„Jövőre menjünk Skóciába bicajjal" - ez a vad ötlet, tavalyi újoncunk, Bimbó László (Bimby) fejéből pattant ki.
Bár ekkor még kb. annyit tudott az országról, mint én a kvatumfizikáról. Nem tudni, hogy az angol nyelv gyakorlásának lehetősége, vagy a skót szoknyába öltözött férfiak vonzották erre a tájra (bár mint utólag kiderült valójában egyik sem), láttam fantáziát az ötletben. Nagy Tamás (Tomi) barátunk is régi motorosnak mondható már a csapatunkban, bár ő eddig szabályosan kerülte az olyan túrákat, ahol előreláthatólag gondot jelenthet a hideg időjárás.
Skóciának - az itt élő népek szerint - nem sok köze van Angliához, de azt bizton állíthatjuk, hogy az Egyesült Királyság legszebb vidéke. Délen a Határvidék (The Border) lágy hullámai után az Alföld (The Lowland) nyüzsgő nagyvárosain át a Felföld (The Highland) hegyei (ben) és völgyei (glen), valamint bennük csillogó sok-sokezernyi tó (loch) kölcsönöz egyedi arculatot ennek a varázslatos vidéknek. A csendet és nyugalmat csak a juhnyájak zavarják meg, ideális vidék a kikapcsolódásra, s arra, hogy élvezzük a természet egyszerű és nyugodt szépségét.
Az időjárásról 2005-ös írországi túrám elég tapasztalatot szolgáltatott. Bár az északibb fekvés és a nagy hegyek miatt itt valószínűleg még zordabb körülményekre kell készülnünk. Az időjárás óceáni jellegű, azaz roppant változékony, s nyáron a hazaihoz képest hűvöskés, mindössze 14- a hőmérséklet. Júliusban átlagosan minden 3. napon esik az eső. Skóciában naponta a napsütéses órák száma kevés, átlagosan mindössze 5. Ezeket a komor adatokat a felszerelés összeállításánál persze nagyon komolyan figyelembe kellett vennünk.
0. nap 3 óra Európa felett
- Szigetszentmiklós-Lakihegy - Budafok - Budapest, Ferihegy I. (innen repülővel) Glasgow-Prestwick Airport
- Táv: 31 km
A szokásosnál nagyobb nyugalommal ébredtem fel július hó második napján. Felszerelésem és kerékpárom már harcra kész, már csak le kell szállítanom több fordulóban a másodikról és indulhat a kaland!
Az első kilométerekben nagyon nehéznek érzem kerékpárom, ami nem véletlen, hiszen kb. 25 kg-os felszerelésem többek között majdnem 8kg élelmiszert és 3 kg szerszámot is tartalmaz, s ehhez jön még egy halom kartonpapír, melynek majd a Budapest és Glasgow közötti több, mint 2000 kilométeres repülés alkalmával lesz nagy jelentősége. Mint egy nehézgépjármű döcögök át az M0-ás hídon Budafokra. Bimby már lelkesen vár rám hatalmas magyar zászlóval felszerelkezve, melyet több barátjával aláíratott, így mint a túra egyik fontos kellékét folyamatosan egy rúdra erősítve szállított.
A nagy forgalom ellenére szépen haladunk a főváros zsúfolt útjain. Egy rövid pihenő közbeiktatásával fél 2 tájékén már az újonnan épített Ferihegy vasútállomáson várakozunk Tomira, aki Vasvárról vonattal érkezik.
Ferihegy I-en, mint nyáron általában most is iszonyat a zsúfoltság és a fejetlenség. Hosszas hercehurca után sikerül az elsők között csekkolnunk, s a menetrend szerinti (egyébként korábban kétszer módosított) 18:15-ös indulás helyett 18:40-kor sikerül a levegőbe emelkednünk.
Hosszú, majdnem három órás repülőút vár ránk, melynek a többsége felhők felett zajlik. Csodák csodájára pont Skócia felett tisztul az ég, miközben az Atlanti-óceán feletti teljes forduló után megérkezünk a tengerparti Prestwick város „fapados" repülőterére. Kint a szikrázó esti napsütés mellé kellemes 18-20 fok fogad, így a várthoz képest abszolút pozitívan hat ránk a hosszú fárasztó utazás után a megérkezés.
Azonban az országba való belépés még hátra van, ugyanis Nagy-Britannia nem tagja a schengen-i övezetnek. A határőrök Bimbyt „szúrják ki" maguknak. Azonban este nem valami erős a fiú angolja, így Tominak kell kimagyaráznia, hogy velünk van a srác, nem pedig egyedül akar fiatal kora ellenére belépni a királyság területére.
Este fél 11 órakor még mindig világosság fogad, amint elhagyjuk a repülőtér terminálját. Bimbynek és Tominak hatalmas élményt jelent az első kilométer az úttest bal oldalán, mert - ha sok minden másra igen - erre nem igazán lehet felkészülni. Nem megyünk sokat, hiszen nem messze a reptértől az óceán partján már kiszemeltem egy jó helyet a Google Earth segítségével. Bár a bejutás kissé nehézkes (a kapu nem látszik a műholdképről), azért megoldható. Első dolgunk nem lehet más, mint megcsobbanni az Atlanti-óceán hűsítő habjaiban. Csodás homokos a tengerpart, így mezítláb, egy szál alsónadrágban rohanunk le a partra, s gondolkodás nélkül bevetjük magunkat a 14 fokos vízbe.
A finom szemű homok miatt úgy döntünk, hogy inkább a feljebb fekvő golfpályán állítunk sátrat, talán így fél 12 tájékén már senkit nem fog zavarni, s így legalább nem kell még napokig a homokot tisztogatni a cuccainkról és a kerékpárunkról. Amit ezek a britek a fűvel tudnak művelni, az egyszerűen hihetetlen. Mintha valami bársonyszőnyegen sétálgatnánk! Virslit eszünk vacsorára, majd felállítjuk a sátrunkat a golfpálya szélén és eltesszük magunkat holnapra.