2007. augusztus 13. 11.nap

 Útvonal: Ebnat-Aalen-Essingen-Waiblingen

Jót aludtunk, jót reggeliztünk. Ideje elindulni, amit nem is halogatunk. Már lassabban ülünk nyeregbe, mint az elején. Aalen 10 km-re lehet. Hamar beérünk. Kicsit nézelődünk és megállapítjuk, minden nagyváros hasonló. Szép központ, látnivalókkal, kirakatokkal, emberekkel. Forgalmas utcák, busz és vonatállomások. Jól, vagy kevésbé jól kialakított közlekedés. A városok szélei az üzemek, gyárak nyomait viselik magukon.

Aalen után megtaláljuk a falut, ahonnan indul a Reems melletti kerékpárút. Már csak ezt kell követni és megérkezünk a célunkhoz.

Németországban jobban kell figyelni a kerékpáros jelzésekre, mint az osztrákoknál. A kerékpáros útjaik sem annyira szépek, jók.

Néha a patak mellett, néha attól távolabb visz az utunk. Számunkra furcsa módon, többször is almás, szilvás kerteken visz át az út. Nagyon hangulatos, és tetszetős. Este 7 körül érünk Waiblingenbe. Megkeressük a STIHL 1 Werk-et, és rögzítem az adatokat.

Sthil központ előtt

A GPS adatai szerint: 1095, 57 km a leküzdött táv
55, 8 km/óra a legmagasabb haladási sebesség
66 óra 36perc a mozgási idő
19 óra 46perc állás idő
16, 4 km/óra mozgási átlag sebesség
12, 7 km/óra teljes átlag sebesség
205 méter tengerszint feletti magasság
A kerékpáros órám szerint a mai táv: 88, 3km

Indulás előtt egy ismerőssel vettem fel a kapcsolatot, aki szállítmányozással foglalkozik.

A megbeszélés szerint, megérkezésünkkor felhívom telefonon és egyeztetjük, mikor indul Stuttgartból teherautója Magyarországra, és az elhoz minket. Én nem tudtam Őt felhívni, Ő nem tudott engem felhívni.

Sajnos a technika ördöge játszott velünk.

Péternek és nekem ez nem okozott nagy izgalmat, már régóta tekerünk együtt. Az elmúlt években az útjainkat csak annyira terveztük meg, hogy mikor indulunk és milyen irányba fogunk menni.

Egy új csapattag, ráadásul olyan, akinek ez az első többnapos útja, megrendítő lehetett az, hogy itt vagyunk 1100 kilométerre az otthontól, és hirtelen nincs kapcsolat, nincs megoldás, szervezés a haza útról.

EZT MINDENKI VEGYE FIGYELEMBE, ÉS A HAZA UTAT IS ÚGY SZERVEZZE MEG, HOGY AZ TELJESEN BIZTOS LEGYEN!!!

2007 augusztus 14. 12.nap

Waiblingenben a Hotel Adlerben szálltunk meg. A szoba árát sokallom a minőséghez képest. Ennél sokkal szebb helyen is voltunk most az utunk során, ennél kevesebbért. A mai napon nem ültünk nyeregbe. Sétáltunk a városban, ismerkedtünk a hellyel.

A vasútállomáson Miklós hosszas egyeztetés után megveszi a jegyeket.

Waiblingen belváros egyik utcája

Az út haza: Waiblingen-Stuttgart-München-Budapest Keleti pu

A jegy vásárlás után egy kis városnézés, ebéd, pihenés.

Egész nap egy métert sem bringáztunk!

2007. augusztus 15. 13. nap

Ma bementünk Stuttgartba várost nézni.

Pihenünk, nézelődünk Stuttgartban

2007. augusztus 16. 14. nap

Miklós írása:

„Felvirradt a nagy nap, amiért odamentünk. Mindent összepakoltunk, felöltöztünk TimbersportS ruhába és cipőbe. (Ezek közül ker acute;kpározásra a trikók alkalmasak, meg az esőkabát. A nadrág és a normál ingek és a cipő pedig elsősorban gyalogtúrás kiránduláshoz való. Ugyanakkor a nadrág, az ingek és a cipő nagyszerűek voltak bringázás után, hogy jól öltözött turista benyomását keltsük.)

Elgurultunk a STIHL Werk 1 elé, ahol vártak már.

Tisztelgő oklevél átadása

Bringákat le kellett vigyük a bringatárolóba, kaptunk kitűzőket, a fényképezőgépeket pedig le kellet adni a portán a fényképezős mobilokkal együtt, ha lett volna nálunk olyan. A termékbemutató térben kicsit nézelődtünk, majd megjött H.P. Sthil úr és kb. 5 percet foglalkozott velünk. Láthatóan kellemes élmény volt neki, hogy a köszöntő oklevéllel ekkora utat megtettünk, mondta is a titkárnőjének, hogy a lapot kereteztessék be és tegyék ki a megfelelő helyre.

Kaptunk kávét, kicsit beszélgettünk az éppen ott lévő, a könyvelés helyi sajátosságait tanuló leányzóval meg a helyi titkárnővel és visszamentünk a városba, hogy elüssük az időt a vonat indulásáig.

A bringákat a régi piacépület oszlopai közé tettük, mert esőre állt és beültünk egy flancosabb étterembe enni.

Utána még mindig sok időnk volt, elindultunk a pályaudvar felé, közben vettünk egy török boltjában mindenfélét az útra.

Waiblingenben a vonatba szintben, könnyen lehetet begurulni, de az utánfutóval éppenhogy csak átlósan befértem az ajtók közötti térbe. (Itt nem volt külön kerékpáros vagon.) Stuttgartban szerencsésen a bal, tehát a waiblingeni beszálláséval ellentétes oldalon kellett kiszállni és ismét szintben lehetett kitolni a bringát.

Utána jött a meglepi: A pályaudvar föld alatti szintjéről csak mozgólépcsővel lehetett a földszinti szintre feljutni. Ez kicsit izgalmas volt, két egymást követő mozgólépcsőn, a másodiknál már nagyobb gyakorlattal ment.

A Stuttgartból Münchenbe menő vonat bringaszállító része padlószőnyegezett, lenyitható ülésekkel felszerelt, nagyon komfortos volt, de itt már le kellett vegyem az utánfutót a bringáról, mert fel kellett emelni és a vagonlépcsőkön feladni a peronról.

Münchenben szintén külön a bringa és külön az utánfutó le, majd összerakni a peronon, hogy elgurigázhassam amíg várakozunk a következő vonatra. Egy kávézót találtunk, ahol le lehetett ülni, máshol a vágányokkal egy szintben nem volt pad vagy bármilyen ülőhely. Csak az emeleten lett volna, de oda meg a bringával nem lehet felmenni.

Kényelmesen utazunk, a kerékpárokkal együtt

A München-Bp-Zágráb bringaszállító vagonjába még magasabbra kellett emelni a gépeket. Ez valamiféle régi csomagszállító postavagon lehetett, amiben ott kellett hagyni a kerékpárokat és leülni a normál vagonokba. Ahova eredetileg a jegyeink szóltak, a nem dohányzó vagonrésztől a dohányzó rész nem volt hermetikusan elzárva, minden bagóbűz átjött, így onnét elmenekültünk a normál vagonok egyik kupéjába. Ott aztán átaludtuk az éjszakát. (ez magyar vonat volt)

Budapestre pontosan érkeztünk a Keletibe. Amint kiderül, Kelenföldön is lett volna elég idő leszállni, de ezt nem reszkíroztuk, nem tudhattuk előre. Keletiben lepakolás, összeszerelés. Utána a Rákóczi úton, Erzsébet hídon, Hegyalja úton, BAH csomóponton át és a Budaőrsi úton az autópálya kivezetőn kikalauzoltam Pétert és Szabolcsot, akik ezt a bűzt és forgalmat elég nehezen tűrték, de nem volt más választásuk. A budaőrsi bringaútnál aztán elbúcsúztunk.

Hazamentem kirakodni, letakarítani a gépet.

További képek a túráról ITT találhatóak!

A cikket, a képeket és a túrát elkövette: Gazsi Szabolcs. A cikk eredetiben ITT olvasható

Vége