7.nap

A kora reggeli ébredésnek lőttek. Még reggeli ébredésnek se mondanám. Mire megreggelizünk 10 óra is elmúlik. A pecások már feljöttek, vagy most jönnek fel a vízről. Vannak, akik már strandolásból jönnek vissza a kempingbe.

Tamás is felért a pecázásból, látjuk, ma már nem fogjuk főzési, sütési tudományunkat fejleszteni, de ebben Ő a hibás, nem fogott semmit. Kesereg is miatta, de megnyugtatjuk, mi sem jártunk sikerrel!

Tegnap félbe maradt beszélgetés fonalait megtaláljuk, közben egyre magasabbra ér a nap a felhőtlen égen.

A nagyobbik faház belső falán van egy térkép a Tisza-tóról. Azon mutatja azokat a helyeket amiket érdemes megnézni. Mondja sorra a nekünk semmit nem jelentő neveket, kanyarokat, irányokat.

Az elején még tiszta a kép, aztán....

Egy biztos, mindent elmond korrektül, de nem sokat mondanak az alábbi nevek, nem is tudjuk mihez kapcsolni őket.

• X. Öblítőcsatorna (?)
• Zsilip (ez OK)
• Nagy-morotva (?)
• víziösvény (OK, olyan mint az erdei, de vízben van)
• Szartos (? Valamire hasonlít, de ennek semmi köze hozzá)
• Tiszavalki medence
• Eger Patak
• Dühös Lapos (?)

Míg elmerültünk ennyi információban, sorra érnek vissza a vízről azok akik reggel kimentek evezni. Úgy érezzük, több napot kéne még itt tölteni, hogy megismerjük ezeknek a helyeknek csak a felét is. Ennyi időnk sajnos nincs.

Összenézünk, most már indulni kell. Visszük a GPS-t is, talán jól jön. Innen tudom indulásunk pontos idejét: 2012.08.03. 13:17

Motyónkat vízhatlan batyukban a kenu közepére pakoljuk. Én vagy 20 éve nem eveztem komolyabban, Péter se evezett már vagy 2-3 éve. Olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni!

A kemping hátsó kijáratával szemben, túl a töltésen van a kis kikötő. Innen jobbra kell tartani a 33-as út felé, alatta van az emlegetett zsilip. Ezt elérve már benne vagyunk a X. Öblítőcsatornában. Ezeket azért nyitották, hogy mozgásban legyen a víz.

Pár perce lehetünk úton, igazából könnyű elveszíteni az időérzéket, mert annyira más amit most csinálunk, hogy érzékszerveink teljesen rá vannak cuppanva.

Szóval, pár perce lehetünk úton, de a kapott látvány, élmény, teljesen más, mint amit gyalogtúrázás, kerékpározás, vagy síelés közben kap az ember. Nem jobb, nem rosszabb, egyszerűen más.

Hasonlatként próbálom leírni! A hely ahol most csendesen keresztül evezünk olyan, mint mikor séta közben kiérsz a városból, egy szép erdőben tavasz végén kinyitod a szemedet. A lombok összeborulnak feletted, de a nap huncutul még át tud kukucskálni a levelek résein. Körülötted az erdei kisállatok szinte kézzel fogható közelségben, érzed őket, de csak ritkán pillantod meg őket. A virágok egymással versengve mutogatják magukat különböző színben. Érzed a fák, virágok, föld illatát.

Ezt képzeld el a vízen! A csatorna két oldalán sűrű növényzet. Bokrok, fák. A viziösvény két oldalán növő fák ágai összeérnek. A part melletti vízben keskeny levelű sás ad védelmet sok madárnak. A vízben örökös mozgás. Halak ugranak fel egy harapásnyi levegőért. A partról megijesztett béka ugrik a vízbe. Letört ágakat lassan visz a víz, vagy belegabalyodva a hínárba várják lassú lebomlásukat, amit az oldalukon megtelepedett moha, moszat is segít. Tavirózsák a naposabb részeken. Madarak énekelnek láthatatlanul a növények zöld takarójában elbújva.

A csatorna szélesebb részein teljes a napfény. Aztán vannak olyan részek is ahol látni a partot, látni a víz folyamatos munkálkodását. Elhordja a földet, látni a fák gyökereit. Pár év alatt alámos egy-egy nagyobb fát, gyökerei csak a levegőt markolásszák, engedve a gravitációnak recsegve-ropogva kidőlnek, teret engedve a növények új nemzedékének.

A csatorna időnként irányt vált, több derékszögű kanyart is leír. Egy-egy kanyarnál mikor jön szembe valaki elsőbbséget kell adni, mert két csónak nem fér el egymás mellett. Találkozunk lassan pöfögő motorcsónakkal is, ez nincs ínyünkre, hosszú percekig érezni a bűzös kipufogógázt.

Ez a szakasz nagyon kedvükre való, lassan evezve kiérünk a Tiszára. Enyhén balra tartva átvágunk a folyón, itt jobban meghúzzuk a lapátokat, nem olyan izgalmas a látnivaló. Rátalálunk egy újabb víziösvényre, mint később megtudjuk, ez vezet a Nagy-Morotvához. Két oldalról itt is erdő. A kormányzással figyelni kell, keskeny az ösvény, arról letérve sűrű vízinövényekre futunk rá, ilyenkor keserves a haladás.

Kiérve a Nagy-Morotvára vége az erdőnek, helyét a víz, a sűrű nádas és a zöld szőnyegként elterülő tavirózsa paradicsom veszi át. Annyira sűrű, az az érzésem, rá lehetne feküdni. Hófehér szirmai, sárga porzói csodálatosan ragyognak a végtelen zöld levéltengeren. A sok-sok madár hangján, az óvatosan kiemelt evezőlapátról lecsöpögő víz hangján kívül nem hallunk mást. Nincs itt senki, csak mi! Tudjuk jól, közel a civilizáció, de a természet adta tisztaságot, nyugalmat, szépséget érezzük minden sejtünkben.

Óvatosan, ne háborgassuk betolakodásunkkal az állatokat, lassan keressük tovább a járható ösvényeket az áthatolhatatlan nádasban. A patkó formájú Nagy-Morotván teszünk egy kunkort, betévedünk egy zsákutcába, majd a GPS-t kézbe véve meglepetéssel látom, jelöl utakat a készülék!

Így már könnyebb lesz, nem tekergünk vaktában, pedig annak is megvan a szépsége!

Rálelünk a Szartosra vezető ösvényre. Még a Morotván találkozunk egy evezős társasággal, azon az úton tartanak vissza, amerről jöttünk.

A Szartos úgy 300 méter széles szabad víztükrén átvágunk, ismét egy ösvény, ezen csordogálva kiérünk egy nagy, szabad vízfelületre. (Hogy melyik azt nem tudom, de szinte fekete a víz! Tiszta, de fekete. Nagyon érdekes.)

Szemben látjuk a Tisza-tó túlpartját, azt vesszük célba. Mögöttünk nádas, pár percnyi evezés után már nem látni az ösvény bejáratát. Innen nézve jó éjszakai pihenőket vélünk felfedezni, arra tartunk. Közeledve a parthoz kiderül, a kinézett jó kis hely foglalt, pecások rendezkedtek be több napra. Ott ahol végül partot érünk kellemetlen szagok fogadnak, amit emberi végtermékek erjedése idéz elő. Picit távolabb megyünk, itt bomlásnak indult halmaradványok irritálják az orrunkat. Felsétálunk a gátra, itt nyújtjuk ki lábainkat és eszünk. Micsoda változás! Alig fél órája a természet szépségét, beszélgetését élveztük, most a szántón dübörgő traktort hallani, érezni a felénk sodort kipufogógázt, emberi beszédfoszlányokat próbálunk értelmes mondatokká kombinálni nem sok sikerrel.

Sajnos egyre sötétebb felhőket látunk az égen, nyugat felől indul támadásba. Az érkező szellővel esőszag is érkezik.

Ismét kenuba szállunk, a part mellett elindulunk a Tisza-tavon átvezető híd felé. 1 kilométert evezünk, mikor már az előbb látott felhő fenyegetőbb arcát kezdi mutatni. A szellő is erősödik, időnként villámok izzítják az eget. Mennydörgést még nem hallunk, de közelebb húzódunk a parthoz. Látunk egy stéget, fém bódé van rá építve, ennél kikötünk. Bringán sem szeret az ember viharba keveredni, de itt a vízen sem vonz ez az élmény.

Közel fél órás kényszerpihenő után ismét elindulunk. Pár méteres szakaszon sulymoson kell átvágni, nem bizonyul kellemes feladatnak. Megfogja úgy a lapátot, alig lehet kiemelni a vízből.

A felhő nem jön közelebb, de a szél már hullámokat kelt az eddigi nyugodt víztükrön. Elérjük a hidat, most már Poroszló mellett evezünk. Éjszakai táborozó helyet keresünk, de mindegyik előre kiszemelt hely közelében találunk valamit, ami miatt továbbmegyünk. A nap kezdi elérni a horizontot, az fordul meg a fejünkben, hogy a nádason ismét keresünk egy ösvényt, ami a Szartos hozzánk közelebbi felébe vezet és azon az úton melyen jöttünk, visszatérünk a kempingbe. A felhő és villámai még mindig kézzel fogható távolságban vannak, a levegő hőmérséklete is hirtelen csökkent. Míg a híd alatt ismét átevezünk, figyeljük a partot, talán találunk olyan helyet, ahol éjszakázhatunk. Egyik megoldás sem jön be. A nádas nem olyan, mint az erdő. Nálunk a Vértes és a Gerecse tele van úttal, ösvénnyel. (Talán a felét sikerült bejárni az elmúlt 20-25 év alatt.)

A vízen találkozunk egy pecással, érdeklődünk az időjárás felől és a Tiszafüred felé vezető ösvény felől.

Vihar már nem lesz, mondja, Tiszafürednek pedig menjünk a Kis-Tiszán.

Vissza a híd alatt, Poroszló előtt szinte teljesen végig, majd a tábla mutatta irányban rá a Kis-Tiszára.

Megfogadjuk az útbaigazítást és tesszük, amit tenni kell. Evezünk! Megfordulunk, széllel és hullámokkal szemben lassan haladunk a híd felé. Érezhetően hátráltat a természet. Egy-egy nagyobb hullám becsap a kenu orránál. Egész meleg a víz.

A Kis-Tisza megtalálásánál ismét szerencsénk van, éjszakai horgászásra jöttek ki páran, ismerik a környéket és jó útra terelnek. Mikor megtudják meddig akarunk menni, enyhén szólva is meglepett arcot vágnak.

A nap lebukik a látóhatáron, de vele szemben már felkelt a hold. Telihold van, élesen világít. Ennél szebbet, jobbat, tervezni sem lehetne. Körülöttünk minden teljesen elcsendesedik. Már többször kerékpároztunk éjszaka, volt, hogy éjfélig, kettőig. Tudjuk, ilyenkor az érzékszervek kifinomultabbá válnak. Most is ez történik. A vihar miatt nem kell aggódni! Kristálytiszta az ég. Ahol nem borul lomb a víz fölé, ott szinte olvasni lehetne. Csak a szúnyogok kezdenek támadásba. Szúnyogriasztóval vastagon bekenjük magunkat, még a hajunkat is. Az eredmény hatásos, hallani a zümmögést, de tisztes távolságból. Feltesszük a fejlámpát, fényénél remélhetőleg meglátjuk majd a vízben lévő akadályokat, belógó ágakat, el tudjuk olvasni a kihelyezett irányító táblákat.

Ismét pazar élmény veszi kezdetét! Lassabban, óvatosabban, a lehető leghalkabban evezünk. A kenu oldaláról lecsorgó víz kelti a leghangosabb zajt. Szemünk hozzászokott a sötéthez. A bedőlt fákon madarak alszanak. Némelyik mellett 1-2 méterrel evezünk el. Gyorsabb mozdulatunkra van amelyik felriad, nagy kárálással veti magát az éjszakai levegőbe, aztán megint csend. Az erdőből állatok jönnek a vízhez inni. Csak a vonalukat sejti az ember. Közöttük is van ijedős, hatalmas csörtetéssel töri a nádat, menekül a vélt veszély elől. Másodpercekig hallani vad rohanását.

A Kis-Tisza elérésénél lett volna lehetőségünk a Görbe-tavi pihenőhöz evezni, nem tettük, mivel a szép éjszaka valami miatt beljebb csábított minket az éjszakai vadonba. Nem bántuk meg döntésünket. Igaz, éhesek vagyunk, jó lenne valamit enni, de fel kéne kapcsolni a fejlámpákat a csomagokból történő kipakoláshoz. Nincs szívünk feleslegesen zavarni a pihenő állatokat, éhesen evezünk. Nagyon élvezzük az éjszakai kis kalandot. Itt-ott irányt mutató táblákat látunk, ebből tudjuk, jó felé megyünk. Igazából nem sok lehetőség van a letérésre pár ösvényen kívül, de ezek lényegesen keskenyebbek a fő csapástól melyen közelítünk utunk vége és éjfél felé.

Balról pislákoló fény is feltűnik. Egy tűz lobog csendesen, mellette emberek, de nem beszélgetnek. Csendben ülnek kis székeiken, lesik a világító kapásjelzőket. Egyáltalán észre vesznek minket? Szinte teljes csendben siklik a kenu. A lapátokat már olyan halkan emeljük ki a vízből, még mi a csónakban ülve is alig halljuk.

Halk motor zúgás szűrődik át az éjszakán, majd elhal. Egyre többször ér hozzánk a motorizáció hangja, aztán fénysugár is kíséri. Közeledünk a 33-as út felé. Kis idő múlva alig 50 méterre lehetünk tőle, párhuzamosan haladunk mellette.

A fák lombja itt szinte teljesen összeér, a Hold által visszavert napfény kevés a tájékozódáshoz. Már a partot is csak akkor látjuk meg, mikor közvetlenül mellette vagyunk, muszáj a fejlámpákat bekapcsolni.

A led lámpák éles fénye keskeny sávot hasít a sötétbe, majd felemésztődik az ereje. Ennyi elég is a tempónkhoz. Meglepődve látjuk, hogy a fényben apró valamik lebegnek. Párára gondolunk, de nem az. Port látunk.

Érdekes, távolabbi tárgyak körvonalát egész jól kivenni, de egy vízre dőlt fa kopasz ágait már csak akkor vesszük észre, mikor ráfut a kenu. Nincs semmi baj, nagyon lassan haladunk és a vékony ágak nem okoznak semmilyen sérülést. Se bennünk, se a kenuban. Amint ráfutottunk, éreztük mi a probléma forrása és arcunk elé tettük a kezünket.

Hátra menetbe kapcsolva leevezünk az akadályról, majd kikerülve hirtelen valami szürkés valami kerül elénk, közepén sötét tátongó folt. Pár méter után már tisztán kivehető a zsilip. A zsilip után egy 90 fokos jobbos kanyar. Hirtelen jön, el sem hisszük, hogy ekkorát kell fordulni. Viszont nincs más lehetőség, engedünk. Az irányérzetünk kezd cserben hagyni. Már annyit kanyarogtunk kis és nagy ívben, el sem tudjuk képzelni mikor tartunk a jó irányba. A Hold már világított előttünk, mögöttünk, oldalról, sőt még a fejünk felett is. Hiába, ez a tapasztalatlanság. Egy újabb derékszögű kanyar, most balos fordulót kell tenni, valamivel nagyobb ívű, mint az előző. Innen 200-300 méter után hirtelen tágas vízfelület kerül elénk. A GPS szolgáltatta adatokra hagyatkozunk. Szinte pont szemben kell lennie annak a csatornának, ami elvezet a Füredi-Holt-Tiszára. Innen semmit nem látni. A folyó közepéig jó tempóban evezünk, nem tudjuk mekkora a sodrás, nem akarunk a helyes iránytól nagyon eltérni. Középen ismét helyzetmérés, az új irány felvétele és szinte pont beletrafálunk a csatorna közepébe. Balról még egy tábla is bizonyítja a helyes utat és egy kis pihenőhely is csábít a kikötésre. A vízállás alacsony. Míg a tábla közelébe evezünk a lapát alja eléri a homokos feneket. Alig 1 méterre egy homokdomb teteje is kiemelkedik a vízből. Nem kötünk ki.

Annyi élményt adott ez az éjszakai túra, nem szabad most befejezni! Lámpák fényénél tisztán olvasható a tábla útmutatása: Tiszafüred felé a jó irány! 700-800 méterre lehetünk a 33-as úttól, a lámpák fénye tisztább. Alig van por a párás levegőben! Köd sincs, de érezni a levegőn a párát.

Ez az utolsó szakasz időben hosszúnak tűnik. Szép ez is, de talán a fáradtságtól, éhségtől már alig várjuk a megérkezést. Itt is hallani az erdőből jövő vadakat ahogy a víz melletti nádasban sétálnak, vagy vadásznak.

Végül megpillantjuk az első fényeket amik Tiszafüred felől érkeznek. Már csak ezt figyeljük. Part közelbe érve a kilátó melletti kikötést választjuk, tegnap erre sétálva padokat, asztalokat láttunk. Tökéletes színhelye egy jó vacsorának. Vagy korai reggelinek?

Visszatérve kiindulási pontunkhoz még egy felejteni való feladat vár ránk. Csomagjaink felhordása a faházhoz, majd a kenu partra húzása és felcipelése. Felejteni való, de nem felejthető, mivel a tökünk majd leszállt a kenu súly alatt mire evvel a munkával is végeztünk.

A kerékpárral megtett távokat megadtam, miért ne adnám meg a kenuzás távját. Picit untatlak ezzel is! Sikerült 31 értékes kilométert leevezni. Élményben számítva megfizethetetlen!

Összesítve a 2012-es év nyári kerékpáros túráját: Nagyon jó volt. Ez az utolsó nap amit evezéssel töltöttünk méltó befejezése a túrának. Egy spontán jött gondolat vezérelt minket ide és egy életre szóló barátsággal, életre szóló újabb élménnyel távozunk. Egy dolgot viszont méltatlannak találunk, holnap már kötelezettségeinknek kell eleget tenni! Nem tehetjük azt amit szívünk szeretne, a taposómalomba kényszerített agynak kell engedelmeskedni. Ez mikor fog megváltozni?

Ismét köszönet házigazdánknak aki lelkes szavakkal biztosított minket a vízitúrázás felejthetetlen élményeiről, segített a szállásban, a kenu bérlésében és adott információt a látványosságról. Aki elolvassa utolsó napunk élményeit, csak egy picurka vágya is támad hasonló kalandhoz, annak bátran ajánlom házigazdánk segítségét.

8.nap

Sajnos letelt a jó, autóval visznek haza minket.

Összesítés:

• Kerékpárral megtett táv: 621 km
• Kenuzás: 31 km