Mivel a térdem hosszabb bringázások alkalmával szeret megfájdulni, ezért örültem amikor lehetőséget kaptam rá, hogy kipróbálhatom valós körülmények között a Merida új bringáját, a BIG.SEVEN eLITE 600-at. Ez egy elektromos rásegítéssel megtámogatott (pedelec) hegyikerékpár.

Mi a Pedelec?
A szó az angol Pedal Electric Cycle rövidítése. Olyan kerékpárok ezek, amelyek önerőből hajtottak, de tartalmaznak akkumulátoros elektromotort, ami hajtás közben (és csakis akkor) rásegít a kiválasztott programtól függően maximum 25 km/h sebességig.

A teszt alanyának létezik egy kisebb és egy nagyobb testvére is (300, 900), amik felszereltségben és természetesen árban különböznek egymástól. A rásegítés azonos, egy Shimano StePS elektromotor, ami a középtengelynél helyezkedik el és a 418 Wh-ás akku a vázcsövön.

Az ismerkedés rövid volt, rögtön a vonatozás után nyeregbe pattantam (persze a széles - 680mm-es kormány nem könnyítette meg a szerelvény szűk ajtaján való átjutást).

Az első 10 km szigorúan rásegítés nélkül, önerőből történt aszfalton, minimális emelkedőkkel. Meglepően könnyen elindítható és tartható is vele egy kényelmes 15-20 km/h-s tempó. Ez nagyon jó egy ilyen tömegű gépnél, ami 18.9 kg-ot nyom teljes menetfelszerelésben (szinte hallom az acélvázas gyerekes anyukák nagybevásárlás utáni sátáni kacaját, de én a 10 kg közeli bringákhoz vagyok szokva).

Imádtuk a könnyen áttekinthető, egyszerű kezelőfelületet.

Aztán eljött a nagy pillanat, mikor bekapcsoltam a kormányon lévő nagyméretű kijelzőt (ami erős napfényben is kiválóan leolvasható) és kiválasztottam a három rásegítési fokozat közül a legkisebbet, az eco módot (a mesékből kiindulva, ahol mindig a legkisebb királyfi győz). Hivatalosan 125/85/60 km hatótáv van megadva az eco/normal/high fokozatokhoz, ezeket mutatja is a kijelző, illetve használat közben természetesen hozzáigazítja az elhasznált energia függvényében.

A tervezett táv 89 km, főleg erdei utakon sok szintemelkedéssel. Mivel a bringa visszatöltést nem tud, tehát abban nem reménykedhettem, hogy a sok emelkedő után megváltásként érkező lejtőkön majd pótolom legalább egy részét, így a töltője is bekerült a hátizsákba, hogy majd valahol 60 km körül kap egy 20-30 perces rátöltést. Sajnos a töltő nagy és nehéz, a kábelei is mindkét végén fixek, nehéz úgy berakni egy kisebb zsákba, hogy a vezetékek ne a megtörés határán legyenek. Sokat segítene ha mindkét végén lecsatolhatóak lennének a kábelek. A teljes feltöltés egyébként 3-4 órát vesz igénybe.

Aszfalton, közepes emelkedőn tekerve már a legkisebb rásegítésnél is mosoly ül az ember arcára és könnyedén próbál beszélgetésbe elegyedni a nem pedeleccel tekerő társával, aki valami oknál fogva kevesebbet válaszol és hangosabban veszi a levegőt és folyamatosan lemarad. Nem értem miért :D

A kinézete igazi hegyikerékpárt sugall. (Elárulom, az is!)

Természetesen "normal" fokozat még inkább előhozza a kis ördögöt, a "high" pedig Lance Armstrong legszebb EPO-s éveit idézi 25 km/h eléréséig... Utána következik a megdöbbent körbe tekintgetés, hogy mitől állt meg a bringa hirtelen? Defekt? Kapaszkodik valaki hátulról? Nem. Elértük a hivatalosan engedélyezett sebességhatárt, innen már csak saját erőből tovább.

Amíg összeszedem magam az előbbi sokkhatás után, jöjjön egy kis technikai rész:

A váz geometriája inkább a túrázós stílust képviseli, a felső vázcső megtörésével alacsonyra helyezték az átlépési magasságot, a 27,5-ös kerék méret is pont jó átmenet a széles kormánnyal, hogy még fordulékony legyen, de azért könnyebben átguruljon a terep akadályokon. A súlypontot sikerült lentre helyezni, így stabil marad a legtöbb körülmény között. A fékek jól adagolhatóak, a váltó annak ellenére, hogy csak 1x10 fokozat - de a rásegítési fokozatoknak köszönhetően - elegendő és precízen tesz a dolgát. A nyereg viszont nagyon kemény, túl sportos kivitel, főleg, hogy az elöl kiválóan üzemelő Rock Shox villa szépen elnyeli az út egyenetlenségeit, míg hátul a merev váz miatt nagyon ráz, célszerű lenne egy komfortosabb, mivel itt a célközönség ezt megkívánná. A gumik aszfalton és földutakon is jól használhatóak, a sarat viszont nem kedvelik, nehezen tisztulnak ki.

A hátsó villához helyezett fordulatszám-mérő kábele is nagyon közel helyezkedik el a 2,2-es gumi oldalfalához, ez sárban könnyen kidörzsölődéshez vezethet.

Itt sufni tuning szükséges néhány kábel köteglővel

A fokozat választó gombok könnyen elérhetőek és gyorsan is reagál rá az elektronika. A rásegítés finoman teszi a dolgát (pici hangja van a motornak, de nem vészes, némelyik gumi hangosabb aszfalton), a leszabályozás határán tekerve kissé rángat, de ez szerintem csak megszokás kérdése.

A főbb alkatrészek (aki többre kíváncsi látogasson el a magyaroszági forgalmazó oldalára):

• Első villa: Rock Shox 30 Gold TK 100mm rugóút, kormányról vezérelhető lockout
• Fékek: Shimano M615 180mm
• Hajtómű: Shimano E 38 DCG
• Hátsó váltó: Shimano XT Shadow Plus
• Fogsor: Shimano CS-HG50-10 11-36
• Agyak: Deore HB-M615 / FH-M615
• Váltókar: Shimano Deore Rapidfire Plus 10 I-Spec
• Gumik: Maxxis Ikon 27.5" 2.2" hajtogathatós kvitel
• Ára: 899 000 Ft ami nem kevés, de élettartam garancia is jár mellé a vázra.

Ezek után térjünk vissza a térd és a pedelec harcához.

Az "eco" rásegítés a legtöbb helyzetben elegendőnek bizonyult mindaddig, míg a 27-ik kilométer körül egy várrom meglátogatása közben sikerült megerőltetni a térdem. Ez nem a gép hibájából - mivel a tervezők nem gondolhattak arra, hogy a hülye bicajos akkor is feltolja a hosszú, gyalog is alig járható, meredek ösvényen, ha bele döglik is :)

Innentől kezdve már kicsit óvatosabban tekertem és két komolyabb mászás alkalmával, ahol éreztem, hogy semmi értelme erőltetni, felkapcsoltam közepes/maximum fokozatba. Ez viszont érezhetően segített az előre haladásban is és nem utolsó sorban a fájdalom csillapításban is.

Aztán egyszer eljött az amire már régen figyelmeztetett a kijelző, ideje lenne tölteni. Igen, az erdő közepén úgy 68 km és 1600 méter szintemelkedés után már csak néhány kilométert jósolt. Gondoltam betekerek a legközelebbi faluba és áramcigánykodok valami energia átadó üzlethelyiségben. A terv jó volt elméletben, csak az akkupakk kivevéséhez szükséges kulcs maradt a társamnál aki valószínűleg hangosan csuklott a távoli erdőben valahol. Így vándorolt a szomorú tekintetem az akku, az így feleslegesen végig cipelt töltő és a befalazott röfi között.

Mindegy, a fagyi jó volt, én némileg feltöltődtem és ugyanúgy fejeztem be a tekerésem, mint ahogy elkezdtem: önerőből 10 km-t.

A bicajt (nem csak ezt) természetesen kipróbálhatja bárki a Merida Teszt Centerekben