Még nincs két hete, hogy véget ért hazánk legrangosabb országúti kerékpáros körversenye, amit a kedves olvasóink is nyomon követhettek oldalainkon nap mint nap. A héten végre sikerült elkapnunk Eisenkrammer Károlyt a Tour de Hongrie főszervezőjét, és beszélgettünk vele az idei versenyről.

Hk: Fárasztó volt a verseny hete? Hány órát dolgoztál naponta?

Fantasztikus élményekkel teli egy hét van mögöttünk! Hogy fárasztó volt-e? Erre nehéz válaszolni, hiszen a szervezők nem az esemény hetében fáradnak el, hanem az azt megelőző hetekben, hónapokban. Ideális esetben a verseny hete már csak a nagy utazásról és az élményekről szólna. Ideális esetben! De a való világban természetesen, sajnos még a verseny alatt is rengeteg hirtelen felmerülő feladatot kell megoldani, döntéseket hozni. A verseny alatt sofőrrel tudok csak közlekedni, mert folyamatosan rádión, telefonon vagy írásban tartom a kapcsolatot a kollégákkal. A versenyt megelőző időszak stressze mellett a kérdés az, hogy minden kulcsszereplő kibírja-e még ezt az egy hetet. Szerencsére mindenki kibírta. Nekem volt egy estém, amikor a szállodai szobába érve, az ágy szélén ruhástól elaludtam, kezemben a telefonnal.

Hk: Hogy érzed, hogy sikerült a verseny?

Egy sportesemény, vagy bármi más szervezése soha nem lehet tökéletes. Még akkor sem, ha minden a tervek szerint halad. Azért, mert mindig lehet, lehetne még jobban, még pontosabban csinálni. A Tour de Hongrie estében a nagy kihívás az, hogy egymástól teljesen független területeket kell összehangolni, és a lehető legmagasabb színvonalon megvalósítani – nagyon rövid idő alatt.

Hogy egy példát mondjak: a mezőnyt követi a helikopteres kamera útja, és az onnan érkező képek nagymértékben meghatározzák, hogy mi lesz az emberek véleménye a Tour de Hongrie-ról. Stratégiai döntéseket kell hozni, hogy adott pillanatban, a helikopter merre repüljön: például kövesse-e a mezőnyt a Duna partján Pilismarót felé, vagy mutassa meg inkább a nézőknek a Visegrádi Várat? Ha a mezőnnyel marad, akkor mennyi időt szenteljen az út szélén sorakozó szurkoló iskolás csoportnak, egyáltalán megtalálja-e a gép az iskolás csoportot, és a település légvezetékei miatt tud-e olyan közel repülni, hogy látszódjon, amit szeretnénk. Nem beszélve arról, hogy ez a gép nem tud két óránál többet a levegőben maradni, tankolnia kell, és amikor nem repül, bizony képek sinncsennek. És ezzel a helikopterrel kell összehangolni a fotósok drónos repüléseit, mert ahol helikopter halad, ott nem szállhat fel drón. Nem beszélve arról az alapproblémáról, hogy alapvetően minden egyes sportoló és szervező folyamatos veszélyben van a verseny során, hiszen minden hétköznapi szabályt megszegve robogunk át az országon, és építünk célterületet, TV stúdiót és VIP szektort ott, ahol egyébként az év másik 364 napján a normális élet zajlik.

Ezer és ezer döntési faktor, és ugyanennyi hibalehetőség. A verseny hibátlan útvonal-biztosítása és a sportszakmai szervezés mellett van sok más feladatunk. A cél- és rajtterületek felépítése, a szurkolói pontok üzemeltetése, a szponzorok, támogatók, VIP vendégek meghívása mellett az újságírók és úgy általában a hazai és a nemzetközi média kiszolgálása. Mindezek összehangolása rendkívül összetett feladat.
Egy ilyen versenyen csak egyvalaki dolgozik hibátlanul: a győztes. Na és persze a mi esetünkben a dobogósok is, hiszen Dina Marci és Valter Attila teljesítménye előtt megemelem a kalapom!

HK: Mire vagy a legbüszkébb a versennyel kapcsolatban?

A Tour de Hongrie után a Vuelta Sportiroda munkatársai ellátogattak a szomszédos Tour of Szlovenia-ra, ahol találkoztak azokkal a külföldi stábokkal is, akik nálunk is dolgoztak. A nemzetközi TV stábok, és a különleges technikát a nagy versenyekre (pl Tour de France) is szállító cégek munkatársai nagy szeretettel üdvözölték a kollégáimat és csillogó szemmel mesélték a magyarországi élményeiket. Az ő szemszögükből a Tour de Hongrie jóval előrébb tart szerevezettségben, működésben, mint azt egyébként én eddig gondoltam volna. Nekik van összehasonlítási alapjuk, hiszen az egész évet nemzetközi versenyeken töltik. Hasonlóan pozitív visszajelzéseket kapunk a résztvevő csapatok részéről. Szóval, ha valamire büszke lehetek, akkor az a szervező csapatom, a kollégáim.

HK: És most? Jön egy jól megérdemelt szabadság?

A versenynek csak az elő közvetítésekben van vége. Olyan ez, mint egy házibuli: a vendégek kilépnek az ajtón, és élményekkel tele, vidáman mennek haza, fekszenek le aludni, és másnap mesélik egymásnak, hogy milyen jó volt a kaja, vagy a zene. A házigazda pedig még napokig mosogat, kaparja a falról az odakenődött tortaszeleteket, és vigasztalja a macskát, amit viccből a mosogatógépbe tettek a jókedvű vendégek. Mi most pont ezt tesszük, csak sokkal több a falra kent torta, sokkal több a mosatlan edény, és macska is nagyon rosszkedvű, de igazából nem is találjuk. A viccet félretéve, hónapokig tart, mire minden a helyére kerül, és lezárjuk a versenyt – mind pénzügyileg, mind kommunikációs szempontból. De persze ezzel együtt már közben szervezzük is a következőt. Tárgyalunk a partnerekkel, a városokkal, a szponzorokkal.

HK: Lesz jövőre TDH? Hahaha vicceltem! Mik a jövő évi terveitek?

Igen, lesz. A 2020-as év egy igen speciális év lesz a magyar sportban: Labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzések lesznek abban az időpontban, amikor a Tour de Hongrie is lett volna. Július-augusztusban az Olimpia vágja ketté a nyarat és foglal le minden létező médiafelületet. Az Olimpia miatt még a Tour de France időpontja is módosul, amire nem is emlékszem hogy volt-e valaha példa. A nemzetközi kerékpáros versenynaptár rendkívül zsúfolt, nagy a tülekedés. Ebben e helyzetben kell a Tour de Hongrie számára megfelelő időpontot találni, és meghívni a lehető legjobb csapatokat. Ez komoly kihívás, de erre is van tervünk. A hosszú-távú cél, hogy 4-5 év múlva a Magyar Körverseny belépjen a WordTour versenyek közé. Ezen dolgozunk. És itt köszönöm meg azt a segítséget, amit kapunk a partnereinktől, a Magyar Kormánytól a városoktól a szponzorainktól és természetesen a Magyar Kerékpáros Szövetségtől és a kluboktól.

Fotók: TDH.hu