A strandokon senki sem fürdik. „Nagyon hideg nyár az idei" – méltatlankodnak vendéglátóink, el sem merjük nekik mondani, hogy otthon meg hőségriadó fenyeget.
21. nap (2007. július 14. – szombat) - Szigeteken át Göteborgba
Skavseröd – Orust-sziget – Tjörn-sziget – Kungälv - GÖTEBORG
Táv: 117,0 km
Reggel ismét időben kelünk s már úton is vagyunk! Az időjárás borúsabb, mint tegnap, sőt az erős szél ismét megnehezíti utunkat. De ez az utolsó kemény nap! Ezt már túl kell érni, bármi lesz is! Egyre jobban eltávolodunk a szárazföld belsejében haladó főúttól, azon nem lenne egészséges haladni. Helyette kicsit hosszabb, de teljesen néptelen mellékutakon ismét legurulunk a tenger partjára. Sunsandvik előtt találunk egy eddig ismeretlen szupermarketet. Itt reggelizünk.
Pár kilométerrel odébb szép ívű híd vezet be Orust-szigetére. A szép ívű hídról jól látszik a szárazföld és a sziget sziklás partja is hétvégi házakkal, vitorlásokkal. Ezek a svédek azért tudnak élni! Alig érünk be a szigetre, máris leterelnek minket, a főút alagútban halad, nekünk pedig egy kanyargós szűk mellékúton kell kacskaringózunk jó 5 km-t. Visszatérve a gerincútra már jóval nagyobb a forgalom. Elvégre szombat van, gondolom sokan mennek le a tengerpartra feltöltődni. Nagyjából 10 km után újabb hídon hajtunk át Tjörn-szigetére. Ez az előbbinél is jóval kisebb sziklasziget. Legszűkebb részén mindkét oldalon magunk mellett látjuk a tengert.
Innen a szárazföldre már nem olyan egyszerű a visszajutás. Már messziről látszik az impozáns Tjörn-híd hatalmas pillérje. Meg is állunk a híd előtt fényképezni és egy kicsit pihenni. Egy hatalmas méretű ferdekábeles hídról van szó, a mi Erzsébet-hídunk elbújhatna mellette. Majdnem 2 km hosszú és több, mint 50 méterre ível át a tengerszoros felett. Pillérjei, mint felhőkarcolók, nyúlnak az ég felé. Már éppen indulni akarunk, mikor egy svéd hölgy megállít minket. A vízre mutat és 2 szót ismételget: „Big Ship". Most tűnik fel, hogy közben hatalmas tömeg gyűlt össze a parton. Nem véletlenül: Svédország egyik legszebb hajója haladt el előttünk, egy igazi középkori 3 árbocos vitorlás. Állítólag egy megsemmisült hajó pontos mása ez, mely – csakúgy, mint az elődje – már megjárta Kínát.
Szigetről-szigetre közelítünk a szárazföldhöz, ugyanis az előbb említett hatalmas híd csupán az egyik eleme a 3 hídból álló láncolatnak, mely bekapcsolja a szigetvilágot a közlekedésbe. Högában ebédelünk, az idő egyre borultabb lesz, s délutánra megérkezik az eső is. Elég kiadós elázásban van részünk. Az itinernek köszönhetően ismét jó minőségű mellékutakon haladunk az autópálya közvetlen közelségében. A táj nem túl változatos, s eléggé hasonlatos a Stockholm előttihez: fenyőerdők, szántók, itt-ott egy-két tanya szokásos barnára festett, fehér ablakkeretes épületekkel. Kungälv után elérjük a 45-ös számú utat, mely már egyenesen Göteborgba vezet a Göta-folyóval párhuzamosan. A város előtt itt is, mint északon mindenhol, egy autós pihenő van, ahol nagyon sok információt be lehet gyűjteni. 4 hatalmas térkép található egymás mellett, a megyetérképtől egészen Göteborg utcaszintű lebontásáig. Ezen gyorsan megtaláljuk a pontos címet. Le is fényképezem, így biztosan nem tévedünk el!
Svédország második legnagyobb városa az ország nyugati partján a Göta-folyó tölcsértorkolata körül terül el. Holland mintára épült város. A falakkal, bástyákkal körülvett régi Göteborg Észak-Európa egyik legvédettebb települése volt. A tölcsértorkolatban található Svédország legnagyobb kikötője, közvetlenül a város központja mellett. Ahogy közeledünk egyre nagyobb lesz a forgalom. Kissé késésben vagyunk a beígért 6-os érkezéshez képest. Erre még puff neki kapunk egy első defektet is. Dia kerekét kell megjavítanunk zuhogó esőben rövid időn belül kétszer is. Nem olyan könnyű ez a megérkezés! Azért végre sikerül elérnünk a várost. Itt már jó minőségű jelzett kerékpárutakon haladunk a folyóparton. Félelmetes a kikötő, melyből éppen egy szálloda méretű komphajó indul Dánia felé.
A város túlsó felén található Vasträ Frölunda nevű városrészbe tartunk. A majdnem félmilliós város nagyon nyugis. Szép parkok, forgalomnak nyoma sincs, csupán a villamosok kanyarognak minden irányba. Többszöri tájékozódás és még egy utolsó kiadós elázás után, egy órás késéssel sikerül megtalálnunk Erika lakását, aki svéd barátjával Mikaellel éli itt életét. Felcuccolunk a második emeletre, finom vacsit kapunk, majd lemossuk magukról a mai napon felszedett töménytelen mennyiségű sarat. Éjfélig megy a beszélgetés!
Estig megtett összes táv: 2256,9 km.
22. nap (2007. július 15. – vasárnap)- Városnézés Göteborgban
Táv: 0 km
A mai napon – hosszú idő után először – nem ültünk kerékpárra. Helyette villamossal indultunk Göteborgba várost nézni. Idegenvezetőnk Dia USA-ban megismert barátnője Erika, ki már évek óta itt él, s az időjáráson kívül mindennel meg van elégedve. Bár ma már szépen süt a Nap!
Vasárnap reggel lévén még a szokásosnál is kisebb a forgalom a városban. Elsőként a városi parkba megyünk, ahol már jóval nagyobb a mozgás. Göteborgnak itt egy ingyenesen látogatható hatalmas állatkertje van, ahol megismerkedhetünk az Észak állatvilágával. Fókák, pingvinek, különféle érdekes madarak, szarvasok minden mennyiségben. Legjobban a jávorszarvas nyűgöz le minket. Ezt a lónál is nagyobb, hatalmas fejű és agancsú állatot nem sikerült természetes élőhelyén meglelnünk. Így utólag azt hiszem szerencsénk volt. Erika szerint nem éppen békés állatok.
A park után besétálunk a belvárosba a Göta-partjára. A hatalmas hajók között helyet kapott itt Európa legnagyobb vízen lebegő múzeuma, a Martiman. A kiállítás tulajdonképpen hajók láncolatából áll, a szállítóhajóktól egészen a hadihajókig. Fedélzetről-fedélzetre mindegyiket szinte teljes egészében be lehet járni. Legnagyobb látványosság itt egy rakétával teljesen felszerelt cirkáló és egy tengeralattjáró.
Hosszú ideig tart a múzeum bejárása, közben felébred az elmúlt éjjel dolgozó Mikael is, így innentől kocsival megyünk tovább Lisebergbe, Göteborg vidámparkjába, mely az egész Skandináv-félsziget legnagyobb ilyen létesítménye. Hatalmas embertömeg fogad minket a parkban. Itt ebédelünk, majd stílusosan, hogy „legyen mit kihányni", a hullámvasutak felé vesszük az irányt. Az első egy fából készült, első látásra a pestihez hasonlatos, de annál jóval nagyobb építmény. Beállunk a kígyózó sorba, a kijelző szerint fél óra a várakozási idő, de húsz perc múlva már vontatnak fel minket a szerkezet csúcspontjára. Számomra kissé különös, hogy sima fa hullámvasútról van szó, mégis iszonyatosan bekötnek minket, először egy kétpontos biztonsági övvel, majd pedig még egy sűrített levegős párnát is odanyomnak a hasunkhoz. Egy 70%-os lejtőn indult a gép, ez még állat jó volt, de aztán a következő bucka tetején megértettem, hogy mire valók ezek az óvintézkedések, ugyanis a testem még szíve szerint felfelé száguldott volna tovább, de a „szekér" már rég a következő lejtőn robogott lefelé. Így volt ez bő két percig, amíg ment a hullámvasút, akkor már értettem, hogy miért akarták mindenképp kipróbáltatni itt élő ismerőseink ezt az első látásra nyugodt és egyszerű szerkezetet. Nekik azonban ennyi elég volt, így odaadták maradék zsetonjaikat, mondván, hogy próbáljuk ki a másik, az előbbinél már első látásra sokkal állatibb hullámvasutat. „Egyszer élünk! Ám legyen". Itt is fél órát kellett várni, de az élmény fenomenális volt. Ez a szerkezet nem a hagyományos felvontatásos módszerrel működik: szabályosan kilőttek minket, mint az ágyúgolyót! Furcsa érzés volt, hogy egyik pillanatról a másikra több mint 80 km/h sebességgel száguldottunk a pályán, melyet a „szokásos" kanyarokon felül 2 csavaros ördöghurokkal és még egy fejtetőrefordulással bolondítottak meg. A végén már azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk! De persze ettől volt állat jó!
A Liseberg másik érdekessége, hogy tele van a szerencsekerékhez hasonló játékokkal, ahol 2 kg-os csokikat lehet nyerni, ha kihúzzák a számodat! Többször próbálkoztunk, de sajnos egyszer sem sikerült nyernünk.
Délután fél 6-kor tovább indulunk, s autóval még bejárunk egy-két szép helyet. Felsétálunk Göteborg régi erődtornyaihoz, ahonnan ágyúk védték a középkori várost. Gyönyörű a kilátás! Ezután még lemegyünk a tengerpartra, melyet a jégkorszakban simára csiszolt hatalmas sziklák öveznek. A strandokon senki sem fürdik. „Nagyon hideg nyár az idei" – méltatlankodnak vendéglátóink, el sem merjük nekik mondani, hogy otthon meg hőségriadó fenyeget.
Nem bírjuk szó nélkül hagyni, mert már Norvégiában és Svédországban is feltűnt, hogy a nagyvárosokban meglehetősen sok arab család él. Erika persze tudja ennek a történetét is. Mint ahogy a mohácsi romák esete bizonyítja, Svédországban nagyon nehéz állampolgárságot kapni. Erika is több éven át küzdött Mikaellel az oldalán, tökéletesen megtanult svédül azért, hogy állampolgárrá válhasson. Ez senkinek nem megy könnyen kivétel a háborús menekülteknek. Az arabok az országukban dúló veszélyhelyzetre hivatkozva kérnek menedékjogot a világ egyik legempatikusabb és legjobban jólétiségéről elhíresült államától, aki – féltve ezt a pozícióját – nem tagadhatja meg tőlük ezt a kérelmet. S ha egy arab idekerül, akkor már joga van hozni az egész családot, nem egyszer akár 20-30 embert is. Dolgozni persze ők sem szeretnek, a magyar átlagkeresetnél nagyobb segélyekből tengetik mindennapjaikat. Mégsem tud senki sem tenni ellenük!
Este még beugrunk egy boltba folpackot venni a holnapi útra, majd visszatérünk a lakáshoz. Élményekben gazdag, szép nap volt a mai! Este még beszélgetünk egy jót, de mivel holnap korán kell kelni, 11 óra felé nyugovóra térünk.
Estig megtett összes táv: 2256,9 km.
23. nap (2007. július 16. – hétfő) - Repülés haza
Táv: 48,1 km
Még mindenki alszik, mikor elhagyjuk a társasházat, melynek 2 napon keresztül lakói voltunk. Még este elbúcsúztunk Erikától és megköszöntük a vendéglátást, így már csak arra kell ügyelnünk, hogy a lehető legnagyobb csendben vigyük le a bicajokat a 2. emeletről. Ez különösen fontos itt Svédországban. Erika mesélte, hogy itt este 10 után még fürdeni sem szabad, mert ha a szomszéd panaszt tesz, akár kiköltöztethetik a ház lakóját. Ez egy más világ! Hajnali negyed 6-kor már úton vagyunk a City Airport felé. Egy kisebb eltévedés után átmegyünk a Göteborgiak által „Golden Gate"-ként emlegetett hosszú függőhídon, melynek három sávja útlezárás miatt csak a miénk. Csodálatos innen a Naplemente a Göta-folyó felett. Nézegetni persze nincs sok időnk. Hosszú, kihalt, autópályához hasonlatos főúton hadunk, majd letérünk egy kis mellékútra. Innen már nincs messze a reptér. „Ezt aztán jól eldugták a göteborgiak!". Fél hétkor, mire odaérünk, még semmi mozgás, a reptér kicsinyke épülete is zárva van. Összedobjuk bicajainkat, már negyedszer a túra során. Lassan már fél 8, de még mindig sehol senki. Bár a repteret kinyitották, de utast magunkon kívül még nem láttunk. Nem véletlenül. Göteborg e repterét már csak 2 fapados légitársaság használja, a többi a város túloldalán lévő nagy reptérre érkezik. Egész délelőtt csupán 3 indulás van a táblán, ezek közül az egyik a miénk. Elsőként csekkolunk. Gépünk nem hogy időben, hanem még korábban is érkezik, s a kevés forgalomnak köszönhetően pontban 10-kor el is indul.
Felszállás után feltűnik mellettünk a Göta-torkolata, s az ezt övező sok-sok sziklasziget. Húsz percet repülünk még a Skandináv-félsziget felett, majd kirepülünk a Balti-tenger fölé. Viszlát Észak!
A végtelen Lengyel Alföld egyhangúsága után a homokszigetekben gazdag Visztula-folyóját tudom legközelebb azonosítani, gépünk ereszkedni kezd, s megérkezünk Varsóba. Fél órát állunk, kicserélődik az utasállomány egy része, majd megyünk tovább Budapest felé. Átrepülve Szlovákia felett a Dunakanyarunk képe rajzolódik ki alattunk. „De régen volt már az a nap, mikor utoljára erre szárnyaltunk!". Erős szélben ereszkedünk be Budapest légterébe, feltűnik a Margitsziget, majd a város felől megérkezünk a Ferihegy 1. kifutópályájára.
Szinte ütött a meleg, ahogy kiléptünk a forró aszfaltra. Árnyékban 38ºC, azért odavág rendesen a melegtől elszokott szervezetünknek. A terminálban a fent soha nem tapasztalt tömeg és fejetlenség uralkodik. Ezt tetőzi, hogy a csomagszállító szalagok is bedöglöttek. Már nem először rontják el a Ferihegyiek a hazaérkezés örömét! Hab a tortán, hogy bicajom első kereke akkora nyolcast kapott az út során, hogy szinte rángatja az egész kormányt. Újra itthon tekerünk a meleg, büdös, forgalmas Budapesten. Az első boltnál vásárlunk, úgy isszuk a folyadékot, mint a szivacs. Az Europarknál már éppen az indulás napján szerzett defektemet akarom emlegetni, mikor első kerekem hatalmas szisszenést hallat. A reptéren az első szelepemet is elgörbítették, s ennyit bírt. Vége a honningsvåg-i gumimnak! Rutinosan megoldjuk a problémát, s meg sem állunk Lakihegyig. Délután 4-kor ebédelünk, s az esti vonattal már Szombathely felé vesszük az irányt. A vonatról ámulattal nézem végig a naplementét, ilyet már nagyon régóta nem láttam. Este 9 óra előtt érkezem, s az első dolgom, hogy megcsodáljam a csillagos eget. Ha az éjszaka annyira nem is, de az égen fenn ragyogó, sok millió apró pont azért nagyon tudott hiányozni. Szép élmény volt az éjféli Nap és az éjszakai világosság, de azért nem tudnék meglenni hangulatos, enyhe nyári esték és a csodálatos csillagos égbolt nélkül!
A túra során megtett összes táv: 2305 km
Végszó
A párizsi túrám után ismét bebizonyosodott, hogy amire több évet kell várni, az a túra egyszerűen csakis fantasztikusan sikerülhet! Hála a jó felkészülésnek és a pontos szervezésnek minden tökéletesen ment a túra folyamán. Nem fagytunk szét, s nem kellett nélkülöznünk élelmiszerből sem, annak ellenére, hogy sokszor nagy távolságokat kellett megtennünk a civilizáció által érintetlen területeken. Most – az elmúlt évek túraleírásaihoz hasonlóan – ismét megpróbálnám összefoglalni, hogy mit is jelentett számomra ez a kirándulás, de úgy érzem, hogy a napok jellemzése során elcsépeltem az összes fenomenális jelzőt, de valószínűleg még ezek is kevesek lennének ahhoz, hogy hiteles maradjak. Hiszen azt az érzést, hogy milyen a Lappföldön 50 kilométerre minden civilizációtól egy rénszarvasjárta úton kerekezni, vagy hogy milyen éjfél után úgy sétálgatni, hogy a Nap csodálatosan süt, s közben csodálni a hófödte hegycsúcsokat és fantasztikusan meredek falú fjordokat, olyan mélységes csendben, hogy a madarak szárnysuhogásán kívül semmilyen zaj nem üti meg a füledet, ezt úgysem lehet elmondani. A felkészülés során letöltöttem egy halom képet az Északi-fokról, szinte minden szögből láttam már, de mégis, ahogy az ember kiáll a 300 méter magas sziklafal peremére és végigtekint a végtelen tengeren tudván, hogy az Északi-sark úszó jégtömbjéig innen már nincsen más, az valami kimondhatatlan érzés.
Ha valaki közületek, aki ez a leírást olvasta, úgy érzi, hogy néha szívesen kiszakadna a rohanó hétköznapok zajából, olyan helyre vágyik, ahol nyugodtan egyesülhet a természettel és minden zavaró tényező nélkül csodálhatja annak sokszínűségét, annak egyszer vennie kell a bátorságot, és el kell indulnia Skandinávia felé!
Most már értem, hogy miért áradozik minden leírás ezekről a tájakról, hiszen én is a részese voltam, s remélem, még legalább egyszer az életben újra részese lehetek egy hasonló északi kalandnak.