2.nap

Korai fekvés, korai ébredés ismét. Pakolunk, indulunk. A reggeli levegő friss, hamar kifújja a csipát az ember szeméből. Egy közkútnál a maradékot is kimossuk, megtöltjük a kulacsokat vízzel, kinézzük az utat és nyergelünk.

8 órakor már Abaújszántó végén reggelizünk egy pincesor mellett. Sajnos a helyiek nincsenek kint, egy pohár borocska lecsúszna a szalonna mellé.

Abaújszántó után Tállya a következő célpont. Itt Európa mértani közepét keressük meg. A fa szobor alatt kövekből kirakva Európa alakja.

Tállya után Mád a következő érkezési hely.

Jó állapotban lévő, még 200.- forintért vásárolt Zemplén-hegység turistatérképét böngészve, Mád után ígéretes erdészeti utat találunk Szilvásfürdő felé, onnan tovább a hegység belsejébe.

Elérve a várt leágazást, az országút melletti kis tábla is biztosít arról, jó gondolat a régi fürdőhely megkeresése. Napsütésnek örvendő szőlőtőkék között, esőt váró, traktorok durva kerekétől porzó domboldalon, egy keskeny úton vágunk neki az emelkedőnek, várva, mikor érünk végre árnyékba.

Elnézve az emelkedőt, nagyon lassan közeledik az erdő széle. Pár traktor rója a köröket, szorgalmasan permetezi a szőlőt, balra fent egy új telepítésen alig láthatóan emberek szorgoskodnak. Kapálnak, vagy kötöznek. Ebből a távolságból nem kivehető.

Szorgalmasan nézegetem a GPS-t, a jelölt út kifogy a kerekek alól. Dehogy fogy ki. A kerekek még szilárd burkolaton gurulnak, a GPS-re töltött térképen nincs az út jelölve.

7. kép Az erdő határán

Azt nagyon hiányoljuk, hogy Szilvásfürdő felé vezető utacska nincs kitáblázva több helyen. Csak azt az egyet leltük Mád után. Most már mindegy. Ahogy lehet, irányba állunk, keressük az általunk jónak vélt utat. Az erdő széléig sikeresen eljutunk szilárd burkolaton, itt viszont erdei földút fogad.

Az idáig vezető betonútról még annyit, több éves élete több helyen befejeződött. A betonlapokat középre lejtették. Nagy esőzések során a víz megtalálta a lapok közötti réseket, lassan elhordta a földet a lapok alól, most megbillenve mint részeg a kocsma előtt, útnak nem nevezhető groteszk absztrakt szobroknak tűnnek csupán. A kezdődő hibát nem orvosolták, balról-jobbról új földút lett inkább taposva.

Mi ott álldogálunk az erdő szélén, nézegetjük a térkép léptékét, saccoljuk az út hosszát, pocsolyák mélységét és nem utolsó sorban azt, mekkora sárra számíthatunk. A térkép szerint van esélyünk rálelni az erdészeti műútra, a GPS szerint nincs is ilyen út. Győz az optimizmus, bringázni jöttünk nem meghátrálni, irány az árnyas erdő! 11 óra körül jár az idő, estére csak kikeveredünk valahova. Ha nem, akkor sincs gond. Van vizünk, kajánk, sátrunk, kint is alhatunk!

A földút nem tartogat meglepetést. Sáros, pocsolyás szakaszokon csúszkálunk át, de köves, enyhén nyirkos részek is segítségünkre vannak, hogy picit gyorsabbak lehessünk. Egy köves kereszteződéshez érve aztán úgy gondoljuk, most gondolkodjon a technika, a legközelebbi településhez útvonalat terveztetünk. Végül így érünk ki Erdőbénye és Erdőbénye-Erdőbényefürdő közötti műútra a Tábor-forrásnál. A műutat elérve első dolgunk a sárvédők belsejét kivakarni, csak könnyebben forognak majd így a kerekek.

Balra fordulva elérünk egy lezárt területet. Kapus fogad, kérdi mi járatban járunk erre? Erre most mit mondjon az ember? Köszönünk, aztán megkérdezzük pontosan hol is vagyunk.

Pár mondat után tisztában vagyunk a helyzetünkkel, aztán ha már itt vagyunk, bemegyünk a területre és szétnézünk. Kellemes hely családi nyaralásnak, de mi nem családdal vagyunk, kíváncsiságunk csillapodtával távozunk. Egyenletes gurulással érünk Erdőbényére.

Erdőbénye után nagyon szép részen tekerünk át Abaújkér-Aranyospusztáig. Az út minőségére lehet panaszunk, de nem csak nekünk, a motorosok, autósok is intenzíven kerülgetik a kátyúkat. Figyelmünket meg kell osztani a táj szépsége és az út csúf foltozásra váró lyukai között. Az út mellett több helyen pihenők vannak kialakítva, egy-két helyen párok, családok időznek. Jó ránézni a fából készült esőbeállókra, az épségben álló padokra, asztalokra.

8.kép Esőbeálló

Utunk folytatásában Abaújkér és Vizsoly következik. A Boldogkővárra már mint ismerősre tekintünk.

Vizsolyban a nyomdánál megállunk, ebédünket is itt költjük el. A nyomdában érces hangú ember tart előadást, nagy vidámságot keltve a látogatókban. Érdekes történetekkel gazdagszik a hallgatóság.

Mai utunk most a Zemplén lábánál vezet, Gönc felé közelítünk. A hegy tőlünk jobbra, egyelőre alig emelkedik a szint. Abaújvár, Alsókéked következik. Alsókéked és Felsőkéked szerepelt terveinkben a következő éjszakai szállás színhelyéül. Még csak délután 5 óra, Attila még tekerne tovább. A térképet nem nézte meg, csak azt tudja, Hollóháza felé folytatjuk majd utunkat.

- Milyen messze van?

- Úgy 7-8 kilométerre lehet.

- Az semmi, menjünk tovább.

Az út emelkedik, majd kint egy tábla, 10%-os emelkedő.

- ég egy-két kanyar aztán lejteni fog!

- Úgy legyen, közben röhögök a markomban, kíváncsi vagyok az arcára, mikor megtudja még mi vár rá.

Jön egy tábla, 12%-os emelkedő.

Néz, aztán javasolja, álljunk meg inni, folyó ügyeket intézni.

-Semmi gond, még kicsit megyünk fölfelé, aztán lesz ám jó lejtő! 300 egynéhány méteren vagyunk, az emelkedő fele megvan. Úgy 500-ig tekerünk fel.

Felcsörlőzzük magunkat a tetőre, kiérünk az erdőből, gyönyörű látvány fogad. Igazi alpesi legelő tárul elénk. Balra még mehetnénk Lászlótanya felé, Magyarország legészakibb településéhez, de leteszünk róla.

9.kép Lászlótanya előtt

Begurulunk Hollóházára, a kötelező fényképezést a Kék-túra emlékműnél letudjuk. Bekapunk pár falatot, térképnézés, már ideje gondolkodni az éji szálláson. Hollóháza után kerékpárút pár kilométerig, majd hirtelen vége. A levegő is lehült, gondolataimban az éjszakai fagy is felbukkan.

Réteket, legelőket keresünk sátrazáshoz. Jobbról van egy kellemesnek tűnő hely, de magunk mögött hagyjuk. Balról egy eladó épület, körülötte jókora mező. A ház terasza csábító, megközelítjük. Már más is tölthette itt az éjszakát, több nyom is erről tanúskodik. Mai feladatunk az éjszakára felkészülés, vacsorázás.

3.nap

Éjszaka feltámadt a szél, eleredt az eső. A viszontagságoktól védve voltunk, nyugodtan telt az éjszaka.

Reggeli után már indulunk is, 8 órakor már Füzér határában a Füzéri várat nézzük egyre közelebbről. A település fölé magasodó hegytetőre szépen ,,odatették" őseink.

Füzérkomlóstól újonnan átadott kerékpárút vezet Füzérig. Rajtunk kívül itt se jár most bringás.

Füzér is csendes, a templomban lehet a lakosok nagy része, ahogy közelebb érünk, egyre hangosabb az ének.

A várig szándékozunk feltekerni. Ha tudunk. A parkolóhoz érve csak két autó és két sátor fogad minket.

A parkolón egyenesen áttekerve, a túloldalon már erdészeti út fogad. Egy nagy kőtömb biztosít arról, még egy kilométer a várig, alatta egy kerékpáros jel. Nagy buzgón tekerünk tovább, várjuk az út jobbra kanyarodását, ami bizony nem következik be. Jó egy kilométert is elmegyünk már, mikor visszanézve megpillantjuk a várat jó messze. Vissza a parkolóhoz, ismét megnézzük a kőtömböt, az egyértelműnek gondolt jelzés egyszerűen becsapott minket. Itt bizony rögtön élesen jobbra kellett volna fordulni. Most már találkozunk kirándulókkal, a parkolóban is több autó áll. Megtudjuk, a vár 1 óra múlva nyit. Nincs kedvünk ennyit várni, gyors ereszkedéssel távozunk. Füzér központjában készítünk pár fényképet, annak ellenére, hogy a várhoz nem mentünk fel, szép emlékekkel lettünk gazdagabbak. A vár megvár, legalább lesz indok egy újabb úthoz.

10.kép A Füzéri vár

A Füzérről kivezető kerékpárút forgalomtól mentes, mi suhanunk csak rajta, a jó lejtőnek köszönhetően 40-50 kilométeres sebességgel távolodunk.

Füzérkomlós után egy játszótér mellett öreg diesel mozdony álldogál. Mi a célja, azt csak találgatni lehet. A sín amin áll, nem vezet sehova. Talán látnivalónak szánták. Motorja kiszerelve, a motortér ajtókat ki lehet nyitni. Kisgyerekek számára nem biztos, hogy ez így jó játék lenne, ezt csak azért mondom, mivel a játszótér nincs messze, a gyerekek pedig mindenben játékot látnak. Főleg egy ilyen tárgyban.

Még egy darabig örvendünk a jó kerékpárútnak, aztán véget ér, csak kerékpárútnak kikiáltott úttal kell beérnünk.

Az irányítótáblák amit azoknak szánnának akik nem ismerik a terepet, nem nevezhetőek egyértelműnek. Kísértetiesen hasonlítanak a Balaton mellettihez, időnként csak találgat az ember, merre is tovább. A találgatást megunva kimegyünk a főútra, azon pedálozunk tovább. Mikóháza után térünk rá ismét a kerékpárútra, most már határozottan tartja az irányt, ezen érünk vissza Széphalomba.

Összegezve az utunkat, nagyon jó volt.

A sok-sok látnivalóból keveset gyűjtöttünk be. (Ennyi idő kevés rá.) Átlag napi 70 kilométert tettünk meg, ez ennyi nézelődésre volt csupán elegendő. A Zemplén ,,megismeréséhez,, még sokszor 3 nap kellene.

Negatívumnak csak annyi, hogy a kerékpárút nem mindig kerékpárút. A jelzések lehetnének jobbak, egyértelműbbek. Egyértelmű jelzések mellett a túrázó jobban élvezi az elé táruló új élményeket. Sokszor rossz az út minősége, ekkor a figyelem erősen megoszlik, és az, amit a túrakerékpáros nagyon szeret, nyugodtan nézelődni, figyelni a tájat, az embereket, az élővilágot, nos ez háttérbe szorul.

Furcsa az is, hogy rajtunk kívül csak szlovák kerékpárosokkal találkoztunk. Sőt, már messziről integettek, hangosan köszöntek!

Magyar kerékpárosok rajtunk kívül a helyiek, akik boltba, vagy a szomszéd településre tekertek át. Több autót is láttunk kerékpárral megpakolva, de azok a gépek annyira tiszták voltak, hogy az intenzív használatukban már-már kételkedik az ember.

A mi bringáink ezzel szemben sárosak, de már nagyon várják az újabb kihívást.

További fotók a túráról ITT! találhatóak!

Kapcsolódó cikk:

Pünkösdi portya a Zemplénben I. rész