4.nap

Éji szállásunk árnyékban, ablakai kicsik, a kelő nap nem tud benézni, ezért jól elnyúlik reggeli kelésünk. Számít ez? Szeretnénk eljutni Nyíregyházáig ezen a túrán, de ha nem sikerül, akkor sem vesztettünk semmit.

Szarvast a 44-es főúton hagyjuk a hátunk mögött, Kondoros felé indulunk, aztán balra Gyomaendrőd felé fordulunk, aztán ismét egy gyors irányváltoztatás Örménykút felé. Megint csapzott az út a kerekek alatt. Egy teherautót utol is érünk, megpakolva, a kátyúkat kerülgetve alig tud haladni.

Elmegyünk egy uniós támogatásból épített biogáz gyár mellett. Gyatra minőségű az út még mindig, időnként egy-egy tanya, közülük több elhagyott. Péter telefonhívást kap, jócskán lemarad, én közben egy újabb tanyához érek és megállok bevárni. A gazdasszony most ér haza valahonnan, gyanúsan méreget. Indulás óta nem borotválkoztam, rendesen elburjánzott az arcszőrzetem, nem is csodálkozom ezen a végigmérésen. Miután szemrevételezte a felszerelést, a kerékpárt, már nyugodtabbnak tűnik, ezt a lelki megnyugvását kihasználva udvariasan köszönök és érdeklődöm az út további minősége felől. Már kerítésen belül van, a pulik megérzik gazdájukat, nagy csaholással szaladnak.

A hölgy nem ígér semmi javulást az út minőségében. Rövid beszélgetés bontakozik ki, ebből megtudok pár dolgot.

Anno még buszok is jártak erre, de már megszüntették a járatot a kihasználatlanság miatt. Már több teherautó, kamion jár ezen az úton, mint személykocsi. Viszik a szerves hulladékot a metángyárba. Sokan kiöregedtek a tanyavilágban, a fiatalok bementek dolgozni a városba, nagyon kevesen vállalják a tanyai életet. Ezek közül is sokan csak a muszáj miatt maradnak. Tény, csak autóval lehet bemenni a városba, vagy munkába. Napi 20-30 kilométert autózni abból az alacsony fizetésből amit kapnak nem lehet. Nem egyszerű az életük, sajnos nem is látnak lehetőséget a változásra. Tanyát eladni nagyon nehéz, csak akad vevő, ha van hozzá nagy földterület és ár alatt viszik.

Közben Péter megérkezik, indulunk. Elérjük az Örménykútra bevezető utat. Kis kitérő, de kíváncsiak vagyunk erre a településre. Nekünk elzárt falunak tűnik, de beérve tévedünk. Van két kisboltja is. A házak rendben, tiszták az utcák, a kertek műveltek, gyümölcsben gazdag fák mutatják a termékeny talaj jelenlétét. Ezt észrevettük az összes terménynél. A kukorica magas, zöld egészséges levelekkel, még savanyú ugyan, de bőséges termést hozó szilvafák. A megművelt földek egyik településtől a másikig érnek, egy-egy tanya, vagy állattartó telep szakítja csak meg. Átgurulva ezeken a területeken bátran bízunk benne, találunk egy dinnyeföldet, de sajnos csak tökbe botlunk. Nagyon jól esne most, kitikkadva ebben a melegben, egy evés után cukros levétől ujjakat összetapasztó sárgadinnye, vagy egy jókora harapás után bőséges édes levét nyakunkba csurgató görögdinnye. Sajnos nem találunk, így az út pora csak naptejtől és izzadtságtól ragadós testünkre tapad.

Örménykút után keresztezzük a 4642-es utat, maradunk még mindig ezen a sokad rangú, rossz minőségű úton, teljesen nyugodt, forgalomtól szinte teljesen mentes kerékpározást élvezve. Mezőberénybe érve hirtelen változik az út minősége. A széles Szarvasi utca fogad minket, a városról ugyan azt tudom mondani, mint Örménykútról. Jó látni ezeket a gondos kezek által karbantartott házakat, kerteket. Mezőberényen átvágunk, bár megérdemelne további nézelődést, de sajnos a rövidke szabadságot valahogy be kell osztani. Nem tudunk mindenre annyi időt szánni, amennyit megérdemelne.

Békésre a 470-es úton érünk be és a 4238-as úton hagyjuk el. A városnézésre annyit időt szánunk, míg keresünk egy árnyas helyet, veszünk egy fagyit, azt nyalogatva figyeljük az embereket. Nyugodtabban sétálnak az utcákon, mint azt Budapesten tapasztalja az ember, de annál is nyugodtabban, mint amit én tapasztalok Tatabányán.

Következő pihenőnk már Gyula. Gerla előtt balra a 4239-es úton, itt az út mellett ismét szilvafák, de találunk ringlót is. Ez utóbbi már egész édes, de a szilvából is találunk egész jókat. Vegyesen szedjük a két gyümölcsöt, aztán már nyeregben ülve köpködjük a leszopogatott magokat az árokba. Kellemes savanykás ízt hagy a szánkban a gyümölcs, nem olyan semleges, mint a víz. Most is folyamatosan iszunk, érezzük a szomjúságot, a sok lé már lötyög a gyomrunkban. Jól esik ez a gyümölcsözés, holnap mi lesz, majd kiderül. Eddigi útjaink során nem volt rossz tapasztalatunk, várhatóan most sem lesz.

Haladunk az úton, a forgalom csendes, beérünk egy erdős területre, érezni a hűs leheletét, örömmel fogadjuk. Aztán örömmel fogadjuk, hogy jobbról most készülő kerékpárutat találunk, annyira új, még gőzölög az úthenger által a forró aszfaltra folyatott víz. Nem bírjuk megállni, rátérünk és örvendve gratulálunk egymásnak, mi tekerünk rajta először. Beérjük az útépítő munkásokat, most kapták meg az új bitumen szállítmányt, irányítják a sofőrt a tolatásnál. Köszönünk, gratulálunk a szép munkához. Viccesen megfedjük őket, a munkával haladhatnának picit gyorsabban, hogy Gyuláig élvezhessük ezt jó utat. Veszik a lapot, csak nevetnek.

Ismét a közútra térünk onnan nézzük az aszfaltozásra előkészített felületet. Szokatlan módon, de úgy tűnik, ennek a kerékpárútnak jó alapot készítettek.

Elérjük a Kettős-Körös gátját, jobbra fordulunk, mellette vagy 5 kilométeres nyílegyenes út. Autóval csak hébe-hóba találkozunk.

Beérünk Gyulára. Két gondolat foglalkoztat minket. Táborozzunk a Fehér-Körös mellett, vagy menjünk a híres gyulai fürdőbe, élvezzük a termálvíz jótékony hatását a fáradt izmok és ízületek javára. Ez utóbbit választjuk, a fürdőhöz közel találunk egy kempinget, elfogadható áron köthetjük fel függőágyainkat.

A kemping és a fürdő között fürdőgatyában, strandpapucsban csattogunk oda-vissza, néhány nagyon kiöltözött embertársunk lenéző pillantása által. Az őszintét megvallva, rohadtul nem érdekel minket, most érkeztünk ahhoz a ponthoz, mikor az ember már más szemszögből kezdi nézni az életet, átértékelődik a fontossági sorrend. Számunkra most nem az a fontos, hogy milyen ruha van rajtunk, az a fontos, hogy jól érezzük magunkat!

Vacsorázni a kempinghez közeli étterembe megyünk, a tulaj udvariasan fogad, de el kell mennie, utána már a személyzet hölgy felszolgálója nagyon kelletlen. Nem is kap borravalót.

80 kilométert küzdöttünk le ma, nagyon kényelmes nézelődős tempóban, késői indulással.

5.nap

Gyulától kis városnézéssel búcsúzunk. A vár és környéke. Mellette a park. Aztán a belváros.

Sok sétáló, nézelődő ember az utcán. Jó nézni a forgatagot, de részt venni benne most nem lenne jó. Indulunk is. Azon az útvonalon hagyjuk magunk mögött Gyulát, amerre bejöttünk. A töltés melletti egyenes szakasz picit unalmas, de hamar letudjuk.

Doboz a következő település, előtte még átkelünk a Fehér-Körös felett. Jókora ártér és töltés fogja közre a vizet, nem is gondolnánk, hogy áradás idején ezeken a magas falakon is át akar törni. Doboz után Vésztő következik.

Még Vésztő előtt pár kilométerrel megállunk. 1 pár lefektetett sín kelti fel a figyelmünket. Mint kiderül, kisvasút emlékhely. Az emlékhely mögötti nagy szabad területen a Vadas-Szecső legelők és madár fészkelő helyek. Bízzunk benne, tényleg háborítatlanul, békében fészkelhetnek a madarak, nevelhetik fel fiókáikat. Felénk sajnos a fecskék megcsappant létszáma mutatja, valami nincs rendjén. Alig látni 1-1 példányt a villásfarkúból. Valószínűnek tartom, hogy a túlzásba vitt rovarirtás, szúnyogirtás miatt esett vissza a létszámuk szinte a nullára.

Beérünk Vésztőre, átkelünk a Holt-Sebes-Kőrösön, majd a Sebes-Kőrösön. A Sebes-Kőrös árterületén birkanyájat terelnek, nyugodtan, nagy élvezettel majszolják a száradásnak indult füvet.

Szeghalomban engedélyezünk kis pihenőt, veszünk dinnyét, amit árnyékban jóízűen elfogyasztunk.

Falatozás közben hallgatjuk a kisebbség egyedi, félreérthetetlen, és nem utolsó sorban ,,alig” hallható társalgását. Az itt töltött 20-30 perc alatt komolyabb veszekedés is kibontakozik közöttük, még saját társukat is szemrebbenés nélkül meglopják. A hangerő természetesen fokozódik és a kisebb létszám meghátrálásra kényszerül. (Érzésünk szerint pont ők tartoznak azok közé, akik dolgoznak, van valamilyen munkájuk)

A járdán egy kerékpárt toló idősebb ember érkezik a bolthoz, köszön, érdeklődik merre megyünk tovább. Kérdezés nélkül mesél a környékről, arról hogy régebben ő is sokat biciklizett, tett meg hosszabb utakat. Örülünk, még egy csodabogár!

Az előbb pont arról beszélgettünk hol töltsük a következő éjszakát. Szóba került Füzesgyarmat, Berekfürdő.

Kapásból lebeszél róla, menjünk Karcagra. A víz ugyan az, kevesebben vannak, olcsóbb.

Ezt választjuk!

Elmondása szerint majd Bucsa után változik a táj, változik a népesség összetétele. A táj változása nem szúr szemet, a népesség összetétele sem, mivel nincs kedvünk megállni, csak pisilés céljából a szántókra bevezető kis utacskáknál. Színesebbnek Füzesgyarmatot találjuk.

Karcagra történő érésünk sajnos felejthető. Sajnos azt kell mondanom, nem akarom megbántani a Karcagiakat, de, ,,nemtetszik” város. Aztán az is lehet, rossz irányból érkezünk.

Viszont a város fürdője nagy átalakuláson megy át, jó reklámmal vendégek tíz-százezreit lehet majd ide vonzani, ez pedig sok-sok pénzt jelent.

A fürdőre nem egyszerű eltalálni, 3X is meg kell kérdezni merre kell menni. Van aki nem is tudja, hogy Karcagon van fürdő, kemping, Berekfürdőre küld tovább.

Azért megtaláljuk. A meleg vizes medence kicsit kiábrándító, de az újonnan készült faházak kárpótolnak érte.

A középső nagy épületben konyha, ebédlő, Wc-ék, tusolók kaptak helyet. A tusolók mennyezetén rossz látni a kivitelezők trehány munkájának a következményét. Az álmennyezet penészes, vizes, le van szakadva. Az épület többi része szép.

102 kilométer ismét letudva, gyógyvízben áztatjuk magunkat készülve a következő napra.

Majd elfelejtettem! Szúnyog az rengeteg, de vannak fecskék!