Előzmények:
Nagy szeretettel üdvözlök mindenkit. Jó reggelt! Jó napot! Jó estét, mindenkinek! Aszerint ki mikor tekinti meg a videót. Kézcsókom a hölgyeknek!

A túrabeszámolóval párhuzamosan megtekinthető a film is, Déli- Kárpátok "keresztül- kasul" címmel Cobranco jóvoltából. Szinte mindent elmond, amit tudni érdemes az út során, a helyszínekről! Fölösleges információval senkit sem szeretnék traktálni, ez az iromány tulajdonképpen csak egyfajta gondolati kiegészítés az úti-filmhez.

Talán néhány elhanyagolható apróság magamról. A tavaszt egy tüdőgyuszi jellegű makacsul kitartó nyavalyával indítottam, ez meghatározta a tavaszi felkészülésemet. Így tehát mindenkitől elnézést kérek a lemaradozásaim miatt, amivel Cobrancot néhány esetben várakozásra " kárhoztattam". Persze voltak olyan esetek is, amikor a táj állított meg bámészkodásra kényszerítve. Na és volt olyan is amikor pl. egy autós állt meg mellettem és elmondta ő is szeretne bringázni, de ha ezt tenné az ismerősei tök hülyének néznék. (Nem mondtam neki, hogy ez nálunk is majdnem így van!)

Kívánok jó szórakozást !

Üdv Thomass.

1. nap
Forgatókönyv a megszokott módon indult: éjszaka autózás, reggeli érkezés adott helyre -jelen esetben a romániai, Szászsebesbe-, majd kerékpárok felkészítése és indulás. Első lépésben átkelünk a városon. Csak néhány fotót készítettem, sietünk.

A Sebes mellett haladt az utunk. Az erdős-hegyes vidék, szép, látványos, bár a videó nem mindig képes ezt visszaadni! Egy felduzzasztott tóhoz érünk, amelyik sorrendben az első a völgyben. A beazonosítása sajnos eredménytelen. Mindenesetre hosszan kanyarog felfelé, lenyűgöző látványt nyújtva. Végén megálltunk pihenni, egy kis reggelizéssel összekötve, és majd indultunk tovább.

Később a táj egyre ütősebb lett, feltűntek a sziklák is, az út szépen emelkedett. A kőzet színe itt vöröses, ugyanis kristályos szerkezetű. Nem a szokásos fehér mészkő. Hamarosan egy újabb gáthoz értünk /Lacul Tau Bystrá/, ez sorrendben a második erőmű a folyón. A jókora vízfelület, szemgyönyörködtető látvány. Itt sűrű erdős vidéken hajtunk. Az út emelkedik, az eső szitál. Oldalbefolyók,vízesések törik meg az egyhangú, de nem unalmas tájat.

Hosszú emelkedők után elértünk a harmadik gáthoz, ez már jóval nagyobb az eddigieknél, és természetesen a mögötte lévő tó is az. /Lacul Oasa/

A tó bal oldalán haladtunk tovább. A másik oldalon egy ortodox monostor körvonalai kandikáltak ki a fák közül. A tó brutál nagy, de sajnos csak az oldalbefolyók viaduktjairól van jó kilátás. A vizet elhagyva kezdődött a hágóút. Ezen felfelé haladva úgy éreztem a kanyargós emelkedőknek sosem lesz vége.

Kicsit elszakadtunk egymástól, kezdtem érezni az edzetlenség és nem utolsósorban a kialvatlanság okozta nehézségeket. Egész későn értünk fel a Tartarau-hágóra, ami 1678 m-ével már Kárpátok viszonylatban is komolynak számít. Itt fent mindent magunkra vettünk, mivel kellemetlenül hideg volt és erre még rátett a következő gurulás. Persze a látvány mindenért kárpótlást adott, bár kicsit árnyalta a képet az időszakosan szemerkélő eső. 1335 méteren találtunk egy kis települést, /Lotrufő/ és szállás lehetőséget, amit ki is használtunk.

Eredetileg vadkempinget terveztünk, de az alig 5 fokban hamar meggyőztem Cobrancot, hogy ma jó lesz nekünk a fedett szállás. Amúgy az épület egy deszkákból sebtiben ácsolt menedékház szerűség volt, de a célnak tökéletesen megfelelt. Az alsó szinten volt egy „étteremnek nem igen nevezném" nevű ebédlő, ahol benyomtuk a hazai egy részét. (Megjegyzem, volt étlap is.) Fent a fűtött szobánkban nem kellett sok biztatás az alváshoz.

2. nap
Reggel kipihenten vágtunk neki a Transzalpinának. Az út szépen, látványosan szerpentinezett felfelé. Ez a híres - hírhedt 67 C-út, avagy „Az út,ami nem is létezik".

A táj fenséges magashegyi jellegű, üde zöld legelőkkel, fenyvesekkel mutatja szebbnél szebb arcát. 1600 métert elhagyva már csak gyephavas, nyílik a panoráma. Hosszú egyenesek, és durva emelkedők jöttek, egy-két szerpentinkanyarral megfűszerezve.

Próbálok gondolkozni, mi maradt még ki... Jaah igen, utolért egy lengyel bringás banda, állig felfegyverkezve botokkal a kutyák ellen. Cobrancónak tartottak is egy fegyverbemutatót, használati utasításokat is mellékelve, majd úgy elviharzottak ahogy jöttek. Később visszafeleselt egy szamár, románul, úgyhogy elengedtem a fülem mellett.

Apropó,itt jegyzem meg,hogy /mint utólag kiderült/ volt egy utóörsünk is, Passo-kolléga személyében, aki majd egy hónappal később ugyanezen az útvonalon próbálkozott.

Egyszercsak balra kiágazott a "Strategica-hadiút" a Lotru irányába, amerre az elő örs /KuT-Elron duó/ próbálkozott.

Egy pillanatra belekóstolunk a 2000 m-be egy közbülső hágót beiktatva. A szokásos bazári felvonulás itt sem maradhat el,ami elég érdekes annak fényében,hogy az út még át sincs adva. Persze attól még jár itt mindenki, főleg a turisták és főleg szezonban. És most pont az van. Ehhez képest szinte alig vagyunk, csak néhány autós, de ami ettől jobb hír, csak néhány motoros szédelgett a nem rövid, de annál látványosabb úton.

Az előző emelkedő volt ahol elérte a 20% -ot. A felfelé haladó kisteherautók 3-4 km sebesség többlettel haladtak el mellettünk. Mint a csigalépcső, ahogy Cobranco megjegyezte a videóban, végeláthatatlanul tekergett felfelé. Felérve fényképezés, filmezés, bár az jó kérdés,hogy hol is volt a hágó, mert „románék" a Kárpát-hegység legmagasabb aszfaltos hágóját /Urdele/ elfelejtették kitáblázni,úgyhogy SORRY, csúcsfotó nincs. Persze legyünk megengedők, még ez is sok egy olyan úttól, ami nem is létezik. Egy hófoltot kikiáltottunk hágónak, aztán uzsgyi le a Kárpátok déli oldalára.

Jelentős szintkülönbséget veszítve élvezetes lejtmenet várt ránk. A jelentős konkrétan 2000 m-t jelent alsó hangon, felső hangon többet,mert félúton még volt egy 100 m-es visszamászás.

Ha már félút, ott van egy nevezetesség, R anca nevű üdülőfalu. 1600 -on, rám nem tett túl nagy benyomást, mivel pangott az ürességtől,viszont remek panoráma volt a Kárpátok déli régióira.

Leérve jött Novaci, egy város féleség, majd keleti irányba haladtunk tovább. Hamarosan hullámvasút kezdődött, mivel a Kárpátokból dél felé lefutó folyók itt sorban keresztezték az utat. Bringával fel-le, fel-le és mindezt több mint 30 C fokban -nem élvezzük. Baia De Fier- be érve, Cobranco egy kis kitérőt javasolt, irány egy kanyon, ahol van egy híres barlang, a "Nők-barlangja".

A barlangba ugyan nem, de az előtte lévő étterembe bementünk és egy jót kajáltunk. Három fogás, potom pénzért. Az fogadó mellett, -ami panzióként is funkcionált- volt egy nyírt pázsit-szerű rét -mint utólag kiderült a fűnyírásról a vadlovak gondoskodtak-, amit megfelelőnek találtunk sátor állításra, el is töltöttük itt az éjszakát!

3. nap
Kipihenten ébredtünk a „Táborhelyen". A helyszín igen látványosan egy kanyon mélyén feküdt.

Kis fényképezés és összepakolás után, viszonylag időben nekivágtunk a mai napnak. Rögtön indulást követően szembe jön egy helyi turista attrakció, a szamaras kordé. Fotó sajnos nincs róla, a röhögés úgy lefoglalt, hogy elfelejtettem elővenni a gépet, de Cobranco keményen filmezett.

A mai napunk a következő képpen nézett ki: kigurulás a szurdokból, majd begurulás a szurdokba. (Persze nem ugyanabba.) Kicsit később, átkelés a Kárpátokon, immár másodjára.

Elsőre átpattantunk Polovragiba, az átpattanást szó szerint kell érteni, ugyanis egy 200 m-es szint állta utunkat. Van itt egy Ortodox Monostor -hol nincs Romániában-, de ez most kicsit más, állítólag híres, úgyhogy Cobranco benéz egy fotó erejéig.

Azután nekivágtunk a kanyonnak. A meredező függőleges sziklák és a mélyben rohanó folyó nagyon látványos volt. Ez a Kis-Olt völgye, sok köze nincs a „nagy" Olthoz. (Hacsak annyi nem, hogy később majd belefolyik.)

Elhagyva a sziklás részeket erdőben haladtunk tovább, az út murvás, de könnyen járható . A völgyön kifelé haladva a tisztásokon, kitelepült kirándulók pihennek, és sütögetnek. Készítik az ebédet. Jóval később az út mintha meggondolta volna magát emelkedni kezdett, a látvány viszont az emelkedéssel arányosan növekedett!

A település nincs már vagy 30 km óta, sőt még házak se, illetve ez így nem igaz, egyet ugyanis találtunk és megdöbbenésünkre ismerősen hangzó név van odapingálva. Az előttünk haladó bringatúrázó társaság/KuT-Elron/ próbált életjelet hagyni magáról ilyetén formában, igazi meglepetés, természetesen a fotó sem maradhat el.

Csendes, sűrű az erdő. az út már inkább csak lejárt talaj, a vékony gumi ráfig merül bele. Egyre kopaszodik a táj,ritkul a növényzet,ez itt már a gyephavasok világa. Lassan kiértünk a hágóra.

Kis nézelődés, ami igazándiból arról szólt, hogy a pásztorkutyák támadását melyik irányból várjuk, de egyenlőre a katarzis elmarad.

A másik oldal, a nagyobb „durranás" volt, remek kilátással a Latorica völgyére,illetve szemközti Lotru hegység tekintélyt parancsoló gerincére. Indulás lefelé sajnos a jó kis "száguldás" itt lehetetlen, mivel a nagy kövek és a 10 % miatt szinte csak lépésben haladtunk. A 6 km-es szerpentinút úgy kanyarogott alattunk, mint egy kígyó, mikor védekező pozitúrába helyezkedik.

Fél úton lefelé összetalálkoztunk a kifelé terelt juhnyájjal. Szinte több volt a kutya, mint a birka. Szerencsére a pásztorok visszaparancsolták a már támadásban lévő ebeket. Köszöntem is nekik nagyokat!

Lent a völgyben a Petrimanu-tóhoz értünk, amit persze már fentről is látni lehetett. (Megjegyzem onnan látványosabb volt!)

A völgy, és ami ez után következett, az felejthetetlen szépségű volt, ezt a videó valamelyest vissza is adja. Húsz kilométeren keresztül szebbnél szebb arcát mutatja nekünk a természet! Vízesések, vöröses szilafalak, látványosságok egész tárháza, színek orgiája. Az út minősége hagyott maga után kívánnivalókat, de legalább már aszfaltos volt, igaz ennek nyomát csak hellyel-közzel lehetett látni.

Azután a Latorica völgyéből kiérve a Lotru mellett haladunk, a völgy itt már szélesebb a hegyek nem tűnnek akkorának, viszont hatalmas felduzzasztott tavak mellett visz el az út. Sorrendben: Lacul Malaia, Lacul Brandisor.

És van fentebb is egy, a Vidra-tó, na az most kimarad, majd legközelebb. Esteledik, hajtunk ami belefér, cél a Vöröstoronyi főút kereszteződésének becserkészése, ami egy Brezoi nevezetű város-szerűség völgykatlanában van. Forgalom nincs, jól haladunk, persze ez az enyhe lejtőnek is köszönhető. Brezojba érve, kisebb keresgélés után , és segítséggel, találunk szállást. Cobranco most is, mint mindig alkudik, sikerrel. A finom vacsora, és sör, elfogyasztása után elégedetten, és kellően elfáradva nyugovóra tértünk.

 

Szüveg és fotó:Thomas Endress

Video: Cobranco