Pedálozz végig az Ipoly mentén – nemcsak sportos kirándulásban lesz részed, egy gyönyörű vidéken, hanem időutazásban is, ráadásul természeti és kulturális kincseket láthatsz.
Ki tudja, hol ered az Ipoly, és merre folydogál, mire egyesül a Dunával? Kis túlzással azt mondhatom, hogy senki (hány budapesti tudja, hol ered a Rákos-patak?). Nézz is mindjárt utána! Hiszen sokszorta többet ér ez a kis határvizünk, mint sejtenék róla. Csillogó füzérként köt össze két népet, két államot, mutatja meg közös történelmük és jelenkoruk fonákságait, pozitívumait, illetve jobbára mindmáig rejtve maradt értékeit.
A Balassagyarmathoz kötődő Olexa Miklós vállalkozó, utazgatva döbbent rá, hogy mennyire nincs fogalma a kissé északabbra elterülő vidék megannyi érdekességéről. Elkezdte módszeresen felderíteni ezeket, majd afféle jótét lélekként, közösségi emberként, arra tette fel életét és energiáit, hogy ezeket megismertesse másokkal, szélesebb publikummal is. Létrehozta a Felvidéki Örökségünk Kincsei Facebook-oldalt, rengeteg fotót rakott fel, és máig közel hárommillió látogatója volt. „Fel-vidékre! Felvidékre!” – lehetne a jelszava.
Kieszelte, hogy kerékpáros turizmust kellene szervezni az Ipoly-mentére, kijelölt kerékpáros túraútvonallal, és tervébe tüstént beavatta Révész Máriusz Aktív Magyarországért kormánybiztosságát, illetve a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség vezetőjét, Benyó Balázst. Nyitott kapun kopogtatott, jövőre lesz hivatalos útvonal, balassagyarmati túraközponttal, Ipoly-völgyi és felvidéki túraszervező irodával, biciklis kávézóval és túraklubbal, amelynek attraktivitását az első magyar kerékpármúzeum és Pannónia motorok bemutatóterme fokozza. Miklós tervez kisbuszos-, bringaszállító-utánfutós túráztatást is, bevonva a környék szállásadóit, vonzásközpontjait. Az egész projekt működtetésére megalakította az Ipoly Túra Egyesületet. A megvalósítás egyik első lépéseként jártuk végig az Ipoly folyását követő túrát, mi ketten, Kiss Csaba, és Karlovitz „Pupu” Kristóf. Erről szól a jelen beszámoló.
Ipoly
Az Ipoly a Duna egyetlen bal oldali mellékfolyója hazánk mai területén.
Szlovákiában, a Vepor-hegységben ered, az Ipoly-hegy tövében (1058 m). Eleinte dél felé folyik. Itt létesült a Málnapataki-víztározó. Kálnónál délnyugat felé veszi az irányt, belépve a Nógrádi-medencébe. Magyarországot Ipolytarnócnál éri el. Szécsénykovácsinál nyugati irányba fordul, majd Balassagyarmat és Ipolyság érintése után ismét dél felé, a magyar-szlovák határon (Nógrád megye) folyik, kivétel a Tesmag és Tésa közötti szakasz, megkerüli a Börzsönyt, majd Szobnál ömlik a Dunába. A folyó jelenlegi hossza 212,43 km (szabályozás előtt 254 km), esése a teljes szakaszon 896 m. Vízjárása rendkívül ingadozó. Átlagos vízhozama Letkésnél 25,4 m³/s.
A forrásnál kezdődött
Miklós a váci vasútállomásnál szedett fel minket, sötét hajnalon, és miképp a későbbi vendégeivel teszi majd, kisbuszával furikáztatott el az Ipoly forrásvidékére. Persze ragaszkodtunk hozzá, hogy elzarándokoljunk magához a forráshoz, amely erdőség mélyén rejtőzik, csak gyalog vagy montival járható turistautaknál. Mivel mi aszfaltra való bicajokkal voltunk (Cube Natue Pro túrakerékpár és Carbonrecumbent Road Runner reku), a közeli magyar tulajdonú és személyzetű Penzión Family Kokava szálláshelyről Tibi kíséretével vágtunk neki autóval a fenyvesnek. Némi gyalogos kalandozás után rá is leltünk a kutyaóllal lefedett forrásra, amelyből azonban egy csepp víz sem jön, abból néhány lépésnyire, egy kis favályúnál lehet kortyolgatni.
Dél felé járt, mikor búcsút intettünk két barátunknak, a Zólyom – Nyustya országút hágóján. Természetesen lejtőn indultunk, de milyenen! Tükörsima aszfalt, száguldásra csábít, ám jó lesz vigyázni, mert páralecsapódástól nedves, és vannak jó mély, éles peremű kátyúk – egy ilyenben becsípődéses első defekt, nagy tempónál, kész életveszély! Óvatosan ereszkedtünk, alig túllépve a 60-at, de aztán, ahol jobbra kiágazik az Ipolyt követő mellékút, ott már folt hátán folt útburkolat késztet lassításra. De nem baj, mert annyira csodásak az október végi felhőtlen napsütésben az erdő színei, hogy szívesen áll meg az ember körülnézni, fotózni.
Az első igazi attrakció a Málnapataki-víztározó. 1993-ban épült, azóta látja el ivóvízzel a tágabb környék városait, Losonctól Nagykürtösig. Ennek megfelelően nagyon vigyázzák, nemcsak körülevezni tilos, amit amúgy szívesen megtennék, hanem a partját egyáltalán megközelíteni is. Sűrűn kirakott táblák figyelmeztetnek erre. Van viszont egy szép kilátópont az út mellett, amelyre, még odafelé, bennfentesként, Miklós felhívta figyelmünket. De mily nehezen értem el... Ugyan lefelé követjük az Ipolyt, nagyjából 900 magasságméternyit ereszkedve, vannak közben emelkedők is, és épp itt egy elég hosszú, ráadásul húzós. Hiszen a Felvidéken vagyunk, amelyet talán azért neveztek el így, mert biciklivel elég „fel” jellegű a vidék. Mivel már Pestről fáradtan indultam, szép lassacskán kaptattam fel rajta. Nem kell azért megijedni, ha én megmásztam, akárki más is képes rá, amúgy pedig nem szégyen egy kis tolás, de hasznos…
Szóval gyönyörű a mesterséges, kanyargós partvonalú tó, az erdő lábánál nincs a megszokott kopár sáv, mert állandó vízszintet tartanak. Alig akartunk elszakadni a látványtól, és a tökéletes csendtől. Olyan hely ez, ahol kisimulnak az idegek.
Losonc felé
A további szakaszon egyre jobban forgattuk a fejünket a falukban, mert kezdünk megszomjazni. Magyarországon könnyű felismerni a kocsmát, hiszen előtte áll a legtöbb bicikli. Szlovákiában mintha nem is lennének ilyen műintézmények, egyet sem láttunk, és péntek dél felé bezárt az egy-két szerény üzlet is. Azannya, csak nem halunk szomjan? A megváltás Poltárnál jött el, ahol egy nagy élelmiszer-üzletben kaptunk seritalt. Mindjárt faltunk is valamit a benzinkút szabadtéri asztalánál sütkérezve, egy füst alatt megszabadulva a nyárias melegben fölöslegessé vált ruhadaraboktól.
A város látványossága a török híd. Impozáns, kétnyílásos kőépítmény, alatta bokáig érő, szerény patakként csörgedezik az Ipoly. Néhány kőműves éppen az idő vasfogának nyomait tüntette el, öröm látni, hogy gondját viselik e műemléknek. A főút persze párhuzamosan vezet mellette, de átbiciklizhető a híd, meg is tettük.
Korán volt még, Miklós Losoncon szervezett szállást, nem akartunk túl hamar érkezni, meg egyre laposabbakat pislogtunk a korai ébresztő miatt. Kissé odébb lekarikáztunk egy rétre, az Ipoly mellé, és a rövidre kaszált fűben aludunk egy órát.
Hol csendesebb, hol forgalmasabb utakon értük el Losoncot. Közben kitapasztaltuk, hogy kulturáltan viselkednek a szlovák autósok a bringásokkal, szépen kivárják a tiszta előzés pillanatát. Arrafelé amúgy kötelező a sisak és a láthatósági mellény, ezeket annyira megköveteli a rendőrség, hogy idős falusi asszony is bukót illeszt a fejkendőjére. Amint viszont megtudtuk, a szerkójukról felismerhető sportbringásokra ügyet sem vetnek, azokat nem macerálják. Természetesen mi egy métert sem bringázunk sisak nélkül, feltűnő az öltözékünk, és ha kell, kivilágítjuk magunkat, mint egy karácsonyfát.
K und K és felhőkarcoló
A szállást előre megszervezte Miklós a Slovan hotelben. A recepciós hölgy nem tudott magyarul, de angolul igen, barátságosan fogadott, és sugárzó mosollyal fogadta kézcsókomat. Utánanézve a papírjaiban, elismerte, hogy nem fizetünk, a ház vendégei vagyunk. Kellemes szobát kaptunk, igaz, dupla ággyal, röhögtünk is az ebből adódó poénokon, viszont a bringák a konferenciateremben nyertek pazar elhelyezést.
Losonc központjában és néhány utcáján még felismerhető az első világháború előtti „K und K” világ hangulata. Az már csak régi emlék, hogy a Szabadságharc vége felé, 1849-ben egy-két patrióta fiatalember meglepett és elintézett egy orosz járőrt, mire a hercegi rangú parancsnok háromnapos szabad rablást és megerőszakolást engedélyezett, parancsba adva a város felgyújtását. Nyomorúság, gyalázat, üszök és romhalmaz maradt utánuk.
Trianon Csehszlovákiának adta a nyelvi határvonaltól délre eső, színmagyar területtel együtt Losoncot is. Ma már kevés magyar szót hallani, de nyelvünk minduntalan felbukkan, búvópatakként. Arra járva mindig két nyelven köszönök, szlovákul és magyarul, mire sokan felcsillanó szemmel válaszolnak az utóbbin. Mint a szálló pincérnője és pincére, másnap az ügyeletes portás hölgy, aki szinte meghatottan mondta: Köszönöm, hogy az anyanyelvemen beszélgethettem! Ő látható a bejárat fotóján, gondoljatok rá szeretettel.
Még estefelé elindultunk városnéző sétára. A zsinagóga ma már közösségi tér, éppen a kínai agyagkatonákból állítottak ki kisebb sereget. Nem lehet viszont szem elől téveszteni két bizarr felhőkarcolót, a legújabb korból. A rendszerváltás után egy hirtelen feltört, nagymenő vállalkozó megvásárolt két kis telket, letúratta a rajtuk álló, hozzájuk illő méretű házat, és felhúzatott egy-egy Bábeli-tornyot. Azt mesélik, hogy jórészt kihasználatlanul, üresen állnak (bár mi láttunk valakit kilépni egy erkélyre), a vállalkozó meg köddé vált. Hát, fura eredménnyel járhat a sok pénz és az ízléstelenség találkozása…
Másnap reggel nemtetszéssel láttuk, hogy csak nyolckor nyit a Slovan étterme, ahol a szobához járó reggelire számítottunk. Egy nappal vagyunk a téli időszámítás előtt, korábban kéne indulni, mert rövidek a nappalok! Épp ott toporgunk az ajtóban, mikor jön a pincérlány és a konyhás asszony, magyarul megnyugtatnak, hogy mindjárt ehetünk, és már készült is a terülj-terülj svédasztal, meleg és hideg falnivalókkal. Fél nyolckor megrakott kazánnal indultunk útnak, köszönjük szépen!
- Túra hossza: 198 km
- Túra nehézsége: Nehéz
- Túra terepe: Hegyvidék
- Szint: +4301 m,-4201 m
- Átlagos meredekség: 4.3 %
Az Szintemelkedést ne vegyétek komolyan. A program számolta automatikusan, dolgozunk a hiba elhárításán.
A túra nyomvonalának letöltéséhez katt IDE!
A második rész eléréséhez katt IDE!
Az Ipoly Túra Egyesület elérhetőségei:
ipolybiketours@gmail.com
