A 2024-es év ismét egy ultratávú kihívást hozott. A Magyarország Hegyei Kihívás lényege végigtekerni hazánkon úgy, hogy közben az összes hétszáz méternél magasabb hegy csúcsát érintsük. A túra hosszából és jellegéből adódóan csak a háromnapos pünkösdhétvége jöhetett szóba. Végül 68 óra és 40 perc alatt sikerült teljesíteni a 822 kilométeres és nagyjából 10 ezer méter pozitív szintemelkedést tartalmazó útvonalat, amely 11 hegycsúcsot érintett.

A túra útvonala

Sátoraljaújhely - Nagy-Milic, Zempléni-hegység (895 m) - Miskolc -  Felső-Borovnyák, Bükk (945 m) -  Kőrös-bérc, Bükk (956 m) – Eger - Kékestető, Mátra (1014 m) -  Péter-hegyese, Mátra (976 m) - Salgótarján -  Karancs, Cserhát (725 m) - Balassagyarmat -  Nagy-Hideg-hegy, Börzsöny (864 m) - Visegrád -  Dobogókő, Visegrádi-hegység (699 m) -  Pilis-tető, Pilis (756 m) - Piliscsaba - Bicske - Bodajk - Zirc -  Kőris-hegy, Bakony (709 m) - Pápa - Sárvár -  Írott-kő, Kőszegi-hegység (884 m) - Rohonc - Szombathely

Kékestető (1014 m)

• Mátra
• 2024. május 20. 14:35
• Megtett táv: 262,6 km

Hazánk talán legnépszerűbb csúcsa büszkén magasodik fölém. Az elmúlt években számtalanszor meghódítottam már, de pontosan tudom, hogy ma teljesen más érzés lesz újból feltekerni rá. Hosszú éveken keresztül május hónapban megejtettük a szokásos Mátra XL, majd Mátra XXL túránkat, melyeknek az volt a célja, hogy a hegység összes útját bejárjuk. 130-150 kilométert tekertünk 2-3000 méteres emelkedéssel. Ma erre nem lesz idő. Ma csak a két főcsúcs fér bele a programba.

Míg a túra első kétszáz kilométerén alig láttam autót, addig Szilvásváradtól Egerig zavaróan nagy volt a forgalom a szűk folyóvölgyben. Bélapátfalván még búcsúzóul rám mosolygott a Bél-kő kopár sziklaorma jelezvén, hogy a Bükk-hegység mindig visszavár, de én már a következő kihívásra koncentráltam. A zselé elfogyasztása óta egyre rosszabb lett a gyomrom, tudtam, hogy egy kiadós reggelivel helyre kell állítanom egyre jobban szenvedő emésztő-szervrendszeremet, hogy a folyamatos energia utánpótlást biztosítani tudjam.

Szinte egyszerre érkeztem meg kísérőimmel az egri Lidl áruház parkolójába. A túra legnehezebb szakaszára ugyanis elkísérnek majd fiaim és Dia is. Hozzák a sátrat, hálózsákot, és felszerelésem egy részét, hogy minél könnyebben átjussak a magaslatokon, s este ki tudjam pihenni ezt a hosszú és embertelen szakaszt. Egertől ugyanis végig hullámvasút lesz a következő száz kilométer, nemcsak a csúcsokra, hanem megannyi kisebb hágóra is fel kell majd tekernünk.
Királyi reggeli után teli gyomorral vágtunk neki a következő szakasznak. Sirokig három húzós domb várt ránk, de szépen, együtt haladtunk. Jó volt látni, hogy – hála a sok edzésnek és közös túrának – a fiúk is már milyen magabiztosan tekernek felfelé. Ráadásul Csabi végig szóval tartott, így nem volt időm gondolataimba révedni. Három éve jártam velük a Mátrában, akkor még 9 éves Csabi Mátraházáig jutott, Peti 12 évesen már feltekert a Kékesre. Most Csabi lett 12, így elérkezettnek láttam az időt, hogy ő is megpróbálkozzon vele. Kicsit győzködni kellett még, az önbizalma nem fejlődött egyenes arányban a kerékpáros tudásával. Sirokon és Parádsasváron álltunk meg néhány percre, itt már megszületett a döntés: a csapat felteker velem Mátraházáig, onnan Csabival mi megnyomjuk a Kékest, majd amíg én a Galyával küzdök, ők addig Mátraalmáson bevárnak.

Peti idén a felszerelés szállításában vállalt főszerepet, ő hozta a sátrat és a hálózsákom is. Ennek ellenére perceket vert ránk Mátraházáig. Az utolsó, meredek szakaszra ketten maradtunk. Szerencsére a Tour de Hongrie versenyek révén tökéletes aszfalt fogad itt is, reménykedem benne, hogy egyszer a Görgői-utat is felújítják majd, az jó alternatíva lehetne a magunkfajta kerekeseknek, mert a szintén hibátlan, s szuper kanyarokkal rendelkező 24-es főutat sajnos az utóbbi időben teljesen birtokba vették a motorosok. Egyébként semmi bajom nem lenne velük, mert a többségük nem száguldozik, de hát rettentő hangosak és büdösek, így egyáltalán nem valók az ilyen csodálatos természetes környezetbe.

Péter-hegyese (976 m)

• Mátra
• 2024. május 20. 15:35
• Megtett táv: 279,3 km

Ismét egyedül taposom a pedált. Kétszázötven kilométer felett járok, s rövid gyors gurulás után a Mátra másik magaslata – a Galyatető – felé vettem az irányt. A társaság miatt az utóbbi időben nem tudtam úgy odafigyelni magamra, de most újra érzem, hogy megvan még az összhang, s mivel Csabi miatt talán egy kicsit lassabban is haladtam, így még jobban sikerült elodázni az elkerülhetetlen fáradást. Sokszor jártam már a Galyatetőn, de ebből az irányból szerintem még egyszer sem közelítettem meg. Általában Pásztó és Mátrakeresztes felől szoktam ide érkezni. De most kifejezetten fekszik ez a fordított irány. A szél sem fordult még ellenem, sőt többnyire segítette az utam, s így megvan az az érzés is, hogy „hazafelé” haladhatok. Szülővárosom, Szombathely felé. A Mátra-nyeregből alig 320 méter szint vár rám 10 kilométeren, ez nem jelent gondot. Hamar elérem a Mátra másik népszerű csúcsát, s egészen a kilátó melletti oszlopig feltolom a bringát. Sajnos eddig kilátásban nem tudtam gyönyörködni, a Zemplénben sötét volt, a Bükkben köd, itt pedig a fizetős kilátók miatt nem volt alkalmam letekinteni. Az idő viszont szorít, gurulok tovább, egy hegy még hátra van ma, oda kell érnem, mielőtt lenyugszik a Nap.

Nógrád megye esti fényeit csodálom a palócok "Olümposzának" tetejéről

Karancs (725 m)

• Cserhát
• 2024. május 20. 20:10
• Megtett táv: 332,3 km

A Karancs sokáig elkerülte a figyelmemet. Mikor belőttem ezt a hétszáz méteres lélektani határt nem is számoltam vele. „A Cserhátnak csak ötszázas csúcsai vannak” – gondoltam – „egyedül a Naszály csúcs emelkedik 600 méter fölé”. Érdekes a hegy meghatározása is, több forrás a Cseres-hegység, mások a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet, de van, ahol a Cserhát részeként említik a 725 méteres magaslatot, melyet szokás a „palóc Olümposznak” is csúfolni. Nem örültem a kitérőnek, a Mátra után szívesen haladtam volna tovább Pásztón és a Cserhát lankáin át nyugatnak, ez az északi kitérő így jelentősen megnövelte az – egyébként sem kevés – távot. De nem is akartam felrúgni a saját magam alkotta szabályt, így természetesen felkerült a meghódítandó csúcsok listájára. Annak ellenére is, hogy normál kerékpárral járható út nem igazán vezet fel rá és alternatív csúcsai sincsenek. De nyugtatott a tudat, hogy nincs hová sietni, ugyanis hajnali fél 4-ig pihenőt engedélyeztem magamnak, így a meghosszabbodott menetidő nem okoz késést, maximum az alvásidőmet csökkenti.

A Mátra után azért kezdett megfáradni kis csapatom. Egyre nagyobb kihívást jelentettek a Mátraalja dombjai. Egyszerűbb lett volna kikanyarodni a Zagyva-folyó völgyébe, talán utólag most már én is így tennék, ehelyett még jópár kisebb dombra felkaptattuk, mielőtt sikerült elérnünk a Palócföld fővárosát, Salgótarjánt. Sok teendőnk akadt még: vacsora, valamint a közelgő kétnapos pünkösdi boltzár miatt rendesen fel is kellett tölteni a készleteinket. A tervemhez képes itt már nagyjából egyórás csúszásban voltunk. Felkaptattunk még a Kercseg-Lapos elnevezésű rétre, innen egyedül indultam a hegy meghódítására.

Rég láttam ilyen brutál emelkedést, mint amilyet az utolsó két kilométeren produkált az út. Háromszáz méterről alig 2,1 km-en jöttem fel a közvetlenül a szlovák-magyar határvonalon magasodó épphogy hétszázas csúcsra. Bringámat még másfél kilométerrel a csúcs alatt a bozótos gondjára bíztam, a hatalmas kőtömbök miatt legurulni sem lett volna esélyem. Csakúgy, mint a Milicben, innen megint a terepfutó képességeim kerültek előtérbe. Jól is esett a gyaloglás a sok-sok tekerés után, s még jobban is eshetett volna, ha nem végig 20% emelkedéssel kellett volna felküzdenem magam.

A félhomály tovább tompította érzékeimet, a túrán először igazán utolért a fáradtság, de tudtam, hogy minél hamarabb megjárom a hegyet, annál hamarabb pihenhetek. Nem sokkal naplemente után értem fel, s itt már végre megmászhattam a csúcsra épült kilátót is, ahonnan csodálatos alkonyi panoráma fogadott. Már majdnem teljes sötétségben értem vissza a rétre. A csapat felállított sátrakkal és tábortűzzel várt. Megmosakodtam a közeli forrásban, majd bebújtam hálózsákomba, s nagyjából két percen belül aludtam is.

Menetrend-szerűen közeledik a következő zivatar a Börzsöny egyik jellegzetes csúcsához

Nagy-Hideg-hegy (864 m)

• Börzsöny
• 2024. május 21. 10:20
• Megtett táv: 443,5 km

Az éjszakai öt órányi alvás során sikerült egy kicsit regenerálódnom. A fejem némileg tisztult, de lábaim így is nehezen lendültek neki a mára tervezett háromszáz kilométernek. A túra legnehezebb szakaszát letudtam, a tizenegy csúcsból hatot már magam mögött hagytam, a táv 40%-át megtettem, s a túra tervezett szintemelkedésének is a felét (körülbelül 4900 métert) márteljesítettem. Mindvégig tudtam, hogy nyugat felé haladva egyre simább, haladósabb szakaszok jönnek, s ez új erőt adott a következő kihívások teljesítésére.

Nem volt kedvem visszagurulni Salgótarjánba, így egy jelzett turistaúton Karancslapujtő felé rövidítettem. Korábban soha nem jártam erre. Óvatosan engedtem le a bringát a sáros földúton. Néhol bedőlt fák felett, alatt bujkáltam, másutt kövér legelők szélén vezetett a barna csík a pocsolyák közt lefelé. Nagyon vártam már, hogy újra érezhessem az aszfaltot a gumik alatt. Szegény bringám évekig pihent, de ez a túra már most komoly nyomokat hagyott rajta. De ismerem őt, tudtam, hogy ki fogja állni a próbát.

Nógrád megye az Ipoly-völgyében vezető 22-es számú útján pünkösd vasárnapjának hajnalán teljes volt a nyugalom. Először jártam itt is, korábban mindig a Cserhát szívének a kisebb útjait használtam. Balassagyarmaton reggeliztem, s epekedve vártam, hogy végre feltűnjön előttem a Börzsöny jellegzetes kontúrja. De addig sok-sok kis dombot kellett még magam mögött hagynom. Reggel 8-ra már így is a hegy lábánál fekvő Nógrád falucska köszöntött jellegzetes romvárával. A napos reggelt komor délelőtt követte, déli irányból sötét felhők érkeztek a térségbe és hamarosan rázendített az eső. Ennek most duplán nem örültem. Egyrészt a komoly esőcuccomat nem hoztam tovább magammal, csak egy vékony széldzsekit, másrészt pedig tudtam, hogy most jönnek azok a földutas szakaszok, ahol nagy jelentősége lehet még a sárnak. Nógrádból ugyanis egy burkolatlan, de jelzett kerékpárút vezet át Királyrétre, s onnan egy rövid aszfalt után ismét földúton mehetek tovább felfelé. Ragadtak az országúti keskeny kerekei rendesen, nehezen ment a bringa, mégis űztem-hajtottam tovább. Szorított az idő, tudtam, ha megint megcsúszok az újfent az éjszakai pihenés kárára fog menni. Mire Királyrétre érkeztem, megérkezett a vihar is, így várnom kellett egy negyed órát mire elvonult. Sötét fellegek alatt sercegő gumikkal kezdtem meg a 12 kilométeres emelkedőt. Itt az út minősége nem indokolta a gyaloglást, így csak a felesleges csomagjaimtól szabadultam meg a földutas rész kezdetén.

Komoly esőfelhők kíséretében értem fel a Börzsöny negyedik legmagasabb, ám talán a legismertebb hegycsúcsára. Ismertségét a közvetlenül a csúcs alá épült menedékháznak köszönheti, mely sok-sok turista kedvelt célpontja. Sípályája már évek óta nem üzemel a hóhiány miatt, mégis télen-nyáron nagy tömegek látogatnak fel ide. A turistaház és a sípályák kiszolgálására Királyrétről kavicsos burkolatú szervizút épült. Ezen jutottam fel én is. A Börzsöny kiterjedt hegység, ugyanakkor eléggé elszigetelt is. Néhány turistaútján órákig bolyonghatunk anélkül, hogy valakivel összefutnánk. Azért van ez így, mert – a Mátrával és a Bükkel ellentétben – nem vezetnek burkolt útjai nagy magasságba. Mindössze két kis úton lehet átszelni,  az egyik Diósjenő és Kemence között a Závoz-hágón, a másik Nagyoroszi és Bernecebaráti közt a Pénzásás nevű hágón lép át. De ezek magassága sem haladja meg az ötszáz métert.

Nagyjából egy óra és húsz perc alatt értem fel a házhoz. Pihenni, elmélkedni azonban nem volt időm, dél felől újabb fellegek és komoly esők érkeztek, s már várt rám a másik régi nagy kedvenc: a Duna túlpartján lévő Visegrádi-hegység.

 Folytatjuk...

Ajánlott cikk

Az én Magyarország Hegyei Kihívásom 3/1
Az én Magyarország Hegyei Kihívásom 3/3