Félreértés ne essék:
1. nem azt állítom, hogy egyszerűbb kerékpárral nem lehet túrázni
2. nem állítom, hogy montival nem lehet túrázni aszfalton
3. továbbá nem állítom, hogy az elméleteim igazak, csak azt, hogy nekem bejöttek, ráadásul nem csak elmélet, hanem gyakorlat szintjén is

De! Képzeld el (ha még nem voltál túrázni) vagy emlékezz vissza (ha már voltál), hogy milyen baromi összetett dolog egy túra. Ennek az összetett dolognak csak egy része a már önmagában is összetett szerkezet, a kerékpár. Lehet, hogy azt a bizonyos túrát végigcsinálod, de egy rossz nyereg, egy kattogó váltó vagy egy rosszul megválasztott bordás, nagy gördülési ellenállású gumi miatt egy időre - vagy örökre - elmegy tőle a kedved, pedig mondjuk az esővel vagy a széllel nem volt problémád!

Természetes, hogy montival is lehet túrázni. Nem is lehetne elvárni, hogy valaki, aki a haverjaival évente vagy kétévente egyszer elmegy egy Balaton- vagy Fertő-körre, egyéb néhány napos túrára, az most hirtelen jó mélyen a zsebébe nyúljon egy új bicikli miatt. Napi 30-40-50 km-es inkább „buli-hangulatú" túrán nem probléma az egyszerű kerékpár. Ha meg komoly montija van az illetőnek, és akár sokat is teker terepen, szintén nem kell másik gép egy néhány napos túrára. De könyörgöm! Annyi jobb sorsra érdemes biciklitúrázóval találkozom, akiknek még azt sem mondta el senki, hogy ha nem is akar új gépet venni, legalább cserélje le a montiján azt a bordázott 2.0 gumit egy 1.5 vagy 1.75-ös „slick"-re és máris nyer akár napi 10-km-t is ugyanazzal az energiával!

Ha „messzebbre" készülünk és leginkább burkolt utakon (mert főleg azon fogunk menni), gondolkodnunk kell! Egy általában jóval ballonosabb gumival szerelt, kisebb átmérőjű 26"-os montikerék soha nem fogja azt nyújtani, mint egy nagyobb átmérőjű, átgondolt méretű és nyomású gumival szerelt 27"-28"-as, esetleg 622-es országúti, vagy 700cc túrakerék.(Több szabvány van a méretek jelölésére, sokszor két eltérő szám is jelentheti ugyanazt). Európán belül hosszú, nagy csomagos túrán nem érdemes 26"-os mountain bike-ot használni aszfalton, csak ha nagyon muszáj! Makacsul tartja magát még mindig az a hiedelem, hogy a trekkingek/túragépek csak burkolt úton jók. Butaság! Egész rozoga utakon kényelmesen haladhatunk velük, miközben aszfaltozott utakon jóval többet tudunk menni velük egy nap, mint montival.

Ugyanakkor - mint említettem is - ha olyan túrára indulnék, amiben sok kilométer keményebb terep is van, akkor habozás nélkül a 26 colos kerekű montimat választanám. (A cikk megírásakor még nem létezett a 27,5 és 29 coll os kerékméret montikra-szerk.)

De kezdjük a legelején!

A váz:
Nem csak egy „skeleton" ami hordozza a többi részegységet! Geometriája, csöveinek hossza és alakja alapvetően határozza meg a kerékpáros testhelyzetét, üléspozícióját. Ezek pedig - valljuk be - nem mellékesek egy hosszú túrán. Komoly hát-, váll-, nyakfájások okozója lehet. Egy mountain bike-on mások az elvárások, mint egy túragépen. Pláne mások, ha az egy komoly versenygeometriás XC kerékpár. Azon természetes az előredöntött testhelyzet, mint ahogy természetes ugyanez egy versenycélra készült országúti gép esetében is! Most erre mondhatod, na de a Schleck fivérek is kibírják a napi 100 km-feletti távokat a Tour-on. Persze, de hidd el, ott azt nézik, hogy hányadikként érsz célba!

Azért ne gondoljuk, hogy alapvetően elrendeltetett minden a geometria miatt. Egy meredekebb stucni (kormányfej) sokat segít, a montimaratonosok pedig hosszabb rugóúttal bíró teleszkópokkal is emelik egy kissé az üléspozíciót (én is így teszek: maratongépemen 100 mm-es villám van, nagyon szeretem, akár napi 100 km feletti távokon is kényelmes a pozíció).

A váz anyaga: Húha, ez mindig is viták tárgya volt! Az alumíniumvázak elterjedésével felmerült a kérdés, hogy miben lehet még jobb a klasszikus acél. Nos, a válaszom kissé általános: olyan ez mint a spenót, ízlés kérdése! Azok, akik jobbnak tartják az acélt (nem titkolom, én is), arra hivatkoznak, hogy erősebb, rugalmasabb és megbízhatóbb. Ellenben az alu-pártiak visszavágnak: de nehezebb. Az igazság az, hogy a válasz nem ilyen egyszerű. Egy jó cromoly (krómmal és molibdénnel ötvözött acél) acélváz lehet olyan könnyű, mint egy alu, ellenben ekkor pont elveszítheti a fő értékét: hogy erősebb és megbízhatóbb. Az alu-vázak pedig szintén készíthetőek erősre és megbízhatóra, ha az a fő cél (egy túrán főleg az), ekkor viszont nehezebbek is lesznek. Így a különbség inkább csak a rugalmasság marad. Azt tényleg érezni.

Szóval most veszek egy mély levegőt és acélpártiként kijelentem: nagyon jó túravázak készülnek alumíniumból és acélból egyaránt! A lényeg tehát az, hogy tényleg túraváz legyen!

(Persze ne hidd, hogy nem ismerem a karbonszálat! De az a túrázásban még nem túl elterjedt!)

A villa:
Egy és többnapos tereptúrán a teleszkóp jó társ lehet. Sokáig használtam én is nagy csomagos túrákon a montimon. Több márka több típusát is kipróbáltam. Vannak olyan első csomagtartók, amiket kimondottan teleszkópokhoz terveztek, tehát igen nagy expedíciókon is társ lehet a rugósvilla. Ugyanakkor, mint már céloztam rá, a monti akkor jó hosszú túrákon, ha főleg burkolatlan utakra tervezel!

Trekking kerékpárokra is szerelnek nagyon jó túrateleszkópokat. Mivel próbállak arra szugerálni, Kedves Olvasóm, hogy trekking gépet szerezz be akkor, ha többnapos túrázó szeretnél lenni, így valószínűleg Te is találkozni fogsz trekking teleszkópokkal.

Általánosan csak annyit tudok mondani, hogy nem az agyonkönnyített versenyzésre szánt teleszkópok a nyerők egy túrán!

Én most már mindkét csomagos túragépemen acél (cromoly) merevvillát használok. A Magellan Cruxon egy Kona Project 2-es monti merevvilla van, aminek a szárhossza is igen nagy, így hihetetlen kényelmes. A Dawes-en pedig gyári túravilla.

Ha előre is akarsz csomagot pakolni, olyan villád legyen, amire lehet csomagtartót szerelni!

A kerekek:
Nem tudom melyik lehet az a nyelv, amiben a „kerékpár" elnevezésben nem szerepel a kerék. Nélkülük aztán tényleg teljesen mindegy, hogy acél vagy alu vázunk van-e. Fontosságuk tagadhatatlan, de ma már a kerékpáros irányzatok sokrétűsége miatt rengeteg oldalról közelíthető meg!

Megközelítési pontok:

A szerkezet: A legtöbb komolyabb kerékpározási stílusban ma már duplafalú felniket használnak. Túránál ez elengedhetetlenül fontos! A szegecselés pedig nagyobb felületen oszlatja el a terhelést, szintén fontos lehet nagy csomagoknál, hogy szegecselt felnit használjunk.

Az anyag: a régebben használt fát(!) és acélt teljesen felváltotta az alumínium és a (karbonszálas)műanyag, ha a felni felől közelítünk. A küllők ma is többnyire acélból (esetleg aluból) készülnek, időfutam- és pályakerékpárok esetében pedig persze ott a műanyag. Az agyak és tengelyek többnyire acél és alu kombinációi.

A tömeg: és megint csak húha! Sarkalatos kérdés a versenyek esetében. Nem mindegy mekkora tömeget kell forgatnod, hogy nyerj! De a túra esetében azért Te is látod, hogy az a főnyeremény, ha nem rogy össze alattad és a csomagok alatt. Tehát legyen erős a felni (vannak kimondottan túrafelnik is!) és a küllők is. Az agy egy másik szempont, ott nem a tömeg szokott elsődleges lenni.

A küllők száma: egyszerűen és világosan: hosszú, nagycsomagos túrán legalább 36!!! Vannak gyártók akik 40 küllős túrakereket is készítenek, de nehéz a beszerzésük.

Az agy: Van egy rendkívül tehetséges szerelő ismerősöm, aki szerint ma már nem gyártanak jó agyat. Hogy így van-e, nem tudom, mindenesetre fontos kérdés, mi körül forog el az a kerék. Ne sajnáljuk a pénzt az agytól, és ha régi Sachs agyat kínálna nekünk fel valaki, akkor ne habozzunk... Azért elárulom, hogy több túrát is végigcsináltam egyszerűbb agyakkal, de van is rossz tapasztalatom bőven! A hátsó agyon helyet foglaló fogaskoszorúról (esetleg racsniról) később lesz szó.

A fék: Hogy jön ez ide? Magától értetődően. A kereket fékezzük, ha fékezünk. A fékről szóló fejezetben részletesen kifejtem, nézd meg ott!

A gumi: Velük érintkezik a gép - és az „ő" közvetítésével Te is - a felszínhez. Azért fogalmazok így mert itt az egyik kulcskérdés a felszín. Burkolt utakra montira 1.5-1.75-ös méretű túragumikat javaslok, minimális bordázattal. Vannak ennél is vékonyabb gumik a boltok polcain, szóval adott a lehetőség sokféle méret kipróbálására! A legutolsó építéskor én 1.75-ös Schwalbe Maraton XR-eket tettem fel a montimra. Sajnos ebben a méretben ezt már nem gyártják. Terepes túrákra 1.75-2.0 méretű gumik ideálisak a montira.

Trekkingek és túrakerékpárok esetében is nagy a mérettartomány, amik közül választhatunk. Volt, hogy 23 mm-es méretű országúti gumival mentem, de ezt nem javaslom annyira hosszú távra, mert bármikor bejöhet valami rosszabb minőségű burkolat, vagy salakos esetleg rövidebb földútszakasz. Dublin-Baja túrámat 35-ös gumival csináltam végig, elég sok földút is volt közben, de meg sem kottyantak. Szóval rázósabb terepre főleg 35-37-es gumikat javaslok. Vegyes terepen (de főleg aszfalton) 28-32 az ideális. Ez a mérettartomány lehetővé teszi akár 150 km feletti napi átlagok (!) elérését is.

Más szempont a minőség és a defektvédelem is. Általános szabály, hogy olcsó gumi nem fog sokat bírni, azonban eddigi rekorderem az akkor a boltban legolcsóbb jugoszláv gyártmányú külső volt, ami a túrákon több mint 20.000 km-t „élt" meg. A defektvédelem fakultatív, de ma már a legtöbb túragumi a defektvédelem valamely fokával el van látva. A jobb minőségű defektvédelmek természetesen drágábbak, de sokszor megéri beruházni!

Nagyon fontos: Az eltérő méretek eltérő légnyomást kívánnak meg. Soha ne felejtsd el a megfelelőre fújni a gumikat, és a túra során is ellenőrizd néha!!!

Írta Velekei Balázs