Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 bringas autos ugyanaz az ember 01

Nem külön törzs az autós, a bringás és a gyalogos, mindannyian közlekedők.

Minap sajtótájékoztatót tartottak a kerékpáros és az autós közlekedés összesimításán dolgozó szervezetek. Rámutattak, hogy nem külön törzs az autós, a bringás és a gyalogos, mindannyian közlekedők, akik gyakran váltogatják is a módokat.

Ahogy egyre drágább és frusztrálóbb autózni, csökken a fiatal generáció kötődése a saját kocsihoz, előtérbe kerül a közösségi közlekedés és a kerékpár. Helyfoglalása csekély hányada az autóénak, infrastruktúrája a legolcsóbb. Ráadásul biciklizni egészségesebb, mint volán mögött ülni – de sokaknak félelmetesebb is.

bringas autos ugyanaz az ember 02

A Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás szerint a kerékpározás népszerűsége a tömegközlekedéssel áll holtversenyben – esőben, hidegben, erős szélben is. Nyárhoz képest őszre mindössze öt százalékos a lemorzsolódás. Az autósoknak ezért nagyon oda kell figyelniük e hónapokban, hiszen romlanak a látási viszonyok és csúszik az út.

Megkérdeztek bringásokat, mitől félnek legjobban? Elsőként említették, hogy autósok túl közelről előznek, illetve, hogy jobbra kanyarodáskor ráfordulnak a kerékpárosra, s nem adják meg neki az elsőbbséget. Az autósok ugyanakkor a kivilágítatlan kerékpárosoktól tartanak leginkább, kifogásolták, hogy nem jelzik irányváltoztatási szándékukat a kerekesek, valamint hirtelen megjelenve hajtanak át a zebrán.

Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára kiemelte, hogy két vagy négy keréken ugyanazok az emberek járnak. A biciklisták nagyobb részének van jogosítványa, és az autósok többsége rendszeresen kerékpározik. Mégis, mintha mindkét alkalommal megfeledkeznének néha a szabályokról. Van még mit fejlődni közlekedési kultúrában is. Az éves közúti baleseti halálozások száma hatszázról 460-ra csökkent az utóbbi időben, évente mintegy hetven kerékpáros veszti életét, felük a saját hibájukból. A biciklis balesetek több mint negyede 16 és 20 óra között történik, a halálos kimenetelűek 58 százaléka városi környezetben, illetve 26 százaléka jellemzően szürkületi, sötétedési időszakban. Különösen fontos jól kivilágítani a kerékpárt, ajánlott színes, feltűnő ruházatot viselni. A bukósisak felére redukálja a baleset halálos következményének valószínűségét. Ami az előzési oldaltávolságot illeti, a rendőrség ennek mérésére alkalmas műszereket szerzett be, de nem szabálysértések bizonyítása, bírságolása céljával, hanem a tényleges közlekedési szokások felméréséhez.

bringas autos ugyanaz az ember 03

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy „Minden egyes baleseti áldozat felesleges veszteség, lépéseket kell tenni megmentésükért. A kezdőpont egy átfogó szemléletváltás. Ezért indítottuk el a Tarts 1,5 méter oldaltávolsági kampányt, illetve készítettük el a Közlekedő kisokos munkafüzetet, melyet évente megkapnak a negyedik osztályosok. Anyaga bekerült a Nemzeti Alaptantervbe, s az előző tanévben 96 ezer gyerek tett sikeres vizsgát.” Beszélt arról is, hogy jelenleg Magyarországon az emberek 75 százaléka tartja fontosnak kerékpáros előzésekor a 1,5 méter távolságot, amely szabályként hamarosan megjelenik a KRESZ-ben.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője elmondta, hogy kezdeményezésükre, az ORFK-OBB támogatásával 150 darab figyelemfelhívó táblát helyez ki az utak mellé a Magyar Közút Zrt., amelynek műszaki vezérigazgató-helyettese, Mikesz Csaba, hozzáfűzte, hogy 2018 óta több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését vették át önkormányzatoktól. „Az elmúlt másfél év pandémiás helyzetére reflektálva úgy gondoljuk, hogy ha a közösségi tereken be tudjuk tartani a 1,5 méteres távolságot egymástól, akkor nem nehéz megtenni ezt a közutakon sem.”

A Groupama Biztosító csatlakozott az előzési oldaltávolság kampányhoz; a Hungaroringen belüli tanpályáján speciális vezetéstechnikai tréningeket tesz ingyenesen elérhetővé, melyeken a hagyományos feladatok mellett azt is gyakorolják majd a sofőrök, hogy miképp vigyázhatnak jobban a kerékpárosokra, jelentette be Jeanjean Alexandre vezérigazgató-helyettes. Szeptemberben és októberben összesen háromszáz fő vehet részt költségmentes „1,5 méter” kurzusokon. Az érdeklődők a Groupama Tanpálya honlapján, a www.tanpalya.hu weboldalon regisztrálhatnak.

bringas autos ugyanaz az ember 04

Gyakorlati próbán meg is mutatták, miről van szó. Az út jobb oldalán álló kerékpárt kellett autóval elkerülni, többféle szituációban, például mikor szembe jött egy másik kocsi, leszűkítve a helyet. Ilyenkor már veszélyes közelségben húzott el az autó a képzeletbeli biciklista mellett, és ezt precízen mérte is a rendőrség műszere, a bringa kormányáról. Jobb, ha ilyen steril körülmények között szerez valaki elgondolkodtató élményt, minta élesben veszélyeztetne egy védtelen, kiszolgáltatott közlekedőt.

Idén, szeptember közepéig, autóval és bringával egyaránt ötezer kilométert túllépett közlekedőként, személyes tapasztalataim alapján hozzáteszem az eddigiekhez, hogy nagyon sokat javult a közlekedési morál az utóbbi években. Nagyobb oldaltávolsággal kerülnek el autósok, türelmesebben várják ki a tiszta előzés pillanatát, egy barátságos fényszóróvillantással gyakran engedik át elsőbbségüket, például jobbkéz-szabályos helyzetekben, sőt, stoptáblával védett úton is. Jómagam úgyszintén igyekszem szolgálni az egymást partnernek tekintő stílust: biciklivel nem gyűjtök autósort magam mögött, hanem ahol lehet, lehúzódok, nagy intéssel jelezve, hogy mehetnek, amit örömmel köszönnek meg. Ne csak az autósoktól várjunk biztonságos vezetést és előzékenységet, hanem tegyünk ki magunkért mi is, hiszen nem ellenérdekeltek vagyunk, hanem egymást segítve közlekedhetünk legsimábban!