Ez az igazi Balaton kör.
Ez nem a hagyományos Balaton kör volt. Egy annál jóval nagyobb kihívást és élményt adó teljesítménytúra, amely a Balaton Bike Derby névre hallgat. A szabályok egyszerűek: Adott egy 360 km-es útvonal, amelynek nyomvonalát megkapod. Töltsd be az általad használt kütyübe és menj végig rajta. Van rá négy napod. Azt, hogy hol alszol, hol eszel, mennyit mégy egy nap alatt az a te dolgod. Sok sikert!
Jól hangzik nem? A kaland ott rejtőzik benned és az útvonalban. Hogy mennyit vállalsz be ezekből, az gyakorlatilag a te döntésed.
Már a nevezéskor megfogalmazódott bennem a cél: két, maximum három nap alatt teljesíteni a kihívást. Tekerni annyit, amennyit a lábam bír, aludni ott, ahol rám sötétedik.
A start és egyben a cél a Nosztori élménypark területén volt. Ez Csopak fölött található a 73-as út mellett. Indulás előtt hatalmas feszültség és rengeteg kétely volt bennem:
- Sikerül-e két nap alatt teljesíteni a távot?
- Jó-e a bringa választás?
- Jó-e a gumi választás?
- Működik-e majd a navigációm?
Ez és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amíg el nem jött a rajt. Onnantól viszont megnyugodtam és csak az útra koncentráltam. Az első kilométerek után választ kaptam félelmeim nagy részére. A telefonos navi tökéletesen megy, a földutakon is szépen beszél hozzám, irányít az úton. A bringa nagy sebességgel halad, jól fekszik az erdei utakon. A gumi igaz, elsősorban aszfaltra tervezett, de jól boldogul ilyen száraz körülmények között a földutakon és a köves-sziklás szakaszok sem jelentenek gondot. A két napos teljesítés, pedig este kiderül. Ha ma átjutok fél hétig a Bivalyrezervátumon (akkor zárják) akkor esélyes.
A 200 fős mezőny az első 10 km után szépen elnyúlt
Még magamban megfogalmaztam ezeket a gondolatokat sorra hagytam el sorstársaimat, kikerültem a bolyból és a szétszakadozó mezőnyben haladtam tovább. Akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de jellemzően én előztem, engem alig-alig hagytak el.
A Balaton-felvidék és a Káli-medence csodálatos látvány világgal ajándékozott meg. Hazánk ezen részén még nem jártam és szemem falta a látványosságokat. A Badacsony (55. km) oldalában a bringások által ismert Római út fölött haladva kaptam a tóról az első panorámát, amitől szinte elakadt a szavam is. Csodálatos volt ebből a magasságból.
A Balaton-felvidék egyszerűen mesés
Badacsonytördemicen, a 60. kilométernél álltam meg először egy frissítőre. Úgy éreztem elepedek egy alkoholmentes citromos sörért. A nem túl hideg édes-savanykás italt szinte egyben lehúztam és újult erővel folytattam tovább utamat. A boltnál ránézve a telómra egy SMS fogadott feleségemtől, ami összehúzta a gyomromat és hatalmas motivációt adott. Hajrá, a 6. vagy!
A Badacsony oldalában Fotó: Apjok Róbert
De honnan is tudta ő ezt? Minden induló kapott egy GPS nyomkövetőt, amely egy térképen mutatta mindenki helyzetét, így az érdeklődők nyomon követhették bárki útját a célig. Az ötlet zseniális és ahogy utólag megfogalmazta a párom, így őt is jobban bevonzotta, részese volt a versenynek. (Meló közben az egyik monitorján engem nézett, a másikon a munkáját végezte.)
Innen egy ideig ismerős volt a terep, hiszen Balatonedericsig (68. km) a Balatoni kerékpárúton haladtam. Edericsnél azonban Észak felé fordított a navigációm a Keszthelyi-hegység meghódítása következett.
A szervezők Vállusra ígértek frissítő pontot, de egy lelkes helyi bringás Lesencfalu (75. km) magasságában felállított egy kis asztalt és pár zsugor ásványvíz meg néhány üveg házi bodzaszörp társaságában partizán frissítőpontot létesített. Így utólag is köszönet érte!
Frissítő pont Válluson Fotó: Apjok Róbert
Válluson (80. km) megvolt a hivatalos frissítő pont. A szeletelt dinnyék igen csak jól estek. 10 km múlva jött a nap holtpontja, amit elsősorban lelki fáradságom okozott. Reziig lelki vívódásaimmal és azzal az átkozott homokos talajjal küzdöttem. Itt sajnos többször is tolni kellett a bringát.
Rezin (95. km) kis pihenő és feltöltődés következett. Megnyugodtam, hiszen innen szinte sík és jobbára aszfaltos az út a Bivalyrezervátumig. Kezdett a kétnapos tejesítés elérhetővé válni. Rezi, Cserszegtomaj, Keszthely, Hévíz, Alsópáhok, Szentgyörgyvár a mai nap csak nevek voltak. Lábaim, dugattyúként mozogtak és faltam a kilométereket. Elértem a Zala töltését (114. km), amin egy burkolatlan út vezetett a Kis-Balatonig. A Nap erősen tűzött, árnyék sehol, látnivaló szinte semmi. A vízen csak egy-két kacsa pihegett, a többinek volt annyi esze, hogy elbújjon a meleg elől.
Komótosan tapostam a pedált. Itt nagyon szenvedtem, de jól haladtam. Ez egy nagyon kemény szakasz volt. A Nap itt kegyetlenül perzselt. Lelki szemeim előtt láttam, amint a kezemen a szőrszálak egyszerűen elporladnak. A szám már kicserepesedett, a hátamon cipelt víz már nem oltotta a szomjamat, de tapostam a pedált, haladtam szépen!
Elértem a Kis-Balatont, majd végre áthaladtam a Bivalyrezervátumon (137. km). Cél teljesítve! A tempóm kicsit visszaesett és így tekertem Vörsig (150. km), ahol egy szuper bringás pihenő a Fröccsterasz hívogatott. A mai nap során először pihentem hosszabban. Rendeltem egy hot-dogot. (Megjegyzem: Meglepődtem a minőségén. Hot-dog kifli, roppanós virsli, saláta, sült hagyma, ketchup, majonéz. Ahogy kell! Nagyon finom volt.)
Fröccsterasz Vörsön. Ha erre jársz, térj be!
Még a vacsorám készült én a térképet nézegettem, az esti szállást tervezgettem. A Marcali halastavaknál van egy kastély, a 180. km környékén. Innen már csak kb. 30 km. A körülötte lévő erdő jónak tűnt. Az lett …
Otthon, édes otthon legalábbis egy estére
Másnap reggel négy után már a nyeregben voltam. Célom a hűvösben megtenni minél nagyobb távot. Csendben átkerekeztem a párába burkolózó Nagy-Bereken, majd megmásztam Fonyód hegyeit (196. km). Még alig voltam túl a mai első 20 km-en, de lelkileg holtpontra jutottam. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy nem tudok még 160 km-t tekerni, az túl sok, az lehetetlen. Erre rátesz egy lapáttal a szőlők között megjelenő homokos talaj.
Balatonöszöd (226. km) után az út felvitt a hegyre. A nevét sajnos a mai napig sem tudom, de ez igen meredek, fű borítású volt, a tetején fából faragott szobrok láthatóak egymás után. Az erős napsütés és a meredek emelkedő kiveri a fejemből a korábbi gondolatokat és a hegy, valamint a hőség legyőzése után jó érzéssel gurultam be Kőröshegyre, áthaladva a Viadukt alatt. Elvileg itt lett volna egy frissítőpont, de sajnos még túl korán volt, mikor odaértem, így a település boltjában frissítettem.
Lélegzetelállító a Völgyhíd alatt átgurulni
A Völgyhidat (240. km) elhagyva egy csodálatos erdős rész enyhíti a Nap sugarait és Jabapusztán (265. km) egy közkutas mosakodást és vízvételt eltekintve pihenő nélkül hajtottam el Ságvárig (280. km). Végre a Balaton keleti oldalán hajtottam és Balatonkenesén (310. km) már magát a tavat is megpillantottam.
Innen már féllábbal is kitartok, gondoltam, de Papkeszi (330. km) után a terep nagyon kifogott rajtam. Egy fű borította hegyre kellett egy kanyargós úton felmászni, amely olyan volt, mintha a tetején lennél, de minden újabb és újabb kanyar egy emelkedőt rejtett. A délutáni perzselő forróság nagyon sokat kivett belőlem ezen a 20 km-en. Itt két hasonlóan fáradt, de tőlem jobb erőben lévő társam előzött meg.
