Sovány úti felszereléssel, egy hétéves kerékpárral, néhány tartalék gumival, egy sátorral, és egy kisképes fényképezőgéppel...
„Nem mindennapos, talán egyedülálló táborhely a Szahara történetében – egy kerékpár és egy lengyel beduin, és ezer kilométeres körben semmi más, csak sivatag és sivatag.”
Volt egyszer egy lengyel utazó, aki 80 évvel ezelőtt, öt éven át tartó afrikai barangolásra indult. Egy ismeretlen földrész nyomában több mint 40.000 kilométert tett meg kerékpáron, lóháton és csónakon,
mintegy 10.000 fényképben beszélve el különleges útja történetét.
Kerékpárral a fekete kontinensen át – 1931-1936
2011. január 27. –március 31.
Lengyel Intézet (1065 Budapest, Nagymező u. 15.)
{reklam}
Sovány úti felszereléssel, mindössze egy hétéves kerékpárral, néhány tartalék gumival, egy sátorral, egy Contax típusú kisképes fényképezőgéppel és néhány személyes holmival vágott neki Kazimierz Nowak, a Poznańi Biztosító Társaság szerény fizetésű hivatalnoka élete nagy útjának. Az idegen kultúrák iránt olthatatlan lelkesedést érző kalandos kedvű utazó, korábban már tett egy „kisebb” biciklitúrát az európai kontinensen, átszelve Magyarországot, Ausztriát, Olaszországot, Belgiumot Hollandiát, Romániát, Görögországot és Törökországot, majd ’28-ban eljutott egészen az észak-afrikai Tripoliig. Felfedező kedve kiváló üzleti érzékkel párosult, képes úti beszámolói bejárták Lengyelországot, s a turisztikai és földrajzi lapoknak készített feljegyzések lehetővé tették családja eltartását, és további úticéljainak elérését.
Az 1931-ben útnak induló Nowak nem sokáig élvezte a komfortos közlekedés előnyeit. Mindössze Rómáig ment vonattal ahonnan már kerékpárral közelítette meg a következő megállót, Nápolyt, s innen hajóval jutott el Tripoliig, nagy kalandja első állomásáig. Biciklivel, ló-, vagy épp teveháton, csónakkal és gyalogszerrel vezetett útja északtól délig, Szudánon, Belga Kongón, Ruandán, Délnyugat-Afrikán át a Tű-fokig (Agulhas-fok), ahova 1934-ben jutott el. Visszaútja Délnyugat-Afrikán, Angolán, Belga Kongón, Francia Nyugat-Afrikán át vezetett és 1936 novemberében ért véget Algírban.
„Egy silluk általában kétszer kap nevet. Az első névre véletlenszerűen találnak rá.
A hagyomány szerint ugyanis az anya egyik barátnőjének kell megtudakolnia, mi hír, ki járt az utóbbi időben a faluban. Az idegen nevét aztán elújságolja az anyának, és az újszülöttet róla nevezik el. Találkoztam hát Padre, Efendi, Monsignore, Automobil névre hallgató helyiekkel, sőt volt szerencsém a druszámhoz, Casimiróhoz is, aki aznap jött világra, mikor a sillukok földjére érkeztem. A második nevét a silluk már maga választja, mégpedig a harci tánc alkalmából, annak jeléül, hogy ő is harcossá vált.”
A több ezer fényképet és feljegyzések tucatját tartalmazó páratlan örökség, mely akkoriban Nowak létfenntartását és utazásait tette lehetővé, mára már felbecsülhetetlen értékű kordokumentumnak számít. A fennmaradt anyag által nyomon követhető egy múlt század első felében élt európai találkozása az akkoriban szinte teljességgel ismeretlen kontinens lakóival, a tuaregekkel, az egyiptomi fellahokkal, a mocsárlakó sillukkal, a vatusszik nemes törzsével, a pigmeusokkal a transvaali búrokkal, a busmanokkal, a törpe babingokkal, vagy épp az emberevő arandákkal.
„Nowakot hatalmas képzelőereje és nem mindennapi bátorsága vitte előre – és semmi sem tántorította el vállalkozásától. Megmutatta, hogy egy teljesen védtelen, fegyvertelen ember, ha hisz a másik emberben, magányosan átszelheti e roppant nagy földrészt, méghozzá egy olyan korban, amikor Európa még éppen csak hozzálátott a Harmadik Világ felfedezéséhez. Ő már a 20. század harmincas éveiben arra tanított minket, hogyan tekintsünk a Harmadik Világra és miként viseltessünk lakói iránt.” –méltatta beszédében a XX. század egy későbbi fejezetének egyik legnagyobb utazója és gondolkodója, Ryszard Kapuściński.
A kiállítás anyagát a wrocławi Nemzeti Múzeum részeként működő Néprajzi Múzeum bocsátotta rendelkezésre.