Ciprus északi részébe belépni olyan, mintha egy "időkapun" léptünk volna át. A szinte egész évben turistáktól zsongó, fejlett Ciprus után egy teljesen más vidék tárult a szemünk elé hatalmas mecsetekkel, müezzinnel, bámulatos hegyvidékekkel, elhagyatott, csodálatos partszakaszokkal és gazdag történelmi emlékekkel.

Egy rögtönzött négynapos kerekezés Észak-Cipruson

Ha ősz, akkor futószezon. Ha futás akkor pedig maraton. Jó pár éve a felkészülés teszi ki a szeptemberi és októberi hétvégéimet, délutánjaimat. Idén a kétszeres jubileum tiszteletére (40. születésnap, 20. maratoni verseny) egy távoli, kicsit egzotikus maratoni versenyt néztem ki magamnak: a Larnaka Maratont, melyet november 18-án rendeztek a ciprusi üdülővárosban. Öcsém, Marci szintén maratonra készült, Aliz pedig élete első félmaratonjára gyúrt, így azt terveztük, hogy akklimatizáció gyanánt már 3 nappal a verseny előtt, csütörtökön elutazunk Ciprusra. Repülőjáratunkat viszont törölték, s még két nappal korábban, már kedden tudtunk csak elutazni. Így viszont 4 napot nem akartunk Lárnakában eltölteni, helyette bringákat béreltünk és nekivágtunk a sziget felfedezésének. Jó döntés volt!

1.nap 2018. november 14. (szerda)

Lárnaka - Kalo Chorio - Nicosia - Kerínia-hegység

A tegnap késő esti repüléstől kicsit fáradtan, de jókedvűen ébredtünk a reptértől alig egy kilométerre található Hala Sultan Tekke mecset mellett található kis piknik ligetben. Hátunkra kaptuk hátizsákjainkat és bebandukoltunk a városba. Aliz szerencsére még napokkal ezelőtt intézett nekünk bringákat a város szélén található Sunny Bikes kölcsönzőből, melynek tulajdonosa - Fedon - szinte barátként köszöntött minket. Gyorsan le is bonyolítottuk a kölcsönzési procedúrát, pár perc alatt átvedlettünk hátizsákos turistából igazi bringássá, s nekivágtunk Ciprus felfedezésének. Kezdetben még szokni kellett a bal oldali közlekedést, de gyorsan ráéreztünk, s egy kiadós reggeli után enyhe szembeszéllel neki is vágtunk első szakaszunknak.

Elhagytuk a forgalmas nagyvárost, s néptelen kis falvakon keresztül északnak vettük az irányt. Csodálatosan szép idő volt, aznap a hőmérő pillanatok alatt elérte, sőt meg is haladta a húsz fokot. Két rövid pihenővel a kora délutáni órákban már a főváros, Nicosia útjait róttuk. Tíz évvel ezelőtt a város sétálóutcáját, a Ledra utcát még szögesdróttal ellátott betonfal vágta ketté, mely mellett fegyveres katonák posztoltak. Szerencsére azóta itt is létesítettek határátkelőt, így rövid útlevél-ellenőrzés után már a szerintem jóval hangulatosabb északi városrészen találtuk magunkat. Városnézésre nem sok időnk maradt, így a Büyük Han mecset után folytattuk az utunkat tovább északnak. Lepusztult, szegényes városrészek követték egymást, mintha egy teljesen más világba cseppentünk volna, a görög rész gazdagsága pillanatok alatt semmivé foszlott. Tudni kell, hogy az országot 1974-től demarkációs vonal választotta ketté, lakóinak több, mint 30 éven keresztül szigorúan tilos volt az átlépés a másik területére. Nicosia a világ utolsó kettéosztott fővárosaként került be a történelemkönyvekbe, melynek lakóinak többsége ez idő alatt egyáltalán nem járhatott városa másik felében, s nem találkozhatott az itt élőkkel. 2008 óta folyamatosan enyhültek a szabályok, először a turistáknak engedélyezték az átlépést, de csak egy napra, majd szép fokozatosan egyre több átlépési pont épült, s végre megindulhatott a szigorúan ellenőrzött, de szabad közlekedés.

Egy útmenti kebabosnál megtapasztalhattuk, hogy milyen is az igazi török Adana Kebab, s teli gyomorral hagytuk el a forgalmas várost. Innentől őrült hajsza kezdődött, hiszen még a sötétség beköszönte előtt szerettük volna letudni a forgalmas főutat. Az éjszakázást, már fent, a nyugodt Kerínia-hegységben terveztük, ám addig még több mint 600 méter szintemelkedés várt ránk az egyre inkább sötétségbe boruló országúton. Cipruson kicsit később érkezik az éjszaka, mint ilyenkor nálunk Magyarországon, de öt óra után már itt is teljes sötétség köszöntött ránk, mikor elhagytuk a főutat és egy néptelen, kivilágítatlan mellékúton kanyarogtunk felfelé tovább a hágó irányába. Hideg este köszöntött ránk, kellemetlen, metsző északi széllel. Hat óra után találtuk meg az apró hegyi piknik helyet, melyet kinéztem táborhelyül. Megmosakodtunk a fagyos hágón, majd hamar nyugovóra tértünk.

2.nap 2018. november 15. (csütörtök)

Kerínia-hegység - Karaagac - Kaplica - Balakan előtt a tengerparton

Roppant hideg éjszakánk volt fent 600 méter felett a Kerínia-hegység egyik hágója közelében. A föld szinte sugározta ki magából a hideget, a sátrainkat pedig egész éjjel kínozta az erős északi szél. Éjszaka az összes ruhánkat magunkra vettük, de lábaink így is elfagytak. A reggeli napsütés csak nagyon lassan tudott érvényesülni, még mindig nagyon hideg volt a levegő. Eltekertünk egy közeli kilátóhelyig, ahonnan végre szemügyre vehettük az északi partvidéket a maga valóságában.

A gyors gurulást egy finom reggeli követte egy névtelen és néptelen kis török falucskában, s pár kanyarral lejjebb már közvetlenül az északi partvidéken találhattuk magunkat. Aliz kapott egy defektet, ezt gyorsan megjavítottuk, s megkezdtük a haladást keleti irányba. Kellemetlen, hideg északkeleti szél nehezítette utunkat, így nem igazán akart megjönni a kedvem a tekeréshez. Hosszúnak éreztem a kilométereket, s a táj is elég egyhangú volt eleinte. A török part még messze nem olyan fejlett, mint délen a görögöknél. Falvak nem igazán akadtak utunkba, csupán néhol kisebb-nagyobb üdülőtelepek elszórtan. A törökök láthatóan sok-sok pénzt áldoznak a fejlesztésbe, rengeteg új lakó és üdülőnegyed épül errefelé, de sok a félbe hagyott építkezés is. Ami viszont felépült, az mind-mind nagyon szép és új. Ahogy távolodtunk a partvidék központjától Kyrenia (Girne) városától, úgy egyre inkább a természeté lett az úr, csupán a tenger és a sziklás Kyrenia-hegység kísérte végig utunkat. Az egyik néptelen partszakaszon találtunk egy ezer éve otthagyott régi lakóbuszt, ahol nagyon jó képeket készíthettünk és igazi "balkán feeling" uralkodott el rajtunk.

Kevéssel odébb térképünk egy régi országutat jelzett, mely közvetlenül a tenger partján haladt. Nézzük meg! - javasoltam, s jó ötlet is volt lemenni, hiszen bámulatos és igazi vad partszakaszra értünk. Az út forgalma eddig sem volt eget rengető, de itt a régi szűk úton már szinte senki sem járt. Felkapaszodtunk egy kicsit a sziklás hegyoldalra, majd beereszkedtünk a következő öbölbe, bámulatos, néptelen szakaszokon haladt utunk, a tenger felett flamingók röptét figyelhettük meg, s már-már teljesen elfeledkeztünk a hideg szembeszéltől, mely folyamatosan nehezítette utunkat.

Délután kettő óra tájékán érkeztünk meg a szakasz egyetlen valamire való falvába Kaplicába, ahol egy apró boltot és egy jelenleg is működő szállodát találtunk étteremmel. Be is ültünk egy kebabra, de meg sem közelítette azt a menüt, melyet tegnap Nicosiában kaptunk. Még bő egy óránk maradt sötétedésig, mikor újra útnak indultunk. Valójában második napra nem volt kijelölt táborhely, így szemrevételezés alapján választottunk egy nyugodt és viszonylag szélvédett tengeröblöt. Először fürödtünk meg a tengerben, mely jelenleg melegebb volt, mint a levegő, s egy csodálatos helyen térhettünk nyugovóra.