Adott egy 18 éves lány, aki ifjú kora ellenére olyan helyekre eljutott két keréken, amiről sokan csak álmodoznak.
Adott egy 18 éves lány, aki ifjú kora ellenére olyan helyekre eljutott két keréken, amiről sokan csak álmodoznak. Megjárta Grúziát, tekert a Pamir Highway tükör aszfaltnak nem nevezhető útjain, megérintette Európa legdélebbi pontját. Ismerjétek meg Alizt!
Önkéntes helyesírás doktorok, mielőtt felszisszennétek és ez lenne a fő téma, a hölgy rövid i-vel írja a nevét!
Olaf: Kedves Aliz mutatkozz be az olvasóinknak!
Bodó Aliz: Sziasztok! Bodó Aliz vagyok, végzősként az Újbudai József Attila Gimnáziumba járok. Közel sem számítok rutinos, tapasztalt túrabringásnak, de legnagyobb szerencsémre már most annyi minden történt velem, hogy néha én sem merem elhinni!
O: Mióta bringázol?
B. A.: A megszokott, “mindig is szerettem bringázni” kijelentést nem mondhatom el magamról. Igazából, egy 7. osztályos, általános iskolai félnapos bringatúrára kaptam meg a szüleimtől az első igazi kerékpáromat. Aztán jött ugyanezzel a csapattal a Balaton körbetekerése 2 nap alatt, természetesen óriási szenvedéssel kerítve.
Még ugyanebben az évben, 2016-ban, egy június eleji pénteken kaptam a kérdést az akkori általános iskolai túravezetőmtől, Puskás Zoltántól: “Nem jössz el holnap a Visegrádi-hegységbe bicajozni? Megyek felkészülni a Japán-túrára!”
Utólag kiderült, hogy ezt csak egy jó viccnek szánta. Ő hosszú évek óta minden nyáron hosszú hónapokra elmegy tekerni. Valami belső megérzésre hallgatva, igent mondtam a kérdésre. Persze az egész túrán 10 métert sem tudtam felfelé tekerni, kánikula volt, és Zolinak csak megnehezítettem a felkészülését. Utólag belegondolva, ettől a naptól mondhatom el magamról, hogy belekóstoltam a BRINGÁZÁS nagybetűs világába. Az első komolyabb bringatúrám azonban bőven váratott még magára, egészen 2018 júliusáig...
O: Mi tetszik a túrakerékpározásban?
B. A.: Sokat gondolkodtam ezen a kérdéseden. Egyszóval válaszolva a „kihívások” lenne a megfelelő válasz a kérdésedre. Ez az, amit bárhol megtalálhatok, ha nyeregbe szállok. Növelhetem a szintet, a távot, a magasságot, akár a túra időtartalmát is, igaz mindezt önző módon csak azért, hogy a saját komfortzónám határait keresgessem. Eközben a „keresgélés” közben történnek mesébe vagy éppen rémálomba illő események, különféle tájakon, tőlem – a legjobb értelemben- „másabb” emberekkel kapcsolatba kerülve. Szerintem a kerékpár a legjobb eszköz ahhoz, hogy ezeket az élményeket megéljem.
O: Mesélj! Mi volt a legnagyobb rémálom, és mi a legnagyobb mesébe illő esemény?
B. A.: Legnagyobb “rémálomnak” nevezhetjük azt, amikor Tádzsikisztán és Afganisztán határ folyója a Panj a tádzsik oldalán aludtuk legszebb álmainkat. Vagyis aludtunk volna, mivel arra riadtam fel, hogy egy erős reflektor világít a szemembe, 3 nem túl kedvesnek kinéző katonával. Hosszasan vizsgálgatták a magyar útleveket, nehogy illegális határátlépők legyünk a szomszédos országból, majd kedvesen elköszönve ballagtak tovább...
A legnagyobb mesébe illő élmény? Olyan nincs is, viszont sok kellemes élményem van. Sokkal több, mint a negatív párjából, kezdve a viccestől egészen az egészen abszurdig. Inkább kiemelném azt, amit minden túrabringás elérhet: a hágó legmagasabb pontjának az elérését!
O: Kikkel indulsz el egy túrára?
B. A.: Ez szörnyen egyszerű! Bárkivel, aki lelkes, ráér és a maximumot szeretné kihozni az adott túrából. A valóságban ez a három dolog ritkán egyesül, emiatt egyre gyakrabban indulok el egyedül bárhova is, de szerencsére nem ennyire fekete-fehér a helyzetem. A fentebb említett, azóta csapattárssá vált példaképpel, Puskás Zoltánnal nagyrészt egyeznek a túrázásról való elképzeléseink. Így eddig az ő profi szervezésével és a társaságában jutottam el szebbnél-szebb helyekre.
O: Hány többnapos túrán voltál már?
B. A.: Az évünk “alapja” kerékpáros szemszögből, az aktuális nyári bringatúra, amiből eddig hárman volt szerencsém részt venni. Ezekre készülve, mindig tartunk tavasszal egy 3 napos felkészítő túrát, külföldön vagy belföldön, ahogy a helyzet engedi, úgyhogy szintén három a darabszáma ezeknek is. Illetve most ősszel, szezonzárásként sikerült eljutnom két, a felkészítő túrákhoz hasonlóan pár napos utazásra. Így összegezve nem valami sok, de az egynapos túrákat már nem tudnám összeszámolni.
O: Mely országokban bringáztál már?
B. A.: A hosszabb nyári bringatúrákon eljutottam Grúziába, Közép-Ázsiába, vagyis Kirgizisztánba, Tádzsikisztánba, Kazahsztánba, illetve idén nyáron Görögországot látogattuk meg, azon belül Kréta-szigetét. Onnan átrepültünk Svájcba, és továbbtekertem Liechtensteinen át egészen Ausztriáig.
A pár napos bringázásokon Szlovákia, Szlovénia, Olaszország, Horvátország és Ciprus volt terítéken, ám ezekbe az országokba még vissza szeretnék térni, mert közel sem sikerült minden arcukat látni!
O: Melyik volt a leghosszabb utad?
B. A.: A leghosszabb utam a 2019-es Közép-Ázsia túra volt, amely egy hónapig tartott. Utunk a “Pamir Highway” útvonalát követte, egészen Kirgizisztánon át fel a Pamír hat-hétezres vonulatai közé, ráadásul embert próbáló körülmények között: 4000 méter feletti földutas hágók, különös eredetű helyi ételek, mélyszegénység majd fényűző gazdagság, nem is beszélve az egyszer csontig hatoló hideg és a 40 fokos kánikula váltakozásáról.
Furcsának tűnhet, hogy előbb másztam meg a 4655 méter magas Ak-Baital hágót, mint hogy tekertem volna Svájc híres hágóin, de nem várhattam el a csapattársaimtól, hogy hozzám alkalmazkodva tervezzenek túrát, és újra végigjárják az összes lépcsőfokot. Úgyhogy a rutin helyett, a maximalizmus és lelkesedés jutott számomra, ezzel sikerült végigvinni ezt az utazást.
O: Az idén egyedül is bringáztál. (A túra leírásáért katt IDE!) Milyen érzés volt?
B. A.: Igen, idén a Kréta-Svájc túra befejezéseként még 3 napot tekertem egészen az ausztriai Landeck-ig. Ebbe a pár napba 340 kilométer, 2 kétezres hágó és egy majdnem kétezres, illetve Svájc, Liechtenstein és Ausztria gyors meglátogatása fért bele.
Leginkább úgy jellemezném magát az érzést, hogy egyszer fent, egyszer lent. Napközben tekerve nagyon hasonló volt a hazai egynapos túrákhoz, ahhoz hozzá voltam szokva, hogy a saját gondolataimmal legyek, miközben úton vagyok. Azonban nehezítette a helyzetet az esős időjárás és a hágók kombinációja, amit leginkább fejben kellett legyőzni.
O: Ezen a túrán hogy teltek az éjszakáid? Kempingeztél? Vad kempingeztél? Milyen érzés volt?
B. A.: Mindenhol vad kempingeztem. Jobban belegondolva, talán még soha nem is aludtam kempingben bringatúrán. A közel 3 év alatt a hírhedten vadkemping-ellenes vidékeken (Svájc, Ausztria, Horvátország stb.) is mindig találtunk alvóhelyet, még autós kirándulásokon is, így nem különösebben aggódtam emiatt. Már itthon is tudatosan készültem arra, hogy ez lesz a legnehezebb része lelkileg az egyedül tekerésnek. Pont ezért nem felejtettem otthon a fülhallgatómat, a kedvenc zenéimet és egy mini-sudoku füzetet, amiből amúgy azóta sem sikerült egy rejtvényt sem teljesen befejezni.
O: Szüleid hogy viselik ezeket a kalandjaidat?
B. A.: Őszintén? Nem hiszem, hogy túl jól. Mindig végigaggódják a különféle utazásaimat, de igazi pókerarccal rendelkeznek, ezt az aggodalmat nem mutatják ki felém. Igaz, néha nem akarnak elengedni a számukra ismeretlen vidékekre, de mindig sikerül őket meggyőzni, hogy azzal adhatnak a legtöbbet, hogyha megbíznak bennem. Pont emiatt nem is volt még olyan hely, ahova nem jutottam el a szülői ellenzés miatt. Óriási hálával tartozom feléjük. És nem utolsó sorban, ők ketten az egyetlen szponzoraim, nélkülük tulajdonképpen még bicajom sem lenne.
O: Mesélj a bringádról!
B. A.: Egy alig 2 éves, Surly márkájú, Cross-Check típusú acélváz a bringa alapja, az összes többi alkatrész egyedileg lett összeválogatva a bringához, Az alkatrészek kiválasztásánál a minőség és az egyszerűség volt a legfontosabb szempont. Ennek köszönhetően konkrétan semmi gond nem volt a bringámmal a túrák folyamán.
O: A bringázás mellett van egyéb hobbid?
B. A.: Amit hobbiként hazai terepen, a mindennapokban is lehet űzni, az leginkább a futás. Először csak arra szolgált, hogy legyen egy minimális állóképességem, de mostanában egyre komolyabban veszem és már sokkal inkább a saját időim megdöntése a cél. Csak hogy arányosan nézzük, a bringázás a napi közlekedés része, jobb időben összejön 5-6 egynapos kerékpártúra tavasszal, plusz pár hetet a nyaramból a bicajomon töltök. Ezzel szemben az évben 10 hónapon keresztül átlagban heti 4-szer futok. A két sportágat persze nem lehet összehasonlítani, de egyik sem működne a másik nélkül az én világomban.
A túrabicajozás mellett a másik nyári „szerelmem”, amit legnagyobb sajnálatomra csak határátlépéssel lehet kivitelezni, az a hegymászás. 2 hét különféle stílusú mászásokkal telik el, de ugyanúgy élvezem a kétezer méter feletti gyalogtúrákat, mint a sziklamászást (hozzáértőbbeknek többet mond a „via ferrata” magyarul ún. „vasalt út” kifejezés), vagy a négyezer méter feletti csúcsok meghódításához szükséges küzdelmet a hóviharban és a csontig hatoló hidegben.
A hegymászást próbálom pótolni a gyakori hazai túrázással, ami hasonlóan a magashegyekhez, sok kalandot és élményt tud mutatni, de erre is vonatkozik az örök igazság, hogy tenni és menni kell érte. Legyen ez egy téli, hajnali 3:30-as kelés, macera a tervezéssel vagy akár az összepakolással, utólag nem ezek lesznek a fontosak, vagy ha mégis, úgyis megszépülnek az akkor nehéznek tűnő dolgok!
O: Mik a további terveid?
B. A.: Konkrét terveim nincsenek, próbálom kihasználni azokat a lehetőségeket, amiket Az Élet ad. Legyen ez egy egynapos Balaton-felvidéki túra, vagy egy messzi ázsiai kaland, a lényeg, hogy a legapróbb dolgokban is meglássuk a szépséget, és a lelkesedés ne vesszen el a sok nehézség között!
O: Egy utolsó kérdés: Ki lenne az a hazai túrakerékpáros, akiről szívesen olvasnál egy interjút lapunkban? Puskás Zolit neked nem ér választani!
B. A.: Zichó Viktor