Régi nagy álmom volt Tenerife, a "legmagasabb" spanyol sziget.
Régi nagy álmom volt Tenerife, a "legmagasabb" spanyol sziget. Már akkor kinéztem magamnak, amikor 2011-ben a szomszédos Gran Canarián kalandoztunk négy napot. Idén végre ide is sikerült olcsóbb repjegyet találni, s ha egyedül is, de belevágtam a nagy kalandba.
Amit a túráról tudni érdemes
Tenerife vulkanikus kis szigete légvonalban 3700 kilométerre található Budapesttől, az Atlanti-óceánon, nagyjából 340 kilométerre az afrikai kontinenstől. Bár Európához tartozik, attól jóval délebbre, a 28. szélességi fokon fekszik, így éghajlata egész évben kellemesen meleg. A 83 km hosszú és 54 km széles szigetet mindössze egymillióan lakják, de évente ötmillió turista látogat ide. Tenerife földrajzilag az ellentétek világa. A sziget északi része szeles, ködös, esős vidék. Itt óriási sziklákba ütköznek az Atlanti-óceán viharos hullámai, ezzel szemben a sziget déli részén sokat süt a Nap és homokos tengerpart fogadja a turistákat. A sziget központi részét a markáns Teide nevű vulkán hegy uralja, mely 3715 méteres magasságával Spanyolország és az egész Atlanti-óceáni térség legmagasabb pontja. A tenger talpazatától mért magassága 7500 méter, ezzel a Hawaii Mauna Kea után a Föld második legnagyobb vulkánja. A Tede legutóbb 1909-ben tört ki, de most sem teljesen inaktív, fent még tapasztalhatók a vulkáni tevékenység nyomai. Az impozáns méretű hegy mellett még két apróbb hegység is helyt kapott a szigeten: északon a sűrű növényzettel benőtt zöldellő Anaga és nyugaton a szintén meredeken emelkedő Teno. Természetesen mindhárom meglátogatása szerepelt a listámon. Mindössze 6 napom volt az elképesztően változatos, 24 mikroklímát átölelő "varázssziget" felfedezésére, így igyekeztem ebbe a szűk intervallumba minden érdemlegeset besűríteni.
Kedd
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest – hajnali 5:15
Hát elkezdődött végre! A nemrégiben felújított új A terminál 14-es kapujánál ücsörgök. Egyedül. Ezen a ködös, esős és hideg budapesti hajnalon elég halovány még bennem a remény ezen a hajnali órán, hogy igazán meg tudom élni ezt az utat, minden kalandot, élményt. De azon leszek, hisz Tenerife már több, mint tíz éve vár rám. 2011 tavaszán, mikor Gran Canariáról megpillantottam a Teide hatalmas vulkáni kúpját, már tudtam, hogy egyszer visszatérek a Kanári-szigetekre. De egyedül útnak indulni mindig sokkal nehezebb. Meg kell keresnem magamban azt az erős, bátor, s mindenre elszánt embert, aki még 2016-ban voltam, mikor Tajvanban egyedül túráztam. Oda kell visszatalálnom! Nagyon bízom benne, hogy sikerül!
Tenerife South Airport (75 méterrel az óceánszint felett) – dél után néhány perccel
Huszonöt fok, enyhe nyugati szél, napsütés fogadott, ahogy kiléptem a gép ajtaján a tenerifei valóságba. Nem is kívánhatna az ember jobb időt így november utolsó napjaiban. Bringám is épségben megérkezett, bár egy kicsit várattak vele a spanyol rakodómunkások. Szabadulni akarok végre már a terminál zárt levegőjétől, s az épület előtt hatalmas kaktuszok és pálmafák társaságában állok neki összerakni a masinát.
Hosszú, nagyon hosszú volt ez az út. Még majdnem két órát siklottunk a végén az Atlanti-óceán felett. Láttam Fuerteventura szigetét, majd Gran Canaira felett is átrepültünk. Éles jobbkanyar a maspalomasi homokdűnék felett, s keleti irányból repültünk rá Tenerife déli repterére. De – hogy még komplikáltabb legyen a megközelítés – először elrepültünk a sziget déli partvidéke mellett, majd egy éles fordulóval mégiscsak nyugati irányból szálltunk le.
A Teide csúcsa innen nem látszik, már összegyűjtötte a felhőket maga köré. De tudom, hogy ott van fent, s én is oda igyekszem. Hihetetlen gyorsan, nagyjából 20 perc alatt útra kész állapotúvá varázsoltam a gépemet, felkötöttem rá a nagy bringás dobozt, átöltöztem rövidbe, feldobtam a sapit és a napszemcsit és végre eljött az a pillanat, amire hetek óta vártam: a kellemes, nyárias időjárásban nincs más dolgom, mint beletaposni a pedálokba: irány az ismeretlen.
El Médano (1 méterrel az óceánszint felett) – 14:30
Nagyon marasztal ez a kellemes, homokos tengerpart, pedig már indulnom kellene. Ahogy illik, stílusosan óceánszintről kezdem meg a mászást, s ha már ide lejöttem a fürdés sem maradhatott ki a programból. Elég egyszerű, lepukkant strandja van ennek a kis városkának, de nekem most megteszi. Bicajomat a parton hagyva nagyjából húsz percet úsztam az óceán kellemes, enyhén hullámzó vizében. Most a parton élvezem a napsütést s hagyom, hogy megszárítsa sós testemet a kellemesen fújdogáló szellő.
Alig másfél órája élvezem Tenerife vendégszeretetét, de már most elég sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Spanyolországban már rengeteget bringáztam, így mondhatni ismerem az országot, a kultúrát. A Kanári-szigetek azért mégis egy teljesen más, zárt világ. Az anyaországtól való hatalmas távolság miatt elsőre sokkal szegényesebbnek tűnnek az apró falvak, városok, ugyanakkor ott van a turizmus fényűző világa, ahol minden csupa luxus és csillogás. Ennek a kettőnek az egyvelege hatja át a szigetet, néha párhuzamosan van jelen. S bár mindig tudtam, hogy a szigeten az utak soha nem vízszintesek, hanem csakis fel és le vezetnek, de már az elején meglepett, hogy az anyaországi viszonylatokhoz képest milyen rossz minőségűek. Sok szerencsém volt már a spanyol tüköraszfalthoz, s – bár az itteni utak még mindig jócskán a magyar átlag felett vannak – Andalúzia mögött jócskán elbújhatnak.
Már az első órában kénytelen voltam néhány helyivel megismerkedni, ugyanis szükségem lesz majd a bringaszállító dobozomra hazafelé is, nem mertem valahol az út szélén hagyni. Az első benzinkútnál nem beszéltek angolul, a kertészetből kerek perec elküldtek, de a szupermarketes néni nagyon aranyos volt, s talált egy szimpatikus sarkot a boltjában ennek a nagy kartondoboznak. Alig másfél kilométerre, de ugyanakkor több mint száz méter szintre a repülőtértől.
Második fontos feladat a vásárlás volt. Ételt-italt ugyanis nem nagyon hoztam magammal. Italt ugye nem is lehet kézipoggyászként, kaját meg minek. Pontosan tudtam, hogy Spanyolországban minden sokkal olcsóbb, mint otthon. Alig 8 km bringázás után meg is látogattam az első utamba eső Mercadonát, s csillapítottam az ekkorra már jócskán érezhető szomjúságomat és éhségemet. Innen már alig 4,5 km gurulás választott el az óceán hívogató partvidékétől.
Akárcsak Gran Canaria, Tenerife partvidéke is forgalmas, szinte egymást érik az autók. De nem is terveztem sokat itt maradni, hiszen vártak már rám a hegyek, a néptelen, kanyargós útjaikkal, a kihívásokkal és maga a bringázás élménye. Mindaz, amiért idejöttem.
Villaflor de la Chasna után (1500 méterrel az óceánszint felett) – 17:20
Sűrű tejködben taposom a pedálokat. Már jóval alattam maradt az óceánpart napsütötte melegsége, s az a zsongás is, ami a partvidéket jellemezte. Egyedül vagyok, most már tényleg végre egyedül. Mobiltelefonom a felszállás óta kikapcsolva, nem is terveztem bekapcsolni a következő napokban. Elmondtam mindenkinek otthon, akinek még számítok, hogy most ne keressen. Néhány napig a magam útját szeretném járni, összezárva gondolataimmal.
Társaim soha nem értették ezt, hová „rohanok” ilyenkor, pedig van valami egyedi, valami nagyon különleges abban, ahogy a bringás nekivág egy emelkedőnek. Húsz év rutinja után pontosan érzem a ritmust, a fokozatot. Rá tudom hangolni a pedálfordulatot szívritmusomra, épp azon a szinten, ami még jól esik, ahol még nem fáradok el. Friss combjaim vadul küzdik fel magukat a kellemes, 6-7%-os kanyargós, néptelen vonulaton. Egy hatalmas vulkán kénköves oldalán. S bár most már eltűnt az óceán, eltűnt maga a Hegy is én pontosan tudom, érzem, hogy most jó helyen vagyok. Hallom a gumik surrogását, ahogy tolják fel bringámat az aszfalton, érzem a szelet, az illatokat és élvezem a meredekséget és a szabadságot, de legfőképp a tudatot, hogy képes vagyok rá. S ez az érzés nem más, mint a BRINGÁZÁS maga.
Las Lajas – zona de acampada (2107 méterrel az óceánszint felett) – 18:30
Teljes sötétség borul rám, miközben a fejlámpám fényében nagy nehezen megtalálom a leágazót. Egy kis földút visz előre kinézett apró táborhelyemre. Az utolsó órában néma csönd borult a vidékre, már csak nagy ritkán jött szembe velem egy-egy bérelt autós, aki a csodálatos hegyi naplemente végeztével épp visszatérőben volt a jó meleg tengerparti szállására. Nekem nincs ilyen opcióm, én itt fent fogok ma aludni a hidegben. Egyedül a némaságba burkolódzó csillagos ég alatt. Ezen a túrán elsősorban az éjszakáktól tartottam. Itt tud igazán magányos lenni az ember. Társaimmal ilyenkor tudtuk a legjobbakat beszélgetni, egy tartalmas, nehéz nap után a gázfőző duruzsolását hallgatva, vagy a sátor fedezékében pihenve. Ám most más a helyzet: az evés és a pihenés létszükséglet csupán, nem több annál.
Régen még hatalmas teljesítményként éltem meg egy kétezres hágó meghódítását kerékpáron, ma már nem ez számít. Sokkal inkább az élmény, amit egy ilyen vertikális utazás során átélek. Ahogy elindultam a forgalmas partvidékről a melengető napfényben, s izzadva küzdöttem fel magam a forgalmas kis úton. Hatszázötven méterig, Granadilla városáig tartott ez az állapot. Itt volt az utolsó bevásárlási lehetőségem, innen már magammal kellett cipelnem minden ételt és italt a következő nap délutánjáig. A város után elfogytak az autók, csupán néhány helyi járta a kanyarokat rozzant járgányával. Majd ezer méter felett jött a felhő, a magány, az üresség. Nem tudtam hol lesz vége, csak az tudtam, hogy mennem kell. Tovább, felfelé.
1500 méter körül aztán jött a megváltás. Újból kék lett fölöttem az ég, s a lenyugvó nap rozsdabarnára festette a fölém magasodó sziklákat. A Teidét sajnos nem pillanthattam meg, az előtte magasodó 2500-as vonulat eltakarta előlem, de végre a makacs köd fölé emelkedtem. Csakúgy, mint egy éve Madeirán, a Pico Grande hegycsúcsán. Eleinte egy árnyékos szűk völgy korlátozta a kilátást a lenyugvó Napkorong felé, oda kellett lépnem, hogy újra kiérjek a gerincre, még mielőtt végleg lebukik az Atlanti-óceánba. Nem sokkal odébb egy fantasztikus kilátóhelyen búcsúztam a világosságtól, a színektől, eljött az idő, hogy átadják a helyüket a sötétségnek és a feketeségnek.
- Túra hossza: 49 km
- Túra nehézsége: Közepes
- Túra terepe: Hegyvidék
- Szint: +2825 m,-724 m
- Átlagos meredekség: 5.3 %