó kilométereit, s 2306 méteren búcsút intettünk Andorrának. Az út a spanyol oldalon sajnos nincsen megcsinálva, így a jó minőségű aszfalt helyett innentől földúton gurultunk tovább. A völgy érintetlen szépsége viszont kárpótolt. Mindenfelé tehéncsordák, vadlovak kószáltak a hatalmas fenyvesek közti legelőkön. Meredeken lejtett az út, de mi csak lépésben tudtunk haladni, s egy patakon is át kellett kelnünk híd nélkül. Az első spanyol falu Tor nagyjából úgy nézett ki, mint egy középkori település. Aszfalt nélküli utcácskák és romos kőépületek alkották. Néhány kilométerrel lejjebb betonnal burkolták az apró hegyi utunkat ám ez sem biztosított sokkal gyorsabb haladást. 17 km rázós ereszkedés után értük el a Cardós-folyó völgyét, s innentől ismét visszacseppentünk a már korábban megszokott spanyol civilizációba. Kevés ország épít olyan jó minőségű mellékutakat, mint a spanyol.

Tar - az első spanyol falu a földutas ereszkedés után - mintha visszacsöppentünk volna a középkorba

A délelőtt folyamán továbbra is ereszkedő tendencia jellemezte az utunkat. A folyó mellettünk egyre szélesebb lett, így hamarosan feltűntek rajta a raftingosok. Sort városában ebédeltünk. Innen aztán újra a kerekeink alá kaptuk az N-260-as számú utat, mely „pireneusi tengely”-két ismert, s nevéből adódóan végig a hegységrendszer lábánál halad. Az út nagyon kedvező nyomvonallal, rengeteg sziklaalagúttal halad a szűk völgyrendszerben, de szerencsére ezeken a részeken el tudtuk hagyni és a függőleges falak közötti szűk kanyonban a régi úton tudtunk haladni. Minden kilométer maga volt a csoda.

Egy névtelen szurdok a Pireneusok spanyol oldalán

Már lemenőben volt a nap, mire sikerült elérnünk La Pobla de Segúr városát. Innen N-260 és mi is újra szembe fordultunk a heggyel, északnyugatii irányba a Flamicell-folyó völgyébe befordulva újra nekivágtunk a Pireneusoknak. Az időnk azonban a mai napra elfogyott, így Senterrada után egy autóspihenőben állítottuk fel sátrunkat. A hűvös magashegyi szakaszok után újra enyhe, mediterrán jellegű éjszakánk volt.

7. nap 2021. július 22. (csütörtök)

Senterada – El Pont de Suert – Castejón de Sos – Benasque – Posets-Maladeta Nemzeti Park Táv: 91,9 km

A mai is egy kellemesen meleg napnak ígérkezett. A délelőtti órákban a már jól ismert N-260-as úton haladtunk tovább. Spanyol oldalon ez a főútvonal halad legközelebb a Pireneusok főgerincéhez, innentől északra általában már csak a völgyekbe befutó mellékutak találhatóak. Átkeltünk három – táblával gondosan jelzett – ezer méter feletti hágón, s a déli órákban megérkeztünk Castejón de Sos faluba. Találtunk egy nem működő kempinget a folyóparton, itt pihetünk egyet a legmelegebb órákban.

Innen elhagytuk a főutat, s a Gallego-folyó mentén északnak indultunk, a következő úticélunk felé. Itt található ugyanis a Maladeta-Posets Nemzeti Park, mely a hegység legmagasabb csúcsai köré épült. Az út eleinte nagyon kellemesen emelkedett, s bár a tegnapi és a mai nap során már egy-egy magaslati pontról feltűnt az Aneto 3400-as csúcsa, itt a völgyben nála jóval kisebb hegyek vettek körül minket. Eriste falu előtt elhaladtunk egy duzzasztott tó mellett, majd Benasque következett. Ez a spanyolos nevű kis aragóniai város igazi hegymászóvárossá nőtte ki magát rengeteg szállodával, vendéglátóhellyel. Bevásároltunk a holnapi gyalogtúrára, s megkezdtük a kapaszkodást felfelé. A város épphogy ezer méteren található, a műút vége pedig innen 15 km-re már majdnem kétezren. Hamar magunk alá utasítottuk a fenyvesekkel tarkított, vadregényes folyóvölgyet. Útközben 2 db 10 euróst találtam az út szélén. Az autósok Llanos de Hospital parkolójáig jöhettek fel járműveikkel, innen turistabuszok viszik tovább az embereket egy falatnyi, s csodás környezetben vezető ki hegyi úton. Mi kerékpárral természetesen folytathattuk utunkat.

Táborhelyünk majdnem 2000 méteren a Maladeta-Posets Nemzeti Parkban

Nem sokkal az út vége előtt találtunk egy szuper, védett táborhelyet nagyjából 1850 méteren. Itt már nincsenek összefüggő erdőségek, de a terep tökéletes takarást biztosított az úton közlekedő buszok és gyalogos túrázók ellen. Egy csodás, magashegyi környezetben tértünk nyugovóra.

8. nap 2021. július 23. (péntek)

Posets-Maladeta Nemzeti Park – gyalogtúra a Pico de Coronas csúcsra (19 km) majd visszagurulás Sahún faluig Táv: 27,98 km

Csodálatos mászóidő fogadott minket ezen a szép júliusi napon a Maladeta Nemzeti park szívében található La Besurta nevű fogadónál, a turistabuszok végállomásánál. Szerencsére már a kora reggeli órákban elindultunk, így a buszok még nem kezdték el felszállítani a hegyre az embereket. Kissé csípős volt a reggel, de mit várjon az ember 1920 méteren?

A Renclusa menedékháznál már nagyobb volt a mozgás alig fél óra séta után, valójában innen indul az a gerinc, amely mentén fel fogunk gyalogolni a háromezresekhez. A háztól egy meredek és elég nehezen követhető ösvény indult déli irányba. Célunkat a gerinc miatt még nagyon sokáig nem volt alkalmunk szemrevételezni, így csak találgattunk és az emberek felszereléséből szűrtünk le tippeket, hogy vajon kell-e hágóvas az utolsó szakaszhoz. Nagyjából 2700 méteren reggeliztünk a vízesésekkel és hatalmas sziklákkal tagolt oldalban, s egyre jobban vártuk azt a pillanatot, amikor a Portillon Superior nevű kis hágón végre átkelhetünk és megpillanthatjuk a csúcsot. Maga a hágó 2900 méteren van, de előtte már tévedésből felmentünk a meredek gerincre is egy rövid szakasz erejéig, s láthattuk, hogy bár a gleccser már eléggé haldoklik, de azért még bőven van rajta hó.

Gyalog kapaszkodunk fel az Aneto-tömb oldalán

A hágóban egy ember fogadott, s információt gyűjtött, honnan-hová tartunk, és milyen felszereléssel rendelkezünk. Csóválta a fejét, mikor mondtuk neki, hogy hágóvasunk, jégcsákányunk nincsen, de furcsa módon mégsem beszélt le minket a tervünkről.

Innen már csak egy nagyon rövid, de nehezen járható sziklás szakasz volt a gleccser aljáig. Eleinte sziklás-firnes szakaszok váltották egymást, a jó rendesen meg volt olvadva, így cipőben is könnyű járást biztosított. Majd egy hosszú traverz kezdődött immár végig hóban. Itt a csapatok egytől-egyig már vasban bandukoltak. Volt egy rövid eljegesedett rész is, de olyan sok sziklamorzsalék belefagyott a jégbe, hogy egyáltalán nem csúszott. De előre tekintve már sejteni lehetett, hogy a mászás utolsó szakasza már nem fog menni vas nélkül. Közvetlenül az Aneto csúcsa alatt a gerinctől egy meredek hófal szalad fel szinte függőleges sziklafalakkal övezve. Nem voltunk restek egészen közel menni, de be kellett látnunk, hogy ez innen mindenfajta felszerelés nélkül már nagyon veszélyes mutatvány lenne. Ráadásul a szél is úgy tombolt itt fent, hogy alig bírtunk megállni a lábainkon. Dia úgy döntött, hogy visszafordul, én pedig úgy, hogy megpróbálom a szomszédos hómentes csúcsokat megmászni. Elhagyva a havat stabil sziklán mászhattam tovább jó lépésekkel és fogásokkal, így hamar fent találtam magam a gerincen, mely egyenesen a Pico de Coronas 3293 méteres csúcsáig vitt fel. Szinte karnyújtásnyira éreztem a szomszédos, alig száz méterrel magasabb Aneto-csúcsot, de be kellett látnom, hogy most ez volt a legtöbb, amit ebből a mászásból ki lehetett hozni.

Az Aneto-csúcs a 3293 méteres Coronas-csúcsról nézve. Ennyi hiányzott!

Gyors tempóban indultam vissza, de mégis csak a menedékháznál sikerült Diát utolérnem. 2100 méteren már igazi kánikula fogadott minket. Kellemes fáradtsággal a lábunkban, s jó hangulatban tértünk vissza a bringákhoz ahol már nagy-nagy tömeg fogadott, így gyorsan odébbálltunk. Búcsút intettünk ennek a bámulatos vidéknek, s megkezdtük az ereszkedést azon az úton, amelyen tegnap délután felkaptattunk. Gyorsan visszaértünk Benasque városba, bevásároltunk, s az estét pedig már Sahún környékén a régi út egyik eldugott kanyarulatában töltöttük, ahol egy nagyszerű és méltán népszerű fürdőhelyet találtunk a folyón.

9. nap 2021. július 24. (szombat)

Sahún – Collado de Sahún – Escalona – Col de Fanlo Táv: 92,41 km

A gyalogtúrás „pihenőnap” után ismét bringáink nyergében folytattuk a Pireneusok hágóinak meghódítását. Tudtuk, hogy a mai nap sem lesz könnyű, hiszen rögtön egy kétezres földutas hágóval kezdünk, majd még délután is akad utunkba egy másik, majdnem 1400-as vonulat.

A hegymászás másnapján újra egy földutas hágón talátuk magunkat.

Egészen Castejón de Sos városáig gurultunk vissza, összesen 30 km volt az oda-vissza szakasz, itt vágtunk neki a következő magaslatnak. Az út elején, Chía falucskáig még építettek rendes utat, innen kezdődött a földutas rettenet 12 km-en át 820 méter szinttel kaptatott fel a 2025 méter magas vonulatig. Elég küzdelmes volt a rázós nyomsávban gyűrni a kilométereket a virágoktól sárgálló hegyoldalon, de még mindig jobb volt, mint ugyanitt tolni a bringákat. A hágó tetején egy rövid szakasz betonos volt, így azt reméltük, hogy a másik oldal már jobban gurulható lesz, de sajnos tévedtünk, egészen Plan-ig lépésben tudtunk csak haladni. Innen aztán újra visszakaptuk a hibátlan minőségű – Spanyolországban már megszokott – számozott utat, s a folyóval együtt suhantuk lefelé délnyugati irányba. Csodás hegyek vettek körül minket, egyáltalán nem bántunk, hogy nem az egyszerűbb főutas megoldást választottuk, hanem bevállaltuk a kockázatos emelkedőt.

A Col de Sahún hágó tetején kétezer méteren

Escalona előtt aztán feltűnt a jellegzetes alakú Peña Montañesa, miközben mellettünk a kristálytiszta folyóban egyre több strandolót véltünk felfedezni. Igazi eldugott kincs ez a régió itt Aragóniában. Escalonában 640 méterre legurulva ismét a szokásos kánikula fogadott, így a nap legmelegebb óráit árnyas helyen töltöttük, s csak 3 óra környékén vágtunk neki a város felett található Anisclo-kanyon bámulatos kis hegyi útjának. A hatalmas sziklafalak között alig akadt hely a kis útnak, s kanyarról-kanyarra újabb szépségét mutatta meg ez a bámulatos szurdokvölgy.

A délutáni órákban tekertünk végig a látványos Anisclo-kanyonon

A túra tervezési szakaszában sokat gondolkodtam, hogy Andorra után a spanyol, vagy a francia oldalon folytassuk-e a túrát, s végül abszolút nem bántam meg, hogy itt maradtunk Spanyolországban. Bár odaát találhatók a Tour de France legendás hágóútjai, köztük a Tourmalet, viszont akkor kimaradt volna az Aneto és ez a sok-sok rejtett szépség is, mint például ez a szinte névtelen, de annál látványosabb kanyon. No meg eleve jobban szeretem Spanyolországot, sokkal élhetőbb országnak tartom, mint a nagy szomszédot.

A szurdok végén még ki kellett kapaszkodtunk, elég szintesre sikerült a mai nap, így estére már jóleső fáradsággal buktunk át a Fanlo-hágó tetején, s egy rövidke gurulás után egy kis réten találtunk kellemes táborhelyet egy lakóautós pár szomszédságában.