A monostorhoz nem mehettünk kerékpárral, hiába mondtuk az alkalmazottnak, hogy az AK arra vezet. A főnök szerint: "Én már 25 éve itt dolgozom itt, de a kék még soha nem jött erre".
4. nap 08.19. Nagymágocs - Mezőtúr
- Táv: 75,5 km
- Szint: 170 m
- Idő (nettó): 4.50'
- Idő (bruttó): 9.20'
- Max.seb.: 44,4 km/h
- Átlag: 15,6 km/h
Ez volt az első éjszaka, hogy teljesen ki tudtam magam aludni. Ennek nagyon örültem, és további biztató jelnek tűnt a hűsítő szél is. Senki nem szeret szembeszélben kerékpározni, de mi most nem is 30-40-es tempóval akartunk közlekedni.
Az itteni földutak kissé jobbak voltak az előző napinál. Árpádhalom előtt egy tanyán vezetett keresztül az út. Odaértünkkor vagy tíz kutya került elő, ám Lükepék pillanatok alatt megszelídítette őket. ő különösen ért a kutyákhoz, és mindig megnyugtatta őket.
Megállapítható volt azonban, hogy bár az Alföldön sokkal több a tanya, mint a hegyekben, itt jobban odafigyelnek az ebek pórázon tartására. Felénk több utat is hanyagolni kényszerülök a kutyák szabadon engedése miatt. Két kuvasszal inkább nem akarok szembeszállni.
Gádorosnál már Békés-megyében tekertünk. Csongrádban a jelzésekkel nagyon meg voltunk elégedve, de a békési részről sok rosszat hallottunk. Eperjes után több, mint 20 kilométert tekertünk jelzések nélkül.
Szerencsére nálunk volt egy-két friss útleírás (Güsziológus, Kvte). Az utak itt teljesen tönkrementek. Ilyet még nem volt alkalmam látni. Annyira kiszáradt a földút, hogy a gumit majdnem elnyelte. A repedések szélessége több centimétert is elért. Az út annyira rázott, hogy az ülésen csak pár percet lehetett tölteni.
Itt ismét a szokásosnak mondható kétcsapatos megoldásban haladtunk. Izgalomként egy erdősávnál két őzikét sikerült lencsevégre kapnunk, és megcsodálhattuk a több száz méter hosszú öntözőgépek működését.
Szarvast a Bikazug felől közelítettük meg, így bekukkantottunk a Körös-Maros Nemzeti Park fogadó épületébe.
Lükepék és Somi a fűöntözésére beállított alkalmi zuhanyt is kipróbálták. A kertész elhűlve figyelte alakításukat. Tibet közben iszonyúan eléhezett, elég nehezen tudtuk őt összeszedni.
Szarvason nagy ebédet fogyasztottunk el. A lányoknak sikerült a pincért lefárasztani az egyre változó és ötletszerűen előjövő kívánalmaikkal.
Némi pihenés után megkerestük a történelmi Magyarország középpontját jelző szélmalmot. Erről az objektumról csak az Alföldi Kéktúra igazolófüzetéből szereztem tudomást. Nem mondom, hogy egyszerű volt megtalálni, de mindenki tudta, hogy merre van.
Ezek után mivel kompolni nem akartunk, és tudtuk, hogy gáttúra következik, a Körös bal partján tekertünk fel egészen a vasúti hídig. Itt Pisti mozdonyt játsszva középen tekert át, én pedig hangosan kiabáltam, hogy: Vigyázz, vonat!!!. A pecások nem is értették a dolgot, és megdöbbenve figyelték a "szerelvény" érkezését.
Innen egy rövid ideig belekóstoltunk Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. Egészen a Peresi gátőrházig mentünk a Körös jobb partján. Ott megnéztük a kiállítást és a gépeket is. Igazán szép gyűjtemény található itt, ami teljesen ingyenesen tekinthető meg.
Némi aszfaltozás után a Hortobágy-Berettyó partján értük el Mezőtúrt. Itt már nagyban folytak az előkészületek az esti és másnapi vigadalmak miatt.
A főiskola vendégházát még épp át tudtuk venni. Elég nehezen találták meg a foglalásunkat, de végül meglett. Érdekes, hogy a legtöbb szálláshelyen már tavasszal jelezték, hogy időben foglaljuk le a szállást, ennek ellenére több helyen alig találtak bennünket, mondván: nagyon régen foglaltuk. Este volt aki pihent, volt aki koncertezett.
5. nap 08.20. Mezőtúr - Vésztő
- Táv: 96,5 km
- Szint: 120 m
- Idő (nettó): 5.37'
- Idő (bruttó): 8.10'
- Max.seb.: 41,6 km/h
- Átlag: 17,2 km/h
Reggel hét és fél nyolc közöttre beszéltük meg a találkozót a biztonsági őrrel, akinél fizetnünk kellett. Ennek ellenére ő nyolckor érkezett. Amikor mondtuk neki, hogy késett, azt válaszolta, hogy most kezdődik a munkaideje.
A fizetéskor azonban azt mondta, hogy csúnya dolgot tettünk. Nem értettem, hogy mit követtünk el. Azt mondta, hogy bevittük a bringákat, és az autó is beállt az udvarba, így kénytelen lesz többet számolni. ??? Nem érdekelték az érveim, veszekedni nem akartam, így kifizettem az összeget. Az eredeti 1 700 Ft/főből ezek után 1 824 forint lett. Ezt a szállást autóval és/vagy kerékpárral érkezőknek ezek után nem ajánlom.
Elkarikáztunk a vasútállomásra, ahol vártuk egy Békéscsabáról érkező társunkat, aki az elkövetkező két napra szándékozott csatlakozni hozzánk. Vidovenyecz Zsoltnak (Kvte) hívják, és amellett, hogy nagyon ismeri Békés megyét - igazi kuriózumként - rendelkezik a nagy kék kör mindhárom részének teljesítésével.
Mezőtúrt már nyolcasban hagytuk el, és folytattuk utunkat a Hortobágy-Berettyó partján. Kvte nagyon jó sebességgel taposta a pedálokat, és közben számos felvételt is készített. Megmutatott minden útbaeső érdekességet. Ecsegfalvánál páran megpróbálkoztak a terepen húzódó jelzéssel, de hamarosan nekik is aszfaltra kellett váltaniuk.
Réhelyen megnéztük a túzokrezervátumot. Kvte elmondta, hogy 1996-ban, amikor az AK nyitótúrája volt, itt találkozott a két végpontról indult csoport. Innen három csoportban folytattuk utunkat.
A három gyors (Balázs, Larzen, Pisti), a két felfedező (Kvte, Múzsla), és a három nyugodt biciklis (Lükepék, Somi, Tibet).
Kvte folyamatosan taglalta az útvonalat, és mesélte az öt évvel korábbi bejárás emlékeit. Nagyon örültem, hogy vele mentem, mert az elkövetkező lakott településig összesen három jelzést láttunk.
Az egyik csatornánál rengeteg madarat vertünk fel déli sziesztájukból. Nem győztem kattogtatni a gépet. Az időjárás egyébként ezen a napon sem volt nagyon megerőltető. Többször felhős volt az ég, és a kánikula is csökkent.
Körösnagyharsányban ebédeltünk. Kvte itt elbúcsúzott tőlünk, de csak másnap reggelig. Kerékpárját az utánfutóban helyeztük el.
Ismét gáttúra következett, mely a Sebes-Körös partján futott. Lekanyarodáskor a Vidratanya bélyegzőjét kerestük. Hosszú ideig nézelődtünk, mire megtaláltuk a megfelelő épületet. A pecsétet az alkalmazottak pár hete kapták, és mi voltunk az elsők, akik használták.
Csolt monostorig Larzenék még próbálkoztak a kék sáv keresésével, de hamarosan ők is az aszfalt mellett döntöttek.
A monostorhoz nem mehettünk kerékpárral, hiába mondtuk az alkalmazottnak, hogy az AK arra vezet, és kerékpárral is lehet teljesíteni. A főnök szerint: "Én már 25 éve itt dolgozom itt, de a kék még soha nem jött erre". Ennyire vannak tisztában egyesek az Alföldi Kéktúra útvonalával. Vésztőre sprintelve értünk.
Szállásunk a református egyház vendégházában volt. Két hétágyas szobát kaptunk. Gondot igazából az egyetlen fürdőszoba és a szomszédos disznóólból érkező szagok okoztak.
Szállásadóink nagyon figyelmesek voltak. A fizetést is ránk bízták a tekintetben, hogy mennyit adunk. Este a biciklim hátsó agyát kellett rendbe hoznom, mert "elmászott" a tengely az egyik irányba.
6. nap 08.21. Vésztő - Berettyóújfalu
- Táv: 102,6 km
- Szint: 130 m
- Idő (nettó): 6.07'
- Idő (bruttó): 11.00'
- Max.seb.: 34,8 km/h
- Átlag: 16,7 km/h
Jónak mondható éjszaka után, reggel megérkezett ismét helyi vezetőnk, Kvte. Úgy gondolom, hogy ezen a napon többször is megégettük volna magunkat, ha ő nincs velünk.
Okányig páran kipróbálták a vasúti töltésen futó jelzést. Innen már együtt folytattuk utunkat a Holt-Sebes-Körös partján, majd aszfalton megérkeztünk Zsadányba. Jelzést igen keveset láttunk, de innen aztán teljesen megszűntek a kék jelek.
Gesztig csak ámultunk Kvte vezetésén. Mindig tudta, hogy melyik út miért nem jó, és melyik milyen gondot okozhatna nekünk. Mutatott egy falut nem is olyan távol, ahová földút is vezetett. Mosolyogva közölte velünk, hogy az nem a várva várt Geszt, hanem az ott már Románia.
Nos, erre a részre szerintem csak nagy terepgyakorlattal rendelkező személyek látogassanak. Azért a távolban megcsodáltuk a Bihari-hegység vonulatait. Ilyet is már rég láttunk.
Geszten megnéztük Arany János emlékházát, ugyanis az ott található kastélyban egy ideig nevelőként dolgozott. Továbbhaladva szerettünk volna ránézni a város nagyságú Biharugrai-halastavakra, de ilyen magaslatot nem leltünk, illetve ami magaslest láttunk, onnan csak nádas látszódott.
Itt ismét nagyon kellett az idegenvezetés. Biharugrán egy svéd házaspárral üdvözöltük egymást, akik szintén bringatúrán voltak, de ők aszfalton nyomultak, igaz Svédországból.
Körösnagyharsányban megnéztük Magyarország valószínűleg legszomorúbb vasútállomását. A sínek eredetileg Nagyvárad felé vezettek, ám Trianon óta egy nagy földkupac és vakvágány állja útját itt a szerelvényeknek. Két pad és az állomás neve díszeleg a sínpár végén.
Körösszakállig némi gáttúra következett ismét a Sebes-Körös partján. Itt a központban lévő artézi kútnál frissítettünk. Egy helyi kis srác faggatott bennünket. Rengeteg kérdése volt, így pihenés helyett átmentünk nevelőbe.
Kvte itt beült reggel itt hagyott autójába, és hazaautózott Békéscsabára. Innen már Hajdú-Bihar megye következett. A békési jelzésekről elmondható, hogy nem léteznek, illetve csak néha fellelhetők. Itt leginkább az orra után megy az ember. Az AK atlasza is kevés a helyes út megtalálásához. Remélhetőleg hamarosan változás lesz ezen a téren.
Az új megyében ismét felvettük a kétcsapatos haladást. Larzenék megpróbálkoztak a tereppel, mi négyesben Komádi érintésével jutottunk el Furtáig. Innen követve a kék jelzéseket Zsáka, majd Bakonszeg települések következtek.
Az egész napos kánikula ekkor kezdett alábbhagyni, kellemes naplementében mintegy 8 kilométer hosszú gáttúra után érkeztünk meg Berettyóújfalura.
Szállásaink közül ez volt a legelitebb és természetesen a legdrágább is. Az Angéla panzió négyágyas szobáiban aludtunk 3 400 Ft/fő áron. Szobáink egy kicsit szűkek voltak ugyan, de nagy volt a tisztaság. Volt tévénk, nagy erkélyünk, és a bicikliket is biztonságos helyre tehettük.
7. nap 08.22. Berettyóújfalu - Álmosd
- Táv: 83,2 km
- Szint: 200 m
- Idő (nettó): 4.52'
- Idő (bruttó): 7.50'
- Max.seb.: 34,3 km/h
- Átlag: 17,0 km/h
Nos, a már említett szuper szállásunkhoz egy óriási reggeli is járt. Annyit ehettünk, amennyi belénk fért. A pincér többször is fordult a kenyereskosárral és a tejes kancsóval.
A bőséges reggeli után kényelmes tempóban elkarikáztunk a 42-es főút mellett található herpályi templomromhoz. A magányosan őrködő torony a XIII. században épült hajdani Szent Pál prépostsági templom maradványa. A török uralom pusztította el, néhány éve azonban helyreállították a toronycsonkot. Az egyik fán egy megtévesztő kék jelzést találtunk.
A romot megtekintve visszakanyarodtunk a Berettyó partján futó gátra, ahol a valódi kék sáv jelzés is futott. Ez a gát olyan képet mutatott, mintha tegnap készült volna. A Rákóczi-szabadságharc idején is szerepet játszó falvak következtek: Gáborján és Hencida.
Itt befejeztük a gáttúrát, és elindultunk Bojt irányába. Ám a Kálló-főcsatorna egy mellékágrendszerébe tévedtünk be, és ezzel sikerült összeszednünk túránk legnagyobb kényszerkitérőjét, több, mint 10 kilométeres kerülővel jutottunk el a már előbb említett faluig.
Bojtot elhagyva az egyik hídnál egy csomagokkal megpakolt bringás párra lettünk figyelmesek. Kiderült, hogy ők is az Ak-t járják, csak fordított irányban. Hosszasan beszélgettünk az útviszonyokról, a lehetőségekről, majd miután elmondták, hogy egy igen bő terméssel rendelkező körtefa esik hamarosan az utunkba, elváltunk egymástól.
A nagy körtetivornya után Nagykerekiben hűsöltünk egy fa alatt. Egy helyi lakos látva minket ránk köszönt. Mi fogadtuk a köszönését. Ezután megkérdezte, hogy honnan jövünk. Elkezdtem gondolkodni, hogy egyikünk Sopronból, másikunk Kőszegről, én Salgótarjánból..., aztán úgy döntöttem, hogy az egyszerűség kedvéért azt modom, ahonnan indultunk, tehát Szekszárdról. "Szekszáááárdról?!" - csillant fel a szeme. "Ott jó finom, piros bor van!" És kontrafék után már kanyarodott is be mellénk. Aztán jól ellátott minket a tanácsaival, történeteivel, vicceivel, sőt Larzen képeslapjának szövegét is lediktálta. Az valahogy így kezdődött: "Üdvözletem küldöm Nagykerekiből, ahol minden kerek..."
A nagy társalgás után indulnunk kellett, és ismét a kétcsapatos megoldásban haladtunk tovább Kismarja, majd Pocsaj felé. Létavértes előtt már egy kisebb emelkedőt is le kellett küzdenünk.
A nap végéig hátravolt még egy érdekes látnivaló, az álmosdi csata emlékműve. Igen ám, de itt a kék jelzés szorosan a magyar-román határtól kanyarodik fel az emlékmű felé. Ahogy odaértünk a díszelgő határkövekhez, észrevettük a román oldalon magasodó őrtornyot is.
Kíváncsiak voltunk, meddig megy az aszfaltút, hisz határátkelőhelyről nem írtak. Legnagyobb meglepetésünkre azonban az út végén találtunk egyet. Az őrkutya és gazdája rögtön előkerültek. Megtudtuk, hogy a határátkelőhely azért nem nyílt még meg, mert a románok a saját oldalukon semmit nem építettek még ki.
Elmondtuk az őrnek, hogy miért is vagyunk itt, és hová szeretnénk menni. ő ugyan kék jelzést itt a környéken nem látott, de rámutatott egy útra, ami szerinte arra vezethet, amerre szeretnénk menni. Ezen az úton elindulva pár száz méter múlva találtunk jelzést, majd hamarosan megérkeztünk Bocskai István első sikeres csatájának emlékművéhez. A szoborcsoport nagyon jó állapotban volt, és a faluból idevezető út is igazán hangulatosnak látszott.
Még pár kilométer, és sikerült elérnünk aznapi célunkat, Álmosdot. Itt a tornateremben kaptunk helyet (1 000 Ft/fő), ahová újabb négy résztvevő érkezett. Bénó és Kukucs már korábban jelezték, hogy az utolsó három napra csatlakoznának, Lükepéknek pedig két kölni barátnője gondolta azt, hogy ittlétüket megtoldják egy kis bringatúrával.
Elalvás előtt még nagy pingpong-, illetve kosárlabdameccseket vívtunk egymással.
Kapcsolódó cikkek:
Két keréken az Alföldi kék-túrán 3/1
Két keréken az Alföldi kék-túrán 3/3