Rengeteg külföldi (75!) és hazai versenybringás, montis és rekus túra tapasztalatával a hátam mögött szeretnék segíteni néhány szemponttal. Eszemben sincs szószékről osztani az észt, inkább arra biztatok mindenkit, hogy hozza létre a saját egyéni sikermódszerét. Az írás az én maximalista szemléletemet tükrözi – ki-ki bocsássa át saját szűrőjén.

Itthon is utazom. Térképen, Google Earth-ön, képzeletben. Eszembe jut egy vidék, látok egy videót, kapok valami impulzust, és beindul a fantázia. Mi lenne, ha? Nézzük csak... Néhány napig ennek a lázában égek, próbálom elképzelni az egészet, megvalósíthatósági tanulmányokat készítek, elalvás előtt ezen spekulálok. Egyedül kéne, vagy társsal? Hogyan legjobb eljutni a tulajdonképpeni túraterületre? Mit célszerű vinni? Milyen buktatókra, bajokra ajánlatos felkészülni? Van „vészkijárat"?

Néhány kivételre emlékszem csak, amikor a túratársam dolgozta ki a tervet, általában viszont én vagyok az ötletgazda és a tervező, és ha társsal/társakkal megyek, ők rám bízzák magukat. Még senki sem bánta meg. Kitalálom, hová menjünk, mennyi időre, és mit csináljunk. Mindig minden klappolt, hacsak közbe nem szólt az időjárás.

Hozzá tartozik a dologhoz, hogy nagyon tudatosan alakított szerencsés körülményeim jóvoltából sokkal többet csavargok a barátaimnál, így váltogatva veszem igénybe őket, illetve megyek el egyedül. Tudom, ki milyen és mire alkalmas, kivel kell aszkéta módjára nélkülözni, kivel jókat enni-inni, ki van benne egy fanatikusan sportos akcióban, és ki az, aki előtt megnyílik a helybeliek szíve. Nekem a legjobb...

Kezdőknek

Aki kezdő a nagystílű túrázásban (de nem a biciklizésben), jól teszi, ha olvasgat túrabeszámolókat, még akkor is, ha nem az általa vágyott vidékről szólnak. Kiderül belőlük, miről van szó, mire lehet ráfizetni, mi jön be és mi nem, lehet okulni mások tapasztalataiból, eseteiből, kudarcaiból. Magyar nyelven például http://sempervivum.uw.hu/,  www.gyorgyigabor.hu, http://miqlas.freeweb.hu/, www.holkerekparozzak.hu .

Aranyketrec

Hadd vegyem kölcsön Benedek István könyvcímét: sok bringásnak aranyketrec a család... A becsvágyó tervek első és legfőbb akadálya lehet az élet realitásaira figyelmeztető feleség. Ez itt nem házassági tanácsadó akar lenni, de néhány ötlettel azért szolgálhatok, saját példáim alapján. Krétai nyaralás lesz? Mire felkel, kicsinosítja magát és megkávézik az asszony, a férj már visszatér egy jó hegyi menetből, kezdődhet a közös nap. Télutói sítúra Ausztriában? Be kell pakolni a bringát is, az úr azzal jön haza, a hölgy az autóval. Ugyanez prágai városnézés és sörözés után. Lakóhajózás a francia belvizeken? Mindenki örül a családfő reggeli kiruccanásainak, ha friss péksüteménnyel érkezik vissza a semmi közepén kikötött hajóhoz.

Papírtérkép, berajzolt útvonallal

Ideális esetben a nő belátja, hogy boldogságot csak olyan férfi adhat, aki maga is boldog, márpedig egy bringás csak boldogtalan lehet bringázás nélkül...

Egyedül vagy mással – mindig a legjobb társaságban

Egyedül, kettesben vagy társaságban? Attól függ, miről van szó. Amennyiben hajtós teljesítménytúráról, ahol maximális távokat akarok megtenni naponta, vagy annyi magas hágót, ahány csak belefér, magamban megyek, mert a tempó mindig a leglassúbbhoz igazodik, és mindenkinek a nyűgje-baja visszafogja az egész kompániát. Így nincs vita, hogy megálljunk-e ebédelni, vagy elég lesz menet közben elrágcsálni egy szendvicset, sem arról, hogy elsüvítsünk-e egy jó szálláslehetőség mellett, megkockáztatva, hogy később már semmilyent sem találunk. Nem kell alkalmazkodni, de nem is számíthatok a partner segítségére, őrizetlenül kell hagyni a bringát a bolt előtt. Nincs kivel beszélgetni, élményt megosztani, egymást fotózni, videózni.

Gyakran kérdik, hogy nem unalmas-e egyedül. Nem. Egyrészt ott van az, amiért mentem: az elvonuló táj, a sok néznivaló. Másrészt lefoglal maga a túra. Figyelni a térképet és a GPS-t, hogy ne tévesszek utat, beosztani erőt, időt, kaját, vizet vételezni, ügyelni ünnepnapokra (például Ausztriában Mária mennybemenetele) az üzletek nyitva tartására, és például a Mediterrán-térségben arra, hogy ebédet csak dél és kettő között adnak – nem az a probléma, hogy mi kössön le, hanem az, hogy mindenre gondoljak. Ugyanakkor mámorító, boldog érzés, hogy egymagamban boldogulok, haladok, véghez viszek valamit.

Kettesben megyek, ha egy adott túrát kimondottan valakivel közösen akarok megtenni, mert az ő egyénisége hozzá tartozna az egészhez, illetve, ha egyedül veszélyes lenne. Ez utóbbi főleg a magashegyi montis vállalkozásokat illeti: ha odafönt bukik, sérül az ember, abból könnyen lehet nagy baj, mivel esetleg nagyon sokáig nem jár arra senki. Előnyös, hogy kevesebb holmit kell cipelni, mivel két főnek is elég egy térkép, egy marokszerszám, egy fényképezőgép és így tovább. Bizonyos költségek megoszlanak, például az autós odautazásé. Páros túrán van kihez szólni, nem annyira hajlamos az ember belesüppedni fáradtság, fájdalom okozta rossz hangulatba, egymást inspiráljuk, remek fotók és videók készülhetnek. Míg az egyik vásárol, a másik vigyáz a bringákra – nemcsak lopásra gondolok, hanem kíváncsiskodó hozzányúlásból adódó károkra is. Egy emberhez viszonylag könnyű alkalmazkodni, főleg, ha benne is van hajlam az ilyesmire.

Nagyobb társaság – ez relatív fogalom. Komoly túrán nálam három a maximális létszám, és erre nagyjából ugyanazok érvényesek, mint a kétszemélyes vállalkozásra. Csodás túrákat tettünk így az Alpokban, nagyjából azonos képességű három bringás erős csapatot képezhet. Persze megvan a varázsa egy családi kerekezgetésnek vagy másféle csoport kirándulásának is, de azokkal itt most nem foglalkoznék.

Komolyabb túra előtt feltétlenül ajánlatos rövid utakra együtt menni, ahol idejében kiderülhet az esetleges összeférhetetlenség. Az, hogy mindenki lelkes bringás, még korántsem elegendő közös nevezőnek.

Van még egy szempont, amely befolyásolhatja az „egyedül vagy társsal" döntést: magányos túra esetén rugalmasan tudok alkalmazkodni az időjáráshoz és egyéb körülményekhez. Rajtra készen várok, figyelem az Internetet, és a kellő pillanatban tudok indulni. Ennek a lehetősége jócskán csökken, ha együtt mennék valakivel, akinek bele kell illeszkednie a munkahelye szabadságolási tervébe, sőt össze kell hangolnia a szabadságát a feleségével, meg a gyerek iskolájával. Kettőnél több résztvevő esetén már teljesen bemerevedhet a szervezés, a jó előre kijelölt időpontban kell menni, vagy lefújni az egészet. Nekem már úszott el végleg egy tervezett nagyszerű túrám (a tengerpartról montival egyhuzamban fel az Etna kráteréhez), mert többször halasztottunk a partnerem problémái miatt, aztán elszaladt az ősz, megszűnt a MALÉV-Alitalia együttműködés, elúszott a szálláslehetőség Cataniában, kitört az Etna... Sose lesz már belőle semmi. Mindent akkor kell megcsinálni, amikor itt az ideje, minden akadályt elhárítva! Nekem akkor el kellett volna mennem egyedül – késő bánat, eb gondolat.

Feleséggel

A most következők kimondottan ránk vonatkoznak, de lehetnek hasonlóságok másokkal. Feleségem napi 50-60 kilométerre van hitelesítve, mégis tudunk nagyszerű közös túrákat tenni! Az ausztriai Ennstalban alakult ki a módszer: megtesszük a napi etapot, sörözgetve, ebédelve, délután bekvártélyozunk. Hajnalban viszont bringára kapok, lenyomom visszafelé az előző napi távot, és utánunk hozom az autót. Reggelihez már együtt ülünk. Másnap megint, és így tovább... Így mire elkezdődik a közös kerekezés, én már jól kihajtottam magam, nem zavar a lassú tempó, és duplán látom az egész tájat. Az egésznek a végén pedig közel a kocsi, nem probléma, hogyan és mennyi idő alatt jutok vissza érte.

Amikor pedig feleségemmel és két unokánkkal voltunk a Fertő-tónál, naponta együtt bicikliztünk, ami nekik elég volt, de nekem nem. Ezért egyszer jó korán, sötétben indulva körülbringáztam a tavat, 120 km, reggeli előtt megvolt.

Mondott szóból ért az ember

Ha nem összeszokott párosról vagy társaságról van szó, nagyon fontos előre tisztázni pár dolgot. Az, hogy „gyerünk, körülbiciklizzük a Balatont", valakinek jelenthet egy ebéd előtti edzést, másnak egyhetes nyaralást, strandolásokkal, borkóstolásokkal, műemlék-nézegetéssel. Meg kell beszélni, ki mit vár a túrától, mire képes, és abból mennyit akar kifejteni, mire mennyi időt, pénzt és energiát szánna. Mekkora lesz a jellemző utazósebesség, hány órát akarunk menni naponta? Kínos, ha túra közben derül ki, hogy az egyik feltétlenül misére akar menni vasárnap, a másik meg idegbajosan nézegeti az óráját a templom előtt. Feszültséget okozhat, ha jelentős a különbség a felek költekezési hajlandósága között: az egyik parizeres szendvicset venne a kis boltban, a másik vendéglői lakomára vágyik.

Mint ismeretes, a tartós barátság alapja a pontos elszámolás. Ezt úgy szoktuk intézni, hogy minden közös költséget összegzünk, majd elosztjuk a résztvevők között. Itt már nem számít, hogy ki mit fogyasztott ebédre: az egész számla a közös költség. Aki smucig, és sajnálja, hogy mások jobban jártak, egyen többet. Közösbe megy a szállás és az autózás is. Erről kicsit bővebben szólok.

Szokás, hogy a benzinköltséget osztják szét, sőt oly módon, hogy a kocsi gazdájára is annyi jut, mint a többiekre. Ez csak akkor igazságos, ha gyakran járnak együtt, és váltogatják, hogy ki hozza az autót. Különben nem, mert az üzemanyag az autózás költségének csak körülbelül a fele. A többi az amortizáció (évi egymilliós értékcsökkenés 50 forintot jelent kilométerenként, ha 20 ezret megyünk egy évben), a gumi, a szerviz, az autópálya-díj és az egyebek. Tehát ha ketten autóznak, a vendég fizesse egyedül a benzint, ha többen vannak, akkor a benzinpénz kétszeresét illő összedobni.

Folytatjuk...

Mindez nem egészen „normális"

Ez az írás az én tapasztalataimból született, és a saját hozzáállásomat tükrözi. Átlagos kerékpáros turista sok mindent hiányolhat belőle, neki inkább a következő cikksorozat való: KATT IDE! Ha kimaradt valami, illetve részletekbe menő kérdés merül fel, szívesen válaszolok a hozzászólásoknál, illetve reagálok személyes megkeresésre.

Aki minél többet akar kihozni magából, remélem, talált néhány értékes információt, amelyek közvetlenül hasznosíthatók, vagy begyújthatják a fantáziát. Lehet, hogy a legértékesebb a sorok között rejlik: hogyan érheted el a maximumot?