Prológus
Egy világhírű hegedűművész mondta Beethoven hegedűversenyének nagy sikerű előadása után:

"Adva van egy pompás zenedarab, egy pompás hegedű és egy pompás vonó. Nekem csak össze kell hoznom őket, aztán félreállnom az útból."

Előzmények
A 2002. év végén többünkben szinte egyszerre vetődött fel a gondolat, hogy nekivágjunk az Alföldi Kék-túra kerékpáros teljesítésének.

A szervezési feladatokat magamra vállaltam, és kidolgoztam a stratégiát. A teljes táv megtételére tíz napot szántam, ám a csomagok szállítására kísérőkocsit kívántam bevetni.

2003 januárjára már kialakult a pontos program, melyet minden érdeklődőnek megküldtem. Volt, aki még aznap jelentkezett a csapatba, akadt olyan is, aki előbb regisztrálta magát, majd időközben lemondta az utat, míg az utolsó résztvevő májusban jelezte indulási szándékát. Ekkorra kialakult a 7 fős csapatunk. Sajnos a kísérő kocsisunk júliusban lemondta az utat, így az utolsó előtti pillanatban kellett szereznem valakit. Kovács Gyula (Gyuszkó) kollégám vállalta a nagy feladatot.

A csapat

Ispán István (Pisti): A bringázást már több mint hat éve űzi. Nagyon jó fizikai kondícióval rendelkezik, időnként igen nehéz volt őt a szolidnak mondható 20 km/órás sebességre visszacsábítani.

Lükepék: Nagyon szeret túrázni, bár eddig ezt inkább gyalogosan tette. Csapatunkban a humor megtestesítője volt.

Tibet: Az utóbbi egy évben rendkívül sokat sportolt, májusban még új biciklit is vásárolt, hogy a bringatúrája minél sikeresebb legyen. Az evésre-ivásra nagyon oda kellett figyelnie, mert sajnos nem volt mindegy, hogy miből, mikor és mennyit eszik-iszik.

Lesbőltámadó-Balázs: Friss OKT-teljesítő, aki ha nem a számítógépes rendszeren dolgozik, akkor épp valamelyik hegycsúcsot hódítja meg gyalog vagy kerékpáron. Erőnléte nagyon jó, és nem riad vissza az extrém terepektől sem.

Larzen: Az informatika tudománya mellett nagyon sokat sportol. Ritka az a hétvége, amikor nem valamelyik teljesítménytúrán rója a kilométereket. Ingerküszöbe igen magas, így a túrán szinte minden terepet bevállalt, ennek ellenére egyetlen defektje sem volt.

Vincze Gábor (Somi): Első terepen tett bringatúrája még 1995-ben volt. Nem bringázik sokat, de nem is hanyagolja el több időre. Nagyon kitartó, és senkihez sincs egy rossz szava sem.

Múzsla (Azaz: én.): Több sikeres kerékpártúrán részt vettem, de ez a 10 nap volt akkor az új csúcs. Hosszú menetek csak bringával jöhetnek szóba nálam.

 

Leutazás
Mivel túránkat Szekszárdról indítottuk, így oda kellett minden embernek, kerékpárnak és csomagnak lejutnia.

Pisti és Somi az előtte lévő öt napot a Mecsekben töltötték, aztán onnan két keréken érkeztek meg. Balázs Kőszegről vonatozott le, ugyanezt tette Lükepék és Tibet is Budapestről, de az ő csomagjaikat és kerékpárjukat a kísérőkocsi felvette, ami Larzent és Múzslát is Szekszárdra repítette.

Este még elmentünk enni-inni egy közeli kisvendéglőbe, és megbeszéltük a legfontosabb dolgokat. Érezhető volt mindenkiben egy kis izgalom.

1. nap 2003.08.16. Szekszárd - Hajós

• Táv: 92,3 km
• Szint: 300 m
• Idő (nettó): 5.53'
• Idő (bruttó): 9.50'
• Max.seb.: 33,5 km/h
• Átlag: 15,8 km/h

Éjszaka többször csepergő esőre ébredtem, és legnagyobb meglepetésemre reggel, a kollégiumból kilépve is ez fogadott.

A vasútállomásnál bekerült az első pecsét a tiszta igazolófüzeteinkbe, és elkészítettük az első közös fotót is. Bár az interneten többször is elhangzott a pontos indulási időpontunk, a rajtban végül senki nem csatlakozott hozzánk, és nem is jött el megnézni bennünket.

Az eső Szekszárd határánál már el is állt, a borús idő azonban egészen kora délutánig kitartott. Sikeresen megtaláltuk a szántóföldön átvezető földutat, amin a Gemenci Kisvasút egyik végállomásáig, Bárányfokig tekertünk.

Mivel semmilyen vendéglátóegységet nem találtunk nyitva, így bélyegzés helyett fotóval igazoltuk ottjártunkat.

 

Alighogy beértünk a gemenci erdő lombjai közé, magával ragadott bennünket különleges hangulata. Élvezettel figyeltük az óriási fákat, a zöldellő füvet, és időnként még egy-két vadat is megpillanthattunk.

A Keselyűsi Csárda után volt alkalmunk kipróbálni egy teljesen friss aszfaltborítású gátat, majd erről leereszkedve épp elcsíptük az arra pöfögő kisvasúti szerelvényt.

 

Beérve a Rezéti-Holt-Duna ágához igen vadregényes tájon éreztük magunkat. Sok kis hídon keltünk át, több helyen láttunk víztükröt. Az egyik uszadék fákkal és békalencsékkel borított vizet elneveztük Tatuin bolygónak.

A vén Dunához közeledve egyre több szalonnasütőhely és pad látszódott, Dunafürdő üdülőtelepen pedig igazi hétvégi életbe csöppentünk.

Rákanyarodtunk a Bajára vezető Türr István hídra, megdöbbentünk a Duna alacsony vízszintjén. Lekanyarodva a hídról a Tesco Áruház felé vettük utunkat, és megrohamoztuk az ügyfélszolgálatot igazolópecsét reményében.

Az ott dolgozó hölgyek tágra nyílt szemekkel nézték füzeteinket, majd némi tanakodás után sorban adták a pecséteket.

Visszatértünk a Duna partjára, melyen egészen Ósükösdig kellett tekernünk. Ám előtte egy információs táblára figyeltünk fel, mely szerint a mai célunk, Hajós, még 50 km-re volt. A gáton végig jó minőségű aszfaltúton haladtunk, közben Vajasfoknál megnéztük a gátőrházba épített élő fát. Jelzést nem sokat láttunk, de itt nehéz is lett volna eltévedni.

A Dunai dűlőnél lekanyarodtunk az ósükösdi kulcsos ház felé, ahol csak egy békés cicát találtunk. Igazolásként ismét fotót készítettünk, majd haladtunk tovább Sükösd felé. Utóbbi falu az előbbiből jött létre, azután, hogy lakói megunták, házaikat folyamatosan az árvíz fenyegeti.

 

Sükösd felé haladva a szántóföldön jól látszódott, hogy az új falu jóval magasabban helyezkedik el, mint a régi. Útközben megnéztük a Szent Anna kápolnát - ezt egy erdész állíttatta, aki véletlenül lelőtte a saját lányát.

Sükösdön a Sörház Étteremben pótoltuk az elveszett energiákat. Szükségünk volt a nagy feltankolásra, mert tudtuk, Hajósig összesen egy települést érintünk, és elkezdődik a híres-hírhedt bács-kiskuni homok. Ezzel kapcsolatos félelmeink szertefoszlani látszódtak, ugyanis az előző napok esőzésének köszönhetően az utak jól tekerhetőek voltak, csak a mélyedésekben összegyűlt esővíz miatt kellett időnként a szántóföldre gázolnunk.

 

Hamarosan bal oldalról feltűnt a környék legmagasabb pontjának, az Ólom-hegy 172 m-es csúcsának geodéziai tornya. A bicikliket hátrahagyva négyesben (Tibet, Larzen, Somi, Múzsla) fel is másztunk a magaslatra. A tornyot jó állapotban találtuk, és csúcsáról meglepő panorámában részesültünk, eddig ugyanis egyikünk sem járt síkvidéki kilátóban. A toronyból körbenézve nem a számunkra szokásos hegyvidéki változatosságot láthattuk, hanem körös-körül zöldellő erdők borította tájat. Megnyugtató volt az a nagy erdőség, ami körbevett bennünket. A távolban "felrémlett" Rém falu tornya, és látszódott a csávolyi antenna sziluettje is.

Még egy rövid ideig tekerhető utakon haladtunk, ám a korábban már megpillantott Rém falu bekötőútjától kezdve megtapasztalhattuk a futóhomok nehézségeit.

 

Innen két részre szakadtunk: Balázs, Larzen és Pisti előremerészkedtek, míg a többiek egy későbbi bolyban haladtak utánuk. Ez a felállás a túra végéig gyakran megismétlődött.

Szentgyörgy-pusztánál sikerült rossz irányba fordulni, így némi kitérő után sikerült csak Érsekhalmára érni. A faluban két srác focizott az úton. Gyorsan megragadtam az alkalmat, és kértem tőlük vizet. Gyönyörű fasor alatt hagytuk el a települést, és nemsokára beértünk az aznapi célba, Hajósra.

 

Szállásunk a Judit panzióban volt, melyért 2 500 forintot fizettünk fejenként. Este még megnéztük a pincesort, illetve én még bementem a faluba a templomig. Nem feledkeztünk el a kerékpárok reparálásáról sem. Ezt a későbbiekben is minden megérkezés után megtettük. Az útközben készített képeket Larzen letöltötte a laptopra, így mindig üres kártyával vághattunk neki az új napnak.

2. nap 08.17. Hajós - Zsombó

• Táv: 95 km
• Szint: 180 m
• Idő (nettó): 5.57'
• Idő (bruttó): 11.30'
• Max.seb.: 32,5 km/h
• Átlag: 15,8 km/h

Az éjszakai alvás kissé zűrösre sikerült, ugyanis az egyik pincénél bulit tartottak. A zenekar reggel ötig játszott, utána lehetett egy rövid, de erőset szundítani. Az előző napi reggel hét órai indulás sem sikerült. Ez a kuriózum végül csak az utolsó, a tizedik napon ismétlődött meg.

 

Indulásnál rögtön kettészakadtunk. Larzen elment a löszös úton Császártöltés érintésével Kéleshalomig, mi pedig a hosszabb, de biztosan járható aszfalton értünk ugyanoda.

Ezzel kapcsolatban vannak, akik csalásnak minősíthetik azt, amit tettünk, hisz nem a "kék úton" mentünk. Szerintem ez a dolog is - csak úgy mint az élet - nem egyszerűen fekete és fehér. Minden helyzet más, és nem lehet semmire és senkire ugyanazt a lepedőt ráhúzni. Mindenkinek más az ingerküszöbe, és mást lát egy út járhatatlanságában. Itt nem szándékos könnyítésről volt szó, hanem egy bizonyos útszakasz kiváltásáról, annak kilátástalannak tűnő teljesítése miatt.

Kéleshalom faluban a helyiek nem is ismerték a következő bélyegzési pontként feltüntetett Pici-Paci-tanyát. Ám a régi nevéről (Babó-tanya) már hallottak. Szerintük nagyon nagy a homok arrafelé, és nagyon messze van. Nem is mondtuk nekik, hogy mi még a Szeged melletti Zsombóig szeretnénk ma eltekerni.

 

Lükepék itt elszórakozott egy kutyával, akit Béla néven szólított, de később az eb gazdája közölte, hogy az az ő neve és ne hívja így a kutyáját.

Indulásunk után azt tapasztaltuk, hogy csupán néhány helyen süllyedtek a homokba a bringák, így szinte végig jó tempóban tekerhettünk. A tanyára érve kedves emberek és szelíd kutyák fogadtak bennünket. Volt igazi kéktúrás bélyegzőjük is.

A lovas tanyát elhagyva Kunfehértó üdülőtelepét érintettük. A vasárnapra és a nagy hőségre való tekintettel igen sokan strandoltak. Némi aszfaltozás után belevetettük magunkat a Kiskeceli útnak nevezett homoksztrádába. Az út valóban gyönyörű(sok fa, árnyas részek), ám a homok nagyon mély volt. Közben Larzen nagy futóbarátjával, Áki bácsival konzultált egy esetleges találkozó miatt. Áki bácsi ugyanis az útvonaltól nem messze fekvő Kisszálláson volt éppen a szüleinél.

A sok tolás miatt a találkát többször is módosítani kellett, míg végül a tompai körforgalomnál találkoztunk. Nagy meglepetésünkre óriási frissítés várt ránk: palacsinták és behűtött ásványvizek. Ez a gesztus, akkor, azt hiszem, különösen nagynak számított. Az enni-innivaló hamar elfogyott, Áki bácsinak pedig indult a vonata. Hamarosan mi is is útra keltünk, és a Petróczi iskolánál elhagytuk Bács-Kiskun megyét.

Innen nem merészkedtünk le a homokos utakra, hisz tekerhetetlenek tűntek. Aszfalton sikerült beérnünk a következő falvakba, melyek végén Zsombó sorakozott. Itt a számomra már korábbról is ismert kedves hölgy fogadott bennünket. Megmutatta a szállásunkat és elhelyezkedhettünk. Ám a nap még mindig tartogatott meglepetéseket.

A Szegeden lakó Cam Mogó hívott fel azzal, hogy kilátogat hozzánk, és hoz egy kis harapnivalót. Este nyolc körül meg is érkezett, és a szánk is tátva maradt. Rántott húsok és sajtok, savanyú káposzta, sörök, rostos üdítők, kenyér, sós kekszek kerültek hamarosan a szoba közepére.

 

Cam Mogó elmesélte, hogy nagyon szeretett volna hozzánk csatlakozni, de sajnos a kisfia lebetegedett. A laptopon még tartottunk egy vetítést az eddigi két nap élményeiből, aztán lámpaoltás, és mindenki nyugovóra tért.

Az emberi segítségnek, önzetlenségnek és az összetartásnak láthattuk ezen a napon két gyönyörű pillanatát. Köszönöm még egyszer Áki bácsinak, Cam Mogónak és persze családjaiknak, azt a sok-sok jót és finomat, amit tőlük kaptunk.

3. nap 08.18. Zsombó - Nagymágocs

• Táv: 79,6 km
• Szint: 120 m
• Idő (nettó): 4.26'
• Idő (bruttó): 9.30'
• Max.seb.: 35,1 km/h
• Átlag: 17,9 km/h

A reggel sajnos nagy kellemetlenséggel kezdődött. Fizetéskor ugyanis kiderült, hogy a pénztárcámban már egyáltalán nincs pénz. Átnéztem még egyszer a holmijaimat, hátha máshová tettem, de sajnos nem került elő.

Kihívtuk a körzeti megbízottat, aki egy feljegyzést készített az eseményről, majd elmondta, hogy amint lehet, írjak egy hivatalos feljelentést is. (Ez azóta meg is történt.) Ezek után kissé letargikusan indultunk neki a napnak.

Már délelőtt olvadt az aszfalt a hőségtől. Ópusztaszer előtt ismét megpróbálkoztunk a kék jelzés terepen futó részével, de rövid homok és tövisháború után inkább visszavonultunk.

 

Ópusztaszeren Pisti vállalta, hogy kint marad a bicajokkal, mi pedig megnézhetjük a kiállítást. A belépő ára (1 350 Ft) kissé meglepett, de biztosan azért sokalltam, mert ezt már kölcsönből kellett fizetnem.

A parkban nem sokat nézelődtünk, mert a nap borzasztóan égetett. Inkább bevonultunk a Rotundába, ahol a Feszty-körkép is található. A mű csodálatosan szép, az utolsók között jöttünk le, annyira sokáig nézelődtünk. A panoptikum sajnos zárva volt, így lassan indultunk tovább.

A mindszenti révig tartó szakaszon mértük a nap és az egész túra csúcshőmérsékletét: 39 fokot. A révre várva néztük a Tiszát, és ismét csak azt állapíthattuk meg, hogy kevés a víz folyóinkban.

 

A Tisza túlpartján valósággal berobbantunk a Halász csárdába. Koccintottunk arra, hogy kezdődik a Tiszántúl, ahol kereken egy hetet fogunk bicajozni. Gyorsan csúsztak az italok, és a többség valamilyen ételt is fogyasztott mellé. Az árak nagyon barátságosak voltak. Nekem egy Buckler, egy csontleves és egy túrós csusza 740 forintomba került. Nagyon nehezünkre esett az indulás, de ez a pillanat is eljött.

Két csapatba rendeződve indultunk tovább. A korábban jelzett hőségben igen nagy küzdelem volt a Mindszentről kivezető 11 kilométeres aszfaltszakasz. Szerencsére harmadtávnál utolértünk egy nénit, akivel nagyon jót beszélgettünk. Mesélt a gyerekkoráról, a környékről. Megmutatta nekünk a "csúcsokat", melyeket itt halmoknak neveznek. Elmondása szerint nap mint nap megteszi ezt a távot a tanyája és Mindszent között. Sőt az aznapi célunk - Nagymágocs (~ 25 km) - neki kétórányi kerekezés.

A 45-ös út előtt lekanyarodott a már említett tanyája felé, erőt és egészséget kívántunk neki, és beálltunk frissíteni a szemközti kocsmába. Igen rossz minőségű, de tekerhető földutakon értünk el Tompahátra.

 

Örültünk, hogy egy időre elköszönhettünk a homokos részektől. Pecsételés után egy család biztatott bennünket, és kívánt jó utat. Ezt a fajta kedvességet több helyen is megtapasztalhattuk. Ez egyrészt nagyon jól esett, másrészt kicsit fájt, mert mintha az ország más részein (felénk is) kissé kihalóban lenne ez a fajta viselkedés.

Az első csoport eltévedt, így közel egyszerre értünk Nagymágocsba. Az iskola helyett egy friss turistaszálláson kaptunk helyet, amely közvetlenül a kék jelzés mellett van. Az épületben kaptunk három szobát, két fürdőt, egy konyhát és egy étkezőt. A kimosott ruháinknak egy vadiúj szárítót is kerítettek, és mindezt 1 500 Ft/fő árért biztosították.