Tervek

2013. évi kerékpártúránk ismét Horvátországot veszi célba. Annyi más szép hely van még a Földön, több szomszédos ország is kitűnő célpont, de a tenger kéksége, a szinte garantálható jó idő, aránylag gyors oda-vissza út, és az, hogy még Dubrovnikot és környékét is bejárhassuk kézenfekvő megoldásnak ígérkezik. Ezzel már el is árultam, Horvátország legdélibb részére szeretnénk menni. Már ismerve a Horvát meleg nyarakat, szeptember elejére toltuk ki csatangolásunk időpontját. Némi hátrányt a rövidebb nappalok jelentik. A nap izzása már sárgásabban éri el a tájat, az eddig megszokott éles kontrasztoktól is mást várunk. A leírások szerint szeptemberben már csapadékosabb, változékonyabb az időjárás, de ezt vállaljuk.

Kora reggeli indulással számolva, az autótól is kedvező fogyasztást kicsikarva estére lehet elérni kiszemelt célpontunkhoz. Lábon is meg lehet tenni az utat, de kinek van arra elég szabadsága?

0. nap Autózás!
2013. szeptember 5. egy csütörtöki nap. Indulunk. A forgalom végig elhanyagolható. Sokak számára talán az a megszokott, hogy a határon, a Horvát autópályák fizetős kapuinál órákat kell várni. Ez most nem igaz. Talán 3 perc a leghosszabb várakozási idő. Suhanunk!

Magyarországra a szeptember eleji ősz gyorsan lecsapott, a reggelek hűvösek. Hajnalban már a lehellet is látszódik.

Zágrábnál még nyoma sincs az időjárás változásának.

Pár órával később, ahogy az autópálya lejjebb ereszkedik a tengerparthoz, már biztató számokat mutatnak az úttest fölött elhelyezett hőmérők. 24-26 C fok. Az út ismételt emelkedésével 18 C fokra ugranak vissza a számok. Végül megérkezésünkkor 26-27 C fok van. Ez bizony kiváló bringázáshoz!

Autózni csak oda és a túránk végén hazafelé akarunk, így azt bizony biztos helyen nagyon jó tudni. Az internet világában pár email lebonyolításával a barátomnak sikerült leleveleznie, hogy egy kemping mellett hagyhassuk a járművet, szemben a recepcióval. Ennek aránylag könnyű elintézése talán a szeptemberi utószezonnak is köszönhető, mert kevesebb a vendég. A lényeg, hogy megoldódott ez a probléma.

A nyelvtudás nélkülözhetetlen. Angolul muszáj tudni! A német is segítség, de a tapasztalat azt mutatja, Split-től délebbre egyre inkább az angol az uralkodó kapcsolattartási nyelv. A németet egyre kevésbé beszélik.

Az oda út során többször is tartunk pihenőt. A határ előtt valutaváltás céljából, majd a horvát autópályán még 3szor. Délután 2 órakor már a két évvel ezelőtti túránk egyik színhelyére látunk rá az autópályáról. A hófehér híd mögött Skradin látható a csodaszép helyen fekvő kikötőjével. Jóleső bizsergés járja át az ember testét arra gondolva, itt már jártunk, szépségét testünkbe-lelkünkbe beszívtuk. Az emlék időnként elhalványul ugyan, de egy-egy kép, szó, vagy illat visszahozza és ismét élesen a szemünk előtt van.

Az autópálya Dubrovnikig nincs végig kész 2013-ban. Leendő nyomvonaláról le kell térni. A tengertől távolabb, sziklás hegyek között kanyarogva jöttünk az utolsó pár száz kilométer alatt. Most keskeny utakon, éles kanyarokkal teli országút következik kis települések során át. Nem várt látnivaló ébreszti érzékszerveinket. Hegyek karéjában termékeny völgyek. Horvátország egyik gazdag éléstárához érkezünk. A növényeken látszik, jól érzik itt magukat. Meghálálják a jó klímát, a gondos munkát. Rendezettek a földek, házak.

Skradin a kikötővel

Este 6-ra érünk a lelevelezett helyre. Poljice határában, Camp Pod Maslinom-hoz. Gyors papírmunka, de erre most senki nem kíváncsi.

A kemping nincs tele, 50-60%-os lehet a kihasználtság. Főleg lengyelekből, németekből áll a vendégsereg, de angol motorosok is vannak. Ténylegesen csak most készülünk fel a bringatúrára. Pacik málházása, holnapi etap számolgatása. Dubrovnikig tuti elmegyünk, onnan majd meglátjuk!

Poljice határában

1. nap Dubrovnik!
Miután az autó príma kis helyét elfoglalta, indulunk is. A táv nem nagy, 20-25 kilométerre lehet Dubrovnik. Nem is azért jöttünk, hogy a kilométereket 100 számra gyűjtsük. Szokásunk szerint az élmények ,,habzsolása,, a cél. Látni is akarunk a pihenés mellett.

Az idő kifogástalan, 28 C fok körüli a hőmérséklet, szellő lengedez. Az út minősége is kifogástalan, csendesen suhannak a járgányok. Nagy hegyeket nem látni, ennek ellenére érezzük a domborzat szeszélyességét. Mint Pom-Pom a mesében, föl-le, föl-le. Ez valahogy úgy néz ki, 20-30 perc izzasztó tekerés fölfelé, 5 perc élvezetért, amit a gurulás ad. Egyelőre az autós forgalom tűrhető, de érezhetően erősödik. Dubrovnik közelében már zavaró.

Dubrovnik előtt az óceán mélyen benyúlik a szárazföldbe, egy 3-3,5 kilométer hosszú öblöt képezve. Az öblön túl egyik pukli a másik után, a táj ráncai sziklákból. Megkapó a látvány, de a fölötte ívelő híd is megérdemel egy rövid nézelődést, pár fényképet. Letekintve a hídról, Dubrovnik kikötőjében pihenő kisebb-nagyobb hajók sora is sokak számára örök emlékül rögzül, sorban csipognak a fénykéezőgépek utalva arra, telik a memóriakártya.

Dubrovnik előtt

Dubrivnik kikötőjéhez gyors az út, hisz szinte tengerszintre érkezünk. Most már gonoszul sok az autó. Igyekszünk az óvárosba. Már a gyalogosok is többen vannak, se az úton, se a járdán nem lehet kerékpározni, marad a séta. Nem is zavar minket, jobban tudjuk tekergetni a nyakunkat, majd 360 fokban szemlélődünk.

Az út mellett melyen a vár felé tartunk jobbról a tenger, balról, sokszor magas kerítés mögött a sziklára épített házak sorakoznak. A természet feladta a leckét a mérnököknek. Lent a parton kihasználva a megtördelt sziklák ívét szállodákat húztak fel, szépen idomulnak a tájba.

Szállodák a parton

A vár közvetlen közelében már tömeg van. Mi lehet itt a nyári szezonban? Gyorsan leteszünk arról, hogy a várba bemenjünk. Míg egy padon ülve fagyizunk, figyeljük az embereket és természetesen kíváncsiak vagyunk arra, vannak-e magyarok, ha igen, mennyien. Vannak! Nem sokan, 10-15 perc alatt úgy 3X ütötte meg magyar szó a fülünket. Sok kínai, japán, német, lengyel van.

A várnak és Dubrovniknak is búcsút rebegve tovább állunk. Újabb célpont az ország legdélibb pontja. Felküzdjük magunkat ismét a 8-as útra. Ezt értsd szó szerint. Autókkal, motorosokkal, emelkedő úttal vívunk közelharcot. Mint minden nagyvárosban, itt is rohannak az emberek. Sajnos a 8-as úton se jó a helyzet, a közeli reptér miatt komoly a forgalom. Ismét a főszezon jut eszünkbe. Akkor bizony sokkal rosszabb lehet a helyzet. Szeptember eleji időzítésünk tényleg jó gondolatnak bizonyult.

Végül kiérve Dubrovnikból jó visszatekinteni az óvárosra. Távolabbról egyben az egész látható, most izgalmasabbnak tűnik, mint utcáiban tolongva.

Ismét egy 20 kilométeres szakasz a 8-ason. A repülőtérig ciki, utána enyhül a forgalom. Helyzetünkön tovább javítunk, mikor Cilipi-nél jobbra letérünk Bakici felé. Alsóbbrendű útra lelve immár nagyon jók a körülmények bringás szemmel nézve. Kis falvak sora következik. Családi házak, nyaralók kertekkel, út mellett fügefák, kerítések mögött egyéb gyümölcsök, szőlők. A kőből rakott kerítések, a kőből épített piros tetős házak, a házak előtt álló nagy pálmafák pazar hangulattal bírnak. Az itteniek számára természetes, de számunkra igazi mediterrán élményt biztosít. Pálamfa alatt még nem aludtunk, talán most erre is sor kerül. A látvánnyal nem győzünk betelni.

Egyre melegebb van. Igazi nyár ért utol bennünket. Hol van már a szeptember eleji őszi hangulatunk? Elmúlt! Kánikula van!

Radovici előtt jobbra egy farmnál ezt a kisforgalmú utat is elhagyjuk. Csak megérzéseinkben bízva és egy kis táblában, közelebb akarunk kerülni a tengerhez. Ez sikerül is. Egy farm mellett enyhe lejtő. Aztán két oldalról szépen gondozott kertek. Az út picit lejtősebbé válik, a kertek elmaradnak, erdős rész, majd bokros rész, végül a meredek domboldal. A látvány kifogástalan. A meredek sziklás oldalban lombhullatófák, illatos gyanta szagát eregető fenyők, tuják, tarka-barka virágok, hosszú szárú fűfélék elegye. Ezek hátterében pazar kék színben a tenger. A „lovakat kikötjük", percekig csak szemlélődünk és nagyokat szippantunk ebből a kellemes illatú meleg levegőből.

(A táj szépsége egész utunkon magával ragad, számunkra teljesen más, nem az amit otthon megszoktunk.)

Szép látvány, fantasztikus illat

Keskeny utunkon legurulunk, az út végén kis házikó, tele vendéggel. A látvány megérte a legurulást, annak ellenére, hogy hosszú perceken keresztül csak tolva tudjuk a megrakott bringákat mozgásban tartani. A patent pedálhoz használható kerékpáros cipő fém betétje nem könnyíti meg a dolgunkat, meg-megcsúszik az aszfalton. Azért feljebb jutunk, ismét lovagolhatóak a járgányok.

Balról egy földút érkezik jól láthatóan, jobbra kevésbé erős a nyoma. Mellette tábla, montisoknak kínál használható támpontot a szomszéd településre. Megindulunk rajta jobbra, legfeljebb megint toljuk a gépeket pár kilométeren keresztül. Talán 10-15 méter múlva jön a meglepetés, nincs tovább út. Egy nagyon régi, széles, kövekből rakott kerítés nyomai látszódnak csak. Picit távolabb tömzsi pálmafák egy terasz szerűség mellett. Gyalogszerrel indulunk neki, egy kis kőházhoz érünk. A sima terület tényleg egy terasz. A kőház talán egy pásztoré lehetett, a terasz teteje enyhén lejt egy ciszterna ásítozó nyílásához. A terasz alatt nincs semmi, itt talán az állatok leltek menedéket, töltötték az éjszakát.

A terasz kitűnő éjszakázó hely lehetne, de még messze az este, így megyünk tovább.

Pásztorház

Az út továbbra is változatos, folyamatos mászások, jó ereszkedések váltják egymást. Egy nagy Y elágazásban kényszerülünk döntést hozni, most merre tovább. Választásunk, jobbra Molunat felé esik. 260 méteres szintünkről oly gyorsan érünk a tenger szintjéhez, hogy a fülünk is bedugul. Itt Molunatban van kemping is, szinte csak németek vendégeskednek. Hopp, de mégsem magyar szavak is elérnek hozzánk. A kempingből szép kilátás a tenger felé, földiekkel is találkozunk, maradunk.

Szép kilátás a kempingből

A falu végén kisbolt, előtte padok, asztalok, ott tudunk enni is. Az éttermek nagyon drágák. Még a bolt árai is jóval magasabbak mint Magyarországon megszokott, de enni kell!

A boltot egy család viszi. Aranyosak. Míg készülődünk a vacsorához, a gazda hoz nekünk tányért, villát, sót a paradicsomhoz, paprikához. Teszi ezt egy szó nélkül, csak úgy kedvességből. A másik asztalnál a helyiek söröznek, beszélgetnek, picitt arrébb fiatalok láthatóan nem helyiek. Kevés cuccuk van, de a felszerelésük minőségi. Németül, angolul beszélgetnek felváltva. Vacsoránk befejeztével hozzánk fordulnak, érdeklődnek az utunk felől. Honnan, hova, mióta, meddig?

Ők jó pár éve, minden évben elindulnak Európa bejárására. 2-3 hónapig is úton vannak. Volt hogy kerékpárral, most éppen stoppal. Már szinte az egész kontinenst bejárták. Éppen Törökországból tartanak már hazafelé, Németországba. Ritkán alszanak kempingben, a tengerparton szoktak éjszakára bevackolni.

Egy másik srác, ő jobban megnézi a bringáinkat, nem tartozik hozzájuk, csak itt találkoztak. Mint kiderül, ő is bringával van úton 1 hónapja. 32 naposra tervezett útjának a végéhez közeledik. (Túl nagy dumásnak tűnik, hisszük is és nem is azokat amiket mesél.)

Kilógunk a sorból a magunk 6-7 napos tekergésével. Irigyeljük tőlük ezt a hosszú szabadságot. Micsoda túrákat lehetne tenni ennyi idő alatt!

Visszatérve a kempingbe találkozunk magyar testvéreinkkel. Éjszakába nyúlóan beszélgetünk, érdeklődve kérdezgetnek, nézik a felszerelésünket. Bevallják, picit irigykednek a laza túrázási szokásaink miatt, de nem mernének így nekiindulni.

Megbeszéljük, hogy másnap figyelnek a cuccainkra, csomag nélkül fogunk a déli csücsökbe menni.

0Napi táv: 64 kilométer