Ebben a részben a híres Loch Nessnél is járunk.
7. nap Wester Ross - a „java" még hátravan
- Gairloch - Coast - Dundonnell - Garve - Muir - Redcastle - N. Kessock
- Táv: 128 km
Reggel rövid dombbal kezdődik a nap, majd hosszasan hatalmas panorámával magasan a Loch Ewe tengeröböl partján haladunk, melyen nagy hajók ringatóznak.
Az út a nagyon látványos, de ezért a látványért nekünk elég rendesen meg kell szenvedni. Több pompás tengeröblöt is megjárunk, az őket szétválasztó méretes sziklás félszigeteket átvágva meg erősíthettük lábizmainkat.
Gruinard-öböl
Itt érjük el túránk legészakibb pontját, majdnem az 58. szélességi fokig tekertünk fel, mely kb. Göteborggal van egy szinten. A Little Loch Broom öböl jelenti számunkra az óceán végét. Egy pihenőben meg is állunk fényképezni, s közben eszmét cserélünk egy német fickóval, aki csinál rólunk egy közös képet.
Dundonnell előtt búcsút intünk az Atlanti-óceánnak. Ki tudja, mikor látjuk legközelebb? Ezen a túrán már nem, az biztos! Először egy mocsárvidéken haladunk, majd lassan és hosszan emelkedni kezd az út. Ahogy elhagyjuk az óceán partvonalát egyre több a fenyves a völgyekben, bár felérve a fennsíkra eltűnnek a fák, visszakapjuk a Skye-szigetről jól ismert iszonyatos szembeszelet.
Pedig csak 635 méter magas
Keményen küzdök, hogy felhúzzam a csapatot, már annak is örülhetünk, hogy egyáltalán halad a bicaj ezen a kopár vidéken. Közben az idő is romlik, a hegyek teteje felhősipkába burkolózik, s egyre hidegebb van.
Legurulunk egy újabb folyóvölgybe, ahol megcsodálhatjuk a Falls of Measach vízeséseit. Egy szurdokon átívelő eszméletlenül magas függőhídról lehet megcsodálni a legalább 20 méteres zuhatagot. Nem sokkal odébb egy kilátóhely is van, ahonnan, mint a függőhíd, mint pedig a mögötte lezúduló vízesés is látható. Innen lehet igazándiból arányos képet készíteni a nem mindennapi természeti látnivalóról.
Vízesés
Innen már az Inverness és Ullapool közötti főútvonalon haladunk délkeleti irányba egy hosszanti völgyben, s annak ellenére, hogy már nem északnak haladunk, a szél továbbra is keményen szembe fúj. Még a 15 km/h-t sem nagyon tudjuk elérni.
Egy hosszú, keskeny duzzasztott völgytó mellett halad utunk, melyet egy nagy gát zár le. A térképen jelzett kisebb falvaknak nyomuk sincs, mintegy 30 km-t teszünk meg úgy, hogy egyetlenegy házat sem látunk.
A semmi közepén aztán végre feltűnik egy kis vendéglő, itt legalább van pár asztal. Bimbyt szalajtjuk be vízért, mert folyadékkészletünk már nagyon a végét járja. Hadd gyakorolja a nyelvet! Először azt hittük, valami bodzalével leptek meg minket a skótok, de ingyen azért ez nem járja. Bármilyen furcsa színe is van, az üvegben víz van, egy kis tőzeggel megszínesítve. A folyóknak, tavaknak mind ilyen barnás, feketés színűk van, nem véletlenül hívják többüket Blackwater-nek. S a semmi közepén a kútból származó víz sem lehet más! Bár az íze normális, azért elég nagy fenntartásokkal isszuk ezt a számunkra szokatlan nedűt.
"Víz"
Mivel nagyon hűvöskés az idő, nem sokat sziesztázunk, rögtön neki is vágunk a délutáni etapnak. Ahogy aztán dél felé fordulunk, szerencsére a szél is mérséklődik. Garve-ban pihenünk egy rövidet, innen már jóval nagyobb forgalommal haladunk tovább kelet felé. Sajnos a szűk úton egyre több a kamion, melyek nem igazán férnek el tőlünk, így a hátul haladó szegény Bimby néha frászt kap, mikor egy 40 tonnás jármű hatalmas szisszenéssel lefékez mögötte. Szerencsére hamarosan ismét mellékútra térünk. A nagy hegyeknek egyelőre vége, lágy dombok között, hatalmas gabonatáblák között haladunk. Ez már sokkal jobban hasonlít otthonhoz. Muir of Ord községben végre találunk normális boltot, így feltölthetjük teljesen kiürült italkészletünket.
Redcastle után egy bicikliút-jelzéssel ellátott parányi úton haladunk és nem sokkal az Invervess felé átívelő hatalmas híd előtt találunk alkalmas és nem utolsósorban szélvédett helyet a táborozásra. Hűvös esténk van annak ellenére, a túra folyamán Skóciában ma először nem esett egyetlen csepp eső se. Este fél 7-re már kész a vacsora, s a sátor is áll. Napról-napra jobbak vagyunk! Még egy gyors fürdés az Északi-tengerben, s visszavonulhatunk a sátor melegébe.
8. nap Merre jársz „Nessie"?
- N. Kessock - INVERNESS - Loch Ness - Fort Augustus - Spean Bridge - Roughburn - Loch Laggan
- Táv: 126 km
Ismét egy hideg, borús nap köszönt ránk. Már reggel szitál az eső, s a tölcsértorkolat felett átívelő hosszú és forgalmas híd biciklissávján folyamatosan attól kell tartanunk, nehogy nekivágjon az irdatlan oldalszél a korlátnak. A városba befelé nem találunk boltot, így elsőként megcsodáljuk a Ness-folyó hídjait és a felettük emelkedő kastélyt. Inverness-t nem véletlenül nevezik „A felföld fővárosá"-nak. Bolyongunk a forgalmas főutcákon és a szintén forgalmas sétálóutcán egyet az esőben, majd feltekerünk a kastélyhoz, ahonnan nagyon jó a kilátás a városra. Kifelé szerencsére gyorsan megakad a szemem a Tescon, amit már egy pár napja emlegetünk. Jöhet a következő nagybevásárlás. Skóciában egyedül itt lehet finom, helyben sült pékárut kapni, a többi, kisebb szupermarketben csupán ilyen előre csomagolt tartós kenyerek vannak. Jól feltöltjük készleteinket.
Inverness
Nemsokára már Skócia legismertebb tavának partvidékén nyomjuk a kilométereket a forgalmas főúton. Az eső, mely reggelinél elállt, megint rázendít. Rövid szünetet tartunk a Loch Ness Visitor Center-nél, melynek ajándékboltja természetesen tele van mindenféle plüss szörmedvénnyel. A Visitor Center számomra legérdekesebb pontja bevallom őszintén a mellékhelység volt. Egy koromfekete falú UV-fénnyel kivilágított folyosón kellett bemenni, a falra lézerrel különböző figurákat rajzoltak. Belül is a csempe „szörny-mintás" volt, s sejtelmes, érdekes zene szólt. Lefényképezkedtünk a center előtt virító „not climb the monster" feliratú műanyag Nessie-vel, majd indultunk tovább.
A legjobb szörny leshely
A tóparton egy kimagasló sziklán álló Urquhart Castle az ország egyik legnagyobb vára, 12. században épült. Az egyik legjobb „szörny-megfigyelőhelyként" tartják számon. A drága belépő miatt mi csak felülről, az útról csodáljuk meg.
Még végigtekerünk a Loch Ness összesen hosszú partszakaszán, s Fort Augustusban ebédelünk, a tó felső csücskénél. Mivel a következő Loch Oich több, mint 10 méterrel magasabban fekszik a csatornát itt egy 7 zsilipből álló emelő rendszerrel látták el. Ebéd közben megfigyelhetünk egy zsilipelést is. A vitorlások először átkelnek az elfordítható híd mellett, majd szép lassan lépcsőről lépcsőre emelkednek. A gondozott sétányról velünk együtt turisták tömkelege nézi a helyi attrakciót.
Zsilipelés
Ebéd után ismét megeredt az eső. Szerencsénk van ma, legalább az étkezéseket meg tudjuk oldani szárazon. A Loch Ness-t elhagyva jóval szebb útvonalon haladhatunk, először a Loch Oich, majd a nála nagyobb Loch Lochy partvidékén, közben többször keresztezve a Kalendóniai-csatornát, melyen jókora a hajóforgalom, így mindig van látnivaló. S végre - hosszú idő után újra - érezhető hátszelünk van! A harmadik tó után aztán utunk elhagyja a csatornát és felkapaszkodik a dombra. Spean Bridge falu előtt megnézzük a Commando Memorialt, amely pontosan nem tudjuk, mi célból emeltetett, de a hatalmas hegyeket kémlelő három katona biztos nem véletlenül áll azon a szép helyen.
Ismét egy néptelen és váratlanul nagyon szép tájon tekerhetünk. Jobbra-balra hatalmas, ezer méter feletti hegyvonulatok, a táj már-már tisztára skandináv jellegű. A völgyben itt-ott összefüggő fenyőerdők, máshol sötétzöld láprétek. Mintha valahol a tajga és a tundra határán járnánk. A forgalom szinte elenyésző, akár negyed óra is eltelik anélkül, hogy autót látnánk. A Loch Ness után kész öröm itt tekerni.
Egy útmenti vízesésnél állunk meg, ahol aztán mindenki kieresztheti egy kicsit a gőzt. Én egy hatalmas botra erősített hálóval űzöm-hajtom a „dingle"-ket, Tomi és Bimby pedig egy félperces videóval koronázzák meg a mai napot. Bimby gollam hangja mindig előhozza belőlünk a nevetést. Í
Esti szálláshely
A mára tervezett 116 km-es szakaszt már 4 km-rel túlléptük, innen igazándiból érzéssel megyünk, én húzom a többieket, hogy döntsük meg a túrarekordot, persze nem komolyan, csak Tomit idegesítem vele, aki már nagyon keresi a táborhelyet. Végül is az élet eldönti a dolgot. Az út mentén balra egy kihalt tanya romjaira leszünk figyelmesek. Az egyik melléképülete még áll, s a kicsiny, de fedett kőkunyhóban a jelek szerint már többen meghúzták magukat. Van egy kis kemence is, ahol tüzet rakunk, így mindjárt olyan meleg kerekedik, amilyenben már régóta nem volt részünk. Elkészítjük a vacsit, s nyugodtan konstatáljuk, hogy ma este legalább a bicajok is fedett helyen éjszakáznak. Mi azonban helyszűkében lennénk, s a tisztaság sem túl nagy, így inkább felverjük a sátrat. A melegből aztán elég nehéz nekiindulni a „kijelölt fürdőhely" irányába. Még vetünk egy pillantást a kéményből szállingózó füstre, majd bemászunk a lezúduló „kóla" színű hegyi patakba.
Esti fürdés
A sátorhoz visszatérve megtámad minket a „dingle"-raj, akikhez az utóbbi napokban nem volt szerencsénk, így pár fotó a felhőben is idilli alkonyról és irány a sátor. Mára már előny sikerült összeszorgoskodnunk.
9. nap Tomin innen, Tomintoul
- Loch Laggan - Laggan - Newtonmore - Aviemore - Nethy Bridge - Bridge of Brown - Tomintoul - Cock Bridge
- Táv: 119 km
Ismét hideg reggel köszöntött ránk Skócia egy eldugott és nagyon csendes pontján, s mint ahogy a túrán már oly sokszor, szemerkélt az eső. Kikanyarodtunk a néptelen útra, az első 24 km-en nyomát sem láttuk semmiféle civilizációnak. Elhaladunk a Laggan-tó mellett, de csak jóval utána értünk be az azonos nevű falucskába.
Út a Grampian-hegységbe
Meglep, hogy egy ilyen kis falunak is van kitáblázott nyilvános mellékhelyisége, nem is akármilyen tisztaságban. Erre, s a buszmegállókra nagyon adnak a skótok. Jól is teszik!
Szegény fényképezőgépem a tegnap esti esőzés után megint nem akar bekapcsolni. Tokja benedvesedett, s mivel - a „dingle"-k miatt - éjszakára be kell húznunk teljesen a sátrat, gondolom az ott lévő 100 %-os pára sem tesz jót neki. Csak nehogy maradandó károsodást szenvedjen szegény!
A táj a további szakaszon is csodás, bár ahogy elérjük a Spey-folyó völgyét, egyre nagyobb a népsűrűség. Az út mellett először látunk kis szőrös bocikat. Nagyon aranyosak!
Kingussie után elérjük az A9-es főutat. Ez a fő ütőér köti össze az alföld nagyvárosait - Glasgow-t és Edinburgh-t - Invernessel. Ezen kívül egy fő vasútvonal is fut a forgalmas és sűrűn lakott völgyben. Szerencsénkre egy percig sem kell kitenni magunkat a forgalmas útvonalnak, hisz - bár térképem nem jelezte - végig van párhuzamos mellékút is a völgyben. Közben egyre jobb az idő, néha-néha előbújik a napocska.
Legközelebb a Kincraig közelében, Highland Wildlife Park bejáratánál állunk meg, mely elsősorban autós turistáknak készült, szafari-szerűen lehet megismerkedni az itt élő állatokkal. Mivel a belépő is elég húzós (10,5 font), ráadásul a kör is elég nagy, s bicajjal nem valami biztonságos, no meg amúgy is elég sok állatot láttunk eddig az út mellett, s néha az úton is, a továbbhaladás mellett döntünk. Valahol ezen a szakaszon értük el a túra 1000. kilométerét!
Innen már nincs messze Aviemore. Nem túl nagy város, de váltig állítom, hogy ott biztos van Tesco. Társaim persze nem tudják, hogy csak blöffölök, de most bejött a tipp, mert tényleg igazam lett.
Ma egész nap jönnek-mennek a felhők, már többször megáztunk, s az ebédet is kénytelenek vagyunk egy fedett buszmegállóban tölteni. A városban egyébként - mérete ellenére - elég nagy az élet, talán azért, mert a közeli Caingorms National Park, vagyis a Grampian-hegység legmagasabban fekvő területe kedvelt hegymászó- és turistaparadicsom.
Ebéd után még egy kicsit kénytelenek vagyunk a völgyben haladni, majd hirtelen váltással ismét szűk és néptelen mellékutakon találjuk magunkat. Nethy Bridge falucskában van a szakaszhatár, innen már csak egy 3 napos 312 km-es szakasz maradt Skóciából melynek az első része igazán kemény, hiszen Skócia legmagasabb közúti hágóin haladunk át.
A faluból küldök egy e-mailt haza egy nyilvános fülkéből, így több infót kapnak rólunk, mint a 160 karakteres sms-ekből. Majd kezdődhetnek a dombok.
Tomin túl
Bridge of Brown falucskánál aztán jókora meglepetés ér minket. Utunk 18%-os lejtővel „zuhan" be egy patakvölgybe, majd a másik oldalon 20%-os intenzitással emelkedik. Mikor meglátjuk a táblát, alig hiszünk a szemünknek. Persze nem is bírjuk nyeregben kitekerni az elképesztően meredek dombot. Majd leereszkedünk az Avon-folyó völgyébe, melynek félelmetesen sötét színű a vize. A völgyet elhagyva újabb kisvárosba érkezünk, melynek a neve érdekesebb, mint maga a város: Tomintoul. Most már elmondhatjuk, hogy tudjuk mi van „Tomin túl". Ő persze beáll háttal a táblának és bőszen mutogat: „Na látjátok az ott Tomin túl". Legalább van min röhögni, ha már az időjárás ma sem sok jót tartogat számunkra. Ha állunk, akkor még hosszú ruhában, kabátban is fázunk.
Rövid pihenő után nekiindulunk túránk első komolyabb hágójának, mely a Lecht nevet viseli, s teteje 640 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Aviemore után - ahogy délnek fordultunk - szerencsére a hátszél egyre többet segít, így - a dombos terep ellenére - is jól lehet haladni.
Lecht hágó (650 m)
Már messziről látjuk a kopár, fűvel és zuzmóval benőtt vonulatot, amit majd meg kell mászni, csak azt keresgéljük, vajon hol megy fel majd utunk. Lazán, 3-4%-osan kezd, majd ahogy elhagyjuk a patakot, egy hirtelen lendülettel jön a „már megszokott" 20%-os tábla. No nem baj, a bicajt tolva legalább jobban meg tudjuk figyelni az útmenti, festett szarvú kosokat, melyek ugyancsak bőszen figyelgetnek minket. Bimby marad egyedül nyeregben, de ő úgy kitekeri magát ezen a szakaszon, hogy a későbbi 8-10% körüli lejtőn jócskán lemarad. Tomi térdfájása úgy látszik már a múlté, úgy jön fel mögöttem, mintha csak madzagon húznám. Egyszerre érkezünk fel a tetőre, ahol megtaláljuk a sífelvonókat. Hágónk ugyanis télen síközpontként üzemel. Jócskán belementünk a felhőbe, iszonyatos erejű északi szél fúj, mely szerencsére most nekünk hátulról jön.
A túloldalon hamar kiérünk a felhőből, de az eső továbbra is szitál. Gurulásban persze Bimby a legjobb, mi Tomival óvatosabban követjük. Az út nem egyszerre tér le a következő völgybe, hanem egy darabig hullámzik le-fel. Az első (egyébként szintén 20%-os) lejtőn mégis olyan iszonyat erővel megindulunk, hogy a következő dombon felfelé is úgy megy a bicaj, mintha motoroznánk. Még fékezni is kell, hogy a jó 3- hosszú domb tetején a kanyart be tudjuk venni. Ilyen gyorsan még talán soha nem mentem bicajjal dombnak felfelé. Még egy gyors lejtő és a Don-folyó völgyében találjuk magunkat. Egyeztetjük a max. sebességet, nem kérdéses ki a leggyorsabb, ez az állat Bimby 74 km/h-val jött lefelé! Nekem 64 volt a vége, Tomi meg valahol a kettőnk között.
A völgyben hamarosan ódon kőhíd ível át a koromfekete Don-on, melynek partján találunk alkalmas helyet a táborverésre. Elég nehéz lecuccolni a meredek domboldalon a folyómederbe, de az az egyedüli sík rész széles e vidéken. Poénosan meg is jegyezzük, hogy ma a Don-kanyarban fogunk aludni.
Egy menő kecske!
Felállítjuk a sátrat, majd - a már órák óta szemerkélő eső ellenére - Bimbyvel fürdünk egyet a folyó koromfekete vizében. Szegény Bimb úgy kihűlt, hogy a sátorban hosszú idő, s a ruhakészletének tekintélyes része kell ahhoz, hogy felmelegítse magát. A vacsit már a sátor előterében melegítjük magunknak. Ma konzerves virsli a menü, mely nem olyan tápláló, mint a Maggi, de örülünk annak is, hogy ilyen időben egyáltalán valami meleget tudunk enni. Estére a hegyek között nagyon lehűlt az idő, így már nem is nagyon akarunk kimászni a sátrunkból reggelig.
Kapcsolódó cikkek: