Holkerékpározzak.hu voltunk, BRINGALAP lettünk!
Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!
A múltkori könyv után itt az ellenpélda.
Augusztus elején fogalmazódott meg bennem mind erősebben, hogy le kéne valamit tenni az asztalra: Besztercebánya.A tervezett túrát eleve 320 km körülinek számoltam...
Nemcsak a kerékpárosok, az autósok biztonságát is veszélyezteti a főváros XIV. kerületében egy ismeretlen, aki azzal szórakozik, hogy összezavarja az útjelzéseket.
Több mint hatszáz kilométer hosszú kerékpárút épülhet a Pó-alföldön Velencétől Torinóig.
Ebben a részben megtanuljuk a térképet "olvasni"
Május 19-én, szombaton ingyenes kerékpáros nap lesz a Hungaroringen, ahol 9:30-tól 10:30-ig, egy órán keresztül szabadon tekerhetnek a bringások.
A könyvet lapozgatva azonnal rájöttem, hogy olyan embertől származik, aki tényleg túrázik.
Idén 6. alkalommal bringáznak Falusi Mariannal és Fáy Miklóssal az agysérülteket támogatók Móron!
2800 új kerékpárt szerez be a svájci hadsereg a közeljövőben. Darabonként 2300 eurós, alumíniumvázas, tárcsafékes, 8 sebességes biciklit kiképzésre, illetve a laktanyákon belüli közlekedésre, szállításra használják majd.
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérülés, és a halálos balesetek háromnegyed része az agyszövet visszafordíthatatlan károsodásának következménye - állapították meg amerikai kutatók legújabb tanulmányukban.
A következő hetekben megtanulunk térképet és tájolót használni.
2012. május 12-én az első dunaújvárosi K&H olimpiai kerékpáros napon kétszer 15 kilométeres bringatúra résztvevői Mezőfalváig és vissza tekertek a nyárias májusi szombaton.
254/296