4.nap

Reggel a készülődés közben ismét nézegetik a felszerelésünket, csodálkoznak, hogy nem szakadt le a függőágy.

Spliten ismét átvágunk, most nem keresztben, hanem hosszában. Nem lett szebb. Stobrec felől közelítve piszkos, rendezetlen. Sok a szemét. Változás csak a kikötő előtt áll be. Szépen burkolt út, nagy hajók, pálmafák, fehér templom, kiöltözött emberek, egy-egy sexi csaj. Nincs belőlük sok. Ismét bebizonyosodik, a magyar nők nagyon szépek. Most is kiszúrunk pár csinos hölgyet, közelebb érve halljuk, magyarul beszélnek. Jó kihallgatni őket, nem is gondolják rólunk magyar mivoltunkat.

Egy 50-es, kissé teltebb magyar pár mellett lassan eltekerünk a kikötőben, mire elkezdenek beszélni rólunk.

- Honnan jöhetünk, merre mehetünk, hogy lehet ezt bírni ebben a melegben?... stb.

Nem állom meg és megállok.

- Ki kell próbálni. Menet közben nincs is meleg, hűt a menetszél.

Na, erre leesett az álluk. Nevetve búcsúzunk egymástól.

Pár perce kötött ki egy nagy komphajó. Sorra jönnek ki a teherautók, személyautók, pár bringást is felfedezünk az érkezők között. Valamelyik szigetről jöhettek. Legközelebb talán mi is elmegyünk valamelyikre.

 

Egyre nagyobb a nyüzsgés, buszok is érkeznek, tolonganak az emberek, mi odébb állunk.

Az öblöt lassan megkerüljük, ezen a részen halászhajók vannak kikötve. Ahogy gurulunk a parton, szinte nulla szinten, tőlünk jobbra egy meredek oldal emelkedik. Nem magas, 140 méteres csupán. Ennek az oldalában épült a régi halászfalu. Most ezt érjük el. A szorosan egymás mellé épült házak egész nap árnyékban tartják a zegzugos, keskeny utcákat. A mostani Split kiábrándító tömbházai után pillanatok alatt visszarepülünk az időben. Ahova gondolatban most érünk, az számunkra barátibb hangulatú, nyugodtabb. Nem biztos, hogy ez tényleg igaz, de az biztos, voltak olyan idők, mikor az ember kevesebb stresszt kapott mint napjainkban. Sajnos könnyen ítélkezünk múltról, jelenről. Más ember gondját, baját csak akkor lehet igazán átérezni, ha mi is megkapjuk azt a keresztet. Mi most a régiek keresztje nélkül hozunk döntést, a most kapott hatásokra. Az érzésünk határozottan jó. A lényeg az, régmúlt idők nyugodt hangulatát érezzük az ódon épületek között. Ezen már nem fog változtatni semmi, a későbbiekben Splitre visszagondolva ez a kellemes élmény háttérbe fogja szorítani a modern Split keltette érzéseket.

A régi városkát elhagyva lassan emelkedik az út, majd arasznyira nyitott sorompó állja utunkat. A gyalogosokat egyenruhások ki és be engedik, az autóval érkezőket határozottan visszafordítják. Mikor a sorompóhoz érünk intenek, kinyitják és beengednek. Ez határozottan jólesik.

A félsziget nagy részét elfoglaló városi parkba érkezünk meg. Balról szép rálátás a tengerre, jobbról meredeken emelkedik a sziklafal. Egy jobbos kanyar után már gyanta illatú fenyőerdőben tekerünk. Játszóterek, tenisz és focipályák elszórtan. A fák egész nap kellemes árnyékba borítják a parkot, a tenger felől folyamatosan érkezik a szellő, nagyon kellemes a klíma, nagyon jó a terület atmoszférája.

 

Vizet veszünk egy csapnál, picit elnyúlunk egy padon. Nyugodtságot, békét érez az ember ezen a helyen.

A parkot elhagyva fejbe kólint megint Split valósága, a hirtelen ránk törő árnyék nélküli hőség és az ipari terület. Meleg van, de a tenger sajnos nem az igazi. Tegnap alig kívánkoztunk a vízbe. Az Isztriát kerülő túránknál szinte langyos volt a víz, most szinte hidegnek tűnik.

Keressük Splitből a kivezető utat, szeretnénk a tengerhez legközelebb tekerni. Split véget ér, de több üdülőfalu következik utána, a települések összeérnek. Az elmúlt napokhoz képest a forgalom is nagyobb, nyomasztóan hat ránk.

A térkép szerint Divulje következik, van kemping, a kemping mellett biztosan van strand is. Megközelítjük, de a következő település látványa felülírja elképzelésünket és Trogir a következő cél. Meg sem állunk, csak a város közepén. Gyorsan és megérzésre hozott döntésünk ismét kifizetődik. Trogir látványát nem akarom ecsetelni, csak annyit, keskeny utcácskáin egymást érik az emberek, nyugodtan, tátott szájjal nézelődnek. A kikötőben is nagy a jövés-menés, az éttermekből finom illat úszik a sós levegőben. Ajándékboltok lépten-nyomon.

A kikötő mellett kis híd vezet át a szemközti szigetre. A nap még magasan, áttekerünk a szemközti szigetre. A sziget északnyugati csücskét célozzuk meg, kíváncsiak vagyunk a naplementére.

Csak lassan haladunk a keskeny úton, nagy a gépkocsiforgalom, szinte mindenki szembe jön. Talán turnusváltás van, vége a nyaralásnak, indulnak haza.

 

Jobbról egy kempinget is találunk, ezt nem jelöli a térképünk. Majd visszafelé megállunk itt, most még tovább a sziget csücske felé.

D.Okrugnak nevezett települést elérve kis ösvények vezetnek a víz felé egy keskeny erdős sávon keresztül. Egy ilyen kis ösvényen letoljuk a bringákat. Szinte mindenkinek megvan a maga építette strandoló helye. A sziklás partot betonnal megszelidítve teraszokat építettek a víz mellé. Némelyik helyen lépcső is van. Egy ilyen üres teraszt elfoglalunk, eszünk, fürdünk, várjuk a naplementét, a kabócák zenélnek nekünk. Arany életünk van! Sok ilyet még!

Napi táv: 60 kilométer

5.nap

Tegnap elalváskor a tenger hullámai tőlünk pár méterre nyalogatták a partot, reggeli ébredésünkkor is ez a hang fogad. Az ég tiszta, a víz kék, a napocska kacéran néz szembe velünk. Vajon mit tartogat számunkra? Nincsenek nagy elvárásaink, nyugodt kerékpározást kívánunk közel a parthoz, szép látnivalókkal fűszerezve.

A szigetről most gyorsabban érünk ki mint tegnap a bejövetelünk volt. Trogir kikötőjében ismét megállunk, fényképezünk, nézelődünk. A kikötő partján álldogálva lehet látni a vízben úszó kis halakat, a kagylókat, amik a kövekhez ragasztották magukat. Hol a vizet, hol az embereket figyeljük, mikor erőteljes csatornaszag csapja meg az orrunkat. Ez honnan jöhet? Pár pillanat múlva megvan a szag forrása is. Számunkra megdöbbentő! Már tavaly is azzal foglalkozott a média, hogy a vitorlások, hajósok, nem üríthetik az emberi mellékterméket az Adriába a part közelében, mert szigorú bünti jár érte. Erről itt Trogirban nem tudhatnak, mert a város csatornájából érkezik a sárgás-barnás színű, papírdarabokkal dúsított elegy a kikötő kék vizébe. Az áramlásnak engedve hamarosan messze nyúló, egyre halványodó fos színű folyam látható csak. Trogirtól sajnos ezzel a képpel búcsúzunk.

 

A várost elhagyva egy ideig sikerül alsórendű úton tekerni, aztán jobbról érkezik a 8-as főút. Ezzel kell beérnünk, szerencsére nincs nagy forgalom, Marina nevű településre gyorsan beérünk. A térképünk szerint itt van egy leágazás, egy keskeny öböl mellett fekvő Vinisce nevű településhez. Előző horvátországi tekeréseink során megtapasztaltuk, utak, városok tucatjai nem szerepelnek a térképeinken. Most arra számítunk ez ismét beigazolódik és találunk más járható utat. Ha nem, akkor tettünk egy kitérőt.

Vinisce felé vezető utunk keskeny aszfaltút, de jól járható. Megmászunk egy két emelkedőt. Mi hegynek mondjuk ezeket a leküzdésre váró emelkedőket. 1 kilométer alatt 100-120 métert is visz felfelé. Keskeny aszfaltút, két személyautó csak úgy fér el egymás mellett, ha mindkettő lehúzódik oldalra. Ahogy emelkedünk fölfelé a hajtűkanyaroknál lehúzódva megállunk, egyre szebb a panoráma. Látni az elmúlt pár órában megtett utunkat, háttérben a tenger könnyedén sikló vitorlásokkal az enyhe szélben.

Oldalt kövekből rakott kerítés, a kerítésen belül fügefák és gaz. Egy fügefa közvetlenül a kerítés mellett, terméssel megrakott ágai kilógnak az út szélére. A gyümölcs szemmel láthatóan érett, alul, mint egy könnycsepp, mézzé aszalódva a kiszivárgó fügelé. Édesebb mint az aszalt füge, de mellette lédús. Nagy adag kalória és vitaminbomba. Túráink során délelőtt és este tartunk főétkezést. A két étkezés között elegendőnek bizonyul az ilyen jellegű nasizás. Az ember bedob 10-15 darab fügét, szed még tartalékba és lehet menni tovább.

Vinisce felé végül nem kanyarodunk el, élesen balra, szinte már visszafelé kéne menni, inkább tartjuk az irányt Sibenik felé.

Lassan elfogy az aszfalt, már vártuk. Ismét elágazás, most Y-ban áll előttünk. A GPS mutat utat, a térképünk szerint csak vagyunk valahol. Se út, se település. A valóság teljesen más! Van egy fehér, zúzott mészkővel terített út, és vannak információs táblák is. Az egyik egy régi római kori maradvány felé invitál, míg más táblák településneveket és azok irányát mutatják. Ezek a településnevek nem beazonosíthatóak számunkra. Most találomra választjuk az egyiket, zsákfaluba vezet, ezt megtudjuk pár kilométerrel később.

Ezt a mókát eljátsszuk még egyszer.

 

Harmadszorra csak összejön! Fentről a nap tűz vakítóan a kék égboltról, felhő egy darab sincs a látóhatáron, az utat borító kő alulról veri vissza a meleget. A derékig érő bokrok nem kínálnak jó hűsölést az árnyékukkal. Nem is áll szándékunkban lelépni az útról, igaz erre nincsenek figyelmeztető táblák az aknák miatt, de fő a biztonság.

Beérünk Sevid nevű településre.

Már több helyen feltűnt, több kertben jókora lebetonozott felület van. Itt az egyik kertben is látni. Jobban szemügyre véve kiderül, ciszterna. Itt már drága kincs a víz! Kevés az eső, nagy a meleg. A termőföld nagyon gyenge, mindenfelé köves, sziklás. Az esőből alig tart meg valamennyit.

Egy lejtős, kanyargós utcán megindulunk a tenger felé. Látni egy öblöt, vitorlásokat, a parton szép épületeket. Meredek az utca, a szemből érkező autó is egyesben araszol felfelé. A fékeink sírnak.

Sajnos nem vezet a tengerig az út, a part menti házakat másik irányból kellene megközelíteni!

Ezt most nem vállaljuk be, a pár perces ereszkedő után jó fél órán át csak tolni tudjuk a megpakolt kerékpárjainkat az emelkedőnek. Közben tartálykocsi érkezik az egyik házhoz. Nem olajat, vagy gázt hoz, hanem ivóvizet.

Dvornicaba érünk.

Balról betonozott focipálya, mellette egy szétlőtt épület, pár éve itt volt az öltöző és disconak is használták. A focipálya másik oldalánál kisbolt, azzal szemben egy nagy raktár terasszal. A teraszra árnyék borul, a helyi legények itt gyűltek össze és söröznek. A sörözést mi is jó ötletnek tartjuk! A készletünket is kiegészítjük élelemmel, karton ásványvízzel, 1 üveg borral és kólával.

Balról egy kis utcából több autó érkezik és több arra kanyarodik. Furcsa ez a nagy mozgolódás, valami lehet arra. Mi is megindulunk abba az irányba. Folyamatos ereszkedéssel érezhetően közeledünk a tengerparthoz. Az autókkal ott állnak meg, ahol csak helyet találnak. Innen a tenger még 200 méterre lehet. Csak egy keskeny ösvény vezet le, kerülgeti a szúrós bokrokat, sziklákat. A bringákat nem merjük magukra hagyni, a víz viszont csábít, így tolva-vonva járgányainkat neki indulunk. Mire leérünk a partra, a szúrós bokrok megtépik a bőrünket, valamelyest a csomagjainkat is. De leérünk, a hosszú parton bőven találunk magunknak helyet. Azt már megfigyeltük, a helyiek a lehető legvadregényesebb helyeket keresik a parton. Megértjük őket, látva ezt a tiszta kék vizet, nekünk sincs sok kedvünk a kijelölt strandokon fürdőzni több száz emberrel együtt.

 

A part nagyon sziklás, csak pár hely van ahol be lehet menni a vízbe. Pár éve vettünk kifejezetten a vizisünök és az ilyen sziklás partok miatt strnadcipőt. Két, három napot ki is bírtak, aztán szó szerint szétmentek, a csipkés szikla megzabálta a talpukat, oldalukat. Most egy olcsóbb megoldással próbálkozunk, vászon tornacipő. Meg se kottyan neki az éles sziklacsipke!

Fürdőzésünk után indulunk, átverekedjük magunkat a szúrós bokrok között, aztán egy defekt maradásra kényszerít. Mire elkészülünk a lemálházással és a javítással, csak magunk maradunk. A nap megközelíti a horizontot, az időt számolgatva már sötét lenne, mire felérünk az aszfaltos útra. Vissza a partra, ott kell, hogy töltsük az éjszakát.

50 kilométerrel lettünk gazdagabbak, de élményben megfizethetetlen!

6.nap

Még tegnap sötétedéskor feltámadt a szél. A hullámok is egyre hangosabban csapkodták a part málladozó köveit. A hullámok taraja habzott, sós vízpermet lepett be mindent. A víztől 4-5 méterre lehetünk, a sziklás parton csak itt, egy keskeny sávban találtuk a leghomokosabb részt. Így is vagy 15 percig tartott a talaj aránylag vízszintesbe hozása.

A szél már átfújt a hálózsákokon, így gyorsan egy a közelben talált deszkával homokos, kavicsos dombot túrtunk magunk köré. Nem könnyű feladat, de szélárnyékban jobb a pihenés, a sós permet sem lep be annyira. Reggelre azért nyirkos minden, a sótól ragadós amihez nyúlunk.

Ébredés után reggeli fürdés a tengerben, ami hidegebb mint tegnap. Frissítő a hatása.

Dvornica után visszatérünk a 8-as főútra. Ez határozottan van jelölve!

Beérünk Primostenbe. Megkapó a látvány fentről az útról. A településen áttekerünk, de többször is visszanézünk. A térkép szerint Sibenikig már csak egy település van, neve nem ismerős, megfordulunk, hogy megnézzük az óvárost.

 

Ez is egy jó döntés részünkről. Meglátni és megszeretni! Már sokadik horvátországi település amit szívünkbe zárunk. Aki Split környékére jön nyaralni, annak meg kell néznie. Sok kőház, szűk utcák jellemzik. Minket egy jó fürdés is érdekel egy elhagyatott helyen, távol a nagy nyüzsgéstől. Kis utánjárással ez is megvalósul.

Egy part menti, csúnya, lebetonozott kis kempingtől nem messze találunk jó helyet. Kis földnyelv nyúlik a tengerbe, áll rajta pár árnyat adó fenyő is. Az egyenesebb területeket már elfoglalták, ami szabad, azon képtelenség elfeküdni. Egyenetlen, köves az egész. Péter barátommal már sokszor nem is szólunk egymáshoz, szemvillanásból, biccentésből tudjuk mit gondol a másik. Most is!

Bringák letámasztása, függőágyak felkötése. Még hogy nincs jó hely? További árnyéknak felkötjük a palástokat is, már süthet a nap ahogy akar! A tenger felől érkező szél folyamatosan hűsít. Pazar helyünk van!

Előkerül a tegnap vásárolt bor és kóla is. Nem is langyosak, inkább melegnek mondhatóak.

 

A tartalék belsőmet felfújom, minden többnapos túrára viszek magammal vagy 10 méter hosszú ruhaszárító kötelet is. A kötél egyik végére a felfújt belsőt kötözöm, a másik végére az italokat, meg egy akkora követ, hogy a palackokat mélyen lehúzza a hidegebb vízbe. Már a belső felfújásánál a figyelem központjába kerülünk, mikor az egész alkotmányt vízre bocsátjuk, már szájtátva lesnek a mellettünk levő napozók. Kicsit kilógunk közülük?

Fürdés, napozás, pihegés a függőágyban, evés, ivás. Olyan gyorsan elszáll a nap, hogy már nem is megyünk tovább. Kiélvezzük a tengert!

A mai 20 kilométeres távunkkal nem dicsekszünk. Dicsekszünk az egész napos felejthetetlen emlékekkel.

7. nap

Tervünk szerint Sibenik-Zadar az útvonal. Legalább haladunk is, de a látnivalók képesek erősen hátráltatni.

Sajnos Sibeniknél történik egy technikai probléma, Péter első csomagtartója eltörik menet közben. Minden cucc lebillen előre, van amin át is megy, még szerencse, hogy nem esik el. A mögötte érkező autó hangos fékezésére állok meg, nézek hátra. Hála Istennek, nem történt baleset. Egy erős lejtőn történő ereszkedésnél nagyon nagy baj lehetett volna! Az autóból holland házaspár ugrik ki, teljesen kétségbe vannak esve, de gyorsan megnyugszanak! Segítenek a csomagok félrepakolásában az út szélére. Mire odaérek már búcsúznak. A csomagtartót kidobjuk egy kukába, a cuccokon megosztozunk. Pár kilométer múlva az első fékének a betétje szakad le. Ilyet még nem láttunk. A tárcsafék betétje leszakadt, és a betét visszanyomó rugóját össze-vissza gyűri. Úgy beszorul, a féktárcsa mellé, a kereket alig lehet kivenni. Ezt is orvosoljuk, de megkeressük a legrövidebb utat a kiindulási pontunkhoz. Ezek égi jelek is lehetnek, nem kell nekünk Zadarba menni.

 

A 33-as főúton megyünk tovább, a Krka Nemzeti parkot vesszük célba. Óvatosan, figyelve mindenre, lassan tekerünk. Nincs nagy forgalom, kellemesen telik az idő. Már csak az lebeg a szemünk előtt, hogy visszaérjünk baj nélkül a legelső szálláshelyünkhöz. A Krka Nemzeti park Lozovac feletti bejáratához tekerünk, abban bízva, a bringákkal együtt be tudunk menni. A parkolóban rengeteg autó, autóbusz, emberek egymás hegyén-hátán. Bejutásra nincs esélyünk, kis nézelődés után megkeressük az 56-os főutat és egy hosszú lejtő után melynek a végén több hajtűkanyar van, csodálatos panorámában részesülve visszaérünk Skradinba. Mivel bőven van időnk felderítjük a városkát, megnézzük az eldugott kikötőt is. Pár kilométerre vagyunk a tengertől, de a kikötőben nagyon sok vitorlás talál menedékre. A tenger hullámaitól, a lecsapó szelektől tökéletes védelemben vannak itt. Csak a szánkat tátjuk a csodálatos vitorlások láttán. Némelyiken olyan szép nő napozik, mászkál, nem tudunk arrébb menni. Az egyik különösen tisztában is van adottságaival, időnként olyat domborít mint egy macska, karcsú testét csavargatja, formás idomai erotikus pózba kerülnek. Meglát minket, mosolyog, aztán elfordul, beszél valakihez.

 

A havi fizetésünk nem lenne elég arra amennyit egy hét alatt magára költhet! Látványnak szép volt, már megnézni is megérte!

Feltekerünk a kempinghez, a mandulafákhoz ismét felkötjük a függőágyakat, aztán ígéretünkhöz híven lemegyünk vacsorázni a parkolóval szemközti étterembe.

Megtett táv: 60 kilométer

8.nap

Ébredés után, batyuk nélkül legurulunk a belvárosba, egy kavicsos úton eltekerünk a Krka Nemzeti Park alsó bejáratához. Itt lovainkat kikötjük és megnézzük a látványosságot.

 

Délutáni befejezésként még tekerünk egyet úgy céltalanul, a gondolat az, hogy egy utacskát követünk ami a tenger felé indul. Az utacska tanyákhoz vezet, több helyen ismét figyelmeztető tábla az aknákra. Kertek mellett, kis szántók mellett haladunk el. Találunk több elhagyott szétlőtt házat is. Az egyik egész nagy, két szintes. Egy tó mellett áll, előtte stég. Anno gazdag ember lehetett a tulajdonos, most az enyészeté.

 

Ma ismét csak 20 kilométert tettünk meg a biciklikkel.

9. nap
Pakolás után utazunk haza!

 

Összegezve a 9 napot, igazából 2 napot az utazás visz el. A többi 7 nap kőkemény élményként marad meg az emberben. Egyik napra picit több, másik napra picit kevesebb élmény jut, de egyik sem számít hétköznapinak. (Következő túránkat nagy eséllyel Ausztriába szervezzük, közelebb van, több idő marad tekerésre.)