Utunk szervezésére ismét nem fordítunk sok időt, annyit tudunk, hogy a Krka vízeséshez szeretnénk eljutni, megnézni. Térképet nézegetve Sibenik és Skradin a kiszemelt célpont ameddig autóval elmegyünk, onnan nyeregben ülve jövünk-megyünk kedvünk szerint 6-7 napon át.

1. nap

Augusztus elején indulunk, szerencsések vagyunk, kevesen vannak úton, nyugodtan lehet haladni, a határon alig van forgalom. Szó szerint seggel kell bírni az ülést, várni, mikor málházhatjuk járgányainkat.

Szellemileg felkészültünk a többnapos tekerésre, a ,,vad” életre, fizikai felkészültségünkkel van némi problémánk, az elfoglalt hétköznapok során nem marad idő az edzésre.

(A Google Maps-on műholdas felvételeket néztünk át milyen parkolási lehetőséggel számolhatunk majd, elvégre több napig nem leszünk az autó közelében, felügyelet nélkül kell hagynunk, szeretnénk azzal hazajönni. Sibenik és környéke nem tűnt biztatónak, Skradin jobb lehetőséggel biztat.)

Pár órás autózás után közelítünk a kiszemelt indulási pontunkhoz.

Letérve az autópályáról már azt nézzük hol tudnánk letenni az autót, merre induljunk majd a kerékpárokkal, milyen szállást találunk éjszakára.

Éjjeli szállásnak jónak tűnik egy közeli csúcs, fákkal borított a hegyoldal és a teteje is zöldell, fenyők állnak rajta, úgy 8-10 kilométerre lehet Skradintól. Egy távcső jól jönne a terep felderítéséhez.

Enyhe kanyarokkal megbolondított kellemes úton gurulunk, Skradin már csak pár percnyire. Balról egy nagy parkoló, elérjük a települést. Jobbról házak, üzletekkel, éttermekkel a földszinten, az emeleten lakások, kiadó szobák, balról megint egy parkoló. Csak vendégek részére fenntartva tábla a bejáratnál. Az épületek mögött meredeken emelkedik egy kis hegy.

 

A város közepén megint egy parkoló, itt megállunk, érdeklődünk az autó elhelyezéséről. Több perces beszélgetés után sem jutunk dűlőre. Nagyon sokat kérnének a parkolásért.

Próbálkozunk az előbb elhagyott parkolóval. Beállunk, egy perc múlva jön egy mosolygós hölgy és már mondja is az étterem és a panzió ajánlatait. Ezeket nem akarjuk most igénybe venni.

Szerencsére szót tudunk érteni, megengedi, hogy itt hagyjuk az autót, megígéri figyelnek is rá, egy kérése lenne, térjünk be egy étkezésre. Ezt meg is ígérjük, kerékpártúránkat egy kiadós kosztolással fogjuk befejezni náluk.

A kerékpárok összerakása és felmálházása után következő problémánk a szállás keresése. 16 óra van, szépen süt a nap, nekiveselkedünk ennek a próbatételnek.

Az autóból kiszemelt csúcs felé vesszük az irányt.

 

Autós forgalom elhanyagolható, a szintemelkedésekkel kell szembenéznünk. Pamucari irányába araszolunk egyre lassabban az egyre meredekebb úton. Sűrűn nézünk jobbra, a kiszemelt csúcs arra van. Az út melyen lassan megyünk felfelé frissen aszfaltozott, nagyon jó minőségű. Jobbról, közvetlenül az úttest mellett 60-80 centis drótkerítés, melynek célja megállítani a meredek oldalról leguruló köveket.

Balról lassan kitárul a panoráma, mély völgy tárul fel. Messzire ellátni. A párás levegő igyekszik elrejteni szemünk elől a távoli tengert, melynek homályos kéksége csábítóan hívogat. Hívogatása csábító, egyelőre ellenállunk, legalábbis pár nappal elhalasztjuk a találkozást.

Az első komolyabb emelkedő leküzdése egyre izzasztóbbá válik. Most nincs olyan meleg mint pár éve mikor az Isztrián jártunk. Akkor igazi kánikula volt, most csak simán szép az idő. Ennek a ténynek örülünk, viszont az éjszakák is hűvösebbek, a víz is hidegebb.

Az emelkedő könyörül rajtunk, könnyebbé válik a haladás, de nem tudunk a kiszemelt csúcs felé közeledni. Az úttól 70-100 méterre közvetlenül a fák előtt tábla, melyet nem tudunk elolvasni. Aztán jobbról is feltűnnek ugyan ilyen táblák. Halálfejes táblák, a halálfej alatt a következő szöveg: NE PRILAZITE

 

Mivel jót nem jelenthet, így visszafordulunk, lemondva a csúcson történő éjszakázásról. Visszatérünk Skradin-ba, megkeressük a kempinget.

A kemping a kisváros központjától meredeken felvezető útról érhető el. Mire felérünk teljesen besötétedik, csak sejtjük a másnapi szép kilátást, most csak a távoli fények hunyorgását látjuk.

Sátrat nem hoztunk, helyette a pár hete beszerzett függőágyainkat szeretnénk kipróbálni, mely a kempingben történő első terepszemle szerint nem lesz könnyű feladat. Csenevész fákat találunk, meg cserjéket. Ezek nem tartják meg a súlyunkat. Kínunkban már a szőlőkordon vastag oszlopait nézegetjük, ezek viszont túl közel állnak egymáshoz. Jó megoldásnak tűnne a földre lefektetni a derékaljat, de nincs még fél méteres egyenes terület sem. Minden kő és szikla.

Aztán a kemping melletti útkereszteződésnél álló 4-5 idős mandulafa ment meg minket a földön alvástól, elég erősek hogy megtartsák a súlyunkat.

 

Fejlámpák fénye mellett kötjük fel fekhelyeinket, majd térünk nyugovóra.

Már 11 kilométert bicóztunk!

2. nap

Tanulni, szokni kell a lefekvést, kimászást, az alvást a függőágyban. A szúnyoghálója nagyon jó. Minden zümmögő és nem zümmögő rovart távol tart az embertől, de a levegő szabadon áramlik. Kifeszített ponyvája véd a széltől, esőtől, a fáról potyogó levéltől, de a madarak végtermékétől is melyet faágon üldögélve küldenek alá.

A kelő nap első sugarai nem hevítik fel a levegőt körülötted, mint egy sátorban. Első benyomásunk kedvező!

Reggelizés közben beszélgetünk a kemping tulajdonosával. Fény derül a tegnap látott táblák jelentésére is. A polgárháború alatt rengeteg aknát raktak le ezen a területen is. Az aknák nagy részét még nem szedték fel. Ezek a táblák figyelmeztetnek az aknázott területekre. Sok házon a mai napig láthatók kisebb-nagyobb lövésnyomok. Sok ház elhagyott, tetejét elvitte valamilyen belövés, gránát.

 

Indulás után a tegnap már megjárt szakasszal kezdünk, majd a Krka folyó Visovacko nevű tava felé vesszük az irányt kis kerülővel. A tó közepén picurka sziget kolostorral, ezt szeretnénk megnézni.

A választott út minősége jó, csupán egy helyen hídépítés miatt kell murvázott szakasszal megbirkózni. Több település olyan köves, mészköves területen fekszik, hogy a temetőkben nem is ásnak sírt. Betonból öntik ki az elhunyt végső nyughelyét.

A tóhoz kis utacska vezet, jelölve van, könnyen rá lehet találni. A tó partjára érve nagyon szép látvány tárul elénk. Lágyan hullámzó kristálytiszta kék édesvíz, susogó náddal a partján. Szemben fehér, sziklás hegy ugrik meredeken a tó fölé. Látni lehet a víz pusztítását is amint kettévágta a hegyet. Ahol állunk, lankás, aprókavicsos part. Facsoportok, padok, tűzrakóhelyek. Perceken keresztül csak szótlanul nézzük ezt a szép tájat, majd egyszerre buggyan ki belőlünk, ezért már megérte eljönni. Kár, hogy Horvátországban tiltják a vadkempingezést, ez szuper hely lenne.

 

Továbbra is konkrét terv nélkül megyünk. Rupe után Laskovica település következik. A ,,T” elágazásnál jobbra fordulunk, ez az út átvezet a Krk folyón, hogy a túlpartján folytassuk utunkat folyásiránnyal szemben. Könnyen haladunk, enyhe lejtő van. Egy-két autó és vagy tíz motoros előz minket. A forgalomra és az időre sem lehet panaszunk. Az egyik autóban 3 lány utazik, nevetnek ránk, hevesen integetnek. A lejtő erősödik, majd egy éles kanyar után ismét szép látvány kápráztat el minket. Az egyhangú szürke aszfalt, a poros útszél, az útszél melletti gyér növényzet után most mellbevágó az ami elénk tárul, amire hirtelen rálátunk. A látvány miatt kis parkolót építettek ide, szinte minden autós, motoros és mi bringások is megállunk. Itt vannak az integető lányok is. Most a motorosoknak mosolyognak.

 

Szinte mindenki fényképez, vagy pózol. A háttérben mély, széles völgy, zöld fák, bokrok, jobbról benyúló kék víz. Hosszan látni ránk váró utunkat. Ívesen ereszkedik lefelé egy-két hajtűkanyarral tűzdelve, majd megindul felfelé és míg ellátunk csak emelkedik, emelkedik. A szél itt lágyan simogat, kellemesen hűsít, arra kell vigyázni, hogy ne égjünk le.

Csak fel kel ülni a bringákra, és hagyni a gravitációt munkálkodni. Munkálkodása intenzívnek mondható, rövid időn belül kicsivel 50 fölött gurulunk. Egy éles balos hajtűkanyarnál erősen kell húzni a féket. A kanyar felénél erős szél csap le. A szemközti hegyen bukik át, mérgesen belekapaszkodik mindenbe mely útját állja. Mérgét érezzük, dombnak lefelé tekerni kell! Csak akkor válik könnyebbé a haladás mikor a meredek sziklák alá érünk szélárnyékba. Hamarosan elfogy a lejtő, keskeny hídhoz érünk. A Krka nemzeti park egyik bejárata is itt van.

Csokizunk, iszunk, kemény menet vár ránk, a fenti parkolóból láttuk a hosszan emelkedő, árnyék nélküli utunk folytatását.

(Előszeretettel ecsetelem utunk nehézségeit, embert próbáló kihívásait. Egy kereskedelmi tévé csatornánál már emberfeletti erőfeszítéseket emlegetnének. Nem kell megijedni, ez csak a ,,hencegés” miatt van. Ha tényleg akkora lenne a kihívás visszafordulnánk. Visszafordulnánk?)

A keskeny hídon átkelünk, mikor szembe jön egy autó, szinte a korláthoz ér a kormányunk. A híd elején csábítottak a nemzeti parkba sétára, ez jelenleg nem fér bele az időnkbe, pedig nagyon jó lenne ha minden utunkba eső szépségre lenne időnk, energiánk.

 

A híd után kapaszkodó sebességbe kell kapcsolni, gyorsan elmúlik a lassan csordogáló kristálytiszta vizű folyó hűsítő hatása.

Az emelkedő után kereszteződéshez érünk. Térképünk csak balra mutat utat, a jobbos nem jelölt. A mostanin is alig jár autó, 5-10 percenként jön egy. A balos út térképen fehérrel jelölt, erre még kevesebbel fogunk találkozni, Knin felé ezt választjuk. A GPS-re töltött térkép nem is mutatja.

Balról, jobbról szúrós bokrokkal borított pusztaság, az út dimbes-dombos, fát alig látni, árnyék annyi amennyit mi adunk. Nem csak a menetszél hűsít, időnként szemből kisebb szellő is.

Srégen jobbról úgy 10 kilométerre hegy, felette sötét felhők gyanús lopakodása ejt gondolkodóba. Egyikünk sem örülne egy hirtelen viharnak itt. Köves fennsíkon vagyunk, alacsony tüskés bokrok tengődnek a kevés földecskén.

Az út melyen haladunk sokszor ereszkedik majd emelkedik 2-5 métert. A sötét fellegeket elhagyjuk.

Balról kis bekötőút, mellette vastag törzsű fa bőséges árnyékkal. Csábítása valóságos, még nem kaptunk napszúrást, így megpihenünk alatta.

A földön rengeteg csikk és söröskupak. Mások is kihasználják ezt az árnyékot pihenésnek, esetleg autóbusz várására. Pihenésünket a folyamatosan áradó húgyszag zavarja, vannak akik nem csak pihenni állnak meg itt.

Az út túloldalán viharvert buszmegálló. Az épület természetesen betonból, mint szinte minden errefelé. Most illemhelynek használják. Anno még kályha is volt bent, látni a helyét.

Citluk-ba beérve már kezdünk gondolkodni éjjeli szállásunkon. Jó ideje semmi nyomát nem láttuk kempingnek, panziónak. Délelőtt még a leglehetetlenebb helyen akadtunk szálláshelyre.

A városka kocsmája előtt fa, a fa alatt pad. Pár fellobogózott autó is áll itt, valamilyen ünnep, esetleg focimeccs miatt tehették ki a zászlókat. Visszagondolva, már több kizászlózott autót láttunk, sőt több háznál is kitették a lobogót. A kocsmánál megállunk, citromos sört kortyolunk, megegyezünk abban, hogy továbbra is egyenesen Knin felé tartunk. Szeretnénk még többet látni az ország belsejéből.

Jármű alig közlekedik erre. Egy motoros húz el, termetes asszonyság ül hátul. Pár perc múlva jönnek vissza.

Mi is felkerekedünk, tovább a számunkra ismeretlenbe!

Elfogy az aszfalt a kerekek alól. Járművel már nem is találkozunk. Az előbb látott motoros ezért fordulhatott vissza! Ők nem vállalták be ezt a kavicsos utat, inkább kerülővel mennek. Motorral plusz tíz-húsz kilométer nem sokat számít.

Régen járhattak erre utoljára, még felvert port sem látni a távolban!

Valahol tehénistálló lehet, hozza a szél a szagot, aztán kiszáradt tehénlepények az úton. Közel egy órája döcögünk a kavicsokon, ez az első ,,friss” nyom ami emberek jelenlétére utal.

Aztán még egy nyom!

Két oldalról közvetlenül az út mellett tábla. NE PRILAZITE

A pisilést is az út közepén ejtjük meg! Nem merjük megkockáztatni hogy a sárgát az úton túlra engedjük ki, még a végén lerobbantja valami a fütyinket. Nincs erre nagy esély, de jobb félni, mint megijedni.

 

Vrbnik -nél érünk egy nagyobb forgalmú úthoz, ezen balra fordulva Knin-be gyors gurulással érkezünk. A város elején rendőrök, aztán a városban is feltűnően nagy számban. Knin zászlókkal díszített, több helyen zajos mulatozás. A városka dombtetején vár áll, sok ember nyüzsög fent, az összes létező rúdra zászló van felhúzva. Próbálunk nyugalmas helyet keresni, enni, de ilyet nem találunk. Próbálunk helyet keresni a Krka folyó partján, de mindenhol mulatozó emberek ülnek, vagy állnak az alkalmi italkimérők mellett.

A nagy mulatozás okát végül a központban tudjuk meg. A polgárháborútól sújtott Horvátországban 1995 augusztus 5.én felszabadult Knin városa is a Vihar hadműveletben. Az emberekben mély nyomot hagytak a szörnyűségek, nem is lehet elfelejteni, sok-sok nyomasztó kép tárul még mindig a szemük elé. A tengerpartól távolodva most is szétlőtt épületeket látni, géppuska sorozatok nyomait sem tudták eltávolítani sok ma is lakott házról. A főtéren nagy tévék vannak felállítva, háborús híradások mennek a ,,95-ös eseményekről. Állványokon fotóriporterek és magánemberek fényképei bizonyítják a megtörtént valóságot. A tévében most egy kis film mutatja be a távozó agresszorok alantas viselkedését. Keservesen bégető kiszúrt szemű birkák bóklásznak az utcán. Idős néni kíséri tehénkéjét, szegény állat oldalából folyik a vér. Nem is nézzük tovább, szállást keresünk éjszakára.

Nem jön könnyen az álom, a mulatozás vége közeledtével több részeg úgy vonyít, mint a szabadnapos sakál.

A mai nap már dögösebb a maga 75 kilométerével.

3.nap

Kninben megkeressük az 1-es főutat. Nem tudjuk mekkora forgalom várható, lehet-e rajta kerékpározni. Ha jók az esélyeink a nyugodt tekeréshez, akkor azon pörgetjük a pedált, legalább jól jelölt út, ha sok az autó, vagy tiltva van a kerékpározás, akkor maradnak az alsóbbrendű utak. 6 órakor már úton vagyunk, legalább nincs nagy meleg. Egyelőre csendes a főút, egy-egy teherautó, kamion, busz húz el mellettünk, személyautó alig van. Tiltó táblával sem találkozunk, egyelőre nyugodt a haladásunk. Az út nagyívű kanyarokkal kerülgeti a hegyeket, tetszik amit látunk. A magasabb hegyek derekánál megyünk el. Knin 220 méteren fekszik, innen úgy 550 méterig megyünk fel, ez a legmagasabb pont, de sok ereszkedő és emelkedő teszi tarkábbá a kerekezést. A legmagasabb csúcsok 1200-1300-1500 méter magasak. Vadregényes a táj amerre nézünk. Ritkák a települések, itt-ott kavicsos út visz le a főútról, tanyákhoz vezetnek.

A települések amiken átmegyünk, szebb időt is megéltek. Nagyon sok bezárt üzlet, vendéglő, hamburgeres, panzió, elhagyott lakás. Mióta elkészült az autópálya, a forgalom nagy része áttevődött oda. Amennyi járművel mi találkozunk, ez az arány több mint 90% is lehet.

Már Vrlika-nál járunk, teljesen nyugodtan tudunk közlekedni, nem áll szándékunkban letérni alacsonyabb rendű útra. Felbukkan a Perucko tó. Izzasztó nyári meleg dühöng körülöttünk, jó lenne megmártózni a tóban. Keressük a lehetőséget a tó megközelítéséhez, de egyelőre nem találunk. Érdekes, hogy a jókora víztükrön semmi mozgás. Se hajó, se csónak, se vitorlás, pecást se látni. Egy helyen látunk embereket mellette, de nincsenek a vízben.

 

Lassan kezd unalmassá válni a hegyek kopársága ami eddig újdonság volt, most már kezd kissé kiábrándítóvá válni. Szemünk, eszünk, megszokta a magyar zöld hegyeket. Sajnos a tóval sem vagyunk jó viszonyban, nem ad lehetőséget a könnyű meghódítására. Találunk egy kis utat, de meredek, nem akarjuk felfelé tolni a gépeket, nagyon sok idő megy el rá.

Sinj-nél járunk. Már több az autó. Kezdjük zavarni egymást.

Senj előtt gondunk támad. A főút egyenesen felvisz az autópályára. Így már jártunk máskor is, egyszerűen nincs érdemleges információ arról, hogy az autópályán kívül merre lehet még menni. Kóválygunk, mint gólya fos a levegőben, nem találunk jó utat. Se a papírtérkép, se a GPS-re töltött térkép nem ad számunkra választást. Szerencsénkre jön egy fiatal leányzó, meglátva minket hirtelen irányt vált. Ennek fele se tréfa, még a végén nem sikerül információt szereznünk, gyorsan lehajrázzuk. Látja, hogy veszett a dolog, kiabálásunkra megáll, pár méterre vagyunk csak tőle. Térképet mutogatjuk, honnan hová tartanánk. Elmutogatja az útirányt, de látva bizonytalanságunkat elkísér a jó útig. Csak nevet a térképünkön. Aranyos, nagyon megköszönjük a segítségét, mosolyogva válik el tőlünk.

Split már közel van, több ismerős nagyon dicsérte, nagyon el volt telve tőle. Csak egy valakitől hallottam azt, hogy nem szép, egyszerűen csúnya város. Annyira ellentmondásos a dolog, ez most el lesz döntve részemről. Megmondom a tutit!

Még Split előtt vár ránk egy kellemes szakasz. 5-6 kilométer alatt 200 métert veszítünk a szintünkből. Hát mit mondjak. Kevés autó előz le minket.

 

Az út bevezet egy alagútba, előtte nagy fékezéssel állunk meg. Nem látni a végét. Vagy hosszú, vagy kanyarodik. Lámpákat feltesszük, kattintunk pár fotót. Körben a hegyek szép medencét karolgatnak. Távolban épül az autópálya.

Az alagútból kiérve még mindig gurulunk. Meg is érdemeljük.

Felbukkan a tenger és előtte Split emeletes házai. Ezt nem hisszük el! Sajnos azt kell mondanom, csúnyább mint ahogy régi kolléganőm mesélte.

Beérve a városba, keressük a kisforgalmú utcákat. Sajnos kerékpárral érkezőkre nem gondoltak, csak a főutakat igénybe vevők számára van felvilágosítás táblák formájában.

Lassan-lassan evickélünk át a városon, többször gyalogjárdákon gurulva. Egy régebbi információs könyv szerint Splitben van kemping, azt keressük a tengerparthoz érve. Akit kérdezünk, az mind-mind rázza a fejét. Stobrec!

Csak ott! Ha ott, akkor ott. Nincs messze, maradva a part közelében támadunk. Szinte egyből megtaláljuk a kempinget. Csak egy helyen futunk zsákutcába, egy strandnál. Azon keresztül nincs út, így meg kell fordulni. A kis utcák nyaralók között kanyarognak. Vannak szép, és felejthető épületek.

 

A kemping portáján nehezen értünk szót, nem tudják hova besorolni a függőágyat. Aztán megnyugszanak, megértik, hogy nekünk a sátrak közé is sorolhatják, csak minél olcsóbb legyen!

A kemping szinte csurig. Egy magyar pár kiszúrja a Caprine márkájú kerékpáromat, ránk köszönnek. Mellettük van még egy kis hely. Szerencsénkre fák is vannak amik elbírják a súlyunkat. Míg felkötjük a függőágyakat kisebb csődület támad.

Ma már 118kilométert tettünk meg. Nézegetve a térképet úgy néz ki, ez lesz a leghosszabb etap.