Megálltam az út mellett, és elkezdtem az újabb gumicserét, de sajnos rögtön feltűnt, hogy mi a valódi probléma. A hátsó külső gumim eddig bírta, és felni mentén kiszakadt.

Aztán kanyargás közben egy nedves keresztfán kicsúszott a bicikli első kereke, a kormány elfordult, a kerékpár megindult jobbra, de én mentem tovább egyenesen... és csatt.

Még nagyobb meglepetés volt meglátni márványtáblába vésve József Attila: A Dunánál c. versét.

A sátor tetején pedig a következő volt olvasható németül: JÉZUS ÉL! JÉZUS HÍV TÉGED!

..., ahogy közelebb gurultam, egy kopasz férfi nézett rám kérdően és indult el felém.

...avagy: úgy tűnik a célhoz nem a tervezett út a legrövidebb.

A Duna helyett a német mezőgazdaság nyújtotta látnivalókkal kell beérni, mint a búza- és kukoricatáblák és néhol egy kis repce vagy napraforgó. :-)

Valahol hallottam egy okos gondolatot, e szerint a legnagyobb kétségbeesés is bizakodássá változhat egy nagy alvás után.