5. nap (2004. július 31. – szombat) -  Forró nap a széles Pó-síkságon

• Malcontenta – Padova – Monsélince – Rovigo – Pontelagosculo (Pó-folyó mellett)
• Táv: 103,87 km

Reggel nem kell a sátorral bíbelődni, így gyorsan útra kelünk. Stra-ban reggelizünk, majd röpke fél óra alatt be is érünk a következő nagyvárosunkba Padovába. Természetesen a Szent Antal bazilikát nem hagyhatjuk ki. Először én teszek látogatást védőszentem templomában, ahol a híres szent koporsója is megtalálható, majd Dia következik. Amíg bent van a templomban szóba elegyedek egy olasz fickóval. Kissé töri a németet, de azért megérjük egymást. Mikor említem, hogy honnan jöttem egyszerre a szocializmust említi. Felvilágosítom, hogy annak már jó ideje vége van, idén léptük be az unióba. Látom a meglepetést az arcán.

– „Te nem nézel híradót Öregem?” – gondolom magamban. Aztán fölpattan régi bicajára és tovaszáguld. Jócskán elrepül a délelőtt a nézelődéssel már 11-et mutat az óra mire kijutunk a városból. Nem megyünk tovább, csak a következő városig Monsélince-ig, ahol ebédet veszünk és eszünk. Szerencsére Diának sikerül egy jó árnyékos helyet találnia, mert veszedelmesek így dél felé a napsugarak. Olaszországban délután ½ 1 és ½ 4 között megáll az élet. Mi is behúzódunk a babérfák árnyékába, s belátjuk, ilyen időjárás mellett nekünk is szükségünk van a sziesztára, nem csak a boltosoknak. ½ 3-kor indulunk tovább.

Unalmas az út, hosszú, végtelenbe tűnő egyenesek, hatalmas, száraz, szikes pusztaságok amerre szem ellát. Rovigo a következő város, majd elérjük a Pó-folyót, s a gátja mellett haladunk egy 10 km-es szakaszon. Dia kissé kikészül a melegtől, leállunk, pihenünk egyet, majd készülvén a vasárnapra megejtünk egy nagybevásárlást. Jókora kajaadagot halmozunk fel a szünnapra, melynek pusztítását már a folyóparton megkezdjük. Dia vásárolt finom őszibarackot is. Egy vasúti híd alatt telepszünk le. Röviddel utána 2 katona száll ki egy dzsipből. – Na mehetünk tovább – gondoljuk, de pozitívan kell csalódnunk, egyik figyelmes katona arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem tanácsos a híd alatt tartózkodni az „egyéb kategóriába sorolható” repülő tárgyak és folyadékok miatt. Megköszönjük figyelmességét és lemegyünk a homokos folyópartra. Este fürdünk egy jót a széles folyóban, majd elkészítjük a vacsit: tészta bakonyi gombás szósszal (Maggi-módra). Ismét szabad ég alatt alszunk a homokos folyóparton.

Eddig megtett táv: 633,8 km

6. nap (2004. augusztus 1. – vasárnap) - Találkozás az Appeninekkel

• Pontelagosculo – Ferrara – Altedo – Bologna – Sasso Maroni – Castiglione di Pepoli
   
• Táv: 123,71 km

Tegnapi nagybevásárlásunkból adódóan felkészülten ért minket az első vasárnapunk. Reggeli előtt még átkeltünk a Pó-folyón, majd betekertünk Szombathely egyik testvérvárosába Ferraraba. Sajnos tábla nem jelezte ezt a kapcsolatot.

Egy nagy árnyas parkban reggeliztünk, kellett is az árnyék, hiszen ismét nagyon meleg napnak nézünk elébe. Kaja után felkerekedtünk és betekertünk a belvárosba. A város egyedi hangulata mindjárt magával ragadott. Középkori téglavárán (Castello Estense) kívül egy szép templomot néztünk meg.

Fél óra múlva újra a pusztán találhattuk magunkat, de látszik már az „alagút vége” a horizonton előttünk – az Alpok óta először – újra hegyvonulat jelent meg. Ez nem lehet más, mint az Appenninek! Mindketten vártuk már az unalmas egyenesek végét, de még hátra volt egy nagyváros: Bologna: „a spagetti névadója”. Ez a Ferráránál két és félszer nagyobb, mintegy 450 ezer lélekszámú központ volt ebédünk színhelye. Belvárosának szűk utcáin sokáig bolyongtunk, míg végre megtaláltuk a „centro”-t.

Az idő már dél felé járt, iszonyat meleg volt, a hőmérő már jócskán túlhaladta a 35 fokot. A Piazza Maggiorén még a szieszta ellenére is sok ember volt. Először a hatalmas székesegyházat a San Petronio Bazilikát néztük meg, melynek falai belül feketék voltak, így egyedi hatást kölcsönöztek az épületnek. A téren áll a Neptun kút is, melynek vizéből feltöltöttük kulacsainkat. A fő térről jól látszik a város két ferde tornya. Csakúgy, mint Pisában itt is megsüllyedt két magas épület, s bár nem olyan látványosan, de itt is szemmel látható a ferdülés.

Bologna kertvárosában egy buszmegállóban ebédeltünk és sziesztáztunk. Nem volt éppen egy ideális hely, de legalább árnyékban voltunk. Szokás szerint ½ 3-kor indultunk tovább.
„Végre jönnek a hegyek!”. A délutáni legnagyobb hőségben őrülten hangzott ez a kijelentés, de így volt. Először lassan, majd egyre keményebben emelkedtünk a majdnem kiszáradt folyócska völgyében.

Dia nehezebben bírta a megpróbáltatásokat, de – ha lassan is – folyamatosan jött. Késő délutánra elértük a 691 m magasan lévő Castiglione dei Pepolit. Mivel szálláshely nem akadt, egy tábla utasítását követve a 4 km távolságban lévő „lago” (tó) felé vettük az irányt. Ez a négy kilométer később lett hat is, s mindez kemény 10-12 %-os emelkedővel megtűzdelve. Mikor már végleg lemondtunk a „lagonkról” egy nagy duzzasztógáthoz értünk, mely mögött egy kristálytiszta vizű tó csillogott a lenyugvó Nap fényében.

Gyorsan megfürödtünk, s mivel felfelé kapaszkodva kiszemeltem egy jó táborhelyet az erdőben az egyre erősödő szürkületben visszagurultunk két kilométert. Nem csalódtunk tényleg jó táborhelyre akadtunk az erdőség közepében. Gyorsan tüzet raktam, Dia addig felállította a sátrat. Mi lehetett volna a vacsoránk? Nem más, mint tészta BOLOGNAI szósszal. Ez passzolt legjobban a mai nap programjához. Mire elkészült az étel már majdnem teljesen sötét volt. Gyorsan betermeltük a szénhidrátdús étket és nyugovóra tértünk.

Eddig megtett táv: 757,5 km

7. nap (2004. augusztus 2. – hétfő) - Élet az a Appennineken túl: Firenze

• Castiglione di Pepoli – Montepiano – Vernio – Prato - Firenze
• Táv: 81,29 km

Az elmúlt napok nagyszerű teljesítménye után, a mai feladat még első látásra sem tűnt nehéznek. Pláne, hogy kiérve az erdőből olyat láttunk, amint Olaszországban eddig még nem: FELHŐKET! Párás, felhős, hűvösebb idő köszöntött ránk, s így 700 méter magasan még a hőmérséklet is elfogadható volt. Visszagurulva Castiglioneba nem találtunk egyetlen boltot sem, így az első faluban Montepianoban reggeliztünk.

A falu után elértük a hágó legmagasabb pontját (900 méterrel a tengerszint felett) és, s megkezdődtek a szerpentínes kanyarok: lefelé! Ebben az irányban keményebben lejtett az út, s jó kis hajtűkanyarok tették próbára ügyességünket. A lejtőnek viszont gyorsan vége szakadt, így még egy jó 30-ast tekertünk Pratoig. Dia fáradtnak érezte magát, úgy látszik sok volt neki együtt az elmúlt napok forrósága és az Appenninek meredeksége. Meg próbáltam meggyőzni, hogy nincs már sok hátra és Firenzében kipihenheti magát.

Prato és Firenze között nagy volt a forgalom, ez azonban várható is volt. Bolyongtunk egy kicsit a városban boltot keresve, de mivel nem találtunk semmit átkeltünk az „őrült” belvároson melyben csak úgy özönlöttek a turisták, na meg a helybeliek robogtak össze-vissza olasz-módra kismotorjaikkal. A Ponte Vecchion keresztül a Pitti palota mellett elhaladva felkeressük az Arno túlpartján lévő Michelangelo Kempinget, a róla elnevezett domb oldalában, Firenze kertvárosi részén nagyon jó panorámával. Az utolsó városi szakasz jócskán kivett belőlünk, hisz a sok egyirányú utca, a rengeteg őrült motoros és a nem elhanyagolható mennyiségű macskakő mind-mind a bicajosok ádáz ellensége. 12 Euroba került fejenként a szállás, a poros és zsúfolt kempingben, de legalább vizesblokk van! Délutánra ismét nagy a hőség, kimossuk a szennyesünket, majd 7 nap után először meleg vízzel zuhanyozhattunk volna, ha nem lett volna ismét 30 fok feletti hőmérséklet. Délután útba ejtek egy „Supermercatit” is, hogy kajaügyileg fedezve legyünk az esti órákra.

Csak az esti órákban a hőség mérséklődése után indulunk várost nézni. A kempingtől kb. negyed óra gyalog a Ponte Vecchio, az Arno-folyó legjellegzetesebb és legöregebb (1345-ben épült) hídja. Érdekessége, hogy telis-tele van hangulatos üzletecskékkel, melyekben aranyművesek dolgoznak. A túlparton már rögtön a belvárosi életbe csöppenünk bele. A szűk utcácskákon mindenfelé emberek, árusok tolongnak, rengeteg modern üzlet, kávézó, étterem, fagyizó. Nem véletlen: Firenze Olaszország egyik kulturális központja 1856-1871-ig Olaszország, ma Toscana fővárosa, az olasz divat központja, egyetemi város.

Először a Palazzo Vecchiohoz a városházához megyünk, melynek tornya 94 m magas, termeit nagy pompával alakították ki. A főbejárat előtt – több más szobor mellett – Michelangelo Dávidjának másolata található. Innen már nem távolság a Santa Maria del Fiore Székesegyház (Duomo). Ide sajnos nem jutunk be, ugyanis hosszúnadrágot nem hoztunk magunkkal a kempingből. No mindegy, majd holnap A mellette álló Giotto tervei alapján épített 82 m magas harangtoronyba viszont potom 6 euroért felengednek. Innen látszik a templom fantasztikusan nagy kupolája átmérője 45,5 méter, tetejére, mely kb. egymagasságban van a harangtoronnyal 463 lépcsőfok vezet. A toronyból hatalmas a kilátás a városra, a hegyekre és az Arno völgyére. Az emberek alattunk mint a hangyák úgy nyüzsögnek.

Esti séták folyatásaként az Academia delle Belle Artit (Szépművészeti Múzeum) vesszük célba. Itt található többek között Michelangelo Dávid szobra. Sajnos a múzeum hétfőn zárva van. No mindegy, holnap is lesz nap. Egy nagy térre tévedünk, itt vacsizunk. Sokáig bolyongunk még a nagyvárosi forgatagban. Eddigi szálláshelyeink után kész élmény újra városban, emberek közt lenni. Bár kicsit furcsáljuk, hogy 8 óra után folyamatosan zárnak be a boltok és a vendéglátóhelyek. Ez nem jellemző a sziesztázó olasz népekre. Az utcazenészek szerencsére a helyükön vannak. Még egy pillantás a Ponte Vecchioról az Arno lomha vizére, s visszagyaloglunk a kempinghez. Útközben még áthaladunk a Michelangelo-téren, ahonnan hatalmas kilátás nyílik az esti városra. Innen már csak fél kilométer a kemping, ahol nagyon nagy az éjszakai élet. Kb. éjfél körül térünk nyugovóra.

Eddig megtett táv: 738,8 km

8. nap (2004. augusztus 3. – kedd) - „Pihenőnap” Dombok között

• Firenze – S. Casciano – Tavarnelle val di Pesa - Poggibonsi
• Táv: 65,28 km

A mai nap „elvileg” pihenőnap van. De mivel még egy éjszakát nem akarunk eltöleni a kempingben úgy határozunk, hogy délelőtt még Firenzében maradunk, s ebéd után továbbállunk. Két útvonal közül választhatott Dia: az egyik kicsit hosszabb volt, de ez sokáig az Arno-völgyében haladt Arezzo felé, a másik pedig dombok között Sienát vette célba. A másodikat választotta.

A délelőtt – mivel már nagyon ránk fért – a pihenésé volt. Én keltem korábban, s eltekertem a Supermercatoba, majd visszaérve már Dia is felébredt. A kempingben reggeliztünk. Kaja után kijelentkezünk a kempingből és legurulunk a belvárosba. A dómot nézzük meg belülről, a Szépművészetibe a kilóméteres sor miatt nem jutunk be. Pedig nagyon szerettük volna megnézni Dávidot eredetiben. Így csak a városban elhelyezett másolatai köszönhettek vissza ránk, melyek közül a legnagyobb a város felett a Michelangelo térről tekint le a „szülővárosára”.

Egy időre elég volt a forgatagból: utoljára átkelve a Ponte Vecchion folytattuk utunkat délnyugat felé. Firenze után már dombosabb lett a terep, rögtön 2 komoly buckát másztunk meg. Nem véletlen: ez már nem más, hanem Toscana teljes életnagyságban. Röviddel a nagyváros után meg kellett állnunk, hiszen közelget a szieszta ideje, ebédet pedig még nem vásároltunk. Egy szép zöld parkban ebédeltünk.

A délutáni pihi után folytattuk utunkat, a következő nagyvárosig Poggibonsiig még két méretes emelkedőt mászunk meg. Nem véletlenül készülnek képeslapok, és zengnek ódák a toscaniai vidékről. A dombos tájék ezer arcát ismerhettük meg az elkövetkezendő 2 napban: lágy dombok, aranyló búzamezők, szántók, kanyargó utak, hangulatos falvacskák, keménylombú babér és olajfák. Na és persze nagyon nagy forróság. Áthaladva a városon leértünk egy majdnem kiszáradt patak partjára. Mivel utunk az elkövetkezendő 15 km-en nem keresztez semmilyen vízfolyást, be kellett érnünk ezzel a szerény mosdási lehetőséggel.

Letérve a főútról egy kis forrást is találtunk egy nagy fehér szikla tövében. Itt ücsörögtünk egy kicsit. Ráértünk, még csak 6 felé jár az idő, kora van még táborhelyet keresni. A patakpartra leérve viszont nagy meglepetésben volt részünk. 2 fotel állt egy a kiszáradt félszigeten, előtte pedig lomhán csordogált, vagy inkább állt a patak. Nálunk ilyen helyeket nem lehet elviselni a sok szúnyog miatt. Itt persze eggyel sem találkoztunk. Leültünk a fotelekbe és élveztük az est páratlan hangulatát. 7 felé nekiálltunk a vacsi készítésnek. Ma is tészta volt valamilyen szósszal. Már sok ilyet megettünk, de hol egyen az ember pasztát, ha nem Olaszországban? Ahogy eljött a naplemente nagy meglepetésünkre egy hódcsalád úszott el előttünk. Itt a hordalékkúpon állítottuk fel sátrunkat is, megfürödtünk, s ahogy eljött az éj mi is nyugovóra tértünk.

Eddig megtett táv: 904,1 km