Végre meleg van és a nap is sütöget. Tekerés közben azért érzem, ez még nem az a fény, nem az a meleg... de nem számít. Az erdő felé tartok, fejemben millió gondolattal, gonddal, örömmel, kérdéssel és válaszokkal.

Hamar átérek a városon, mely valamiért most üresnek, és élettelennek tűnik. Felérek a „hegyre”, és ezzel az erdőbe is. Bár még nem zöldell, valahogy így is erőt és életet sugárzik. Ráfordulok a rövid, kacskaringózó, kedvenc ösvényemre, és teljes erőből kezdek pedálozni.

Sűrűn álló, sötét szürkés-barna, mélyen barázdált fatörzsek, s azok benyúló ágai suhannak el pár centire az arcomtól. Érzem, ahogy a szűk kanyarokban a még vizes, puha talajon meg-megcsúsznak oldalra a kerekek, ahogy pezsegni kezd a vérem, ahogy minden elmosódik körülöttem…

…az égbolt fehér. A még mezítelen fák ágai, mint ezernyi fekete ujjak, próbálják karmolni, belekapaszkodni az égbe. A köztük bujkáló szél zörgeti őket, egy voodoo szertartás halottakat életre keltő csontzöreiként.

Ahogy kezd a filmszakadásból eredő fény tompulni, s élesedni a kép, kezdenek gondolatok is beáramolni a fejembe. A pillanatnyi varázs tova illan, a szellővel és az elpárolgó adrenalinnal együtt, végtagjaimba épp úgy, mint az agyamba is visszatérnek a fájdalmak… Lüktet a jobb térdem, a bal oldalamon érzékeny a hasfalam, de valamiért a bal kezem kis ujja is fáj és még mindig hangosan, mélyeket szuszogok… Lábamnál az elmúlt esztendőben földre hullott avarban fekszik Rózi, Én pedig csendben ücsörgöm mellette az erdőt figyelve.

A varázslat most csak pillanatig tartott. Felemelem Rózit, de mielőtt tovább indulnánk, halk szisszenéssel mindaz a megfoghatatlan, de mégis elengedhetetlen, a levegő tova illan a hátsó gumiból... No persze, sem javító szett, sem pótbelső nincs nálam. Akkor hát ismét kéz-a-kézben sétálunk egyet.

Miközben lassan beérek a városba, majd áttolom azon Rózit, arcomon mosoly jelenik meg. Egy régi történet elevenedik fel a homályos, távolba révedő tekintetem előtt. Még a hazai maratonok hőskorában a Bükk Maraton végeztével zötykölődtem a Gödöllő felé tartó vonaton. A wc melletti koszos peronon ücsörögtem, hullafáradtan. Mellettem a Maci (Kona Bear Dee-Lux, melynek újkori fogyasztói ára nagyjából 4-500 ezer környékén volt, 8 éve...) defektesen ácsorgott. Jött a kaller, és a jegy lekezelése végeztével jött a szokásos "érdeklődés" a kerékpár iránt.

- Szép bicikli. Drága volt?
- Köszönöm. Igen, drága.
- Volt, vagy 60 000 Ft, mi? (valamiért ez az összeg nagyjából megmaradt a mai napig...)
- Hát annál több volt...
- Hm, és azért már nem lehet tömörgumit kapni??
- ö...

Írta és fotózta: Paraferee

Forrás: parafereeblog.hu