A forró vizű pataktól a működő vulkánig
Izlandi túránk utolsó napjai is bőven tartogatott még sok sok kihívást és gyönyörű látnivalókat. Bár az időjárás a fővároshoz közeledvén egyre kegyetlenebb lett, elszántan tapostuk a pedálokat. Igyekeztünk kihasználni a sziget utolsó ajándékait: kipróbáltunk egy igazi izlandi strandot, megfürödtünk egy geotermikus patakban, s végül megközelítettük a működő vulkán kráterét.
16. nap Hideg és forró víz minden mennyiségben 2021. július 12.
Reggel ismét a végtelen országúton találtuk magunkat. Így a túra végén kezdtük belátni, hogy Izland bármennyire is sokoldalú és szép ország, bringával néha igencsak unalmas tud lenni. A végtelen „sandurokat” azonban már szerencsésen sikerült magunk mögött hagyni, most már tudtuk, hogy minden nap utunkba akad majd egy kisebb város. Délelőtt meglepő módon hátára kapott minket a szél. Napok óta vonszoltuk magunkat a hosszú szembe szeles egyenesekben, jó érzés volt végre kicsit meglendíteni a bringákat. De örömünk nem tarthatott sokáig. Hamar megjelentek az esőfelhők is, s az eddig is felettébb hűvös idő, most már megkaphatta a hűvös-csapadékos jelzőt is. Az egyik legrosszabb kombó, amit bringán átélhet az ember.
Szokatlanul kellemes körülmények között telt a reggelink Hvolsvöllur kisváros Krónan szupermarketjében, ahol a pénztárak után egy pultot alakítottak ki bárszékekkel és telefontöltési lehetőséggel. Csodáltuk az izlandiak leleményességét, hiszen minden ország minden szupermarketjében adott lenne a lehetőség erre, de általában itt csak egy alacsony pult áll a vevők rendelkezésére. Németországban egyszer zuhogó esőben kajáltam már itt, nem szóltak érte, de nem éreztem magam jól közben. Tetszett, hogy itt Izlandon tényleg tisztában vannak ennek szükségességével, így nem fuvaros ló módjára, hanem tényleg teljesen emberi módon étkezhettünk, miközben komor arccal bámultuk ki a szürke valóságba.
A délelőtti órákban hatalmas füves pusztákon gurultak a bringák, a távolban havas hegyek zárták a panorámát. Ezek közül a legjellegzetesebb a Hekla vulkáni kúpja volt, mely jelenleg szunnyadó állapotban van, de bármikor kitörhet. Selfoss előtt aztán rákapcsolt az égi áldás, így gyorsan arra a döntésre jutottunk, hogy megfogadjuk magyar sorstársaink jótanácsát és keresünk magunknak egy hamisítatlan izlandi strandfürdőt. Ilyen létesítményt itt a szigeten nem túl nehéz találni, szinte minden városban akad egy, s ez alól Selfoss sem volt kivétel.
Így azért elég jól el lehet viselni a 12 fokos, esős időjárást
Nagyjából 1200 forintos belépődíjjal minden szolgáltatást igénybe lehetett venni, a gőzfürdőt, a szaunát, a csúszdát és az összes medencét a 4 fokostól a 42 fokosig egyaránt. Így a forró medencékből nézve, vagy a szaunából kijőve már teljesen más képet mutatott az alig 12 fokos vízszintes esős idő, s már nem tűnt őrültségnek az sem, hogy a helyi gyerekek milyen lelkesedéssel csúszdáztak, vagy játszottak a külső gyermekmedencében. A délután folyamán teljesen sikerült rendbe hoznunk az eddig eléggé rottyon lévő hőháztartásunkat, így elég nehezen szabadultunk a biztonságot adó létesítmény falai közül. A még mindig zuhogó eső elől a város menti Helliskógur park területén egy barlangban találtunk menedéket. Itt készítettük el vacsoránkat és itt a barlang fedezékében állítottuk fel sátrunkat is. Egy szárazabb nap reményében tértünk nyugovóra.
A rossz idő egyre kreatívabb megoldásokra késztetett minket a táborhelyeink kiválasztását illetően
17. nap A forró vizű pataktól a jéghideg óceánig 2021. július 13.
Bár reggel időlegesen javult egy kicsit az idő, az előrejelzések nem sok jót sejtettek. A főútra visszatérve a főváros közeledtét jelezte az egyre növekvő forgalom és a városok számának ugrásszerű növekedése is. Tegnap alig 80 kilométeren már két városka is utunkba akadt, ma sem kellett sokat tekernünk Hveragerði városáig, mely Selfosstól mindössze 13 kilométerre található. A település alatt egy kiterjedt geotermikus mező található, melyet előszeretettel hasznosítanak növénytermesztésre, de van geotermikus sörfőzdéje sőt étterme is. Minket viszont sokkal inkább érdekelt a Reykjadalur, mely nem más, mint egy forró vizű geotermikus patak, mely nem sokkal a falu fölött ered. Bringáinkat hátrahagytuk, s gyalog vállalkoztunk a 7 km hosszú, nagyjából 300 méter pozitív szintemelkedést tartogató túrára. Már az útvonal eleje is izgalmas volt, ugyanis egy aktív geotermikus területen át vezetett az útvonal, ahol mindenfelé bugyogó, köpködő, kénes sárpocsolyák voltak úton-útfélen, melyeket gyakran gyermekkorom egyik legmenőbb magyar együttesének nevével ellátott táblák díszítettek: 100 fo(l)k Celsius. A fürdés ideje még nem jött el.
Ahogy bandukoltunk befelé a völgybe ismét meglepett minket a tegnapihoz hasonló kellemetlen apró cseppes, szúrós záporeső. Akárcsak az első napokban, most is megtapasztalhattuk, hogy Izlandon általában nem sűrű cseppekben hull alá az eső, hanem sunyi módon szinte összefüggő vízfüggönyt képezve kúszik be a vízálló rétegek alá, átnedvesítve szinte teljes ruházatunkat. Így egyre jobban vártuk már a megváltást, s bíztunk benne, hogy ez most valamennyivel melegebb lesz, mint tegnapelőtt a Seljavellir medencéje.
Bő órás séta után végre megláttuk a fürdőzőket a gőzölgő patakban. A part igényes, fából készült stégekkel kiépítve a kis patakon kőgátak gyűjtötték apró medencékbe a vizet, s a fürdőzők nem úgy tűntek, mintha fáznának. Mivel az eső ekkor már rendesen rázendített, úgy döntöttünk, hogy biztosra megyünk, és meg sem álltunk a legfelső stégig. Innen már táblák tiltották a tovább haladást jelezvén, hogy akár 80 fokos is lehet a víz.
Bemenni könnyű, kijönni nagyon nehéz - ilyen a fürdés a geotermikus patakban
Gyors átöltözés után a patak felé vettük az irányt, s gyorsan beláttuk, a figyelmeztető táblák nem a véletlen folytán kerültek ki: mint egy forró fürdőbe, olyan volt belefeküdni a nagyjából 2-3 méter széles patakba. Nem is bírtuk sokáig, gyorsan túlhevültünk, így rákvörös testtel inkább egy alacsonyabban fekvő medencét kerestünk magunknak, ahol már kellemesen meleg volt a víz. Érdekes élmény volt itt feküdni a Reykjadalur kavicsos medrében. Rendszeres vadkempingezőként életem során számtalan alkalommal és helyzetben volt már módom hasonló körülmények között fürödni, ám ilyet még soha nem éltem át. Kint alig volt tíz fok, folyamatosan áztatta a kopár, füves északi tájat a már megszokott apró szemű eső, de egy gőzölgő, kellemes hőmérsékletű patakból szemlélve egészen másképp festett a vidék. Amíg az Alpokban, vagy más magashegységekben ahhoz kellett erőt gyűjtenünk, hogy megejtsünk egy alig pár másodperces esti fürdőzést, itt az erő inkább a kiszálláshoz kellett. Jó egy órai fürdőzés után sajnos eljött ez a pillanat is, visszabújtunk ázott cuccainkba, s megkezdtük a gyalogtúránk második hét kilométerét vissza a bringákhoz.
Délután is folyamatosan jöttek-mentek a záporok. Hveragerði után végre letérhettünk az egyes számú főútról. Nem volt célunk újból visszatérni az innen már alig ötven kilométerre lévő fővárosba, helyette a Reykjanes-félsziget déli partvidékén képzeltük el a befejezést. Közeledve az óceánhoz ismét megtalált minket az uralkodó délnyugati áramlás. Egy örökkévalóságnak tűnt mire sikerült megközelítenünk a parton fekvő Þorlákshöfn kikötővárosát. Térképünk a parton kerékpározható útvonalat jelölt, ám egy alig járható földutat találtunk a helyén, így üggyel-bajjal sikerült visszaverekedünk magunkat az aszfaltos főútra. Szürke táj vett minket körül mohával benőtt lávamezőkkel. Lépésben, alig 10-12 km/h-val tudtunk haladni a makacs szélben, szinte már egyesével számoltuk vissza a kilométereket az ekkor még elképzelhetetlenül messzinek, ám valójában csak 80 km távolságra lévő reptérig. Az idő napról-napra romlott, az eső mellett a hőmérséklet is csökkent. Tegnap Sellfossban még 12 fok volt, ma már csak 8. Úgy voltam vele, ilyen időben nincs mire várnunk, haladjuk csak ameddig tudunk. Hiszen azok a kilométerek, melyeket ma magunk mögött hagyunk, már a holnap távot rövidítik. Márpedig holnap estére mindenképp el kell érnünk a repülőteret.
Bár a fürdés délelőtti program volt, mégis egész nap víz vett körül minket
Időnk és erőnk lett volna még tekerni, de a város után alig 16 kilométerrel mégis a megállás mellett döntöttünk. „Free camping” – mutatott egy sárga, kopott tábla lefelé az óceánpart irányába. „Ezt meg kell nézni magunknak”. Gyorsan beláttuk, hogy ebben a szélben és esőben egy kietlen tájékon nagyon nehéz lenne megaludni, s különben is nagyjából egy kezemen meg tudom számolni életemben hány ingyenes kempingben aludtam. A kis kemping – a körülményekhez képest – nagyon igényes volt. A zuhanyzó nyilván fizetős, de volt saját szél és esőmentes konyhája, s a sátrat is puha legelőre állíthattuk fel. Megérte megállni!
18. nap Találkozás egy működő vulkánnal 2021. július 14.
Izland – mintha tudná már, hogy holnap itt hagyjuk – egyre inkább bekeményít. Már nyoma sincs a keleti partvidéken tapasztalt napsütéses, kellemes időjárásnak. Mintha egy távoli álom lett volna csupán, úgy hagytuk ott a sziget túlsó végén. Izland ismét elővette a legkomorabb nyári arcát, s minden erejét bevetette, hogy így emlékezzünk majd rá.