Holkerékpározzak.hu voltunk, BRINGALAP lettünk!
Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!
Ti kérdeztetek és Kolhéb Róbert, a feltaláló válaszolt.
Mindenképpen kalandos útnak ígérkezik Dömösről Csíksomlyóig kerékpározni. - Úgy meg végképp, hogy szállásom nincs foglalva, csak nekivágok az útnak.
A BKK közleménye következik.
A Duna helyett a német mezőgazdaság nyújtotta látnivalókkal kell beérni, mint a búza- és kukoricatáblák és néhol egy kis repce vagy napraforgó. :-)
Azaz: Egy túrabringás milyen kereket és kormányt is használjon?
Százszázalékos európai uniós támogatással elkészült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrteleket Kocsorddal összekötő kerékpárút - tájékoztatta a győrteleki önkormányzat az MTI-t.
Seti nagyon izgult, mert irtó kínos lenne ennyi ember előtt kosarat kapni.
A BKK és a BKV vezetőinek döntése értelmében a budapesti közösségi közlekedési járatokon nem vezethet többé az a járművezető, aki elsodort egy kerékpárost a Thököly úton hetekkel ezelőtt.
Valahol hallottam egy okos gondolatot, e szerint a legnagyobb kétségbeesés is bizakodássá változhat egy nagy alvás után.
Milyen kerékpár váz kell túrázáshoz? Ez ebben a részben kiderül.
Avagy Móricz Zsigmond regénycímek kerestetnek.
Több mint tizenegyszer több pénzt gyűjtött össze a tervezettnél a Kickstarteren egy bicikli gyártásához.
198/296