A reggel kicsit nehezen indult, oka lehetett az előző két nyeregben töltött nap, illetve a tegnap hosszúra nyúlt vendégeskedés. A szállásunk, a Duci Udvar Vendégház mellett ,egy pékség üzemelt. Így még én összepakoltam, Nóri reggelit vásárolt. Miután mindennel elkészültünk, elindultunk.

Az EuroVelo hazai nyomát követtük Visegrádig. Ti NE TEGYÉTEK!!! Ez a szakasz katasztrofális. Nem is igazán az út minősége, hanem a látvány. Lábatlan után lepusztult épületek és a forgalmassá vált 10-es út hangzavara minden, csak nem öröm és élmény. És egyesek erre akarnak nyugati bringás turistát hozni? Aki Nyugat felől érkezve nem ehhez a szinthez van szokva?

Puding próbája az evés. Korábban sosem jártam erre, így térkép alapján terveztem. Ezt a részt senkinek sem ajánlom. Nulla élmény. Javaslom kicsit a kilométereket növelni és inkább Lábatlan – Bajót – Tát vonalon megközelíteni Esztergomot.

Szóval haladtunk Esztergom felé. Hallgattuk a csicsergő madarakat, akarom írni a főút zaját. Útközben csak a reggelink elfogyasztására álltunk meg, majd végre Tát után egy enyhe bal kanyarral, (ahol a bringa út véget ért és az átvezetést sehogy sem oldották meg) ráfordultunk az Esztergomba vivő 11-es útra. A forgalom egy csapásra a tizedére esett vissza.

Tényleg nem ez volt utunk legszebb része. Az út forgalmas volt, zajos és az elsőre jó ötletnek tűnő Duna-parti reggeli sajnos nem sikerült a legjobban, pedig nagyon hangulatos lett volna. Szegény Csabi jót akart, de ki gondolta, hogy reggel 9 tájban szúnyogok tömege támad ránk... én utálom a szúnyogtámadást..úgyhogy reggeli nélkül, kicsit mindketten morcogva..tovább mentünk és végül kicsit később, egy csapat görkorist lehagyva, egy kevésbé szép, de szúnyogmentes helyen reggeliztünk.

Esztergom előtt megálltunk kicsit és megcsodáltuk az egykori dunai szénrakodót. Aki még sosem látta, tuti rácsodálkozik. A kis kitérő után betekertünk a városba és a Bazilika parkjában bújtunk el kicsit a Nap elől. Fűtött rendesen, nem sajnálta a tüzelőt.

Esztergomi szénrakodó
A Dorogi-medencében kitermelt szén dunai szállításának megkönnyítésére épült meg 1927-ben. Funkciója a csillékben érkező szén továbbítása volt az alatta a vízen várakozó uszályokra. A szénrakodó 1963-ig üzemelt, ezt követően a szénbányától idáig vezető kötélpályát elbontották, a vízben álló épületet pedig magára hagyták. Ma kissé romosan is impozáns ipari emlék.

Bevallom engem a szénrakodó kevésbé birizgatott fel, Esztergom annál inkább. Már régen, kb. 10 éve voltam itt ezelőtt a látogatásunk előtt és szép emlékeket őriztem,így kíváncsian vártam, hogy ugyanaz a hangulat megtalál-e. Biciklivel áttekerni a városon kicsit más élmény volt, mint andalogva sétálni, de az volt a cél most, hogy feltekerjünk a Bazilikáig, ott egy kicsit nézelődjünk, pihenjünk és folytassuk utunkat. A Bazilika erőtere nem változott, most is lenyűgözött a hely energiája és impozáns méretei, mindemellett szép panoráma nyílik a városra, a Duna-kanyarra. Ha még nem jártatok volna itt, egyszer mindenképp érdemes megtekinteni.

Esztergomot elhagyva ismét kerékpárúton haladtunk a Duna parton, majd miután az elfogyott a 11-es úton folytattuk tovább utunkat. Pilismarót, Dömös, Visegrád. Így fogytak a települések. Ezen a részen már sokkal szebb volt a táj, ami kezdte feledtetni a katasztrofális délelőtti emlékeket. Útközben csak egyszer álltunk meg egy szendvicsnyi időre, amúgy egyben nyomtuk le ezt a szakaszt. Mind Marót, mind Dömös kellemes benyomást tett ránk. Aranyos települések voltak.

Ez az útszakasz az előzőhöz képest sokkal emberközelibb és barátságosabb volt, s biciklizésre sokkal inkább alkalmas. Különösebb kitérők és megállók nélkül csak egyszerűen élveztem a kisebb forgalmat, a hangulatos falucskákat.

Visegrádon kicsit komolyabban megpihentünk. Megnéztük a várpalotát, majd kiültünk kicsit a Duna partra. Az utolsó megmérettetéshez gyűjtöttük az erőt. Innen ugyanis nem a folyó mellett haladtunk tovább, hanem a hegyen át közelítettük meg Szentendrét.

Mielőtt áthajtottunk a hegyen, balra kanyarodva a Panoráma úton feltekertünk a város látképét uraló felleg várhoz. A várba ugyan nem mentünk be, de az odavezető út - ahogy a neve is mutatja – csodás panorámával ajándékozott meg minket.

A kis mászás fáradtságát feledteti a szép látvány, ami itt fogad, feltétlenül időzzetek el itt kicsit.

Visszafelé két lehetőség van: ugyan azon, amerről jöttünk (mi ezt választottuk), vagy a Fellegvártól a Simontornyán át legurulunk Visegrádra, majd onnan megkeressük a szentendrei erdészeti aszfalt utat és gyakorlatilag egy kört leírva megyünk tovább.

Visegrádon elidőztünk egy kicsit a kikötő környékén, hogy pihizzünk, töltődjünk. Már sokszor jártunk itt, szeretjük a hangulatos utcácskákat, a jó kilátást, a Duna – partot. Természetesen szerettem volna itt is egy fotót, amihez Csabinak nem volt most túl sok kedve, szegény pihizett volna inkább:)

Az itt lévő erdészeti aszfalt utat nagyon szeretem. Már rengetegszer tekertem rajta, minden kanyarját ismerem. A nyári forróságban kifejezetten jól esett az erdő adta árnyék és enyhébb hőmérséklet. Feleségemmel megbeszéltük, hogy megy a saját tempójában, kihasználva az Apache bringája nyújtotta motorikus élvezeteket. (Hű, ez szép kerek mondat volt.) Én pedig gondolataimban elmerülve szépen másztam fölfelé. Papréttől a jól megérdemelt lejtőn száguldottunk a Skanzenig.

Ezen a szakaszon kivételesen tényleg nem haladtunk együtt. Én kihasználtam a biciklim adta rásegítést és kisebb nagyobb szakaszon bevártam Csabit, hogy lássam megvan és egy mosollyal drukkoljak neki. Ő egyébként élvezi ezt, ha saját erejéből leküzdheti a hegyeket. Én nem voltam olyan formában, hogy ezt végig vigyem, csak kisebb szakaszokon váltam meg a segítő motoromtól. Az viszont mindig csodálattal tud eltölteni és persze büszkeséggel is, hogy nekiez saját erőből mennyire jól és látszólag könnyen megy.

Szentendrét nem tartom kerékpárosbarát városnak, így sem költeni, sem megállni nem vagyok hajlandó itt. Most azonban itt volt Nóri, így nem tetszésemet elvetve hajlandó voltam kicsit megállni.

Sok éven át Szentendre volt az egyik kedvenc helyünk, sokszor egy-egy vasárnap délután fogtuk magunkat és áttekertünk, ettünk egy finomat, sétáltunk kicsit és hazamentünk. Én nagyon szeretem a város hangulatos központját, a kis utcák árusainak kincseit, a kedves szobrokat, a szép templomokat, a hangulatos tavernákat, a Duna-partot, de mióta Csabit érte pár rossz élmény a városban nem szeret ide visszajárni.
Mivel most ketten voltunk, s tudta, hogy én szeretek itt lenni, erőt vett magán és eltöltöttünk itt egy kis pihenőt.

A várostól búcsúzva a vadonat új bringás úton érkeztünk meg Budapest határáig.

Ezt a bringás utat feltétlenül próbáljátok ki, használjátok. Nagyon igényesen, szépen lett kialakítva. Kacskaringós, út vezet át Budapestre.

Budán a Római-part fantasztikus hangulata fogadott minket. Hazaértünk előtt rövid felfrissülésre megálltunk. Elbúcsúzva a 3 nap kalandjától.

A Római part a hekk, a finom italok, palacsinták és fagyik birodalma számunkra, de mindenki talál a saját ízlésének megfelelőt a lángostól a lazacig, a sima büféktől az elegáns éttermekig.