Holkerékpározzak.hu voltunk, BRINGALAP lettünk!
Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!
Az emberi tehetség és kreativitás gyakorlatilag határtalan, amit most két fiatal környezettudatos ismét bizonyított.
Hollandia továbbra is vezető és úttörő a környezetvédelem és az alternatív hajtású mobilitás terén, így nem meglepő, hogy náluk készül el a világ első országútja, melyen tilos lesz benzin vagy gázolaj foltokat hagyni.
Egy e-bike felépítéséből adódóan kicsit másabb mint egy hagyomásnyos kerékpár, ebből kifolyólag van néhány extra dolog, amire figyelni kell egy túra során.
Balesetben életét vesztette Thaiföldön az a brit pár, amely kerékpárral akarta körbeutazni a Földet.
2005-ben a nyarára tervezett kerékpártúra folyamatosan tolódott különböző elfoglaltságok miatt, végül szeptemben indultam útnak. Tervem csupán annyi volt, hogy Zalában és Vas megyében nézek szét.
Roncsautók alkatrészeiből készít kerékpárt a Bicycled projekt keretében a Lola Madrid.
Túrakerékpárnak bármely bicikli megfelel! Rá kell ülni „oszt” hajtani! Vagy mégsem?
A héten hétfőn és kedden vevőtalálkozót rendezett a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó ZRT, ahol mi is jelen voltunk.
Megismerkednél ezzel az új közlekedési móddal? Összeszedtük Neked a legfontosabbakat, amit tudni kell róla!
Új kerékpárutak készülnek a térségben.
Amivel most megismerkedsz, azt tovább alakíthatod ízlésednek, komfortodnak megfelelően. Ez nem szentírás!
Megelőzték a gépkocsikat a kerékpárok a baleseti statisztikában az autósnemzetként ismert Olaszországban.
232/296